Pécsi Figyelő, 1880 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-03 / 1. szám

Vill. évfolyam. Pécs, 1880. január 3-án. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., fél­évre 2 frt. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. M­egj­elenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői Iroda, Ferencziek utczája 22.sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál e­l­ső szám. Hirdetések Ara: Egy öt­hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 0 kr. 3-szori 5 kr., 10 szeriért 4 kr. fizetendő. — Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg díj fizetendő. A nyilt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 2. szám alatt. Uj évtized veszi kezdetét, e szá­­zad utolsó előttije. Egy százada annak, hogy az évezredes középkori sötétség után nyűgat felől derengeni kezdett a szabadság és felvilágosodás hajnala, a tudomány e század alatt meg­­mérhetlen haladást tett, az emberi nem jobbléte még­is nagyon cse­kélyen haladt előre, mert a tudo­mány kifejlődésével a nép milliói­nak felvilágosodása és a szabadelvű kormányzati intézmények lépést nem tartottak, az erkölcsi érzet pedig határozottan sü­lyedt. Az önkényuralom és demokrá­­czia közti százados harcznak kö­vetkezménye ez, e harcz pedig csak úgy fog végződni a demokráczia győzelmével, ha az önkényuralom többé nem talál buta tömegeket, miket vak eszköz és hóhérnak fel­használhat a demokráczia ellen, ha a most még tudatlan, vagy rosz irányban dresszírozott nyers erők öntudatra ébredve, csatlakoznak a demokráczia, a népszabadság zász­lójához. Hányszor történt e század folya­mában, hogy a sötétség apostolai felhasználták az úgynevezett félig művelt, tettleg azonban csak önző és csaló demagógok nagyhangzású phrazisai után kiabáló, mások zsír­ján ingyen lakmározni kívánó pro­­letárságot arra, hogy a társadalmi rendet felbontó túlzásokba csapván át, komprommittálja a népszabadság szent ügyét és ürügyet adjon arra, hogy a szinte orránál vezethető va­gyonos közép­osztály segítségével évtizedekre visszaállítsa a régi zsar­nokságot, akadályozza továbbra is a sötétség eloszlását. A reactió nem válogat fegyve­reiben, a demagógia pedig, mely korunkban mint socialismus, com­munismus, nihilismus sat. jelentke­zik, erősebb fegyvere a reactiónak semmint a szoldateska, melynek hatalma mindinkább veszni kezd, mennél nagyobbak a felállított had­seregek, minél általánosabb a had­kötelezettség. A józan, erkölcsös demokratá­nak tehát két elemmel kell küzdenie az absolutizmus és a társadalom felforgató anarchikus elemek ellen, egyik elemmel sem szabad szövet­keznie, mert az ily szövetség ön­­gyilkosságot rejt műhében, a legjobb esetben is 25—30 évre késlelteti a a népuralom győzelmét. A szélső ellentétek érintkeznek. A communizmus és ezzel rokon socialismus a nihilismussal együtt a vagyon ellen tör, jobban, vagy kevésbé takarva nem egyéb az, mint a vagyontalanok harcza a va­gyonosok ellen, csalatkoznak azon­ban nagyon, ki azt vélné, hogy az önkényuralom védi a vagyont és annak tulajdonosait. A communismus elve szerint minden vagyon a közönségé, az ön­kényuralom elve szerint minden vagyon a személyekkel együtt a kényuré, nincs itt sem tulajdonos, csak haszonélvező és e haszonélve­zet csak addig tart, mig azt a kényur jónak látja. Avagy tulajdonunknak nevez­hetjük-e az oly vagyont, melynek jövedelmét, sőt állagát is a kényur belátása szerint elveheti adóban, vagy más szolgálmányok fejében? tulajdonunk-e az oly vagyon, mely­­lyet a kényur megkérdezésünk nél­kül értéke erejéig úgynevezett ál­lamadósságokkal terhelt? Semmivel sem jobb azonban, ha még nem rosszabb az alkotmányos éi játékkal álc­ázott kényuraság, mert a meg nyílt önkényuralom által csinált államadósságokat elismerni, vagy visszautasittani a magukat felszabadító népektől függ, addig a megvesztegetett választásokból kike­rült megvesztegetett képviselet által formaszerűleg megszavazott kölcsö­nöknél ezen jogától is elesik, csak visszkeresete maradna fen azon ga­zok ellenében, kik a nép érdeke ellenére megszavazták a kényura­lomnak a kölcsönöket. Az önkényuralom és álalkotmá­nyosság már maholnap oda vitte dolgát, hogy a konzervatizmus fő­oszlopa a birtokos osztály is a kom­­munismus karjaiba hajtatta, itt leg­alább személyes szabadságának re­mél több biztosítékot. Vágyóját, melyről a kényár rendelkezik amúgy sem sajnálhatja. A tengernyi állandó hadseregek, a rosz gazdálkodásból eredt milli­árdnyi államadósságok kamatjai, az állami fő és kis tisztviselők kap­zsisága, a rosz közigazgatás és tör­vénykezés, a vagyon és személy­biztonságnak mindinkább érezhető hiánya tönkre teszik a vagyonos osztályt, kiszívják minden életerejét elölik minden igyekezetét a vagyon fentartására és növelésére, a vagyon összpontosul lelkiismeretlen üzérek, uzsorások és ezekkel szövetkezett hatalom bitorlói kezeiben, ezen ele­mek dominálnak már most Európa felett. Ez állapot sok időre immár tart­hatatlan, idő kérdése, hogy mikor kap az emberiség alkalmas lökést arra, hogy lerázza az elviselhetlen igát vállairól és ha ez megtörtént, képes-e a józan democráczia mielőbb praepotentiára vergődni. Alig hisszük, hogy egyhamar czélt érjen, azonban legyen remé­nyünk a jobbra és ezzel lépjünk át az új évre, hogy legyen erőnk ki­tartani az emberi jogokért a küzdel­münkben. — Az országgyűlés mindkét háza decz. 31 és rövid ülést tartott a Hor­vátországgal kötött pénzügyi szerződés meghosszabbításáról szóló és az 1880 iki újoncjutalékot megállapító törvények hir­dettetek ki.­­ Az országgyűlés jövő évi munkaidejét s az ülésszaknak még hátra­levő részét leginkább a kötségvetés tár­gyalása foglalja el. A delegácziók, mint kormánykörök számítanak, január vége előtt nem végezik el munkájukat s azért a delegátusok távollétében érdemleges ülések nem tartatnak.­­ A költségvetési javaslat tárgyalása csakis február közepe felé kezdődhetik, miután ezt most is meg fogja előzni egy kölcsöntörvényjavaslat, melynek tárgyalását azon indokból akarj­ák siettetni, hogy az ország némely részeiben beállott ínség miatt az adóvégrehajtások fölfüggesztettek s a pénztári bevételek a miatt fölötte megcsökkentek. — Ekként a jövő évi költségvetési törvény se lesz készen még az első évnegyed végéig sem. Az 1879 iki költségvetés csak ez év april havában, az 1873-iki csak ez év junius havában készült el; minden jel oda mu­tat, hogy 1880 iki is csak az év első fe­lének vége felé lehet készen. De hiszen megszoktuk már. („E­d­s.“) — Az írói jogról szóló tör­­vényjavaslatot az igazságügyér elnöklete alatt működő vegyes bizottság fogja át­vizsgálni. Az ülések mindjárt újév után kezdetnek meg.­­ A­­közös hadügyminiszté­rium, a magyarországi hadparancsnokság útján felszólította a törvényhatóságokat, hogy már január hóban terjesszék fel az illető kerületekben nélkülözhető kocsikról és teherhordó állatokról szóló kimutatásokat mivel februárban szükség lesz azokr­a Az egészen rendkívüli eljárás, miszerint a közös hadügyminisztérium követlenül a törvény­­hatóságoknál lép érintkezésbe törvénybe üt­köző tény, melyet azonban a Tisza-kormány bizonyosan védeni fog. — A Tisza kormány egyik tá­masza­­ Miskatovich horvát képviselő, ki egyszersmind a magyar országgyűlésnek is tagja, még Gh­yczy Kálmán házelnök­sége alatt, illetéktelenül felvette az elhunyt Jakics (szintén volt Horváth képviselő) napi­dijait két