Pécsi Közlöny, 1898. november (6. évfolyam, 122-133. szám)

1898-11-01 / 122. szám

2. A 48-as vívmányokat vizsgálva azon eredményre jutunk, hogy ezen vívmányokat kezelő liberalizmus az alkotmányos szabadságot kijátszotta, és tette mindezt azért, hogy hatalmi érdekkörét megtartsa és egészséges kormányrendszert semmi más irány­zatú párt ne inaugurálhasson. A kor­mányok változtak ugyan, de a több­ség pártja stabilis, mindig ugyanaz maradt. Harminc év óta két neve volt ugyan az alkotmányt kezelő liberális uralkodó többségnek, de alapjában ugyanaz a párt volt mindig, mert az 1875-ben létrejött liberális párt nem más, mint a Deák-párt megfeje­­lése.Ennek az uralkodó többségnek kor­szakában jelent meg Magyarország alkotmányos életében egy olyan típusz, amely annak előtte ismeretlen volt, s amely vezető szerephez jut­ván, az alkotmányos kormányzat el­rontását egész az averzióig tudta fokozni. Ez a típusz a stréber-típusz. A stréberségbe még azok is beüzettek, a­kik az alkotmány becsü­letes kezelésére esküdtek, s így talál­tak Magyarországon a számot­tevő társadalmi elemek között is mind nagyobb pártra azok, a­kik az alkot­mányt tulajdonképpen leszerelték. Természetes, hogy ilyen körülmények között az alkotmány maga is alap­jában megingott, céltábla lett, sőt azt illuzóriussá sülyesztették. Gazd. egyl. közgyűlés és gyümölcskiállítás. A „D­o­­­n­j­i - M­i­h­o­l­j­á­c­i g­a­z­d­a­­sági egylet“ október hó 27-én tar­totta évi közgyűlését, melyen részt vett az eszéki gazdasági egyesületnek, mint anya­­egyletnek titkára, I­l­i­c­s György is. Turkovics Ernő alelnök meg­nyitván az ülést, napirend előtt K­e­rt­r­e­i­t­er István viljevói tanító, az egylet titkára is­merteté a Reifeizen elvei szerinti „falusi takarék- és segélyegy­letet“, melynek célja, hogy a gazda­közönség szükség esetén gyors és olcsó kölcsönhöz juthasson. Élénk eszmecsere követte a mindvégig érdekes előadást; maguk a nagy számmal jelen volt gazdák sürget­ték az ily egyletek megalakítását, a tanító urak közül pedig többen megígérték, hogy községükben az egylet mielőbbi megalakí­tásán rajta lesznek. Ezután fölolvasták és hitelesítették a múlt gyűlés jegyzőkönyvét, meghallgatták a pénztárnok jelentését. Az egyletnek vagyona készpénzben : 1400 frt 40 kr. Ezen kívül szép összeg van befektetve gazdasági eszközökbe, melyek az egyes közsé­gekben a gazdák rendelkezésére állanak. Az újabban beszerzett gyümölcs-sajtó hasznos volta már is mutatkozik, a­mennyiben csu­pán Viljevón 100 akó alma-ecetet készítet­tek. Az egyesület vagyonát a tagok éven­­kénti járulékaikkal gyarapítják. A tagok száma 264. Ezek közül az első osztályban levők 3, másodikban levők 2 és 1 frtot fizetnek. Ö­z­v. M­a­j­­­á­t­h Stefánia­­ excellenciája évente 50 frtot adományoz az egyletnek, Guttmann nagybirtokos 10 frt, a köz­ségek egyenkint 5 frtot. Minden tag éven­­kint három darab nemes gyümölcsfát és egy gazdasági naptárt kap tagdíja fejében, az első osztályúak ezen felül a „Gospodar“ c. gazdasági szaklapot. Az egyesületnek van Miholjácon mintaszerű f­a­i­s­k­o­l­á­j­a, sok ezer különféle fajú nemes gyümöcsfá­­val. Ugyancsak helyben van virágzó m­é­­hészete is a legmodernebb berende­­zéssel. Több tárgy lebonyolítása után a tiszt­­újítás következett. Elnöknek megválasztot­ták Horváth István radikovcei espe­res-plébánost, az egyesület legrégibb választ­mányi tagját. Alelnök lett: Turkovics Ernő, uradalmi pénztárnok ; titkár: K­e . I r­e­i­t­e­r István, viljevói tanító ; pénztárnok : Wag­ner Ferenc d.