Pécsi Figyelő, 1892. október-december (20. évfolyam, 79-105. szám)

1892-12-03 / 97. szám

? X. évrv. yam. Pács, 1b92. deczember 3 au. 97 ik szám. OI«mé«l áraki rfcéta érre 6 frt — ^Sttgftsá&m . . 1 » 60 ‘%y bér*. . . . — » 50 Egyes szám ár» 8 kr. Kiadóhivatal: kr. » K­­atéda Dómján I., Vataetta L ==■ ....jW'nianrAi Wfw­ i r ItCSBTT, Széchenyi-tér Ha (Nádosy-féle tiáz) Iswá­n előfizetések és a lap süaétfcstésére vonatkozó fólssá­­satások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap­) fcgjffcj* házanként kétszer, szerdán at szombaton. PÉCSETT, Széchenyi-tér ÜA hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intá* zendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek (GL Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereske­désben. EDM ■ rámák kaphatók: ha­ráchamyMOi Bkid Lajan (JB-utca), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér), BShm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedéseiben. —■illiMlWMii—isim mi i i óin ii Hi nrTMr " i TTTT- --------n~~ i rr — ------ - ................. i ,--------------? Városi iskoláink hygienája. (**) Pécs városa, mely emberemléke­zet óta mindig a legegészségesebb város hírében állott, az utóbbi években, — te­kintve volt víz­­viszonyainkat és az újabban alkalmazásba vett makadam utczakövezést oly kőanyagból, mely erre abszolúte alkal­matlan, mert csak por vagy sár, e ked­vező híréből nem kis mértékben vesztett, s ha az oly óriási mérvben uralkodott tífusz- és influenza-járványoktól el is te­kintünk , mégis aggodalomba ejtenek a gyakori tüdőbetegségek és különösen azon különböző járványok, melyek gyermekein­ket támadják és pusztítják. Alig van már most téli időszak, hogy a vörheny, kanyaró, fültőmirigydaganat, bárányhimlő, difteritisz és egyéb betegségek közül egyik-másik járványszerűen föl ne lépne s ne követelné áldozatait az iskolába járó, de főkép a mnköteles koron aluli gyermekek sorából, ért e gyermekek a szülők kedvezőtlen életviszonyai következtében nem részesül­nek kellő ápolásban és felügyeletben, nap­hosszam fertőzött, egészségtelen szobale­vegőben tartózkodnak, rosszul táplálkoznak s ennél fogva testi szervezetük sokkal gyengébb, semhogy a kóranyaggal meg tudjon küzdeni. Hol és miben fejlődik e járványok fertőző kóranyaga, mi nyújt neki terjedésre tápot s miben rejlik contagiája, ki tudná azt biztonsággal megállapítani ? Egyet azon­ban a tapasztalat megállapított s ez az, hogy minden járványnál a kóranyagra nézve a helyi diszpoziczió játsza a főszerepet s csak innen kiindulva nyer kedvező talajat az egyéni diszpoziczióban. Ebből követke­zik, hogy úgy az egyesek, mint a hatóság részéről minden lehetőt el kell követni, hogy a családban és közintézetekben egy­aránt a hygienikus követelmények érvényt nyerjenek. Ide tartoznak a lakásviszonyok, az ivóvíz, az élelmi­szerek, az utc­aköve­­zés, a köztisztaság — nemcsak az utczán, hanem magában az épületekben — a csa­tornázás, kisdedóvodák és más humánus intézetek létesítése s egyáltalában minden olynemű hatósági intézkedés, melylyel eset­leg elere vézetik, hogy valamely kóranyag fejlődésre és terjedésre helyi és egyéni diszpozícziót találjon. Ez intézkedések közé veendő föl az iskolák higiénája is. Én nem tartozom azok közé, kik bár­mely járvány alkalmával, még ha mérsé­kelt kiterjedésű és enyhe lefolyású is, mindjárt az iskolák bezáratását követelik s ha a hatóság ezt — legtöbb esetben okadatolva — nem teszi, szitkozódnak és korholnak — a polgármestertől kezdve mindenkit, kik ebbeli véleményükben nem osztoznak, mert tudom és meggyőződésem, hogy a köranyag legkevésbé az iskolákban terjed, hanem ha egyáltalában az egészsé­gesek hordanák szét, úgy be kellene zárni minden templomot, hivatalt, színházat, ke­reskedést, meg kellene szüntetni a hetivá­sárt, szóval minden egyéb érintkezést is és mert ez nem lehetséges, az iskolák be­záratásával csak a szegény néposztály ezer meg ezer gyermekét kiűzzük az utczára — a­mennyiben az otthon való tartózko­dás, hideg szobában, nem kellemes — sőt alkalmat nyújtunk nekik, hogy egymáshoz, de leginkább beteg társaikhoz ellátogassa­nak. Nem az iskolák bezáratását