Pécsi Figyelő, 1890. október-december (18. évfolyam, 66/79-92/105. szám)
1890-12-03 / 84. (97.) szám
XVIII. évfolyam. 84-ik (97.) szám. Pécs, 1890. deczember 3-án. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 írt — kr Félévre . . . 3 „ — , Negyedévre . . 1 , 50 , Egy hóra . . . — „ 50 ., Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal: ?&CSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi-tér 12-ik szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók : Weidinger N. utóda Dómján l. Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér) Böhm Manó (főutcza), papír- és könyvkereskedéseiben Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. Az elkeresztelés. Noha látom, hogy a »Pécsi Figyelő” is a kormány álláspontján áll, azért mégis épen a »Pécsi Figyelő~ számára írok egy rövid czikket, bár még nem bírok teljes tájékozottsággal az országházban történtekről. Lapjából olvasom, a hogy frenetikus tapsvihar reszketteté meg a ház falait *) E czikk akkor érkezett hozzánk, mikor az elkeresztelők kérdése még nem dőlt el. Közöljük azonban, nehogy a fölhangzott szó elnyomóinak tartassunk. Ami a „Pécsi Figyelő“ álláspontjára való hivatkozást illeti, ez téves. Az elkeresztelési vitánál két kérdés állott előttünk. Az egyik az, hogy helyes-e a törvény, helyes e a rendelet? A másik az, hogy a szentesített törvény és rendelet kötelező-e mindenkire? Az első kérdés képezheti, amint képezte is, vita tárgyát s azt még a képviselőház szavazata sem döntötte el végleg. E kérdésben nem voltak pártok, azt nem tette egy párt sem pártkérdéssé. S mi e máig is vitás kérdésben nem is foglaltunk állást sem a kormánypárt mellett sem más pártárnyalattal. Mert hogy a vita lefolyásáról közlött tudósítások nem tekinthetők állásfoglalásnak , ez magától értetődő dolog. Ez hirlapírói kötelesség s e kötelesség teljesítésekor csak a képviselőházban lefolyt események, az ott uralgó hangulat hű képét festettük, — nem lévén szükség ahoz kommentárt fűzni. A másik kérdés az, melyben mi határozott nyilatkozatot tettünk és pedig azt, hogy míg valamely rendelet a törvény szigorú végrehajtását követeli, addig azt respektálnia állampolgári kötelessége mindenkinek, aki e törvény alatt áll. Ezt mint olyan közegnek, mely a törvények szigorú betartása körül ellenőrző szerepet játszik, kinyilatkoztatni kötelességünk. Ez sem vallási , sem pártkérdés. — A szerk. — Csáky és Horváth Boldizsár beszéde után. A tapsvihar mindenesetre a pillanatra fölhevült kedélyek édes szülöttje. De hogy ez azután törvényes-e, vagy fattyú ? — a tapsvihar akkordjai után elbírálni nem lehet. Temetéshez nem illik a tapsvihar. Ott pedig most temetés van. — Egy törvényt temetnek — a legörökösebb törvényt — a természet törvényét. Megváltónkat is eltemették, de az isteni erő a rá hengerített nagy követ mint könnyű pelyhet rúgta el. Az országházban ma azt hiszik, hogy a természet törvénye elengedi magát temettetni, ha arra a polgári anyakönyv súlyos kövét fektetik?! Harmadnapra az alleluja glóriájával fog föltámadni. Mikor a törvényhozás vakmerő kezekkel belenyúl a család szentélyébe, — többet mondok — a család szívébe, hogy fékezze az anya vallási ihletét, hogy kormányozza az atya vallási meggyőződését — akkor röviden szólva: csak olyan munkát végez, mint aki falra borsót hány. Ha vészes felhők tornyosulnak az égen , ha vihar korbácsolja a tengert; ha erős menydörgés reszketted a földet ; ha villám czikáz ; ha tüzes menykő csapkod jobbra ballra, akkor csináljon Tisza törvényt, hozzon Csáky rendeletet, beszéljen Horváth Boldizsár, törjön ki frenetikus tapsokban az országhoz; — majd meglátom ha csillapul — a vihar, szünik-e a meny- i hajlandósággal viseltessék a gonosz iránt, a mely őt a görbe utakra vezesse. Juczi asszonyra még a rágalom sem foghatott semmi rosszat, mert őazon fehérnépek közé tartozott, kik