Pécsi Figyelő, 1895. július-szeptember (23. évfolyam, 148-223. szám)

1895-07-02 / 148. szám

a hadtestparancsnok. Két fekete paripa által vont fogat fordult be a gyakorlótérre, mely csakhamar megállott s kiszállott belőle Lobkovitz herceg szárny­segédével és a vezérkari főnökkel. Zwinger ezredes tisztelgést vezényel, a dobosok, a kürtösök a Generál­­marschot verik és fújják, a zenekar pedig lassú tem­póban rákezdi a magyar fülnek nem valami kellemes „Gott erhalte“-t. Az ezredes eléje vágtat a hadtestparancsnok­nak s kardjával mélyen szalutálva adja be a rap­­portot. Lobkovitz herceg gyalog végig megy az egész homlokzat előtt, a zászlóaljak egymásután tiszteleg­nek, barátságosan üdvözli a balszárnyon álló Rózsa tábornokot, aztán megkezdődik a szemle. Legelőször is a rangban legidősebb B o s c­h­y kapitánynak, a 44-ik ezred I- ik százada parancsnokának legény­ségét vizsgálja meg a hadtestparancsnok. Gyors egy­másutánban adja ki parancsait, a kapitány nagy precizitással teljesíti, s a fiúk ugyancsak rakják a lábukat, mert hát nem akarnak szégyent hozni a jó kapitány úr fejére. Nem is hoztak, meg is mondta a hadtestparancsnok, hogy a század kitűnően ki van képezve, csak tovább is így. Utána Siegler kapitány százada követke­zett. A hadtestparancsnok már az első mozdulatok­nál helyeslőleg bólintgatott a fejével, utóbb pedig hangosan oda kiáltotta a kapitánynak : — Kapitány úr, igen nagyon meg vagyok elé­gedve ! így következtek egymásután a többi századok is , végül az egész ezred eldefilirozott a hadtest­­parancsnok előtt. Ekkor a hadtestparancsnok maga köré gyűj­tötte a 44. ezred összes tisztjeit, a­kik élükön az ezredessel, továbbá Fodor és Czwián őrnagyok­kal, lebocsájtott karddal állottak előtte. L­obkovitz herceg a következő beszédet intézte hozzájuk. „Uraim! Amit ma produkáltak előttem, ab­ból meggyőződtem, hogy ez az ezred a legna­gyobb buzgalommal teljesíti kötelességét. A téli időt jól felhasználták, a legénységet minden irány­ban kiképezték, maguk a parancsnokok is gyorsan feltalálják magukat. Fogadják elismerésemet, és dicséretemet a jól végzett munkáért. Csak még arra kérem az urakat, hogy eb­ben az irányban tovább haladjanak, s a hátra lévő időben pótolják azt, amit még e rövid idő alatt nem lehetett elérni. Még egyszer köszönöm és fogadják elismerésemet.“ Azzal a hadtestparancsnok szalutált, a kardok tisztelegve villantak meg a levegőben, s az Albrecht bakák vígan, muzsika szó mellett vonultak be a kaszárnyába. Tizenegy óra elmúlt mire oda értek, kint a gyakorlótéren pedig Lobkovitz herceg az 52 es bakákat vette vizsgálat alá. Délben a herceg a tiszti kaszinóban ebédelt, délután pedig a kaszárnyákat vizsgálta meg, s ott volt a katonai céllövészetnél is. Mindezeknél azonban sokkal fontosabb az a somogyi fiukra, hogy ma és holnap duppla menázsi jár ki nekik : duppla zupa, duppla hús, duppla csusza és szimpla bor. Hírek. Pécs, 1895. j­úlius hó 1. — (Személyi kir.) Blaskovich István a pécsi kir. ítélőtábla elnöke szünidejét megkezdvén, vasárnap búcsúzott a kir. ítélőtábla biráitól és ma, azaz hétfőn, hosszabb tartózkodásra G­a­s­t­e­i­n­b­a utazott. — (Tűzoltó majális.) Az idei majálisok­nak méltó befejezése volt a tegnap tartott „Tűzoltó mulatság.