Pécsi Figyelő, 1895. július-szeptember (23. évfolyam, 148-223. szám)
1895-07-02 / 148. szám
a hadtestparancsnok. Két fekete paripa által vont fogat fordult be a gyakorlótérre, mely csakhamar megállott s kiszállott belőle Lobkovitz herceg szárnysegédével és a vezérkari főnökkel. Zwinger ezredes tisztelgést vezényel, a dobosok, a kürtösök a Generálmarschot verik és fújják, a zenekar pedig lassú tempóban rákezdi a magyar fülnek nem valami kellemes „Gott erhalte“-t. Az ezredes eléje vágtat a hadtestparancsnoknak s kardjával mélyen szalutálva adja be a rapportot. Lobkovitz herceg gyalog végig megy az egész homlokzat előtt, a zászlóaljak egymásután tisztelegnek, barátságosan üdvözli a balszárnyon álló Rózsa tábornokot, aztán megkezdődik a szemle. Legelőször is a rangban legidősebb B o s chy kapitánynak, a 44-ik ezred I- ik százada parancsnokának legénységét vizsgálja meg a hadtestparancsnok. Gyors egymásutánban adja ki parancsait, a kapitány nagy precizitással teljesíti, s a fiúk ugyancsak rakják a lábukat, mert hát nem akarnak szégyent hozni a jó kapitány úr fejére. Nem is hoztak, meg is mondta a hadtestparancsnok, hogy a század kitűnően ki van képezve, csak tovább is így. Utána Siegler kapitány százada következett. A hadtestparancsnok már az első mozdulatoknál helyeslőleg bólintgatott a fejével, utóbb pedig hangosan oda kiáltotta a kapitánynak : — Kapitány úr, igen nagyon meg vagyok elégedve ! így következtek egymásután a többi századok is , végül az egész ezred eldefilirozott a hadtestparancsnok előtt. Ekkor a hadtestparancsnok maga köré gyűjtötte a 44. ezred összes tisztjeit, akik élükön az ezredessel, továbbá Fodor és Czwián őrnagyokkal, lebocsájtott karddal állottak előtte. Lobkovitz herceg a következő beszédet intézte hozzájuk. „Uraim! Amit ma produkáltak előttem, abból meggyőződtem, hogy ez az ezred a legnagyobb buzgalommal teljesíti kötelességét. A téli időt jól felhasználták, a legénységet minden irányban kiképezték, maguk a parancsnokok is gyorsan feltalálják magukat. Fogadják elismerésemet, és dicséretemet a jól végzett munkáért. Csak még arra kérem az urakat, hogy ebben az irányban tovább haladjanak, s a hátra lévő időben pótolják azt, amit még e rövid idő alatt nem lehetett elérni. Még egyszer köszönöm és fogadják elismerésemet.“ Azzal a hadtestparancsnok szalutált, a kardok tisztelegve villantak meg a levegőben, s az Albrecht bakák vígan, muzsika szó mellett vonultak be a kaszárnyába. Tizenegy óra elmúlt mire oda értek, kint a gyakorlótéren pedig Lobkovitz herceg az 52 es bakákat vette vizsgálat alá. Délben a herceg a tiszti kaszinóban ebédelt, délután pedig a kaszárnyákat vizsgálta meg, s ott volt a katonai céllövészetnél is. Mindezeknél azonban sokkal fontosabb az a somogyi fiukra, hogy ma és holnap duppla menázsi jár ki nekik : duppla zupa, duppla hús, duppla csusza és szimpla bor. Hírek. Pécs, 1895. július hó 1. — (Személyi kir.) Blaskovich István a pécsi kir. ítélőtábla elnöke szünidejét megkezdvén, vasárnap búcsúzott a kir. ítélőtábla biráitól és ma, azaz hétfőn, hosszabb tartózkodásra Gasteinba utazott. — (Tűzoltó majális.) Az idei majálisoknak méltó befejezése volt a tegnap tartott „Tűzoltó mulatság.“ Már az idő is oly kedvező volt, hogy szebbet, jobbat imádkozni sem lehetett volna. Délután fél 3 órakor történt a kivonulás a Széchenyi térről, honnan azután zeneszó mellett, Reeh főparancsnok vezetése alatt példás rendben haladt a tűzoltóság „Abbáziába.“ Pazar díszítés, lampionok, zöldgalyák, zászlók mind az ünnepély fényéhez járultak, hozzá még természetesen elsősorban a virágot, sorsjegyet áruló szépek, és az aranyzsinóros tűzoltók egy harmonikus, a tűzoltók évkönyvében örökké emlékezetes képet alkottak. Cigányzene, majd a „Daloskör“ fel-fel újuló szebbnél-szebb dalai, s léghajók felbocsátása szórakoztatta délután a közönséget, mire úgy 8 óra felé kezdetét vette a sorshúzás. Néhány száz, igen szép és értékes dolog képezte a nyereményeket, melyek legnagyobb része a jótékony célra díjmentesen adatott a rendező bizottságnak. A nyeremény tárgyak sorszám szerint adattak az egyes nyerőknek, úgy történt aztán, hogy néhány nő abonens kártyát nyert 10 borotválásra. Mikor az utolsó tárgyat is átadták, már sötét, de csillagokkal pitykézett lepel borította az eget. A sürgő forgó tűzoltó sereg ekkor egy újabb dologgal szórakoztatta a publikumot. Szemkápráztató, tündéri fény borította „Abbáziát“, gyönyörű tűzijáték, mely, e téren ritkítja párját. Ezalatt teljesen beállott az est, s a fiatalság táncra perdült, s mulatott a hajnali órákig. Az elismerés különösen Reed György főparancsnokot, Serényi Antal és Rueprecht Nándor alparancsnokokat illeti, kik igazán fáradhatlan buzgalommal s utánjárással arra igyekeztek hatni, hogy a majális jól, élvezetesen sikerüljön, mi, hogy sikerült is, azt hiszszük e sorok eléggé mutatják. Elismerés illeti még Resch Lajos vendéglőst is, ki az ezrekre menő vendégsereget gyors kiszolgálással, jó ételek s italokkal fogadta. (Hymen a művészek közt.) Még a bohémek illúzióval szaturált tarka világába is belopódzik néhanapján az a bájosképű varázsló, ki állítólag rózsaláncra fűzi az Ámor istenke által szivén talált szerelmetes legényeket-lányokat. Legutóbb is egy fiatal, tehetséges fővárosi festő esett „ádoz a túl“ a rózsaláncoknak. Molnár Árpád kir. operaházi jelmezképfestő jegyezte el magának Háber írónké kisasszonyt Budapestről. Molnárt nemsokára műveiből is meg fogja közönségünk ismerni, mert ő az egyik, ki Bárczy Akvarellek című kötetéhez illusztrációkat fog készíteni. (A dunántúli dalosszövetség találkozója) volt múlt hó 29. és 3- án Győrött. Képviselték a szombathelyi, soproni, komáromi, budapesti, pinkafői, kismartoni és sárvári dalosegyesületek. A „Pécsi dalárda“ küldöttsége elsőnek érkezett Győrbe, kiket is, jóllehet a versenyben nem vettek részt a legnagyobb készséggel fogadtak a vendégszerető győriek. Az ünnepély ismerkedési estélylyel vette kezdetét, melyet a „Lövész“ egylet helyiségeiben tartottak meg, majd az estély előtt felváltva egyes darabokat énekeltek a dalárdák. Vasárnap rég órakor a sétatéri kioszkban találkoztak az égi tagjai, majd a színház-épületbe mentek össze, ezután a megyeház termében Laszberg gróf em alatt közgyűlés tartatott, mely után disz ebédkezett. Délután 6 órakor a 19. gyalogezred zenéi, sétazenét adott, mely után a hangversenyre gyűleztek. Mint értesülünk a hangverseny felette kinően sikerült. — (Jóhiszemű tolvaj.) Mit tesz az, ha falusi ember gyermekét alig 4—5 éves korától a gyepre küldi, hogy ott a nyájat legeltesse. Ernst hetekig nem lát, olvasni, írni nem tud, egyáltalán a műveltség legkisebb fokát sem éri el, mi az az okozója annak is, hogy az „enyém-tied“ fogalma sincs tisztában. Kántor Péter 15 éves bojtár gy rek múlt év december havában behatolt Simon Andás rádi gazda szőlejébe, s onnan több ruhanemte több kosár szőlőt elemett. A kir. törvényszé figyelembe véve az említett körülményeket, jóhisztűnek vette a lopást, s Kántor Pétert a vádak felmentette. — (Felakasztotta magát) Böröc Róza, hosszuhetényi lakos, 70 éves aggszáz — mit ottani levelezőnk irja — junius hó 27-én, péntekei délutáni fél három órakor a kis-kénesi dűlőben lev kis tölgyfára felakasztotta magát. Tettének okát falubeliek nem is sejtik. (Halálozás.) Elvers Nándor, a Schaumburg-Lippe hercegi uradalom bérlője, hosszas szénvédés után meghalt Karancson 61 éves korában Temetése ma délután ment végbe ugyancsak Karancson, melyet a pécsi “Kegyelet“ intézet rendezett Igen sok szép koszorú boritotta a koporsót, legtöbbje a Nowotarsky pécsi cég készítménye volt. — Szemák Antal, a pécsi reáliskolának évek óta betegeskedő tanára ma déli egy órakor meghalt 42 éves korában. Temetése f. hó 3 án d. u. 6 órakor lesz a megye utcai 11. sz. gyászházból. Az elhunyt tudományos készültségü jeles pedagógus volt, ki — mig egészsége engedte — egyik kiváló tagja volt a pécs főreáliskola tanártestületének. Családján kívül testvére, Szemák István fővárosi tanár gyászolja. — (Apostolok oszlása.) Péter és Pál napja egyszersmind a bizonyítványok kiosztásának a napja. Az összes pécsi tanintézetekben szombaton osztották ki a bizonyítványokat és az idén jó vastag értesítőket, azután a tanulókat buzdító és intő szavak kíséretében haza bocsátották vakációzni. Volt nagy élénkség az iskolaépületek körül, de a szállodákban és vendéglőkben is, mert legtöbb vidéki apa maga jött be a kis kedvencért, aki most jó bizonyítványnyal örvendeztette meg őt, valamint a rég látott gyermekét repeső szívvel váró mamát. A vasútvonalak minden irányban szállították a derült arcú, fecsegő gyermekcsoportot, itthon alig maradt fele. A hangos zajt a csend váltotta fel a Múzsák csarnokában, hogy pár hét múlva a nagy takarítás munkája vegye ott kezdetét. A tanárok is mennek a jól megérdemelt üdülés tanyája felé, fürdőre, falura, a fenyvesek közé, a mire beköszönt a szeptember, tanár és tanítvány örömmel folytatja ott, ahol elhagyta a munkát. Hiába, reális korban élünk, korán kell megszokni a munkát. Lám mily jó annak a gyermeknek, aki jól tanult, becézik, kényeztetik hozzátartozói, míg a bukott diákot el se viszik. No de most ne beszéljünk e sötét képről. Vidéki hátralékosainkat tisztelettel kérjük szíveskedjenek hátralékaikat mielőbb beküldeni. A gouvernante. — O’ Monroy Richard. — Róbert kamaszodni kezdett. Már hetedik évét töltötte be és D’Esperval ezredparancsnok, ki két éve özvegy volt, a szolgálata nagyon is befogta, napról-napra kevesebbnek találta azt az egy órai időt, mit fia oktatására fordíthatott. Ezen segíteni kellett, Róbertnek gouvernantot kellett fogadni, aki nevelését majd tökéletesebben végezheti s szellemi fejlődésefölött őrködhetik mindaddig, amig testileg is annyira megerősödik, hogy az iskolába járhat. D’Esperval öreg nénjéhez fordult tanácsért. Champarel marquise erre a következőket