Pécsi Közlöny, 1897. október (5. évfolyam, 112-124. szám)

1897-10-03 / 112. szám

V. évfolyam. Pécs, 1897. vasárnap, október 3­112. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMII LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Egész évre .... 6 fi t. II Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre ................3 frt. || Egyes szám ára 4 kr H irdetések: elfogadtatnak: Előfizetések, A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányái i reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők János kereskedésében. i a lie. nyomda épületébe. A lukma-rendszer. Most, midőn a katolikus autonómiát és a kongrua-rendezést majd mindennap halljuk emlegetni, nem teszi senki nyilvánosan szóvá a lnkma-vagy kepe- rendszert, ennek ezernyi baját és kelle­metlenségét, pedig az állapotok e téren odáig fejlődtek, hogy egyáltalán tartha­tatlanokká váltak. Hanem hát még mind'g nem akarunk ahhoz hozzászokni, hogy a tolinak ma már nélkülözhetetlen erejét vegyük segítségül rendezésre szoruló ügyeink érdekében. Szidjuk az ügyünket támadó cikkeket, a minőkkel folyton találkozunk a napi sajtóban, de azt a fáradtságot nem vesszük ma­gunknak, hogy a koiral haladva mi is tollat ragadjunk kezünkbe igazaink védelmére. Ugyanezt az eljárást követ­jük az elavult keperendszerrel szemben is. Erezzük, végigszenvedjük hibáit, átkait, és — mélységesen hallgatunk. Annál őrvendetesebb most, hogy végre mégis csak megyszólalt egy régi praktikus a keperendszer kérdésében s arról a következőket irja („Epeszedő“ aláírással, ami a kepeszedőből talán nem is a „ku betűnek ártatlan tollhi- bából történt elhagyásából származik, hanem célzatosság akar lenni): A lukmarendszer valóságos tor­túra ; hányszor megmondják a papnak szemébe, hogy „az Istennek sem fize­tek ; miért nem imádkozott jobban, hogy az Isten adott volna jobb áldást !“ Itt egy nagyon is nehéz alternativa elé van állítva a lelkipásztor; mert vagy elveszi a békesség kedvéért az illetőtől silány gabonáját — az sem tartozván a ritkaságok közé, hogy előbb kiveri a szem szebb részét, és azután viszi a papnak — és akkor a megélhetés nincs biztosítva; vagy visszautasítja, a mi más részről nagy lelki veszedelemmel jár, mert az illető e miatt a rettenetes szitkozódás mellett vajmi sokszor éveken keresztül temp­lomba sem megy, sőt fogadást tesz, hogy inig az a pap itt lesz, sem nem gyónik, sem egyéb keresztény kötel­meit nem teljesiti. Tadok esetet rá személyesen és megnevezhetném az il­letőt, hogy már hu&z éve annak, hogy a templom küszöbét nem lépte át a lukma miatt. Nemcsak évek, hanem évtizedek múlva is emlegetik, hogy az és 'az a pap igy utasította vissza a kepéjét (lukmáját.) Hol itt a lelkipásztori tekintély, a lelki vigasztalás, hogy a rábizottak jó utón haladnak ? ! Elteltek már azon idők, midőn az emberek igy gondolkoztak és cseleked­tek is : ezt a lelkemért fizetem, szíve­sen adom, a legjavát adom, mert nem : akarok Kain áldozatot mutatni. Igen, ezek ma már elmúltak, s általában el­lehet mondani, hogy ma senki jó szív­vel nem fizet. Igaz ugyan, hogy a közterhek súlyosan nehezednek a nép vállaira, de úgy állami mint községi tartozását akarva nem akarva kényte­len megfizetni, mert különben utolsó vánkosát is kihúzzák a feje alól, de ha a pap is végrehajtót kér — amire néha szükségből kénytelen, ha éhezni, rongyokban járni, s papi állá­sát dehonesztálni nem akarja — akkor van igazán fölfordult világ ! Igen, mert eljutottunk ma már odáig, hogy a leg­utolsó