-miholjáci tanító. Választ­mányi tagoknak megválasztottak : Bosnyák Mátyás,a Mailáth birtok nyug. direktora, Krep­­­pe Károly képviselő, Laus Mihály viljevói plébános, Kramarics Mihály főszolga­bíró, Kreuzer Ferenc főmérnök, K­nob-­­­o­c­h Vince mérnök, Cving­­ Ferenc iparos, és Zsivkovics Ádám föld­műves. Az évi közgyűlés gyümölcski­­állítással volt kapcsolatban. Gyö­nyörűség volt nézni a szebbnél-szebb alma- és körtefajokat, melyek már a gazdasági egylet faiskolájának produktumai. Ide, a faiskolába rándultak ki gyűlés végeztével a tagok, hogy személyesen is meggyőződje­nek annak mintaszerű kezeléséről. Hogy a „dolnji-miholjáci gazdasági egylet“ szélesebb körben és oly áldásosan működhetik, azt köszönhetni első­sorban lelkes vezetőinek, de e mellett a nem ke­­vésbbé lelkes tanítóknak, a­kik fáradhatla­­nok a tagok toborzásában, a nép oktatá­sában. Isten jutalmazza meg őket! H. B. csatát vívnak egymással . . . karöltve, egymást teljesen megértve lépnek be oda, a­hol minden probléma megtalálja megol­dását, minden érzelem kielégítését ! A szél, ami a fák között támadt, egy száraz kórót kerget lábaim elé. Valamikor üde galy volt, rajta egykor a fülemile dalolta el boldogságának érthetetlen dalát. Körül­repkedték egykor a méhek, hogy virág­jából mézet szívjanak, megcsókolta a hajnal első pírja. Egykor fönt volt . . . most lent van, viszi a szél, s az egykor ünnepelt galyacska vége egy dísztelen árok, egy pocsolya, összetipratás . . . elrothadás. Panaszosan zörren meg a száraz koró, a száraz galy, mintha mondaná: Miért megy el mellettem érzéketlenül ? Egykor virultam úgy mint te, szánj meg, fájlald sorsomat, hiszen bennem saját jövődet lá­tod ! Hány boldog napot láttam és most ? ... de nem beszélhetett tovább, egy erős szélroham elkapta és vitte messze, egy jel­telen, bús sírba, ahol nem lát többé haj­­nalpirkadást, nem hall többé madárdalt ! Én is elszáradok . . . ma, vagy hol­nap ? Pedig én nem dicsekedhetem azzal, amivel az a száraz kóró: a földi boldogság hajnalpk­ját én sohse láttam, a boldogság madara életem ágára nem szállott, hogy dalával az élet siralmát örömre változtassa! így van ez jól, szinte boldog vagyok boldogtalanságomban, mert nagyobbra szü­lettem, mert igazi boldogságot várok, mely­nek nincs vége, s a lelket magasabb él­vezettel tölti be, mint a fény, illat és ma­dárdal. Szárazkóró és én! Én is gödörbe jutok, de egy új, boldog élet reményében, kikelek onnét egykor, s amit könnyek, szo­morúságok között reméltem, megvalósulva látom. Oh, én úgy várom a hervadást . . . úgy várom a halált! . . . úgy várom azt az időt, melyben egy hatalmas, de szelíd és ked­ves kéz letörli Éva számkivetett gyermekének, a siralomvölgy vándorának könnyeit! Memento mori! Gondolj a halálra ! Az egész természet s minden amit az em­­­­beri kéz és lángész alkotott, egy hatalmas „memento móri,“ mert minden, a romlandóság és múlandóság jellegét hordozza önmagán. Testem is, Isten remekműve el fog múlni, elromlani, magammal hordozom a ha­lálomat, hurcolom koporsómat. Szobám csendje, papi életem és működésem sok sok fázisa mind azt mondja nekem: me­mento mori! És én ezen iskolában szorgalmasan tanulok, hiszen a szent hajdan ősatyái, az egyház szentjei mind itt tanulták meg a sírtól, a rothadástól, hogyan kell megvetni a földet és keresni az eget! Megyek haza a temetőből mélyen meg­hatva szívben és lélekben, és azon boldog reményben, hogy a múlandóság eltörli egy­kor szomorú árvaságomat. Hideg szellő kísér ki a temetőből, mintha a halottak egy ta­nácscsal akarnának szolgálni, melyet életem minden napjain szem előtt kell tartanom . Hogy bodoggá tedd halálodat, élni tanulj meg! Hogy boldoggá tedd éltedet, halni tanulj ! „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1898. november 2. HÍRE­K. Pécs, 1898. november 2. Mindenszentek ünnepe. Rómában a pogány császárság templomot épített és abban az összes, a pogányok által istenek­nek nevezett bálványokat elhelyezte. E templomot minden istenek templomának, görög szóval: Pantheonnak hívták. Ebben helyt nyertek a meghódított tartományok „istenei“ is, csupán a keresztények istene nem. Mert ez, úgy mondták, még­pedig helyesen, maga mellett más istent nem tűr meg. E templom máig is fennáll, de már nem pogány templom, hanem katolikus. IV. Bonifác pápa a Pantheonból a bálvány­szobrokat és képeket elvitette, a helyet ki­­tisztíttatta, katolikus templommá szentelte föl, a hold, szűz és az összes szentek tisz­teletére. Majd a vértanuk ereklyéit is oda gyűjtötte össze, miért is azt azután a vér­tanuk templomának nevezték. 731-ben III. Gergely pápa elrendelte, hogy ne csak a

Next