mindent ígérnek s midőn adásra kerül a sor, fügét mutatnak a mafla férfinépnek s még ráadásul jól ki is nevetik — de ez azért nem gátolta Furtek András uramat abban, hogy mindig nyomában legyen az asszonynak még akkor is, ha az okvetlen egyedül akart maradni egy néhány szempillantásra, így osztény nem csoda, ha az asszony beleunt az örökös rabságba, amit a következő történetke teljesen megmagyaráz a maga valóságában. I ' ;rin ■ligái r— i r~ i ii i—aw—BBMUWHMTWBiTÍMHÍ.SC* dörgés, fékezhető lesz-e a villám csapkodás ? Erre azt mondjátok : Ez a természet törvénye, ennek mi nem parancsolhatunk. Hát az nem a természet törvénye, hogy a szülő gyermeke fölött rendelkezzék ?! De miért is volt szükség e törvényre ? Azt mondják azért, hogy a vallási béke föntartassék. Én úgy tudom, hogy a törvény meghozatala előtt vallási béke volt, meghozatala után pedig háború. Ha az orvos látja, hogy rendelt gyógyszerei után a beteg rosszabbul lesz, a további vételt beszünteti. Miért nem teszi ezt a kormány is? Nem engedi ezt tekintélye ? De hát a kormány van-e az országért, vagy az ország a kormányért ? ? Hibázni emberi dolog, de a hibát jóvá tenni: a bölcs tulajdona. Kell, hogy egy kormány a bölcs tulajdonával birjon. Régi latin közmondás: »Hogy a történet az élet mestere. Az életé igen, de nem a kormányé. Hisz régibb törvényeink szerint, ha az atya katholikus volt, minden gyermeknek katholikussá kellett lennie. És mit nyert vele a katholika egyház? Semmit, tettek a gyermekek olyan vallásuak, minőkké őket a szülők nevelték. A természet törvénye győzött; a kezdet súrlódásai után lett vallási béke, nagyobb eset, hogy Furtek András uramat elhagyta a felesége. A „Pécsi Figyelő“ tárczája. ő nem féltékenykedik. Irta: Pintér Imre. Kurucz ember volt Furtek András ő figyelme, de még kuruczabb édes hitestársa Juczi asszony, ki bokorugró két sallangu viganójában nem egy falusi suhancznak gyujtá lángra szivét. Sokan bolondultak utána, még az öregek közül is, különösen mikor a kopogósban szélmotolla módra forgott a levegőben, a ugyancsak kilátszott a keményített fodor, ilyenkor pironkodó nyugtalansággal még ők is elmondogatták magukban: nincs annak az Andrásnak ehhez a menyecskéhez elegendő lelki erőssége, minek vállalkozott hát arra, hogy ezt az asszonyt magához idomítsa, heiiszen ha mi volnánk a helyébe majd igy, meg amúgy . . . Furjek András, ki alapjában igen féltékenykedő ember volt, gyönyörteli büszkeséggel legeltető szemét a felesége karika gömbölyű termetén s nem egyszer fohászkodott az egek urához, hogy őrizze meg állandóságát és hűségét az asszonynak s ne engedje meg, hogy * * * Farsang utolja lehetett, amidőn Birbics Mátyás tisztességes hajadon leányát tutyi alá tették, akkor volt az a hét vármegyére szóló lagzi, amelyen még a vályogvető czigány kutyája is tyuk levest evett s abból is csak a czombját válogatta ki, akkor volt az a nagy nap, mikor a tiszteletes ur két pejkójának tévedésből viz helyett óbort eresztettek a rocskájába s e nagy napon történt meg az a még * * * Éjfél után egy óra lehetett, amidőn a legszélesebb jókedvvel járták a fiatalok a frisset, az öregek meg az asztalok körül szopogatták a szöllő nedvét, a midőn nemzetes bíró uram tánczra szólitá Furjek András uram feleségét, hogy együtt járják el amúgy öregesen. — Nem megyek én bíró uram, olyan fáradt vagyok, mint a lenyugvó nap, nem tudnék én tovább tánczolni! — Majd később . . . — Ugyan ne keresd már annyira magad Juczikám — szólt közbe a férj — nem illik biró uramat kikosaraznod. — Hagyja el Furtek szomszéd, tudom, ha negyven évvel fiatalabb volnék szakadásig járna velem, de persze az öreget csak a koporsóba szeretik igazán. — Azt hiszi biró uram? . . . most már csak azért is tánczolok. Ketten jártak a szoba közepén, recseg a padló, peng a sarkantyú, a czigány is felébred lustaságából, hozzá őrülten czifrázva