Pécsi Közlöny, 1895. február (3. évfolyam, 14-24. szám)
1895-02-03 / 14. szám
2 eredményére, mind a vallás-erkölcsös nevelés fejlesztésére tagadhatatlan üdvös befolyással lennének. És ebből a szempontból felette előnyösnek tartanám, ha az 1868. XXXVIII. t. c. oda módosíttatnék, hogy a népiskolák a helyi körülmények szerint p. o. falusi, városi és felsőbb népiskolákra oszlanának, és ezen feloszlásnak megfelelőleg szereztetnének, és történnék a tanítók képesítése is. Így azután megszűnnék azon viszás helyzet, mely szerint pl. Budapest népiskolái, az ország legjelentéktelenebb falvainak vagy pusztáinak iskoláival egy kalap alá hozatnak s a működő tanítóktól, tekintet nélkül az iskolára ahol tanítanak, egy és ugyanazon képzettség követeltetik meg. A mondottakból következik, hogy ezen módosítás együtt járna azzal az intézkedéssel, hogy ezentúl a tankönyvek szerkesztésére és jóváhagyására is több gond fordíttassék ; inkább kevesebb könyvet, de jót és megfelelőt adjunk a gyermekek kezébe, és ne változtassuk lépten-nyomon azokat! A szegény falusi gyermek olcsó és kevés könyvből is megtanulhatja azt, amire neki szüksége lesz ; a városi, és talán tehetségesebb szülők gyermekeinek bőven és több segédeszköz felhasználásával lehet is, kell is, ismereteket gyűjteni, melyek magasabb műveltségüknek alapjául fognak szolgálni, mert amazok minden valószínűség szerint szerény földmivelő polgárok lesznek, és maradnak, míg emezek vagy mint iparosok fognak szolgálatot tenni a hazának, vagy mint képzettebb emberek, az ország magasabbra hivatott intelligenciájában foglalnak majd helyet. A törvényhozásnak a népiskolai tanügy reformjánál, a nemzet napszámosairól, a népiskolai tanítókról sem szabad megfeledkeznie, mert ők azon képzetek ébrentartása és felújítása, azt a tudomány mindeddig kellően megmagyarázni nem bírta. Plato azt hiszi, hogy a tárgyak képei a lélekbe, mint viaszba, benyomulnak, s a lélek e nyomok felé fordulva, megemlékszik ama tárgyakról, melyek a nyomokat maguk után hagyták. Descartes az agyvelő valamennyi részében nyomokat hagyó képek összességét nevezi emlékezetnek. Mi ezt egy szellemi erőnek tudjuk be, mely a visszaidézés alapján s a képzetek egymás közötti összefüggésénél fogva egyik képezetet a másik után hivja elé. Annál jobb lesz emlékezésünk, minél hatályosabbak voltak eredeti képzeteink. Legtovább őrizzük meg ama tárgyak emlékét, a mik képzeteinket legtöbbször hozzák vonatkozásba egymással, melyeknek képét többször idézzük föl lelkünkben s melyek fölidézéséhez lelkünk az ismétlés által megszokik. Ámde ezek azok, amelyek leginkábbb érdekelnek bennünket, amelyek iránt érdekeltségünknél fogva inkább vonzódunk. Tehát legjobb emlékezetünk lesz az iránt, a mi iránt érdeklődünk. A fontos tényezők, akik nélkül semmiféle üdvös reform sem lesz keresztülvihető. Hogy a tanítói pályára oly kevesen és nem is a legjobb erők vállalkoznak, és hogy a legtöbb tanító az anyagi gondok miatt nem felelhet meg hivatalának , ennek oka is az 1868. XXXVIII. t. c. revíziót követelő rendelkezéseiben foglaltatik. 300 forint évi fizetésért csak a legvégső esetben vállalkozik valaki 8-10 . évi fáradságos tanulmányra, midőn hasonló előképzettség mellett jobb javadalmazású állásokra számíthat a fiatalember. Én nem mondok újat, midőn ezt e becses lapok hasábjain felemlítem, és épen azért tanügyünk, és tanítóink érdekében vélek eljárni akkor, midőn azok tisztességes ellátását nyíltan sürgetem és abbeli meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy tanügyünk lendületes fel- s virágzása a jelzett hiányok megszün- t tetésétől függ, és minél tovább késik a törvényhozás, annál nehezebb lesz az országos célt, a magyar egészséges népnevelés eszményét megvalósítani. A miniszter úr figyelmét — úgy látszik —. S ezek a körülmények elkerülték, mert behatóbban foglalkozik kevésbbé fontos kérdésekkel, melyek különben amúgy is már megoldást nyertek az 1876. XXVIII. t. c. 6. §. és az 1879. XVIII. t. c. I 4. 8. által. A felekezeti tanitóképezdéknél alkalmazott tanárok képesítése iránt kilátásba helyezett reformokat, valamint a tanitóképzés és képesítés ügyében a miniszter ur által kontemplált államosítást nem lehet összeegyeztetni a felekezetek kezében levő jogokkal, melyeket az állam a hitfelekezeteknek adott, az 1868-iki népiskolai törvény 11—15. §-aiban gondoskodván egyúttal arról is, hogy e koncesszió a felekezetek kezében ne legyen oly eszköz, amelyet ezek ma az emlékező erők történetét taltozzuk, a tapasztalati lélektan sok jó emlékező erővel megáldottat jegyez föl, így Nagy Sándor, Cyrus, Julius Caesar, I. Napoleon hadseregük majd minden katonájának tudták a nevét. Hunyadi Mátyás jó fekete seregének minden katonáját személy és név szerint ismerte. Mithridates 22 nyelven beszélt. Pico di Mirandola kétezer szót tudott hibátlanul sorban elmondani. Hazánk fia, gr. Majláth János oly emlékező erővel bírt, hogy ha két játék francia kártyát összekevertek, s az egyes kártyákat gyorsan egymásra rakták előtte, s elmondta akár elölről, akár visszafelé, hogyan következnek egymásután. Az egész szt. Írást tudták szóról szóra Foni brit államférfi, egy Paula nevű római nő és Sebestyén Gábor hazánkfia. Mezner Rudolf az »Aeneis“ valamelyik szakaszát tréfálkozva mondta visszafelé. Andrássy Gyula gróf magyar miniszterelnök egyszerre három nyelven diktált leveleket. Dase Zakariás, a híres fejben számoló egy alkalommal Münchenben 60 tagból álló menynyiségnek 20 perc alatt egy 100 tagból esetleg az állam érdekei ellen fordulhatnának. Tudtommal a katolikus tanítóképezdék, talán egy-kettőnek kivételével, tanfolyamok, tantárgyak, tanterv, tanórák, gyakorlóiskola, minősítés stb. tekintetében ugyanazon színvonalon állanak, mint maguk az állami tanítóképző intézetek, és azok a botrányos állapotok, melyekről szó van, másutt és nem annyira a katolikusoknál keresendők, mint ez a magas minisztériumnak évi jelentéseiből is kiderül. A tanítók állami képesítése a hitfelekezetek autonómiájába ütközik, s azért nem tartom valószínűnek, hogy a tanügyi programot ezen pontja nagyobb megrázkódtatás nélkül keresztülvihető legyen. Az állam, mint eddig is tette, saját érdekei szempontjából szabja meg a feltételeket, melyeket akár a képzőintézetek felállítására, akár a képesítés színvonalára nézve szükségeseknek tart, és közegei által őrködjék afölött, hogy érdekei megóvassanak, de ne avatkozzék a felekezetek jogaiba, melyeknek a tanítóképzés körüli érdekeiket ép úgy kötelességük előmozdítani, mint ahogy előmozdítja az állam az ő állami érdekeit. Mindenesetre örvendetes körülményesnek jelezhető a népoktatási tanügy fejlődésére nézve a felügyelet hiányainak orvoslása, melyeket a semmitmondó iskolalátogatók nagyobb mérvű alkalmazásával még kevésbbé lehetett megszüntetni. Miután a miniszter úr maga belsmeri a tanfelügyelői szervezet elégte lenségét, alapos reményt lehet táplálni annak egy életrevalóbb intézménynyel való felcserélése iránt. Még egyszer üdvözlöm a miniszter urat a tanügyi reformok terén, és ki-ivánom, hogy sokat és nagyot alkosson, de egyet sem a hitfelekezetek — a katolikusok sérelmével! Döbrőssy Alajos „Pécsi Közlöny“ 1895. február 2. álló mennyiségnek 52 perc alatt vonta ki a négyzetgyökét pusztán fejbeli számadással s hozzá még ez alatt a bámuló közönséggel társalgást folytatott. A szerecsen Füller Tamás két perc alatt oldotta meg a szökőévek betudásával együtt a következő feladatot: hány másodpercig élt oly ember, ki 72 éve, 4 hónap, 9 nap, 47 első és 36 másodperc óta van életben? Az emberi emlékezetnek több ily csodáit el- hagyva, térjünk át az emlékezés ellentéte is a feledésre. — A feledés azon lelkiállapot, midőn a tudatban levő képzet visszaidézése nem sikerül (ami különösen a tanulók vizsgálatain végzetes), vagy ha visszaidéztetek arra rá nem ismers rünk. Ha az uralkodó ősképzet gyenge volt, a segítők száma kevés s az ellentétes , képzetek nagy számban vannak, akkor könnyen feledünk. Az emlékezés előmozdításánál a segítőképzeteket igyekszünk megszerezni, a feledésnél az ellentéteket. Ismeretes dolog, hogy akivel szeretettjének elvesztése fölötti fájdalmát akarjuk feledtetni, attól a segítő képzeteket igyekszünk eltávolítani, tehát nem sétáltatjuk a temetőben, nem énekeljük előtte Beetho-