Pécsi Közlöny, 1898. november (6. évfolyam, 122-133. szám)

1898-11-01 / 122. szám

1898. november 2. _______ „PÉCSI KÖZLÖNY* vértanuk, hanem a többi, nem vértanú szentek emlékét is ünnepeljék meg a ka­tolikus hívek, még pedig nemcsak Ró­mában, hanem az egész világon. A ka­tolikusok meg is ünnepelik az összes szentek emlékét külön is, mindennap más és más szentét, és közösen is, november 1-én az összeseket együttesen. Ez ünnep első rangú. Egyike a legnagyobbaknak. A kilencedik század óta vigíliával és nyol­caddal bir. Vigíliája, azaz előnapja máig is böjti nap. Pécsett is méltó fénynyel ültük meg e napot; a Mindenszentek templomában búcsú is volt. A székesegyházban H­e­t­y­e­y Sámuel megyés püspök tartotta az ünnepi nagymisét, a szónoklatot Virág Ferenc karkáplán mondotta. Novemberi előléptetés. Nov. 1-jé­­vel előléptettek : a pécsi 5­2. c­s. és k­i­r. gyalogezrednél őrnagggyá báró B­­­i­a­t­s­c­h­e­k Hugó (a kecskeméti 38. gy. e.-hez való áthelyezéssel); I. oszt. szá­zadossá Martinek Zsigmond, II. o. századossá P­i­t­r­e­i­c­h Antal lovag (a soproni 76. gy. e.-től való áthelyezéssel); főhadnagyokká Kern Sándor, G­a­n­z­­berger Ottó, Hager Emil; hadna­gyokká Reichardsperg Gyula lovag, Z­o­b­e­r­n­i­g Alajos, Kot­­s­c­h­y Agát, M­a­r­i­n­i­c­s János, R­u­m­­­e­r Brunó ; I. oszt. ezredorvossá Gabel Farkas. — A 4­4. c­s. és k­i­r. g­y. e.-n­é­l őrnagygyá Hercegovátz Miklós (a 38. gy. e.-hez való áthelyezéssel); I. o. századossá Z­ö­c­h Károly ; II. o. szá­zadossá Hackenberg Ottó (a 98. gy. e.-től való áthelyezéssel) ; főhadnagyokká Hiebner Richárd és Waldvogel József , hadnagyokká M­u­r­k­ó József, Brun­n­er János, Járos Arnold, Stelik Otmár, Land Richárd. I. o. ezred orvossá Rónai Jakab. Áthelyeztetnek: Podhoránszky Jenő vezérkari I. o. százados a 44. gy. e.­­hez szolgálattételre (a vezérkari kötelékben való meghagyással); Lankasch József II. o. száz. a károlyvárosi 96. gy. e.-től a 44. gy. e.-hez és Bozsicskó János számvivő hadnagy a pécsi 52. gy. e-től az újvidéki 6. gy. e.-hez. A pécsi 19. honvéd gyalogezrednél előléptek : B­u­t­y­k­a­i Ádám ezredessé, Sávoly János I. o., M­e­s­t­i­t­z János II. oszt. századosokká ; — C­u­p­y Béla, S­z­á­s­z­y János főhadnagyokká; D­r­a­s­­k­ó­c­y Márton, D­á­n­f­f­y Alfréd, Szalay László hadnagyokká; Kántor Mihály főhadnagy kezelőtisztté. Dr. H­r­á­b­é­c­y István I. o. ezredorvos megbizatott a pécsi honvédállomás orvosfőnökének teendőivel és a törzsorvosok számára rendszeresített illetékeket kapja. A pécsi 8 honv. huszárezrednél elő­léptek B­e­­­á­n­y­i Leo, Késmárk­y Béla és Burchard Bélaváry Ala­dár hadnagyokká. A pécsi 3. lovasdandár törzsénél vi­­komte de Maistre Edgárd II. 6. szá­zadossá lépett elő. Jótékonysági sorsjegyek. A Mária Dorottya-egylet, mely szegény tanítónők számára „Otthon“-t (menházat) tart fönn a fővárosban, nemes céljának előmozdítására sorsjátékot rendez. H­e­­­y­e­y Sámuel pécsi püspök, hogy az egyletnek vállalkozását támo­gassa, vásárolt e sorsjegyekből és ötven dara­bot küldött ajándékul a Miasszonyunkról ne­vezett zárdába, a polgári leányiskola és tanítóképezde növendékei közt való kiosztás végett. Nagy örömet keltett a növendékek­nél, hogy ő méltósága a főpásztor ily ke­gyes megemlékezéssel kitüntette őket. Táblabiró kinevezése. A pécsi kir. Ítélőtáblánál két bírói állás jött üresedésbe Babies és Daempf bírák elhalálozásával. Az egyik helyre Varga Nagy Istvánt nevezték ki a pécsi törvényszék kebeléből, a másik helyet pedig most töltötték be dr. Dévai Ignác budapesti törvényszéki bíróval, aki egészen új ember lesz nálunk, mert a pécsi jogászkörökben nem ismerik. A külv. Kát. Kör estélye. A Pécsi Budai külvárosi Katolikus Kör nov. 6-iki föl­olvasó estélyén a Vigadó dísztermében (kezdete 8 órakor) — mint már említettük — a Polgári Daloskör is közreműködik. A nevezett társ-egyesület a következő két énekszámot lesz szíves előadni: L. Szabad­ságdal, Huber Károlytól; 2., Népdalok, ugyanattól. Jegyek előre válthatók (a 30 kr.) Gyimóthy Gyula, ifj. Rézbányay János, Hauk Antal urak kereskedéseiben és Járá­­nyi József vendéglőjében (József­ utca.) Párbajhősök a püsp. joglice­­umon. Két fiatal jogász, akik csak a nyáron rázták le magukról a középiskola porát, valami lényegtelen nézeteltérés fö­lött összekoccant, pofoszkodott és azután kardra mentek ki egymás ellen. Imre Jenő, egy helybeli szabómesternek I. éves joghallgató fia a szóváltás hevében arcul ütötte I. éves joghallgató társát Mura­­k­ö­z­y Lászlót, a gyönki járásbíró fiát, a kardpárbajban pedig ugyancsak Imre ke­resztül vágta élesre fent kardjával Mura­­közy jobb karjának izmait, idegeit és fő­­nterét úgy, hogy a súlyosan sebesült ta­lán soha sem fogja jobb karját teljesen használhatni, így társalognak és argumen­tálnak egymás közt oly ifjak, kik a népis­kolán túl nyolc évig részesültek iskolai nevelésben, oktatásban s müveiteknek tart­ják magukat. Mit szóljon ehhez az a jóne­­velésű paraszt legény, aki tettlegességre nem ragadtatja magát? Ha a főiskolai „modern“ rendszabályok és a „szabadság“ püspöki intézetnél sem nyújtanak módot az efféle barbár vérengzés fegyelmi úton való szigorú megtorlására, legalább a bün­tető igazságszolgáltatás lohasztaná le a párbajhősködést erélyes fenyitékkel. De hát mikor a párbaj nem is­ közönséges bűntény, hanem úri sport ! Muraközyt la­kásán ápolják, hol Scholtz ezredorvos gyógykezeli. Templombucsu. Az egyházme­gyénkben létező 177 plébánia közül 17 plébánia­templom van az apostolok tisztele­tére fölszentelve. Ezekből Simon és Judás apostolok ünnepére egyetlen egy esik, t. i. N­é­m­e­t - M­á­r­o­k, hol e napon régi szokás szerint szívvel-lélekkel ünnepelték meg az u. n. templombucsut. Gyönyörű időjárás mellett a hívek messze vidékre tömegesen sereglettek össze az ünnepi isten­­tiszteletre. A sz. misét Huszák Kázmér eszéki kapucinus zárdafőnök celebrálta, a sz. beszédet pedig Pataki Antal bera­­mendi segédlelkész tartotta. A plébániaház­ A nagymama aranya. Meghalt a nagymama aranya, ott fekszik hófehér kis ravatalán, — angyalhoz ilyen illik. Kihűlt ajkai körül kimondhatat­lan boldog mosoly játszadozik, mint mi­kor a kelő nap a harmatcseppet csókol­gatja, vagy mintha most is a nagymamával incselkednék. Kacsóin, melyeket imára kul­csolt össze, kis rózsafüzér, életében ő is pergette, buzgó imába merült nagymamát utánozva. Szólnak a falusi templom harangjai, hirdetik, hogy az ég angyalai egygyel ismét szaporodtak. Úgy esett a dolog, hogy a nagymama, ki valaha jobb napokat is ért, a nagy vá­rosból, hol nagyon drága az élet, falura került és itt szerényen visszahúzódva kis aranyával, életének vigaszával töltötte nap­jait. Gyermekei gazdagabb házaknál keres­ték meg a mindennapi élethez okvetlen szükséges dolgokat, és szegénységükből mindenkoron jutott a nagymamának meg a kis aranynak is. Nem csoda, hogy a kis unoka, ki szüleit inkább csak a nagy­mamának meséiből, mint látásból ismerte, mint a repkény a fához, úgy fűződött a nagymamához. Sokszor, mondhatnám minden ünnep- és vasárnap ott láttam az összenőtteket a szentegyházban, mely figyelemmel hallgatták a pap szájából az isteni Mester enyhítő irt csepegtető igéit. Volt aztán hazatértükben a nagymamának dolga felelni a kis arany feltett kérdéseire : Ugye az Isten minket is megsegít ? Ugye ő látta, hogy mi tegnap is imádkoztunk a szobában ? Ugye ő tudja, hogy nem vagyunk gazdagok, azért majd ad nekünk mindennapi kenyeret ? Ugye ő vigyáz a papára meg a mamára, mert azok messze-messze elvannak mi tőlünk ? . . . . Ilyen kérdésekre majd meghasad a nagymama szíve, de mégis hálát ad Istennek, ki ily vigasztaló kis Rafaelt rendelt melléje az élet tövises utain. Örömében sokszor ama kérdést intézte a kicsikéhez : ki­é is vagy te ? S minden­koron azon feleletet nyerte, én a tied vagyok, én vagyok a te aranyod, nem te mondod ezt? . . . Az utóbbi időben feltűnt nekem, hogy az imádandó oltáriszentség látogatói nem jelennek meg az Isten hajlékában. Azt hit­tem, hogy talán a vidéken vannak a papát és a mamát meglátogatni; csak később hallottam, hogy a kis arany már két hét óta nehéz beteg, nem kelhet ki ágyacská­­jából, a nagymama meg nem mer moz­dulni mellőle, vigyáz minden szavára, csak ha fájdalmai annyira kimerítették, hogy pár pillanatra elszenderül, akkor áll a nagy­mama a falon függő Istenember keresztje elé, szemeiből sűrű könnyek peregnek alá ruhájára, imádkozik, rövid az imája, mind­össze csak e szavakból áll: Uram ne vedd el aranyomat. Aztán visszasiet az ágyhoz, a beteg mellére hajlik, ha vájjon el-e még, dobog-e még meggyötrött pici szive ? Fel- _ 3

Next