Pécsi Figyelő, 1892. október-december (20. évfolyam, 79-105. szám)
1892-12-03 / 97. szám
? X. évrv. yam. Pács, 1b92. deczember 3 au. 97 ik szám. OI«mé«l áraki rfcéta érre 6 frt — ^Sttgftsá&m . . 1 » 60 ‘%y bér*. . . . — » 50 Egyes szám ár» 8 kr. Kiadóhivatal: kr. » Katéda Dómján I., Vataetta L ==■ ....jW'nianrAi Wfw i r ItCSBTT, Széchenyi-tér Ha (Nádosy-féle tiáz) Iswán előfizetések és a lap süaétfcstésére vonatkozó fólssásatások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap) fcgjffcj* házanként kétszer, szerdán at szombaton. PÉCSETT, Széchenyi-tér ÜA hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intá* zendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek (GL Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. EDM ■ rámák kaphatók: haráchamyMOi Bkid Lajan (JB-utca), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér), BShm Manó (fő-utcza) papír- és könyvkereskedéseiben. —■illiMlWMii—isim mi i i óin ii Hi nrTMr " i TTTT- --------n~~ i rr — ------ - ................. i ,--------------? Városi iskoláink hygienája. (**) Pécs városa, mely emberemlékezet óta mindig a legegészségesebb város hírében állott, az utóbbi években, — tekintve volt vízviszonyainkat és az újabban alkalmazásba vett makadam utczakövezést oly kőanyagból, mely erre abszolúte alkalmatlan, mert csak por vagy sár, e kedvező híréből nem kis mértékben vesztett, s ha az oly óriási mérvben uralkodott tífusz- és influenza-járványoktól el is tekintünk , mégis aggodalomba ejtenek a gyakori tüdőbetegségek és különösen azon különböző járványok, melyek gyermekeinket támadják és pusztítják. Alig van már most téli időszak, hogy a vörheny, kanyaró, fültőmirigydaganat, bárányhimlő, difteritisz és egyéb betegségek közül egyik-másik járványszerűen föl ne lépne s ne követelné áldozatait az iskolába járó, de főkép a mnköteles koron aluli gyermekek sorából, ért e gyermekek a szülők kedvezőtlen életviszonyai következtében nem részesülnek kellő ápolásban és felügyeletben, naphosszam fertőzött, egészségtelen szobalevegőben tartózkodnak, rosszul táplálkoznak s ennél fogva testi szervezetük sokkal gyengébb, semhogy a kóranyaggal meg tudjon küzdeni. Hol és miben fejlődik e járványok fertőző kóranyaga, mi nyújt neki terjedésre tápot s miben rejlik contagiája, ki tudná azt biztonsággal megállapítani ? Egyet azonban a tapasztalat megállapított s ez az, hogy minden járványnál a kóranyagra nézve a helyi diszpoziczió játsza a főszerepet s csak innen kiindulva nyer kedvező talajat az egyéni diszpoziczióban. Ebből következik, hogy úgy az egyesek, mint a hatóság részéről minden lehetőt el kell követni, hogy a családban és közintézetekben egyaránt a hygienikus követelmények érvényt nyerjenek. Ide tartoznak a lakásviszonyok, az ivóvíz, az élelmiszerek, az utcakövezés, a köztisztaság — nemcsak az utczán, hanem magában az épületekben — a csatornázás, kisdedóvodák és más humánus intézetek létesítése s egyáltalában minden olynemű hatósági intézkedés, melylyel esetleg elere vézetik, hogy valamely kóranyag fejlődésre és terjedésre helyi és egyéni diszpozícziót találjon. Ez intézkedések közé veendő föl az iskolák higiénája is. Én nem tartozom azok közé, kik bármely járvány alkalmával, még ha mérsékelt kiterjedésű és enyhe lefolyású is, mindjárt az iskolák bezáratását követelik s ha a hatóság ezt — legtöbb esetben okadatolva — nem teszi, szitkozódnak és korholnak — a polgármestertől kezdve mindenkit, kik ebbeli véleményükben nem osztoznak, mert tudom és meggyőződésem, hogy a köranyag legkevésbé az iskolákban terjed, hanem ha egyáltalában az egészségesek hordanák szét, úgy be kellene zárni minden templomot, hivatalt, színházat, kereskedést, meg kellene szüntetni a hetivásárt, szóval minden egyéb érintkezést is és mert ez nem lehetséges, az iskolák bezáratásával csak a szegény néposztály ezer meg ezer gyermekét kiűzzük az utczára — amennyiben az otthon való tartózkodás, hideg szobában, nem kellemes — sőt alkalmat nyújtunk nekik, hogy egymáshoz, de leginkább beteg társaikhoz ellátogassanak. Nem az iskolák bezáratását követeljük