“ Már az idő is oly kedvező volt, hogy szebbet, jobbat imádkozni sem lehetett volna. Dél­után fél 3 órakor történt a kivonulás a Széchenyi térről, honnan azután zeneszó mellett, R­e­e­h főpa­rancsnok vezetése alatt példás rendben haladt a tűzoltóság „Abbáziába.“ Pazar díszítés, lampionok, zöldgalyák, zászlók mind az ünnepély fényéhez já­rultak, hozzá még természetesen első­sorban­ a vi­rágot, sorsjegyet áruló szépek, és az aranyzsinóros tűzoltók egy harmonikus, a tűzoltók évkönyvében örökké emlékezetes képet alkottak. Cigányzene, majd a „Daloskör“ fel-fel újuló szebbnél-szebb dalai, s léghajók felbocsátása szórakoztatta délután a közön­séget, mire úgy 8 óra felé kezdetét vette a sorshú­zás. Néhány száz, igen szép és értékes dolog ké­pezte a nyereményeket, melyek legnagyobb része a jótékony célra díjmentesen adatott a rendező bizott­ságnak. A nyeremény tárgyak sorszám szerint adat­tak az egyes nyerőknek, úgy történt aztán, hogy néhány nő abonens kártyát nyert 10 borotválásra. Mikor az utolsó tárgyat is átadták, már sötét, de csillagokkal pitykézett lepel borította az eget. A sürgő forgó tűzoltó sereg ekkor egy újabb dologgal szórakoztatta a publikumot. Szemkápráztató, tündéri fény borította „Abbáziát“, gyönyörű tűzijáték, mely, e téren ritkítja párját. Ezalatt teljesen beállott az est, s a fiatalság táncra perdült, s mulatott a haj­nali órákig. Az elismerés különösen Reed György főparancsnokot, Serényi Antal és Rueprecht Nándor alparancsnokokat illeti, kik igazán fáradhatlan buz­galommal s utánjárással arra igyekeztek hatni, hogy a majális jól, élvezetesen sikerüljön, mi, hogy sikerült is, azt hiszszük e sorok eléggé mutatják. Elismerés illeti még Resch Lajos vendéglőst is, ki az ez­rekre menő vendégsereget gyors kiszolgálással, jó ételek s italokkal fogadta.­­ (Hymen a művészek közt.) Még a bohémek illúzióval szaturált tarka világába is belo­pódzik néhanapján az a bájosképű varázsló, ki állí­tólag rózsaláncra fűzi az Ámor istenke által szivén talált szerelmetes legényeket-lányokat. Legutóbb is egy fiatal, tehetséges fővárosi festő esett „á­­­d­o­z a túl“ a rózsaláncoknak. Molnár Árpád kir. opera­házi jelmezképfestő jegyezte el magának Háber írónké kisasszonyt Budapestről. Molnárt nemsokára műveiből is meg fogja közönségünk ismerni, mert ő az egyik, ki Bárczy Akvarellek című kötetéhez il­lusztrációkat fog készíteni. (A dunántúli dalosszövetség ta­lálkozója) volt múlt hó 29. és 3- án Győrött. Képviselték a szombathelyi, soproni, komáromi, buda­pesti, pinkafői, kismartoni és sárvári dalosegyesületek. A „Pécsi dalárda“ küldöttsége elsőnek érkezett Győrbe, kiket is, jóllehet a versenyben nem vettek részt a legnagyobb készséggel fogadtak a vendég­­szerető győriek. Az ünnepély ismerkedési estélylyel vette kezdetét, melyet a „Lövész“ egylet helyiségei­ben tartottak meg, majd az estély előtt felváltva egyes darabokat énekeltek a dalárdák. Vasárnap rég órakor a sétatéri kioszkban találkoztak az égi tagjai, majd a színház-épületbe mentek össze, ezután a megyeház termében Laszberg gróf em­ alatt közgyűlés tartatott, mely után disz ebéd­­­kezett. Délután 6 órakor a 19. gyalogezred zenéi, sétazenét adott, mely után a hangversenyre gyű­leztek. Mint értesülünk a hangverseny felette ki­nően sikerült. — (Jóhiszemű tolvaj.) Mit tesz az, ha falusi ember gyermekét alig 4—5 éves korától­­ a gyepre küldi, hogy ott a nyájat legeltesse. Ernst