követel­jük azért, hanem arra törekedjünk, hogy iskoláink minden tekintetben a hygiena követelményeinek megfeleljenek és gyer­mekeink azokat még járvány alkalmával is veszély nélkül látogathassák, figyeltes­sünk szigorúan arra, hogy a tantermeket tisztára seperjék, még­pedig valami fertőt­lenítő szerrel áztatott fűrészporral, hogy a helyiségeket napjában kétszer szellőztessék és soha túlságosan ne fűtsék, hogy a fa­lakat legalább hetenként egyszer leporoz­zák , hogy egy tanteremben ne helyezzenek el 80 — 90 gyermeket, a­mikor csak 50 — 60- nak van helye, még­hozzá egy-egy pad­­ban annyit, hogy egymás nyakán üljenek; óvjuk a gyermekeket a légvonattól s kü­lönösen tél idején ne nyissunk ablakot, hogy a betóduló levegő egyenesen a gyer­mekeket érintse; ne ereszszük ki őket kalap és fölöltő nélkül a hideg folyosókra és árnyékszékekre, a tanszobában pedig ne engedjük őket meleg ruhában és bekö­tött nyakkal ülni; figyelmeztessük őket folyton az egészségi szabályokra s azon nagy veszélyre, melynek kiteszik magukat, ha ragadós betegségben szenvedő társukat meglátogatják sat­­sat. Mindezek mennyiben nyernek alkalma­zást s mennyiben fordítanak rá gondot a pécsi iskolákban, nem tudom, de annyit a „Pécsi Figyeld“ tárczája. Vándor vagyok... Vándor vagyok néma pusztaságon, Néma puszta tikkadt vándora ... Mely üdü­ne, az oázt úgy várom,­­ el nem érem, azt hiszem, soha! A vad puszta fényáron bolyongok, Elhagyatva, magam, egyedül... Társam csak a bú, fájdalom, gondok, Minden ember messze elkerül. Körülöttem kietlen sivatag, Mérhetetlen, mint az óczeán ; Pihennék, de árnyas lomb nem akad, S fejemet nincs hová hajtanám. Futó homok óriás tengerén A számomnak forró szele dúl, Uj veszélyt hoz mindenik perez elém, És szenvedek mondhatatlanul ! Reményemet a szél elsodorta, Most hitem foszlányát tépdesi: S e büszke fe leborul a porba, Nincs vigasz már, nincs sehol neki. Nincs vigaszom, nincs reményem semmi, Nincs a sötét éjben egy sugár, Oh bár tudna a lelkem feledni, De a régi emlék visszajár, Vissza-visszajár kisértő órán, Borongás, magános éjjelen, Vigasz helyett rémes átkot szór rám, Vádakkal illet könyörtelen’: „Volt ábrándos, rózsás ifjúságod, Fény csillogott minden bokron át, Kínált üdvöt, tiszta boldogságot, Hogy elveszted, csak a te hibád. Büszke vágygyal törtél fel magasba, Tudhattad bár, nincs hozzá erőd : Most állsz sivár mélységbe zuhanva, Eltörpülve annyi gát előtt. Ten hibád, ha a kétség falánkja Egyre üldöz, nyugtot sosem ad, Te vagy bűnös, hát panaszra, vádra Magad ellen nyíljék ajakad . . .“ Könnyen tűrném reám szakadt sorsom , A lelkem is nyugtot­tan talál: Csak ez a hang ne kinozna folyton. Csak ez emlék halványulna már. Buday László:­ ­ Infanterist Csupak. Volt nekem egy komám a katonaságnál, úgy hivták, hogy Csupak. Tudvalevő dolog, hogy akik egy esztendőben kerülnek sor alatt fegyver alá, azok mind végesvégig komák egy­mással és hát igy volt nekem komám a Csupak. Ő ugyan nem mondta nekem, hogy komám, mert igen el voltunk búslakodva abban az időben, mivelhogy, mint a jó Mikes Kelemen mondja, a jó Isten nekünk Novibazárban hullajtott el egy nagy darab kenyeret s oda kellett men­nünk, hogy mi azt ott megegyük. Hát mondom, Csupak sem igen beszélt, mert rettenetesen ma­gával jó tehetetlen gyerek volt — sohasem lát­tam magyarban olyan ábrázatot. Savaszon apró szemei voltak a fiúnak, hosszú arcra, görbére konyult orra, mint a horogvég. Azonfölül azt tette ő, hogy nem értett meg semmit, ha azt mondták : jobbra fordult ! hát három fejet lehetett tenni egy fületlen domb ellen, hogy ő most már okvetetlenül balra fog fordulni, ha azt mondták : állj! hát ő Isten ellen való véteknek tartotta volna a megállást. Kurta eszü embernek tudták Csupakot és azt mondták rá, hogy buszma, ki is próbálták a félkegyelmtt­­ségét hol egyben, hol másban ; hát csak buszma maradt ő mindig s egész mondák jártak a tá­­­­borban a horribilis ostobaságokról, a miket el i­s követett. Mert hogy el volt maradva gyakorlat , dolgában a többitől, egymagában ekszeczk­oz­­í­tatta a fzátter ur Csűri s igen nevetni való volt­­ az, mikor Csupak úgy kapdosott a puskához.

Next