válaszolta: „Kedves öcsém ! Mindig kényes dolog egy legényembernek, vagy özvegynek nevelőnőt fogadni a házába. Én két hölgyet küldök hozzád, kiket a legmelegebben ajánlottak nekem, nevük: Ozy Jeanne és Brachard Virginia. Az egyik meglehetősen idősnek néz ki, hogy melyik, azt nem tudom. Kissé összezavartam már őket az emlékezetemben No de te személyesen választhatsz közülök s reménytem, hogy választásod szerencsés lesz. Szívélyes üdvözlettel szerető nénéd.A parancsnok a hadimra irt az egyikikor a rapportról atos mosolylyal . Jeanne kis— Nos, itt van a gouvernante ! — kiáltott föl az ezredes. Vájjon fiatal-e, vagy öreg? Kétségkívül fut, fakó ruhát visel, kopott fekete kertyüket és pápaszemet az orrán. Mintha már magam előtt látnám — igy morfondírozott s e közben gyorsan felöltötte kabátját s a fogadóterembe sietett. Egy fiatal, 24 évesnek látszó leány emelkedett föl ülőhelyéről, mikor a parancsnok belépett. Nagyon egyszerűen volt öltözködve, de kifogástalanul. Sötét kék szövetruha födte karcsú termetét. Virággal díszített kicsi kalapja sűrű aranyszőke hajzatot födött, mely úgy fénylett finom feje körül, mint a glória. Ozy Jeanne sápadt volt. Nagyon szelíden nézett ki. Egy pár nagy, mélységes szem élénkítette színtelen vonásait és hosszú selymes pillái, mint valami titkos fátyol úgy borultak lesütött szemei elé, mikor D’Esperval csodálkozó tekintete reá meredt. Ezer ördög, ez aztán szép! — Így gondolkozott az ezredes, mikor a leány a csizmás és fegyveres dragonyos hirtelen beléptére elpirult. — Ozy kisasszony, nemde ? Champerel asszony ajánlottja ? — Igen, uram. — Nos, csak foglaljon helyet és beszéljük meg a dolgot. Nenem sok jót írt önről. Foglalkozott ön már neveléssel ? — Oklevelemet és bizonyítványaimat átadhatom. — Az több is a kelleténél olyan apró gyerekkel szemben, mint az én Robert dam. ő írni, olvasni és számolni tud egy i s az egész, mapangam tanítottam rá. A katonai szolgálat nagyon igénybe vesz, nem értem rá többre. De a fiú nagyon engedelmes és jóindulatú s ez megkönnyíti önnek a kezdetet. Mikor adhatná a leckeórát ? — Amikor ön óhajtja. Válaszsza azt az időt, mely önnek a legkellemesebb. — Hogyan, ön másutt nem tanít? — Bizonyára, azaz hogy nem, — felelte a leány zavarral. — Három növendékem volt, akik most az iskolába járnak s igy most nincs teendőm. Anyám öreg és némi kényelemhez van szokva, amit nem vonhatok meg tőle. Csak én vagyok a támasza. Ön megértheti, hogy nem lesznek nagy igényeim. — Kisasszony, — vágott közbe élénken D'Esperval, — a pénzkérdés egyáltalán nem játszik szerepet közöttünk. Ezek az erőteljes szavak magát az ezredest is megijesztették. Úgy hangzottak, mint egy önkéntelen vallomás. Az a varázs, mely a leány minden pillantása után hovatovább erőt vett rajta, egyre fokozódott. — No de most ismerkedjék meg Róberttel — igy szólt az ezredes. Csöngetett s a dada behozta a kis hná keretjéből kilépett Velasquezt. A gyermekért szőke fürtjei egy drága csipkével diszi'i ik bársonykabátkára omlottak alá. Róbert minde kissé dacosan állva marad az ajtóban. ■, egy szempillantásra, mert a másik percben 1 '93 kacsaival így kiáltott föl: s — Papa, papa, milyen kedves szenlak az uj kisasszonynak! Láttad a szemeit ? És Jeannehoz sietve, friss ajkait Clui; PÉCSI FIGYELŐ, 1895 ju