hetekig nem lát, olvasni, írni nem tud, egyáltalán a műveltség legkisebb fokát sem éri el, mi az az okozója annak is, hogy az „enyém-tied“ fogalma­ sincs tisztában. Kántor Péter 15 éves bojtár gy rek múlt év december havában behatolt Simon An­dás rádi gazda szőlejébe, s onnan több ruhanemt­e több kosár szőlőt elemett. A kir. törvényszé figyelembe véve az említett körülményeket, jóhisz­tűnek vette a lopást, s Kántor Pétert a vád­ak felmentette. — (Felakasztotta magát) Böröc Róza, hosszuhetényi lakos, 70 éves aggszáz — mit ottani levelezőnk irja — junius hó 27-én, péntekei délutáni fél három órakor a kis-kénesi dűlőben lev kis tölgyfára felakasztotta magát. Tettének okát falubeliek nem is sejtik.­­ (Halálozás.) Elvers Nándor, a Schaum­burg-Lippe hercegi uradalom bérlője, hosszas szén­védés után meghalt Karancson 61 éves korában Temetése ma délután ment végbe ugyancsak Karan­cson, melyet a pécsi “Kegyelet“ intézet rendezett Igen sok szép koszorú boritotta a koporsót, legtöbbje a Nowotarsky pécsi cég készítménye volt. — S­z­e­mák Antal, a pécsi reáliskolának évek óta beteges­kedő tanára m­a déli egy órakor meghalt 42 éves korában. Temetése f. hó 3 án d. u. 6 órakor lesz a megye­ utcai 11. sz. gyászházból. Az elhunyt tudomá­nyos készültségü jeles pedagógus volt, ki — mig egészsége engedte — egyik kiváló tagja volt a pécs főreáliskola tanártestületének. Családján kívül testvére, Szemák István fővárosi tanár gyászolja. — (Apostolok oszlása.) Péter és Pál napja egyszersmind a bizonyítványok kiosztásának a napja. Az összes pécsi tanintézetekben szombaton osztották ki a bizonyítványokat és az idén jó vastag értesítő­ket, azután a tanulókat buzdító és intő szavak kísé­retében haza bocsátották­­ vakációzni. Volt nagy élénkség az iskola­épületek körül, de a szállodákban és vendéglőkben is, mert legtöbb vidéki apa maga jött be a kis kedvencért, a­ki most jó bizonyítvány­­nyal örvendeztette meg őt, valamint a rég látott gyermekét repeső szívvel váró mamát. A vasútvona­lak minden irányban szállították a derült arcú, fe­csegő gyermekcsoportot, itthon alig maradt fele. A hangos zajt a csend váltotta fel a Múzsák csarnoká­ban, hogy pár hét múlva a nagy takarítás munkája vegye ott kezdetét. A tanárok is mennek a jól meg­érdemelt üdülés tanyája felé, fürdőre, falura, a feny­vesek közé, a mire beköszönt a szeptember, tanár és tanítvány örömmel folytatja ott, a­hol elhagyta­­ a munkát. Hiába, reális korban élünk, korán kell meg­szokni a munkát. Lám mily jó annak a gyermek­nek, a­ki jól tanult, becézik, kényeztetik hozzátar­tozói, míg a bukott diákot el se viszik. No de most ne beszéljünk e sötét képről. Vidéki hátralékosainkat tisztelettel kérjük szíveskedjenek hátralékaikat mielőbb beküldeni. A gouvernante. — O’ Monroy Richard. — Róbert kamaszodni kezdett. Már hetedik évét töltötte be és D’Esperval ezredparancsnok, ki két éve özvegy volt, a szolgálata nagyon is befogta, nap­­ról-napra kevesebbnek találta azt az egy órai időt, mit fia oktatására fordíthatott. Ezen segíteni kellett, Róbertnek gouvernantot kellett fogadni, aki nevelését majd tökéletesebben végezheti s szellemi fejlődése­­fölött őrködhetik mindaddig, amig testileg is annyira megerősödik, hogy az iskolába járhat. D’Esperval öreg nénjéhez fordult tanácsért. Champarel marquise erre a