Pécsi Közlöny, 1899. február (7. évfolyam, 15-25. szám)

1899-02-05 / 15. szám

1899. február á. PÉCSI KÖZLÖNY“ # 3. tisztelhettünk a megnyitásnál s egyet kivéve később sem. Kérdezem : Nem kötelessége-e mindenkinek, aki elvben és gyakorlatban a szocializmust mai alakjában gyűlöli és meg­veti, tetszésével kitüntetni azt, a ki ezen áramlat leghivatottabb ellenlábasa lehetne ? Nem kötelessége a legfőbb városatyáknak a város leg ekintelyesebb iparosifjuságát fi­gyelmére méltatni és alkalmas időben jó­akaró szeretetöknek jelet adni. Mit gondol­janak e jólelkü fiuk, ha egyformán elha­nyagolják őket a szociálistákkal. Ha látják, hogy annyi sok jeles ember közül csak egy törődik velők, csak egy vesződik velők, csak egyhez férhetnek gyalögszerrel, csak egygyel szabad bizalmasan beszélni ? Én nagyrabecsülöm az anyagi támogatást, Is­ten fizesse meg, de többre becsülöm az erkölcsit. Mit használ az, ha évenként sok­szor igazságtalanul szememre lobbant pénz­segélyt kapok azoktól, kik általában köte­lezetteknek érzik magukat a jó dolgok tá­mogatására és az alamizsnálkodásra ; ha jó szót az alamizsnával együtt nem kapok. Ó keserves dolog a koldulás! Ha magam számára adnák, elpirulnék a megaláztatás­nak szégyenétől; — a jó ügyért mindent zsebre vágunk. Sokszor azonban nem a hitvány fillérre szorulnánk, hanem buzdí­tásra, jó tanácsra és a szellemi munkában való osztozkodásra. Ha valaki ebből is ki­vette részéi, az panaszkodhatik. velünk együtt sok, egyszerre nem, vagy talán sohasem egészen eltűnő bajok miatt, de nem bírálhat felig agyonütve az eszmét, melyért a küzdelmet soha föl nem adjuk. Virág Ferenc a kát. legényegyletek pécsegyhm. elnöke. „A gyász“. — Szociálista sajtópör — Ismét egy helybeli szociálista ült ott tegnap a vádlottak padján, osztály elleni izgatással vádolva Nagy számban jelentek meg a tárgyalási teremben a „mi saját kü­lön“ szociálistáink, érdeklődve a kimenet, de különösen Pfeiffer Sándor budapesti szociálista vezér védő beszéde iránt. A tárgyalásról a következőkben számolunk be: nakon, legmesszebb a falutól, az ifjú Bo- husláv halászgatott. Ábrándos fiú volt, szőke fürtös, kék szemű legény. Nem volt szegénynek senkije, magában élt ott az utolsó házban, rozzant tető alatt, rég elhalt szülői hagyták rá csekély örökségképen. S jó kedvű, vidám volt mégis mindig az ifjú ; hiszen megvolt, a mire épen szüksége volt, megadta néki a tó, ehhez tapadt tehát szive hálája, szive szerelme. A fölkelő nap első tekintete ott találta már a csónakon s ott dolgozott lágy halászdalt énekelve, mig az esti pir aranyszínűre festé a hullámokat. Évek múltak el igy Bohusláv életéből, mig egy szürke októberi nap feldúlta szive békéjét, lelke nyugalmát. Sürü köd borult a vidékre, átláthat- lan fátyol takarta el a tó vizét. Egy­szerre csak, anélkül, hogy parányi szellő lengett volna, háborogni kezdtek az előbb oly csendes, szelíd habok s magas hullámok emelkedtek a víznek felszínén. Ez a tengerszemek viharja 1 Ilyenkor megcsendül Jilovej templomtornyán a leg­élesebb harang, s figyelmezteti a künn levő halászokat merre van a part, melyet sze­10 V2 órakor nyitotta meg a tárgya­lást Sávéi Kálmán elnök. Szavazó birák Fiukéi József és Koszér Lajos törv. birák, a jegyzőkönyvet: Gallé Jenő dr. aljegyző vezette. Az