egyszerű falusi ember is a fele- kezetnélküliséget hangoztatja, s kész még a pokolbeli ördöggel is kezet fogni, csakhogy a terhektől szabaduljon. Azért ezen elavult, tarthatatlan keperendszer, a hitélet emelése, a papi méltóság megóvása, s a tisztességes megélhetés tekintetében is gyökeres átalakítást kíván. Mit látunk más állás­belieknél ? Azt, hogy rendszeresített, a kor igényeinek megfelelő fizetést élvez­nek, csak a papok és tanítók vannak egészen elhagyatva, a nép önkényének teljesen kiszolgáltatva ! Csakis akkor lehet képzett, kvalifikált — s egészen hivatásuknak élő tanítókat és papokat találni, ha nem kell a mindennapi szük­ségesekért a hívekkel folyton hadilábon A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Egy pécsi iró műve. Hlatky Ede, a pécs-barcsi vasútnak hosszú időn át volt főmérnöke, ki Pécsett lakott s most Pécsben élvezi nyugdiját, gyönyörű drámai költeményt irt három cselekményben : I. Az égben : angyalok bukása. (68 oldal, ára 36 kr.) Ií. A para­dicsomban : bűnbeesés (122 oldal, ára 96 kr.) — A befejező rész, mely a földön játszik, »az első áldozat« óimén még ez­után fog megjelenni. A föltünést keltett remek költemény »Weltenmorgen« címet Tisel, német nyelven van irva s az I. és II. rész Freiburgban jelent meg a Herder eég kiadásában, hol az említett árért meg­rendelhető. A jelen idők szellemi törekvését és ténykedését, a költészetet js, anyagelvü, sőt forradalmi fuvalom lengi át. Ha már a 20—30 év előtti beteges romantikus irányzatban a szellemi alkotás terén be­következett eltévelyedést láttunk, akkor a Nietsche-féle szellemben azóta nagyranőtt legújabb irányzat a költészet, regény és siíndarabok terén az eltévelyedés oly ör­vényét nyitotta meg, melyet csak a fö­lötte lengő zászlón olvasható eme luciferi szavak tesznek érthetőkké : »Nem szolgá­lok !« Mennyire másként szóltak valami­kor azon tiszta szivhangok, miket az Isten nagy természetébe való elmélyedés a hivő léleknek lantjából kicsalt! Az igaz, hogy a beállott irányváltozás összhangban van azzal a törekvéssel, mely a hatalmassá lett keresztény istenhivés helyébe a böl- csészetileg »megtisztított« buddhizmusban az ember istenitését akarja behozni. E szerint nincs Isten, nincs erkölcs, de van korlátlan, szép emberiség és szeretet he­lyett szerelem. Jóllehet az emberiség, a nők máris idegesek, azért mégis mohón veszik be ez olvasmányokat s a legdur­vább reálista gyémántkötésbe foglaltathatja termékét, abban a feneketlen örvény ösz- szes mérges gázait kilehelheti, azért nem­csak kegyelmet, de tiszteletet is talál, csodálják és megbámulják. Ebben a nyomorúságban lép fel egy költő — Hlatky — kinek lelkében a rea­lisztikus köd dacára él a meggyőződés, hogy a költészet művészete magasabb ré­giókból jött bájos leány, a világosság örök tengeréből való fénysugár, vezető a szép­hez, igazhoz, jóhoz. Hlatky »WeUenmorgen* magasszár- nyalásu költeményének becsét illetőleg hi­vatkozunk a Gutjahr Ferenc hit- és bol- csészettudor, szentszéki ülnök és gráci egyetemi tanár által szerkesztett »Litera­rischer Anzeiger für das katholische Ös­terreich« cimü szakfolyóiratra, a mely többi közt ezeket irja róla: »A költemény első része drámai elevenséggel, világos elbeszéléssel, pompás lendülettel állítja elénk a szellemvilág elválasztását. Az an­gyalok hódolata, az ige megtestesülésének s a boldogságos szűz kiválasztásának is­teni jelentése, Lucifer ingadozása és habo­zása, végre kevélységének határozott elő-

Next

/
Thumbnails
Contents