Pécsi Figyelő, 1890. július-szeptember (18. évfolyam, 40/53-65/78. szám)

1890-07-02 / 40. (53.) szám

la­ podásra juthatok, a szükséges intézkedéseket a forgalom igényeinek megfelelő terjedelemben megteendem. Időközben is intézkedtem már, hogy bor­szállításra átalakítandó teher­kocsik borkeres­kedőknek, kiknek ily kocsikra szükségük van, bérbe adassanak; miről az érdekelt kereske­dők értesíthetők. A tartánykocsikban való borszállítás ke­zelésének megoldásával kisebb fontosságúvá fog válni a kamara azon kívánsága is, hogy a hasz­nált és üresen visszamenő boros hordók szállí­tási díjai mérsékeltessenek, mely kérelem telje­sítését ez idő szerint legalább általánosságban tekintettel arra, hogy az ily hordók berakásá­val a vasúti kocsik hordképessége csak igen csekély mértékben használtathatik ki, a gondo­zásomra bízott vasutak pénzügyi érdekeire való figyelemmel kilátásba nem helyezhetem. A­mi a kamara azon óhaját illeti, hogy a kamara területén vasutak széndijtételeinek le­szállítása útján a pécs-vidéki kőszén terjesztése előmozdítassék, megjegyzem, hogy a szóban levő vasutak széndijtételei a dunagőzhajózási társa­ság és a szóban levő vasutak között évekkel előbb létesült szerződési kötelezettségek által oly módon van korlátozva, hogy a fennálló hely­zet tartama alatt a különben kívánatos intéz­kedéseknek szünetelniök kell. A­mint azonban az erre nézve fennálló ne­hézségek el fognak háríttatni, gondom lesz arra, hogy a pécsvidéki kőszénnek is lehetőleg olcsó szállítási díjak nyújtassanak. A­mi a kamara azon észrevételét illeti, hogy míg a stájer puha-fa könnyen eljut a pécsi kamara vidékére, addig az észak-magyarországi eredetű ily czikkel ott csak ritkán találkozhatni, — ezen körülmény magyarázatát találja azon jelentékeny és díjszabási eszközök segélyével ki nem egyenlíthető távolsági különbözetben, mely az említett termelő helyek közt a kamara területén fekvő piac­okhoz viszonyítva fenforog. Megjegyzem azonban e tekintetben, hogy a déli vasút kívánságomra azon kivételes díjmérséklé­seket, melyeket előbb a karinthiai fa behoza­talának nyújtott, megszüntette, úgy hogy most ezen behozatali forgalom sem részesül a déli vasút magyar vonalain kedvezőbb elbánásban, mint a hazai termék forgalma. A szlavóniai állomásokon föladásra kerülő nyers bőrök és állati termények szállítására vo­natkozólag előadott panasz megszüntetésére a m. kir államvasutakat utasítottam. Végül a kamara azon kérelmét illetőleg, hogy Pécsett menetjegy-iroda állíttassék föl, meg­jegyzem, hogy a menetjegy-irodák száma ez idő szerint a forgalom szükségletéhez mérten van megszabva, s ily menetjegy-iroda fölállítása első­sorban attól függ, hogy az illető vállalkozó ré­szére a forgalomban megfelelő működési alap kínálkozzék. Mindezek eddig nem tették indo­­­­kolttá azt, hogy Pécsett ily iroda szerveztessék.­­ Ha azonban a forgalmi igények fejlődése ezt f­jam szálai égnek meredeztek a rémülettől még másnap reggel is! Máskor pedig az öreget lát­tam meggyilkolva a postatiszt által. — Szóval vége hossza nem lett a kínzó álmoknak. Már le akartam tenni arról, hogy valaha a postaépületbe betegyem a lábamat, midőn a véletlen megszánta siralmas állapotomat és se­gélyemre jött. Ott vagyok a postatisztet elzáró rekesz előtt, nem messze tőlem pedig az öreg. Nem akartam ránézni, hátat fordítottam neki, de azért jól láttam, a­mint közvetlen közelembe furako­­dik. Előzékenyen helyet engedtem neki. A posta­­tiszt a­mint meglátta, idegesen rákiáltott: — Hányszor mondjam már, hogy nem jött levél, vén bolond? Mit alkalmatlankodik itt nap — nap mellett? De nyomban rá, mintha megbánta volna heves kifakadását, szelíd hangon hozzá tette: — Menjen haza öreg, majd holnap bizo­nyosan megjön a várva várt levél. Azt hittem, hogy a postatiszt kíméletlen­sége leverő hatást gyakorolt reá. Megsajnáltam s távozása közben utána rohantam, hogy kese­rűségét a vigasz balzsamával enyhítsem, megkívánná, az ellen sem lesz nehézség, hogy a kamara ezen kívánsága is figyelembe vételre találjon. Budapest 1890. évi junius hó 4-én. Baross 8. k. A keresk. és iparkamara ezen miniszteri leiratot legutóbbi közü­lésén örvendetes tudomá­sul vette, csak azt sajnálta, hogy a miniszter mig a kamarai jelentésnek a közlekedési viszo­nyokat illető minden pontjára reflectált, egyik igen alapos és jogosult panaszról nem emléke­zett meg, s ez a pécsi pályaudvar és indóház si­ralmas állapota ellen kifejezett panasza. A ka­mara azonban e hallgatást nem magyarázza, mintha a miniszter ez ügy elől kitérni akarna, hanem hogy a miniszter a pécsbarcsi s esetleg a mohács-pécsi vasútnak is államosítása kér­désének tisztázásáig, a mondott ügyben külön­féle okokból nem nyilatkozhatok. Előfizetési fölhívás. A „Pécsi Hírlap“ és a „Pécsi Figyelő“ egyesülése óta körülbelül egy negyed év telt el, mely idő alatt meggyőződhettek t. előfizetőink, hogy ezen egyesülés által oly lapot kapnak, melylyel tartalomra, jól értesülségre, megbízhatóság­ra és olcsóságra egy vidéki lap sem állja ki a versenyt. Kérjük tehát az eddigi t. előfizetőinket, hogy lapunkat előfizetéseikkel továbbra is pártolni szíveskedjenek s a mennyire lehet, azt körükben ajálják és te­rjeszszék. Lapunk előfizetési dija: fél évre ... 3 frt — negyed évre . 1­­­50 kr. egy hóra ... — 50 kr. Tisztelettel a „P­é­c­s­i Figyelő“ „Pécsi Hírlap“ kiadóhivatala. HÍREK. — (A vidéki gazdaközönséget) nézve, magyaráznunk sem kell. Tudósítás­i sokat levélben vagy egyszerű levelező­lapon köszönettel fogad a „Pécsi Figyelő“ szerkesztősége.­­ (A kir. tábla épülete.) Hétfőn kezdtek a kir. táblának szánt volt Oertzen-ház átalakításába. Az utcza felőli részen az állványo­kat állítják föl ez idő szerint, mig belül, az udvaron, a régi színház hasznavehetetlen részeit bontogatják. Patkányok ezrei rémes vijjongással s rebbennek ki éveken át békén hagyott nyugal­mas fészkeikből s a munkásoknak van dolguk, mig egy-egy ilyen nekibőszült csoporttal, mely­ a ben macska nagyságú, hatalmas őspatkányok sem hiányzanak, elbánhatnak, bontó csákánynyal, kőmives kalapácscsal, tégladarabokkal, csizma­sarokkal esvén nekik. Ezek voltak a leghívebb ,­ lakói a régi színházépületnek, most már ezeknek is itt kell hagyniok az ősi fészket s a szomszéd házakban tengődniük a száműzetés keserű ke­nyerén. Az Oertzen-ház legfiatalabb lakója, a belvárosi leányiskola természetesen szintén kivonul a bolygatott épületből s a leg­újabb határozás szerint nem a Bazár-épület 2-ik emeletére fog fölkapaszkodni, a­mi nem is al­kalmas iskolának s csak szükségből lehetne arra használni, hanem az Oposta-utczában levő Hoff­­mann-féle ház emeletén fog új menhelyet találni.