esküdtszék megalakítása, mint rendesen, roppant lassan ment. 8 an marad­tak el, 7-en (köztük lapunk szerkesztője betegségeimén) igazolták magukat, Thurn Emilt pedig igazolat an távolmaradásért 25 frt pénzbüntetésben marasztalták. Végre 10 óra után teljes számú lévén az esküdtszék, annak meghiteltetése következett. Elnök erre előadta a tényállást. A kir. ügyészség Kása József által a „Munkás“ helybeli szocialista lapban Erzsébet királyné halálakor „A gyász“ c. alatt irt cikket in­kriminálta s a szerző ellen a btkv. 172. § alapján osztály elleni izgatás címén vádat emelt. A tényállás ismertetés-ó után elnök ki­hallgatja vádlottat. Kása József, pécsi szüle tésü, 28 éves r. katolikus nőtlen, vagyon­talan, büntetlen előéletű, Wessely és Hor­váth nyomdájában alkalmazott betűszedő, a cikk szerzőségét elfogadj -i s a felelősséget elvállalja. A vadlevél felolvasása következett. Az ügyész a vádlevélben a cikk azon ré­szét inkriminálja, melyben az osztály elleni izgatás világosan kifejezést nyer. Majd a cikket magát olvassa föl a jegyző. Hangu­latos szép szavakban emlékezik meg a be­vezetésben Erzsébet királyné borzalmas vé­géről, de a tettért a társadalom egy osztá­lyát, a „burzsoá“-t teszi felelőssé, mint a mely ilyen gyilkosokat nevel. A királyné gyilkosa nem ismerte anyját, lelencgyermek volt! Ilyeneket százával nevel ez a burzsoá s a lelencházakat is csak azért állítja, hogy kéjelgésük gyümölcseitől annál könnyeb­ben szabadulhassanak. S most ők gyá­szolnak, pedig a királyné véte nem a gyil kosra száll, hanem arra, ki gyilkosokat nevel. Mig ők a nagyszerű halotti tort tart­ják, addig száz meg száz szegény munkás rongyosan jár s nincs kenyere ! Az elnök azon kérdésére mi indította vádlottat a cikk megírására, Kosa igy felel: Két nappal a temgtes előtt elmentem meg nézni hogyan megy a gyász. Hát láttam, hogy kávéházban urak, kik kabátjukon gyászfátyolt viseltek, kártyáztak, ferbliztek. Elnök: Mit ért ön burzsoá alatt ? Vádlott: Nem mint az ügyész mondta kö­zéposztályt, hanem birtokos osztályt. Elnök : Ön nincs megelégedve a mai társadalmi műk a köd miatt hiába keres. Ilyenkor el­futnak mind az asszonyok az oltár elé imádkozni, hogy el ne nyelje a hullámsir a fiút, az apát! Bohusláv is künn volt a tó közepén, mikor a felkorbácsolt habok dühöngni kezdtek. Sietve követte az ifjú halász a mentő harang hivó szózatát, de alig, hogy belementé izmos karja az evezőt a vizbe, jajveszéklő hangok ütötték meg fülét. Biz­tos kézzel forditá sajkáját oda, honnan a siránkozás hangzott. Rövid pár perc után ott volt a vész színhelyén. Félig a vizbe merülve talált egy csónakot s benne két­ségbeesetten fuldokolva két nőalak küz- ködött. Bohusláv megmentette őket. Át­emelte bárkájába s nagy erőfeszítéssel partra hozva, kicsiny kunyhójába vitte. Mikor a rozsé tüzéné' kissé fölmelegedtek, megtudta a szabaditó, hogy az egyik Pse- nosilné a tulsóparti falu gazdag özvegye s ennek leánya a szép Anka a másik. El­akartak jönni ide Jilovejbe halat vásárolni s mert nem találtak révészt, ki átszállítsa őket, csónakba ültek s megindultak maguk. Útközben érte a vihar, mely elpusztította rendszerrel ? Vádlott: Nem vagyok E. Hát milyen legyen az? V. Legyen egyenlő min­den ember; a ki dolgozik, annak ne kell­jen koplalnia. E. Hát