Pécsi Közlöny, 1895. december (3. évfolyam, 139-151. szám)

1895-12-01 / 139. szám

1895. december 1. — Ne haragudjék, kedves öcsém­­uram, igazán koldusok vagyunk. Valami más, jutányosabb módját találja ki a lap­­alapitásnak, teszem föl, nem lehetne ter­jedelmesen megirt előfizetési ivek szétkül­désével ? Ha 500 prenumeráns jönne, ál­danánk az Istent. — Lehet. Nyomatunk 10.000 . . . — Nem oly sokat! — vágott sza­vamba a kereskedő. — Tehát 5000 előfizetési felhívást. Már egyszer próbáltam (hogy óriási kudar­cai, bölcsen elhallgattam !), s így bátran mondhatom, hogy az összes költségek nem rúgnak többre kilencven forintnál. Az írói honorárium azonfölül tíz forint. Zseniális eszmémért megöleltek, s a honoráriumból, tekintettel a függetlenségi elvek szegénységére, hat­ártól lealkudtak. Délután ugyanaz a deputáció hozta el a 94 forintot, s most a lap vezérirányát és az alapítás módozatait részletesebben megbeszéltük. A hírlap szellemét a függet­lenségi kör fogja sugalmazni, mely az első, s úgy látszik, az utolsó tőkebefektetést eszközölte. Dolgozótársam lesz a kerület középponti választmánya, a vidéki összes fő- és albizottságok és minden józan gon­­dolkozású polgár. Kijelentésnek nem volt rész, de egy­általában nem nyugtatott meg — Szeretném a dolgozótársak rész­letesebb névsorát. — Ott lesz, öcsémuram, a főtanitó, az altanitó, a jegyzősegéd. Ezek világ kezde­tétől mindég hírlapba dolgoztak. Akad az­tán más is. A »Fölhívásban n mesa elő­fizetésre, hanem dologra­­- m­eginvitája a publikumot. A tömeg szereti, ha olvasnák a nevét. Sándor bácsinak a tanítókra, segéd­jegyzőkre és a tömegre tökéletesen igaza volt. Elhatározták, hogy a lap úgy jelenik meg, ha elégséges számú megrendelő érke­zik. A párt kasszája több költséget nem bir meg. A fölösleg mind az enyém­ le­z Épen a lapalapitás korszakát, ősz elejét éltük. Nagy hangú, m­odern ígérő fölhívást fogalmaztam. Kilátásba helyeztem hogy az egész megye erkölcsi és társa­dalmi nyomorúságát meg fogom reperálni. . E szizilusi munkában valószinüleg segitsé­­­­gemre lesznek : Jókai Mór, Mikszáth Kál­­­­mán, Komócsi, Horváth és Schwarc Gyula, a Petőfi- és Kisfaludy-társaság babérko­­szorúsai, sőt nem lehetetlen, hogy az aka­démia halhatatlanai is. Emlegettem és ígértem, a­mit csak emlegetni és ígérni szokás, ha madarat akarnak tömegesen lépre csalni. S mind­ez egy évre négy forint! Hallatlan olcsó ! A kiadóval már megbeszéltem a dol­­­­got. Ha 500 előfizető jön, s lesz hirdetés,­­ 400 forint tiszteletdíjam maradhat. 100­­ prenumeránsnál csak 100 forintra számít­­­­hatok , 250-nél minden szám után egy i regalitásra. Szeptember elején küldtük el a föl­hívásokat, s a lap első számát október első vasárnapjára ígértem. Számítottam a napokat, mikor jöhet az első utalvány a vidékről, s közben lestem ajtómat, mely a helybeli megren­delők százait bocsátja be. (Folyt. köv.) „Pécsi Közlöny . Mióta az ó­kor költőkirálya , Homér a hajnalt rózsaujjának nevezte, azóta az írók ezt a kedves szépítő jelzőt a női ujjakra alkalmazzák, talán azért, mert a puha kacsák ujjai oly ügyesen tudják fonni a szerelem rózsaláncait. Ha a megnyílt kiállításon végig tekintünk, meg fogunk győződni, hogy bizony e tündérujjak egé­szen más, szintén kellemes, szép és gyö­nyörködtető dolgokat is képesek elővará­zsolni és nem egyszer kelnek versenyre magának a póknak bámulatos ügyességé­vel. Goethe az mondta: »Bölcs Salamon okos egy király volt. Minden tudományhoz értett, másképpen nem is hívták volna bölcs Salamonnak. Mindamellett ő sem tudta a női nemet kiismerni. Hát én hogy tudnám, ki sem Salamon, sem bölcs, de még csak filozófus sem vagyok ?“ — Ezen önvallomás után én, ki Goethe sem vagyok, nem is háborgatom egy megfejthetlen prob­léma miatt a fejemet. A belső magyarázat hiányában, rezignálva állok a hangya-szor­galom e­lenséges csarnokában, hódolattal adózva a gyenge, de alkotásaiban erős, csodálatos női nemnek. A Teremtő a testi erő helyett hűséggel, kitartással, türelem­mel ajándékozta meg a nőt s ez teszi ért­hetővé, hogy érzelmeiben rendkívül szívós, szeretetében, de gyűlöletében is sokkal állhatatosabb a férfinél, s a legunalmasabb, egyhangú, fárasztó munka elvégzésére ké­pes. A kiállításon oly darabok láthatók, melyek hónapok nehéz munkájának keser­ves eredményei A kiállítást a legsikerül­tebbnek mondhatjuk, a­miért teljes elisme­rés