­­ (Iskolai záró-ünnepélyek.) A főgimnázium tanulói pénteken d. u. 5 órakor a városi tornacsarnok kerti helyiségében dísztor­­nászatot tartottak. A jelenlevő nagyszámú kö­zönségnek először a négy alsóbb osztályok tanulói mutatták be osztályonkint testgyakorlási, ügyességeket, azután a felsőbb osztályokból i3 kiválogatott jobb tornázók tüntették ki képes­­­­ségöket a korláton és nyújtón való tornászás,­­ úgy a bak- és rúdugrás által. Közölük nem egy ^ kiváló ~ügyességet sajátított el e dolgokban, a­­ mit a közönség élénk tapsokkal jutalmazott. A ■ tornamutatványok befejeztével az intézet igaz­­­­gatója az ügyesebb és szorgalmasabb tornázók között jutalmakat osztott ki s ezek között az athletikai clubb által e czélra fölajánlott emlék­pénzeket. Másnap ugyancsak a főgimnáziumi tanuló ifjúság sikerült ünnepélyt rendezett az intézet nagy termében. Az ünnepély, melynek zene- és énekszámokból álló részletes műsorát lapunk már közölte, igen intelligens s különösen nagyszámú hölgyközönség jelenlétében folyt le. Mind az ének, mind a zenekar szépen fegyel­mezett előadása megnyerte a közönség tetszé­sét. Az énekkar legnagyobb sikerét a magyar népdalok s Konti „Eleven ördög“ czímű ope­rettjéből vett induló eléneklésével aratta. Ez utóbbi darabnál az ifjúsági zenekar is, mely Az öreg karjaimba kapaszkodott s úgy indultunk a főutcza felé. — Kedves öcsém uramnak megmondom — de nehogy tovább adja!... Megráztam a fejemet annak a megerősíté­séül, hogy a világért sem fog eljárni a szám. Erősen a szemeim közé nézett s látszólag megnyugodva, bizalmas suttogással tovább foly­tatta : — Mert nagy titok ez. .. Ha megtudnák, valamennyi hivatalkereső ember van a várme­gyében, mind nekem esnék és az én protekczió­­mat könyörögné, a mi nekem kellemetlenségeket okozna, mert a sok nem arra való egyéniséget csak nem ajánlhatom a barátomnak, a­ki értem vérét áldozni is kész. Bizalmával ennyire csak nem élhetek vissza. Lelkiismeretes ember vagyok s meggyőződésemet nem rendelem alá holmi sógorság- komaság-féle érdekeknek. Itt az idő, hogy a hivatalnoki­ kar purifikáltassék a minden­féle kétes existencziáktól, a szellemi proletáriz­mustól. Kérdőleg néztem az öregre. Megértett a szorosan hozzám simult, hogy még az a kóbor szellő se hallja meg a beszé­dét, mely a forró hőségben nyakunkat csókolgatta. — tekintet nélkül arra, várjon olvasói-e lapunknak vagy sem — tisztelettel fölér­­jük, a gabona állásáról, a termésre való kilátásokról, esetleg természeti ve­szedelmekről és nagyobb károkról hét­ről hétre szíveskedjenek lapunkat érte­síteni. Ez által — ha minél nagyobb kiterjedési körből érkeznek hozzánk hiteles tudósítások — kölcsönösen tudomást szerezhetnek vidéki gazdáink a más kör­nyékeken levő állapotokról, a­mely tájé­kozás, hogy fölöttébb fontos a gazdára Nagy csodálatomra arczkifejezése mit sem változott. Ugyanaz a fénytelen tekintet, ugyanaz a sápadt arcz. Hanem valamit morgott maga elé, a­mit nem bírtam megérteni. Az ajtónál csíptem el. Agg kora daczára elég ruganyosan lépkedett. Megszólítottam : — Bátyám uram! Megfordult s mereven rám nézett. Majd, mintha nem hinne szemeinek, barázdás kezeivel vagy kétszer meg megtörülgette azokat. — Mintha ismerném öcsém uramat? — szólalt meg végre tompa siri hangon, melynek hallatára hideg borzongás futott végig hátamon. — Meghiszem azt! — válaszoltam én majd­nem fogvaczogtatva. — Hiszen minden nap van szerencsém találkozni bátyám urammal. — Igaz biz­a! Most ismerek rá méla bús kék szemeiről, melyekkel olyan rokonszenvesen tud felém tekinteni, nem úgy, mint a többiek, kiknek nézése a telkembe hatolni látszik. Pedig nem lehet... Titkomat nem fogják megtudni. Meglepetve néztem rá. Mi lehet az a titok, melyet oly gondosan őriz? A kapu elé értünk.

Next