koplal ön ? V. A hogy esik. Munkapangás idején bizony koplalok. E. Hát hogy csinálná ön a társadalmi rendszert ? V. Hogy csinálnám ? (Akadozik) Hát azt én magam nem tudom megcsinálni, az az idő kérdése ! E. Ön azt állítja, hogy a szociálisták tana a szeretet tana! Hogy tudja megegyeztetni ezzel a mai cikk tar­talmát ? Vagy szeretet van-e a maga izgató cikkében? V. Én ezt jogos fölháborodá- somban Írtam. E Ön azt állítja a burzsoá- ról, hogy azok kéjencek! Ismer ön iparoso­kat, azok sohasem csábítottak el senkit s nem szaporították a lelencházak lakóit ? V. Azoktól nem lehet azt úgy venni, azok nem iskolázott, tanult emberek. E, Hátha megfordítaná valaki a dolgot s az iparo­sokról állítaná valaki ugyanezt ? Vagy azok­nak szabad ezt tenni! V. Egyiknek sem szabad, de ez elő sem fordulhat E. Hiszen maga mondta, hogy előfordul! Dr Nemes esküdt: Burzsoá alatt a földbirtokos osztályt, vagy csak azt értette, kinek valami vagyona van. V Általában a vagyonos osztályt. Nemes . Akart ön izgatni? V. Nem akartam, csak az bántott, hogy ilyenkor muzsikáltattak maguknak ez urak ! Nádor Lajos esküdt : Tudomásom szerint az egész országban nem játszott ekkor a zene ! V. Játszott. Nádor: Hát ön mit keresett ott, csak önnek is kellett valamit innia, fogyasz­tania. V. Nem fogyasztottam. Nádor: Milyen iskolákat végzett ? Hol dolgozott ? Irt-e már valaha cikket ? V. Hat elemi iskolát végez­tem, dolgoztam Pesten, Kolozsvárott. Nem írtam cikket meg, csak a szaklapunkba. Nádor: Mióta szocialista ön ? V. Mióta ön­tudatra ébredtem, mióta az eszmével fog­lalkoztam. Ügyész : Munkás nem volt abban a kavéházban ? V. Nem volt, ismerem én a pécsieket. Pfeiffer védő : adtak-e gyászuk­nak ^kifejezést a helybeli szocialisták akkor? V. Ők tűzték ki először a fekete zászlót. Pfeiffer: Szocialista nem volt abban a kávéházban ? V. Nem volt egy se. A bizonyítási eljárás ezzel befejezést nyerve, Rákosi Jenő kir. alügyész a vád­hatóság képviselője a következőkben adja elő a vádat : Ezer éve áll fenn a magyar nemzet, a történelem tanú reá, minő megpróbálta­tásokon kellett ez idő alatt keresztül mennie. Német és török császárok uralkodtak rajta, legyőzve, feldarabolva, jogaitól megfosztva volna, ha Bohuslávot nem küldi az Isten az ő megmentésükre. Megköszönték nemes tettét, hálálkodtak s megkérdezék mit kiván jutalmul tőlük. A halász elfogódva szabadkozott, hogy a mit tett, kötelessége volt csupán, nem fogadhat el ő ezért semmit sem; hangja szokatlanul remegni kezdett, úgy érezte, hogy Anka láttára egy titokzatos húr rez- dült meg szivében, melynek létezéséről eddig csak sejtelme sem volt. Mikor reggel megjelent a hajnal bíbor köntösében, a tó vize is elcsöndesült. Bo­husláv elvitte sajkájában az idegeneket haza. Nem tudta miért, de fájt neki, hogy el kell válnia Ankától, attól a lánytól, ki­nek szemsugára leikébe hatolt s szerelmet gyujta naiv, ártatlan szivében. Hallgatag volt az egész utón, némán csapkodta eve­zője a habokat, csak mikor partot ért a sajka, mondott a nőknek néhány búcsúszót. Anka tekintetétől bátorítva engedelmet kért, hogy minden hétnek péntek reggelén maga vigye el a halat nekik. Találékony szerelme megmentette attól, hogy sohse lássa viszont a szép leányt.

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents