Pécsi Figyelő, 1880 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-11 / 37. szám

Vili. évfolyam. Életüketévi d­­íj: Postán vagy Pécsett, házhoz küldve: egész évre 5 f­t., ft-1- évre 2 frt. ön kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22.sz.I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1880. szeptember 11-éig. -------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------------—-------------—------------------— A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben:­­ a kiadóhivatalban, Iilauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 37-ik szám Hirdetések ára: Egy öt-hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr. 3-szori 5 kr., 10 szeriért 4 kr. fizetendő. — Minden hir­detés után 3­ kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 2. szám alatt. Felületesség és tájéko­zatlanság. Az okozatok szemlélése , azok feletti sokszor hosszadalmas érteke­zések hasábjain vajmi ritkán olvas­hatjuk napjainkban egyúttal az­ok alapos kifejtését, hírlapirodalmunk főleg e tekintetben igen sajnálatra méltó felületességet árul el, pedig enélkül nincs tanulság a szemlélés­ből, a leghosszabb értekezésből, — enélkül nem találjuk fel a korrek­­tívumot, mely alkalmas volna az észlelt bajokat orvosolni. A főhibát ott látjuk, hogy a megfigyelő legtöbb esetben nincs hatalmában azon általános,­­ min­den szempontot felkarolni képes mű­veltségnek, mely okvetlenül szük­séges arra, hogy az észlelt okozatok okait alaposan kikuttassuk, — a mai kor emberei általában csak egy - egy szakban törekednek a tökély felé , innen van azután, hogy a többi szak előttük ismeret­len föld marad, mely az okok ku­tatásánál figyelmüket egészen el­kerüli. Ezek és hasonlók villantak át koponyánk tartalmán, valahányszor a felsőmagyarországi kivándorlás felett olvastunk a lapokban. * Megfoghatlannak tűnik fel sok külömben alapos szak­műveltségű észlelő előtt ezen kivándorlás töme­ges volta, nem tudják megfejteni, hogy a munkáskézben oly szegény Magyarország rajként bocsájtja ki magából a benozu­lt munkássereget észak és kelet felől, míg nyugöt, északnyugat és délnyugat felül ide­gen nemzetségü munkás sereg sok­szor egyenként ugyan, de annál tartósabban özönlik befelé? Miért keresi fel e kivándorlók seregeinek nagy része Amerikát, melly oly távol esik, melynek ural­kodó nyelvét nem érti, hol a meg­élhetés a tájékozatlan idegennek oly felette nehéz, hogy a szerencsétle­­nek nagy része a jótékonysági egy­letekre van utalva és azok költsé­gén jön vissza, vagy nyomorultan él vész ? Az „Egyetértés“ 245-ik száma mellékletének tárczájában olvassuk Schvarcz Gyula new-yorki levelét és ebben némely oly nyomot, melyet figyelmesen követve reávezet az Amerikába kivándorlás indokaira. Azt írja levelező, hogy a hajón, mellyen átutazott negyven magyar kivándorló volt Sáros, Zemplén és Ung megyékből. Ez­en embereket ré­­szint a nyomor, részint a kalandvágy, de jórészt az adóprés vezette a tá­vol világrészbe, a kivándorlók közül hatan otthon ház és földbirtokosok, de a folytonos adóexekutió által sanyargattatván, noha szüntelen fi­zették az adót, még se­m tudhatván, nem tartoznak-e még vele, kétségbe­esetten fogtak a vándorbothoz. — „Mit tegyek, mit miveljek otthon, — m­ind­ egyikük zokogva, — hisz egész nap nem tettem mást, mint az adóhivatalnál könyörögtem és az ügyvédeknél forogtam és éheztem. Most tartsa meg az adó házamat, arassa le gabonámat és lakjék jól vele.“ Íme ez önvallomásban benne van a nyom, melyen tovább haladhatunk az ok kutatásában, csakhogy az önvallomást nem szabad szó szerint vennünk, mert az illető kivándorlá­sának igazi okát nem vallotta be nyíltan,—csak­is elárulta azt. Mert azt, hogy folytonosan fize­tett adót , még sem tudhatta meg, valljon van-e még tartozásban — egyszerűen nem hisszük el, elő­írják azt habár későn, — de még is évenkint egyszer és a puszta adó­tartozás miatt egyik kivándorló sem hagyta volna ott házát, földjeit, — hanem előbb kéz alatt eladta volna, így mindenesetre kikerüli a végre­hajtás és árverés nagy költségeit, jobb áron is eladhatja és az adótar­tozás törlesztése után maradt volna még útiköltségre. De ott van az önvallomásban, hogy ő nem csak az adóhivatalban töltötte a napjait a helyett, hogy Sőt — észak vérszopó medvéje vad Hordáival özönlé el hazánk; S mind ez ellent megtörte szent heve Diesértessék a hős honvéd neve! Üdvözöllek nagy ősök utódi — Itt a rímek Pécs falai között — Kiket a polgárral fényesb jövőnk Eszméje egy füzérre kötözött; A háromszin­ű füzér kötele — Dicsértessék a hős honvéd neve! Hősek vagytok, miként őseitek Ti, hazátok, nemzetünk reménye, Dicsőítsétek meg zászlónk ma is — Melyet becsmérel sok hitvány kénye. Büszkén, hittel néz az ország szeme — Dicsértessék a hős honvéd neve! . . Köszönitek hát hazám katonái — Ősi Pécs város falai között — Kiket a nemzettel dicsőbb jövőnk Eszméje egy füzérré kötözött; Fenn lobogjon zászlónk e frigy jele, Dicsértessék a hős honvéd neve !! Pécs, 1880. szept. 4-én. _____ Hegy Mihály­ dolgozott és fizetett volna, hanem hogy az ügyvédeknél — is forgo­lódott, és pedig több ügyvédnél — nemcsak egynél. A legmegbízhatóbb, kötelezettsé­geinek becsületesen megfelelő és leg­jobb hiszemű­ ember sem kerülheti ki, hogy pere ne akadjon, vagy más oly ügye ne legyen, melynek lebo­nyolításában ügyvédi segítséget kell igénybe vennie, az ily embernek rendesen egy ügyvéde van. — A­kinek több ügyvéddel van dolga, és még inkább a­ki folyton körülöttük forgolódik, azzal tölti idejét munka helyett, az már nagyon gyanús, mernénk fogadni reá, hogy levelező urnák házas és földbirtokos kiván­dorlói ollyanok, kiknek ingatlanai betáblázott adósságokkal messze túl­­terheljék, hogy azokat kéz alatt el sem adhatták, hogy sem az adót sem a kamatokat nem fizették s hogy könnyű szívvel hagyták oda birto­kukat, mely ügy sem volt az övék, hogy szívesen menekültek az amúgy is fedezetlen és kifizethetlen tarto­zásaik elől a messze távol Ameri­kába, a­hol a hitelezők a netaláni ujjabb keresményüket nem zilogol­­hatják. Ha ezen nyomon azután tovább haladunk, meglátjuk nyitját a többiek kivándorlásának is, az uzsora kar­öltve a könnyelmű adóságcsinálással és rosz, késedelmes törvénykezés­sel, roszhiszemű­ adósok által sűrűn gyakorlott álvagyonátruházások, ezek­ből és a tulajdoni igényekből eredt számtalan költséges perek — eköz­ben az illetők bizonytalan állapotá­ból is folyó munkátlanság és meg­szokott renylteség felemészti végre még azon vagyont is, mit a hitele­zők foglalása elől mindenféle ravasz módon eltorlaszoltak, végtére is be­látják, hogy megcsalt hitelezőik elől még sem menekülhetnek, ha csak messze Amerikába nem költöznek át, a­hol azután nem kell nekik álnevek alatt lappangani, a­hol a remélt könnyű és bő szerzeményü­ket a hitelezők el nem vehetik. Ugyan­ez ok az, mely Magyar­­ország és az osztrák tartományok határain belül is oly sűrűvé tette az utolsó évtizedben az átköltözködést, a lak­ás üzlethelynek, a foglalkozás és keresetmódnak megváltoztatását, a menekülés ez a hitelezők és pedig nagyobb részt a jóhiszemű hitelezők elől,­­ mert az uzsorások tud­ják annak módját, hogy kielégítésüket biztosítsák, de becsületes hitelezők kik rengeteg bélyeg. Ítéleti és egyéb d­íjak fejében bizalommal várják a bíróságoktól hivatásuknak köteles­­ségszerű betöltését, sok ezer esetben keserűen csalódnak, mert egy min­denféle retortán keresztül 4 —5 évig elhúzott „sommás per“ befejeztével miután a magas kincstár a diíjakkal már jóllakott, — bottal üthetik adó­saiknak és végrehajtás alá vehető vagyonuknak nyomát, mert elpáro­logtak addig ismeretlen helyre. Az ügyvédi irodákban nem tu­­c­atonként hanem százanként őrzik az ekként függőben maradt ügyek iratcsomóit. Az államkormány nem hiszi el, hogy csupán a terhes adó az, mely ezreket a kivándorlásra kész­tet, helyes, nem is az adó egymagában a hibás, de az államkormány­nak nem szabad sem felüle­tesnek, sem tájékozatlannak lenni, fel kell ismerni azon­nal a betegség forrását és rögtön segíteni kell rajta. A mi törvénykezési nyomorúsá­gaink, mellyek a személyes hiteit­­ már-már egészen megölték évek óta ismeritek, de az orvoslás nem csak hogy nagyon késedelmes, de az or­vosság a betegségnél is rosszabb, mert azt csak fokozza, illyen a per­rendtartásunk, még rosszabb a ba­­gatell törvény, mely egyenesen a bírói önkénynek teszi ki az állam­polgár vagyonát. — Felületesség és tájékozatlanság odafen elősegíti a késedelmet és lelkiismeretlenséget alant, ily állapotok mellett azután az sem valami rendkívüli lenne, ha nem csak az üldözött adós vándorol TÁEGY­A. Nem kell n­ekei­ ... —. 1878. Május 1. — Nem kell nekem senki lánya, Bar utannam csók­­át hirtyja, Akár hogyan epedjen bár 8 könyve folyjon miként az ár. Felcsapok én agglegény nek, Egyedül magamnak élek, Elmulatom keresetem, Az életet könnyen veszem. Ide czigány a térdemre Húzzad gyorsan a fülembe, Legjobb borod, bé, csapláros!... Hadd igyam le magam már most A szeretőm, a szeretőm! Én istenem, én terem­tem! . . Csak úgy ne szerettem volna!... Csak olyan szép nő lett volna! Vígat czigány, még vigabbat, B­art ide, bort, sokkal jobbat! Ki szivemből hűtlen leány !!! Jobban húzzad, te rósz czigány! (Abádszalók.) Káplány Géza: A pécsi honvéd gyakorlatoknál. Véres, dicső betűkkel véste fel Clio lapjaira a honvéd nevét; S méltán, — mert mint megannyi fél — isten Tiporta le 5 minden ellenét. Diadal szállt lépten nyomon vele — Dicsértessék a hős honvéd neve! Egy ezredes nagy nemzet fejére Sipogtak halált a vész sirályok, Népek sorából őt kitörölni készültek esküszegő királyok. A "i de százezer nemtője leve — Dicsértassék a hős honvéd neve! Káozok, h­orvát, oláh, osztrák s a tót Szán vérebekként haszitattak ránk, ifikor» vedreik ij tót »teljük — Elbeszélés. — Irta: Kulcsár József. (Folytatás) — Igaz, hogy már nem fiatal — ve­szi föl a szót a nagyságos asszony — de hát az csak előnyére van. Legalább ta­pasztalt, megállapodott ember, ismeri a világot . Helen biztos támaszt talál benne. Könnyebben fog vele boldogulni, mint egy éretlen gyerkőczczel. Nem is szép, de mikor beszél, csókolni való. Majd hozzá törődik eszébe sem jut, hogy szebb is van. Legalább nem vetheti senki szememre, hogy nem adtam hozzá méltó férjhez. Az apja alispán volt. . . így alkusznak Helen jövőjére annak tudtán kívül, beleszólása nélkül. — Derék okos ember — bizonyítja Nyakó úr még miniszter is lehet belőle. Szeme-szája eláll mindenkinek, ha egyszer az országházban fellép. Kossuth Lajost hallottam már egyszer, az csak kismiska hozzá képest ... De . . . — Mit de? — pattan közbe a nagyságos asszony. _ — Rósz hírét hallottam — mond Nyakó úr. Az fújja a szél, hogy korhely, tékozló. Mind elverte ami apjáról rámaradt. A­mije még van, az is úszik már, nemsokára elnyeli az adósság. Ha a­­ mienket is így becsüli meg, akkor Helen­­ öregségére koldusbotra jut mellette. Hanem ezt még sem hittem. Hisz ő maga mondja: fordítva áll a dolog. Ő szerezte vissza, amit az apja elpocsékolt. Majd utána járok, s ha nem igaz a szóbeszéd, ak­kor . . . akkor nincs ellenvetésem . . . Ebbéli kételyét eloszlatandó, a legújabb találkozásnál úgy intézi a szót, h­ogy Töledy úrtól kitudhassa vagyoni állapotát. Ezt a keveset már rendbehoztam — dicsekszik Tölödy úr — egészen tisztán áll. Készpénzt is kapartam már össze meglehetős halmazt. De ez még mind nem elég arra, hogy nagyobb jószágot vehetnék. Ilyen fajta kisebb birtokba pedig nem akarok belevágni, nehogy szétszórt­sága miatt az ide-odavaló látásra-futásra kelljen vesztegetni az időt, e drága pénzt. Majd itt majd ott i­s mégse lennék sehol, mint az okorági zsidó. Azért a pénz legnagyobb részét vállalatokba fek­­tetem, no de azért magamnál is tartok mindig pár ezer forintot . . . Hirtelen, mint akinek jó gondolata tá­mad, homlokára csap. — Mi is van ma? —• hadar tovább tovább — kedd. Tehát csütörtökre, születés­napomra, szívesen látom a szom­szédurat. Más vendéget nem várok, a dinom-dánom nem egyezik össze a taka­rékossággal. Azért csak kezecskén leszünk s majd lesz alkalma meggyőződni, hogy szavaimmal nemcsak a levegőt boszantom, hanem fenékig tejfel amit mondottam. Otthona már várja a löcslábú zsidó (vidékszerte csak e néven ismeretes) és zaklatja erősen, hogy vagy tüstént fizessen vagy dobra fitteti birtokát. Tovább már nem várhat Épen most vette neszét, hogy Eckmantól is nyolczszáz forintban, váltóra vett át egy paripát. Ha ez folyvást így megy, egyszer csak arra ébred, hogy a többiek már mindent elkapkodtak orra elől s neki nem marad egyéb amiből kielégítést nyerjen, mint az öreg harang kongása. Azért hát nézzen hamarosan pénz után. Teledy úr csitítja őt: épen most van legkevesebb oka pénzéért aggódni. Jól is teszi, ha nem jajgat annyira, mert ha hiába való lármája miatt terve csü­törtököt mond, akkor ütheti bottal a pénze, nyomát. Azért a pindurka birtokért úgysem adnak többet, épen annyit, ameny­­nyibe egy photograph kerül, mely majd kontrázni segít hitelezőinek a jeramias­­ siralmaihoz. S ha még azt is annyifelé osztják, mint a Krisztus köntösét, — akkor csak szerezen új bugyelárist, apró pénz­nek valót mert a mostaniak százasokra szabott ürgéiben úgy eltéved ami neki jut, többbé meg se találja. Hanem ha vár még egy ideig akkor megkaphatja pénzét. Mert ő megnősül. Nyakó úr leányát veszi el. Ott pedig tudnivaló, hogy lesz mit aratni. Inkább nyújtson neki segédkezet, hogy Nyakó urat hálójába fonhassa. — Tudja mit? barátom —szirógatja a sopánkodó zsidót — magának mindig szokot lenni készpénze. Jól tudom én, pusztát is vehetne a szekrénye fiókján. Csütörtökre hozzám várom Nyakót, hozzon akkor magával egy csomó pénzt. Minél több­ annál jobb, de legalább húszezer forintot , hogy azt a magamé gyanánt előmutatva port hinthessek Nyakó szeme közé. Ezáltal malmomra hajtaná a vizet s majd kijutna önnek is a vámból. A zsidó ég­nek mereszti szemeit . . . Tölödynek húszezer forintot adni a kezébe — hisz akkor egyre megy, akár ezt a bolondot tenné, akár a pipára gyújtana vele, így legalább gavallér hirét vinnék villággá. Tölödy csak tovább szelídíti. Ha azt hiszi, hogy megugrom vele, hát hizzon tanukat, vagy gondoljon ki kifelé, hanem a vagyonos ember is, ki vagyonának nagyobb biztosságot keres, mint sem azt nálunk fel­találhatná. Botrány. Sine ira et studio. F. hó 5-én a Mária-utczai 7. szám­i háznak és környékének békés lakóit ék­telen zsivaj és csörömpölés s erre nyomban következett gyors és tömeges futás zaja riasztotta fel éjfél után fél­­ órakor nyugal­mából. Az első meglepetésre nem tudta senki mi történt, míg végre a városunkban hold­világtalan éjek éjfél utáni óráiban uralkodni szokott pokoli sötétség daczára reá­jöttek, hogy az egész nem egyéb, és nem keve­sebb volt, mint az említett ház emeleti bal­szárn­yán lakó dr. Kossuthány jogakadémiai tanár ellen intézett tüntetés, mely nevezett tanár szoba-ablakainak ökölnyi kövekkel való bezuzásában nyilvánult, melyek közül egy hatalmas darab az utczai szobán ke­resztülhatolva halálos ijedelembe hozta a belső szobában a tanárnak betegen fekvő nejét és kis lánykáját. Az egyének kik ezen merényletet intéz­ték a házi tűzhely szensége ellen, pécsi akadémiai joghallgatók voltak. Egy legfelsőbb humánus tanintézet, — egy jog­akadémia hallgatóit oda vitte a humanitás és a jogérzet, hogy ökölnyi kövekkel törtek át azon ablakokon, me­lyek mögött egy beteg nő s egy ártatlan gyermek pihentek!! Furcsa lehet az az akadémiai belélet, mely így tér ki a nyilvánosságra mind­azáltal az, hogy e támadást egy állását és feladatát nem jól átérzett tanár provokálta,­­ hogy az egyedül ennek Személye ellen intéztetett, — nem enyhítő körülmény ily eljárással szemben. Ezen köztudomásra jött hallatlan bot­­rány kötelességünkké tette, hogy a pécsi jogakadémia belületében folytonosan meg megújuló s ezen — mint azt már lapunk hasábjain hangoztattuk — nemzeti s kulturális szempontból nélkülözhetlen in­tézet lételét fenyegető, s az ifjúság erkölcsi érzetét megmérgező botrányokkal szemben kilépjünk eddigi semleges állásunkból s kötelességünket teljesítve felhívjuk az ille­tékes körök figyelmét azok orvoslására. És pedig mielőbbi — rögtöni orvos­lására, mert mint alább oly tények fel­sorolásával, melyekről meggyőződést szerez­tünk, — kimutatjuk, hogy a pécsi jog­akadémia testén pusztító seb iszonyúan elfenesedett II Mindenek előtt azonban a kiváncsia­kat elégítjük ki, elmondván a most leírt botrány létrejöttének legközelebbi okát, valami szem­fény­vesztést, hogy ha maga mutatja az ezreseit, akkor az enyémnek lássa Nyakó azokat, — de segítsen tervemet dűlőre vinni, másként hoppon marad. Hanem ha czért érhetek, akkor a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Önt is kifizetem busáskamattal, s én sem jutok tönkre s jó barátok leszünk. A zsidó savanyu képgel ígéri, hogy addig még meggondolja magát. Otthon aztán gondolkodott naphosszat gondolkodott egész, éjszakán át s gondolta Teledy úr javára dönti el a koczkát. Mert akárhogy hányta-vetette is a dolgot össze-vissza, mindig az jött ki belőle, hogy mégis jobb valamiért szerencsét próbálni, mint a semmit siratni. Csütör­tökre beállított Tölödy úrhoz húszezer forinttal. Azonban, mert tartott tőle, hátha Tölödy úr keze enyves talál lenni , pénze nála ragad, elővigyázatból két tenye­res-talpas fiát is elvitte magával. A pénzt csak azután engedte eltenni, midőn Tölödy úr esküvel fogadta, addig ki nem lépni a házból, mig azt viaszt nem adja. De még ez sem volt elég. Hogy még a szökés gondolatának is elejét vegye, egyik fiát a bejárat mellé bujtatta, az ott vigyázott, ha netalán elül jönne ki; másik hátul az ablakokat tar­totta őr szemmel; maga pedig az ágy alá rejtőzött a terítő mögé s kezébe revolvert szorítva, onnét leste Tölödy urat. Nemsokára Nyakó úr is megjött. Tölödy ur fölvevén a múltkori társalgás fonalát, biztositá Nyakó urat, hogy ő mily jó gazda. S kinyitván az íróasztal fiókját, mint a kalmár áruezikkét a vásári pony­vára, kirakta a húsz darab ezrest az asztalra Nyakó ur elé. — Most már csak elhiszi — kiáltá szialett diadallal — ennyi heverő pénzt látva, hogy jövedelmező vállalatokban ezenkívül van még harminczezer forintom... — Van ám ajánló­ leveled az akasz­tófára — gondolja magában a zsidó az ágy alatt. Nyakó ur sóbálvánnyá •*­intekért felelőséget

Next