azért, hanem arra törekedjünk, hogy iskoláink minden tekintetben a hygiena követelményeinek megfeleljenek és gyermekeink azokat még járvány alkalmával is veszély nélkül látogathassák, figyeltessünk szigorúan arra, hogy a tantermeket tisztára seperjék, mégpedig valami fertőtlenítő szerrel áztatott fűrészporral, hogy a helyiségeket napjában kétszer szellőztessék és soha túlságosan ne fűtsék, hogy a falakat legalább hetenként egyszer leporozzák , hogy egy tanteremben ne helyezzenek el 80 — 90 gyermeket, amikor csak 50 — 60- nak van helye, méghozzá egy-egy padban annyit, hogy egymás nyakán üljenek; óvjuk a gyermekeket a légvonattól s különösen tél idején ne nyissunk ablakot, hogy a betóduló levegő egyenesen a gyermekeket érintse; ne ereszszük ki őket kalap és fölöltő nélkül a hideg folyosókra és árnyékszékekre, a tanszobában pedig ne engedjük őket meleg ruhában és bekötött nyakkal ülni; figyelmeztessük őket folyton az egészségi szabályokra s azon nagy veszélyre, melynek kiteszik magukat, ha ragadós betegségben szenvedő társukat meglátogatják satsat. Mindezek mennyiben nyernek alkalmazást s mennyiben fordítanak rá gondot a pécsi iskolákban, nem tudom, de annyit a „Pécsi Figyeld“ tárczája. Vándor vagyok... Vándor vagyok néma pusztaságon, Néma puszta tikkadt vándora ... Mely üdüne, az oázt úgy várom, el nem érem, azt hiszem, soha! A vad puszta fényáron bolyongok, Elhagyatva, magam, egyedül... Társam csak a bú, fájdalom, gondok, Minden ember messze elkerül. Körülöttem kietlen sivatag, Mérhetetlen, mint az óczeán ; Pihennék, de árnyas lomb nem akad, S fejemet nincs hová hajtanám. Futó homok óriás tengerén A számomnak forró szele dúl, Uj veszélyt hoz mindenik perez elém, És szenvedek mondhatatlanul ! Reményemet a szél elsodorta, Most hitem foszlányát tépdesi: S e büszke fe leborul a porba, Nincs vigasz már, nincs sehol neki. Nincs vigaszom, nincs reményem semmi, Nincs a sötét éjben egy sugár, Oh bár tudna a lelkem feledni, De a régi emlék visszajár, Vissza-visszajár kisértő órán, Borongás, magános éjjelen, Vigasz helyett rémes átkot szór rám, Vádakkal illet könyörtelen’: „Volt ábrándos, rózsás ifjúságod, Fény csillogott minden bokron át, Kínált üdvöt, tiszta boldogságot, Hogy elveszted, csak a te hibád. Büszke vágygyal törtél fel magasba, Tudhattad bár, nincs hozzá erőd : Most állsz sivár mélységbe zuhanva, Eltörpülve annyi gát előtt. Ten hibád, ha a kétség falánkja Egyre üldöz, nyugtot sosem ad, Te vagy bűnös, hát panaszra, vádra Magad ellen nyíljék ajakad . . .“ Könnyen tűrném reám szakadt sorsom , A lelkem is nyugtottan talál: Csak ez a hang ne kinozna folyton. Csak ez emlék halványulna már. Buday László: Infanterist Csupak. Volt nekem egy komám a katonaságnál, úgy hivták, hogy Csupak. Tudvalevő dolog, hogy akik egy esztendőben kerülnek sor alatt fegyver alá, azok mind végesvégig komák egymással és hát igy volt nekem komám a Csupak. Ő ugyan nem mondta nekem, hogy komám, mert igen el voltunk búslakodva abban az időben, mivelhogy, mint a jó Mikes Kelemen mondja, a jó Isten nekünk Novibazárban hullajtott el egy nagy darab kenyeret s oda kellett mennünk, hogy mi azt ott megegyük. Hát mondom, Csupak sem igen beszélt, mert rettenetesen magával jó tehetetlen gyerek volt — sohasem láttam magyarban olyan ábrázatot. Savaszon apró szemei voltak a fiúnak, hosszú arcra, görbére konyult orra, mint a horogvég. Azonfölül azt tette ő, hogy nem értett meg semmit, ha azt mondták : jobbra fordult ! hát három fejet lehetett tenni egy fületlen domb ellen, hogy ő most már okvetetlenül balra fog fordulni, ha azt mondták : állj! hát ő Isten ellen való véteknek tartotta volna a megállást. Kurta eszü embernek tudták Csupakot és azt mondták rá, hogy buszma, ki is próbálták a félkegyelmttségét hol egyben, hol másban ; hát csak buszma maradt ő mindig s egész mondák jártak a táborban a horribilis ostobaságokról, a miket el is követett. Mert hogy el volt maradva gyakorlat , dolgában a többitől, egymagában ekszeczkozítatta a fzátter ur Csűri s igen nevetni való volt az, mikor Csupak úgy kapdosott a puskához.