illeti Sávér Kálmánná alelnöknő­k méltó­­ságát és a hetek óta körülé buzgolkodó serény törzskarát. A hírlapí­a a részletekbe nem bo­­csátkozhatik, hiszen ez nem csekély szakis­meretet tételezne föl , de hivatása nem is terjed e tekintetben egyébre, mint a nagyközönséget tájékoztatni : miről van a szó, s érdemes-e a dolog a megtekintésre. Bátran állíthatjuk, hogy a mai nap ese­ményszámba megy helyi életünkben, és a csinos tárlatot ne mulaszsza el senki meg­tekinteni ; de nem egyszer, hanem több­ször keresse fel azt, s mindannyiszor fog­ott figyelemre méltót, tanulságosat észre­venni, újat fölfedezni. Egy-egy érdekesebb objektum apró részletei külön-külön lekötik figyelmünket, kihívják csodálkozásunkat. Az első teremben Decs és Őcsény vidékén lakó magyar parasztnők, továbbá baranyai sokácnők fejlett háziiparáról tanúságot tevő szövéseket, piros, kék, fehér-tarka stb. asztalterítőket, kötényeket találunk. Egyik szebb a másiknál. Itt van Gábor Mariska fehérnemű-csoportja horgolással, hímzésekkel. Tovább egy sarokban 200­­ tombola­tárgy. Már eddig is 1700 tombola­jegy fogyott el, mi a jótékony cél szem­pontjából igen örvendetes. A második terem két részből áll. Az egyik a nem­zetközi fülke, jobbára Mattyasovszky Iza­bella és dr. Jellasich Károly dárdai já­rásorvos gyűjteményeivel. — Itt értékes perzsa szőnyegek, indiai ruhák sáviok, drága hímzések sorában föltűnnek a Pécs­­várad és Várkony környékéről való régi paraszt kézimunkák, főkötök öltönydara­bok, csupa relikviák elmúlt időkből, vál­takozó, néha azonos motívumokkal. Egy szekrényben úti emlékek Hollandiából, Svájcból, Skandináviából — mindmegannyi kedves apróságok, csecsebecsék. Egy lé­péssel odább az összes Kossuth-bankók, azután az öt világrészről összehordott tö­méntelen pénzdarab. A terem nagyobbik részében meglep bennünket a keleti sarok, ebben egy konstantinápolyi fehér menyasz­­szonyruha, drága virághimzéssel (Litke Ernőné tulajdona), egy mokka service (re­mek kézimunka), Balogh Károlyné kínai himzésű párnája (paradicsom­madárral), svéd kenyér, Angyal Pálné japán párnája, egy apró darabokból összeállított művészi terítő, aranynyal áttört orosz cipők, fej­­ékek. Valamivel odább Szinkovicsné­ Fekete Etel saját készítménye pompás festménye, egy bocskoros, rongyos legényt, ábrázolva , mesteri alkotás. Majd Veszné finom hím­zései következnek, aztán email festésű és majolika tárgyak. Háztartási cikkek : com­­pot, befőttek, ugorka, szappan. Kohn Ka­tica sajátkezűleg készített női kalapjai, egy öreg nő által horgolt két templomi zászló, drótvirág, halpikkelyekből készült két régi kép. Kirchmayer Félixné remek kézimun­kája csupa apró selyemdarabkákból művé­­sziesen összeállítva, tovább menve egy betlehemi jeleneten akad meg szemünk, melyet valaha régen kivarrás utján produ­­­­káltak ismeretlen kezek. Majd egy három­­­­száz éves, répavörös menyasszonyi szok­­­­nyát van alkalmunk megbámulni; értékes kézimunka. Balogh Károlyné brüsseli csip­kéi , i­honi és cseh csipkék, dr. Friedl Károlyné drága csipkéi csodálatra méltók. Van egy 130 éves hímzés, régi ágydiszek stb. A harmadik terem a város községi nép- és polgári iskolái leánynövendékeinek dolgozatait foglalja magában. Itt nyomon követhetjük a tantervet az egymás után jövő fokozatokban. Először a kötés, stop­­polás, majd a varrás, foltozás, aztán a gomblyukvarrás, beszövés, horgolás, végre a diszszövés, betűhímzés, tűfestés, luxus­munkák, virágkészítés. Feltűnnek készít­ményeikkel : Danitz Juliska (asztalterítő, sárgaselyem-hímzéssel, finom áttöréssel), Gyimóthy Teréz, Didovác Anna, Takács Margit, Hetinác Mari, Kaufmann Magda, Meszes Juli, Mádai Szerény — az egyik hímzéssel, a másik csipkevarrással stb. Killer Margit selyem-összehajtással szép rózsákat formált; Kerese Böske meglepő lenge­ munkát készített, bájos nyakkendőt. Pompár Irma szabadkézzel csinált őszi ró­zsákat, mindent kivágással, semmit kive­réssel. — De elég egyszerre­ kimerültem, pedig csak fölületesen néztem körül. Hja, ami érdekfeszítő, az fáraszt! Goethe szük­ségesnek tartotta szép nők látását, hogy a­ behatás alatt költői lelke annál könnyeb­ben röpködhessen. Az ő idejében talán nem­­ rendeztek a nők ilyen kézimunka-kiállítá­­s­­sokat, mert különben ilyenek látása is meg­­t tette volna a hatást. Én legalább ily érze­­­­lemmel távoztam, bár nincs lantom. (L. A.)

Next