hónapon át, s két hónappal az illetőnek halála után. Ghiczy Kálmán az ő­skrupulozus lelkiismeretességével (? ?) átvizsgálván a számadásokat, már akkor fölfedezte a turpisságot, hanem az — a Tisza-dera politikai rendszeréhez tartoz­ván az eltussolás, annak idején szép sze­rével eltussol­tatott. Most azonban a tur­pisság kisült, s a horvát képviselő közt rettentő fölháborodás támadt. Eddig mint a „Mag“-nak írják már 10 horvát kép­­viselőjépett ajki kormánypártból, mert olyan emberrel mint Miskatovics nem akarnak egy párton maradni. — Az uniópárt felélesztéséről imák Zágrábból; Mihalovics Károly,­­Ru­­bido Zichy és Pejacsevich Adolf gróf, kik­nek zajos fellépése az utóbbi napokban oly nagy feltűnést okozott, Tisza Kálmán­­nal egyetértőleg azon dolgoznak, hogy megbuktassák Mazuranicsot és vele a nem­zeti pártot. Tiszának törekvése odairányul, hogy Horvátországban oly kormányt se­gítsen polezra, melynek háta mögött nem áll oly erős és makacs párt mint a nem­zetiek. Mazuravics helyére Mihalovicsék­­nak kellene jönniök, kik a kiegyezés megnyi­­tására, de sőt a horvát magyar államjogi kötelékeknek szorosabbra húzására is haj­landók lennének azon feltétel alatt, hogy határőrvidék Horvátországba bekebelez­­tessék. — — Herbert báró, nándorfe­hérvári követünk, mint Bécsből táviratilag jelentik, a külügyminiszter utasítása foly­tán utazott Nissbe, hogy ott a legerélye­sebben követelje a szerb kormánytól, mi­szerint haladéktalanul állást foglaljon kü­lügyi kiválónk utolsó jegyzékékével szem­ben, mely a kereskedelmi és vasúti kérdé­sek megoldását sürgeti. (Nem fognak ott nagyon megijedni.) —­ Széll Kálmán mint az „E—■“ biztos forrásból értesül nagy budgetbeszéd­­re készül. A költségvetési javaslatok beható tangalmazásával f­oglalkozik, s barátai azt hiszik, hogy gróf Szapáry Gyula pénzügyi expozéjának teljes tarthatlanságát sike­rülni fog kimutatnia. Egyúttal törekszik kimutatni azt is, hogy az államháztartásnak pusztán financiális alapokra fektetésében elértük, sőt túlhaladtuk már minden józan elméletnek legszélső határait, s hogy a társadalmat, ha szomorú bukásra­­nem akarjuk vinni azt, okos gazdasági politi­kával kell felsegelnünk. Széll K. barátai azt hiszik, hogy gr. Szapáry állása e tá­madás alatt össze fog roskadni. — A kisbirtokosok földhitel-, intézetének ügyében Matasovszky vizsgáló­biró s törvényszéki szakértők még mindig folytatják a vizsgálatot. — A Fesz­­tetics gróf által visszaváltott záloglevelek értéke máris több százezer írtra rúg. A záloglevelek kétfélék ; olyanok, melyeket az elnök gróf sajátkezűleg irt alá, és olya­nok, melyekre az elnöki név bélyegzővel van ráütve. Fesztetich az előbbieket kivé­tel nélkül összeveszi, ez utóbbiak közül pedig azokat váltja vissza, melyek az ő közbenjárásával számitoltattak le. A többi mint Végh Ignáczék hamisítványai bevál­tatlanul maradnak.­­ A kisbirtokosok országos földhitelintézetének szombaton tartott igaz­gatósági ülésében Festetich Pál gróf elnök, Tisza László és dr. Plufsich Frigyes igaz­­g­atósági, és Nagy György felügyelőbizott­­sági tagok lemondottak.­­ A szegedi egyetem pártolá­sára Hódmezővásárhely köztörvényhatósági bizottsága utolsó ülésében Vibray Károly polgármester indítványa folytán elhatároz­ta, hogy a Szegeden felállítandó egyetem érdekében kérelmet intéz a minisztérium­hoz és a körülmények szerint ő felségé­hez is. trofimt — Az „Adria“ című angol gőz­hajó-társaság, 1881-ben fog angol-magyar társulattá alakulni, azon hirrel szemben, T­Á SG 2 A. A szerelem ! . .. Órám már éjfélt üt, — A remek percze ez, Mély csend van mindenütt, Nem hallszik semmi nesz. íróasztalomon Lámpám előttem ég , De meg nem foghatom: Miért ma oly sötét. Különös borzalom Fut végig testemen, Magamat oly nagyon, Levertnek érezem. És mintha valami Susogna körülem, Tán lelkek szárnyai, — Vagy tán zúg a fülem! Fejem olyan nehéz, úgy káprádzik szemem, S ha néha föl-fölnéz, Minden forog velem. Majd elsötétedik Előttem a szoba, És benne mindenik Bútor egy rémcsoda. El-elgondolkodnám, S De sehogy sem lehet. Előttem csak az áll: Ilonám nem szeret ! Itt ülök székemen, Előttem a papír, S bár tollat tart kezem, De egy betűt sem ir. Tán benne tenta nincs ? Oh nem ! szivem dobog ; Nyugtot ez nem talál És ez a szerelem !! ! Plah­ovits Gyula: Helyik a könny? Ha azt látnád, hogy jó anyád Kórágyon szendereg, S szemedben fájdalom facsart Könycsep rezdülne meg: Nem azt hinnéd-e angyalom, Hogy zúzott kebeled A szenvedőért onta most Valódi könyeket? Ha udvarodba gyásztömeg Temetni jönne el, S szűdből a fájdalom könye Zokogva törne fel: Nem azt vélnéd-e, édesem, Hogy a halott felett, Vergődő lelked onta most Valódi könyeket? Pedig e köny, mit hullatott Az őrlő fájdalom, Nem mondható valódinak Hidd el, kis angyalom. Évek múltán a bánatot Felváltja a közöny . . Csak ha sírtál boldogságban, Itt e földi menyországban, Ez a valódi köny! Paál Gyula. Szegény Jaksch! — Egy kis jeremiada Vedress Gyulától. — Nem ismeretlen név a czim; itt Pé­csett legalább nem. — Ismerik őt barátai szerénységében; ismeri a közönség zöme tevékeny szorgalmában ; ismerik ellenségei tiszta becsületében és zenei tehetségében; ismeri a közvélemény, mely művészetét méltányolva, elismeréssel adózott. — De hogy mások is megismerjék, elárulom, hogy ő a pécs városi zenekar fiatal kar­nagya, ki több kisebb-nagyobb zeneszer­zemény után egy operette­el rukkolt a világ elé, melyet alig pár napja adtunk elő a színházban háromszor egymásután. A mi Izraelnek az olajfák hegye, a hyndunak a gangesi szent völgy, az éj­szaki skandínávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány s a hellén költészetnek a Tempe völgy, — az volt neki ez első nagyobb műve. Ha szivét bánat szállta meg, — ha az élet elviselhetlennek látszó terheket rótt rá, — ha gondolatai a kétes jövőt tárták lelki szemei elé s e miatt aggodalom szállt a nyilt homlokra, ő ez első zsengéjéhez menekült s az vigaszt, könnyebbülést s reményt nyújtott neki. Műve elkészült s midőn a szép piros szinlapokon olvasá, hogy az elő is fog adatni, boldognak érezte magát; ez volt rajongásának Lybanonja. Az óra 7-et ütött. Ő nem hallá, mert szive hangosabban vert mint az óra kalapácsa. A függöny felgör­dült, ő nem látta, mert lelkének teremt­ményei , saját hangjegyei is szédítő ga­loppot jártak szemében, majd meg össze­folytak, egygyé olvadtak. Az ének- és zene részek első számainál tapsoltak, de ő nem hallotta, mert fülében az operette áriái zsonogtak. Az első felvonásnak vége, a függöny legurul ... a szerzőt hívják, de ő — mintha idegei megbénultak volna, — menni is alig birt s formaliter úgy kelle­tt a színpadra vontatni; nem hiszem, hogy teljesen magánál volt, de egyet még sem tagadhatott el magától: szerénységét, melyet elárult két actiója, midőn hajlon­­gásai közben szabadkozólag mutogatott arra a két irtózatosan erős emberre, kik őt a placzra vitték, — mikéntha mondta volna: „én nem jöttem, de ezek a gigások hoztak“. Hát még mikor előlebegett egy saját főztén táplált kis földi angyal s ékes dictióját jó hosszú lére eresztve átnyújta a zeneegylet és tisztelői nevében a babér­koszorú, brilliant gyűrű és arany óraláncz­­ból álló ajándékot, — milyen halvány volt! Neki aligha jutott eszébe, de én mindjárt szerepem azon részére gondoltam, melyben az is benne van, hogy: „was sagt er?“ — Az ünnepélynek vége lett, egy pohár hideg viz örömre keltette szer­zőt túl­világi elfogadásából; boldogan mu­tatta az ajándékot mindenkinek, — ölelt mindenkit! Az operette-nek is vége lett s vele vége a dicsőség ez örömnapjának is! Minden jól ment, minden jó volt, csak az a pity-palatyos szája kis daemon ezt ne szőtte volna művészi szónoklatába: „és ha tövisekre akadsz, — mert ez a művész utain gyakorta terem“ sat.­ ő elszavallta s ezzel az ördögöt mintegy falra festette, megidézte. Másnap ismételtük az operette-et; ma azért nem volt nagy közönség — vélték többen, — mert tudatva lett mindenkivel, hogy holnap is ez adatik, még pedig úgy, hogy a jövedelem a napi költségek levo­násával mind Jaksché lesz, tehát inkább holnap nézi meg a közönség oroszláni része az operette-et s ez által mintegy jót teend szerzővel s buzdítandja őt. — A holnap csak eljött, de a közönség nem; annyi bevétele sem volt, hogy a szerződé­sileg kikötött napiköltséget kifizethette volna szegény szerző. — Látni kellett volna azt a reményeiben csalódott szerény embert, mint kopogtatott be az igazgató­nál s mint kérte, hogy legyen szives várni a napi költségért, mert annyi sem folyt be a pénztárba, mennyivel azt kifizethetné, hanem türelmet kér és majd megfizeti ő havi fizetéséből! A­ki ezt a jelenetet látta, nem feledheti el soha! Az igazgató könnyezett, a szegény szerző úgy állt, mint egy lelkileg megtört, halálra szánt áldozat, midőn végítéletét várja. Az igaz­gató legálisan viselte magát s a szerző elégedetten távozott. Hátra volt még az operette szintehozásában fáradozók díja­zása, az operette ének részét és prózáját átdolgozók fizetése; hátra van még az operette vezérkönyvének, zene- és ének­hangjegyeinek, valamint a súgókönyvnek lemásol­tatása, mit szerző az igazgatónak kötelezve van kezéhez szolgáltatni, — hátra volna még egy barátságos vacsora is, mit elismerésül a közreműködők tisz­teletére óhajtana, rendezni,­­ szóval sok, nagyon sok van hátra s ha pontos szá­madást készítünk, az eredmény az lesz, hogy a szerzőnek nemcsak az elismerésül kapott emléktárgyakat kell a meghiúsult remények hudra fejébe, a deficitbe dobni, hanem még pár hónapi keservesen kiérde­melt fizetését is. Ezért dolgozott szegény, ezért küzdött, ezért fáradt! Jaj tisztelt közönség! szép dolog ám az a dicsőség úgy borgnetten nézve, de a mellett éhen is elveszhet a dicsőített! És még olyan lelketlenek is vannak — tudom — a­kik ráadásul ki is kaczagták, de azok a jó urak jegyezzék meg maguknak, hogy könnyebb nekik mások felett kaczagni, mint magukat eként kikaczagtatni. Én is kaczagtam az első siker feletti örö­mömben, — de ma sir a szemem, sir a lelkem ! Ne csüggedj azért édes szerzőnk, a bánat hasson rád emelőleg. Kitartás! úgy halljuk, hogy majd midőn ötödször kerül szinre operetted, akkor azon előadás a te jutalomjátékod lesz s akkor jóvá teszi a közönség mostani mulasztását. így beszél­nek, h így zúgnak ugy­e sokan füledbe? Kik igy vigasztalnak, azok magukat akar­ják szépíteni s azok nem tudják azt, hogy a szellemi űrt anyag ki nem töltheti soha! Az ilyeneknek mondd el, hogy mit álmod­tál az első, és mit a második nap után ? Én is azt mondom: ne csüggedj! műveld az isteni szikrát, szellemedet ki­tartással, de jutalmat ne várj, legfeljebb önérzetedtől. Jutalomjáték?! . . . Kaczagd ki őket, nekem is volt, — lesz is, de ne adjon neked isten soha olyant, mint nekem volt és mint a milyen még igen sok lehet. Ne számits arra, mert az is úgy üthet ki, hogy a közönség jóakaratából még rá is kell fizetned s ez igy van renden, mert: te művész vagy, neked kötelességed dol­goznod, az úr pedig mindig úr marad s ez a közönség közönyös része; hej pedig ben sok úr van a világon! Dixi, et sal­­vavi----------|

Next