következőket válaszolta: „Kedves öcsém ! Mindig kényes dolog egy legényembernek, vagy özvegynek nevelőnőt fogadni a házába. Én két höl­gyet küldök hozzád, kiket a legmelegebben ajánlot­tak nekem, nevük: Ozy Jeanne és Brachard Virgi­nia. Az egyik meglehetősen idősnek néz ki, hogy melyik, azt nem tudom. Kissé összezavartam már őket az emlékezetemben No de te személyesen választhatsz közülök s reménytem, hogy választásod szerencsés lesz. Szívélyes üdvözlettel szerető nénéd.A parancsnok a had­imra irt az egyik­­ikor a rapportról atos mosolylyal . Jeanne kis­— Nos, itt van a gouvernante ! — kiáltott föl az ezredes. Vájjon fiatal-e, vagy öreg? Kétségkívül fut, fakó ruhát visel, kopott fekete kertyüket és pápa­szemet az orrán. Mintha már magam előtt látnám — igy morfondírozott s e közben gyorsan felöltötte kabátját s a fogadóterembe sietett. Egy fiatal, 24 évesnek látszó leány emelkedett föl ülőhelyéről, mikor a parancsnok belépett. Nagyon egyszerűen volt öltözködve, de kifogástalanul. Sötét kék szövetruha födte karcsú termetét. Virággal dí­szített kicsi kalapja sűrű aranyszőke hajzatot födött, mely úgy fénylett finom feje körül, mint a glória. Ozy Jeanne sápadt volt. Nagyon szelíden nézett ki. Egy pár nagy, mélységes szem élénkítette színtelen vonásait és hosszú selymes pillái, mint valami titkos fátyol úgy borultak lesütött szemei elé, mikor D’Es­perval csodálkozó tekintete reá meredt. Ezer ördög, ez aztán szép! — Így gondolko­zott az ezredes, mikor a leány a csizmás és fegy­veres dragonyos hirtelen beléptére elpirult. — Ozy kisasszony, nemde ? Champerel asszony ajánlottja ? — Igen, uram. — Nos, csak foglaljon helyet és beszéljük meg a dolgot. Nenem sok jót írt önről. Foglalkozott ön már neveléssel ? — Oklevelemet és bizonyítványaimat átad­hat­om. — Az több is a kelleténél olyan apró gyerek­kel szemben, mint az én Robert dam. ő írni, ol­vasni és számolni tud egy i s az egész, ma­pan­gam tanítottam rá. A katonai szolgálat nagyon igénybe vesz, nem értem rá többre. De a fiú nagyon engedelmes és jóindulatú s ez megkönnyíti önnek a kezdetet. Mikor adhatná a leckeórát ? — Amikor ön óhajtja. Válaszsza azt az időt, mely önnek a legkellemesebb. — Hogyan, ön másutt nem tanít? — Bizonyára, azaz hogy nem, — felelte a leány zavarral. — Három növendékem volt, akik most a­z iskolába járnak s igy most nincs teendőm. Anyám öreg és némi kényelemhez van szokva, amit nem vonhatok meg tőle. Csak én vagyok a támasza. Ön megértheti, hogy nem lesznek nagy igényeim. — Kisasszony, — vágott közbe élénken D'Esper­­val, — a pénzkérdés egyáltalán nem játszik szere­pet közöttünk. Ezek az erőteljes szavak magát az ezredest is megijesztették. Úgy hangzottak, mint egy önkéntelen vallomás. Az a varázs, mely a leány minden pillan­tása után hovatovább erőt vett rajta, egyre fokozódott. — No de most ismerkedjék meg Róberttel — igy szólt az ezredes. Csöngetett s a dada behozta a kis hná keretjéből kilépett Velasquezt. A gyermek­ért szőke fürtjei egy drága csipkével diszi'i ik bársony­kabátkára omlottak alá. Róbert m­in­de kissé dacosan állva marad az ajtóban. ■, egy szempillantásra, mert a másik percben 1 '93 kacsaival így kiáltott föl: s — Papa, papa, milyen kedves szenlak az uj kisasszonynak! Láttad a szemeit ? És Jeannehoz sietve, friss ajkait Clui; PÉCSI FIGYELŐ, 1895 ju

Next