Pécsi Közlöny, 1899. február (7. évfolyam, 15-25. szám)

1899-02-05 / 15. szám

1899. február 2. PÉCSI KÖZLÖNY“, tisztelhettünk a megnyitásnál s egyet kivéve később sem. Kérdezem : Nem kötelessége-e mindenkinek, aki elvben és gyakorlatban a szocializmust mai alakjában gyűlöli és meg­veti, tetszésével kitüntetni azt, a ki ezen áramlat leghivatottabb ellenlábasa lehetne ? Nem kötelessége a legfőbb városatyáknak a város leg­tkintélyesebb iparosifjúságát fi­gyelmére méltatni és alkalmas időben jó­akaró szereteteknek jelet adni. Mit gondol­janak e jólelkű fiúk, ha egyformán elha­nyagolják őket a szocialistákkal. Ha látják, hogy annyi sok jeles ember közül csak egy törődik velük, csak egy vesződik velük, csak egyhez férhetnek gyalogszerrel, csak egygyel szabad bizalmasan beszélni ? Én nagyrabecsülöm az anyagi támogatást, Is­ten fizesse meg, de többre becsülöm az erkölcsit. Mit használ az, ha évenként sok­szor igazságtalanul szememre lobbant pénz­segélyt kapok azoktól, kik általában köte­lezetteknek érzik magukat a jó dolgok tá­mogatására és az alamizsnálkodásra , ha jó szót az alamizsnával együtt nem kapok. Ó keserves dolog a koldulás! Ha magam számára adnák, elpirulnék a megaláztatás­nak szégyenétől, h­a jó ügyért mindent zsebre vágunk. Sokszor azonban nem a hitvány fillérre szorulnánk, hanem buzdí­tásra, jó tanácsra és a szellemi munkában való osztozkodásra. Ha valaki ebből is ki­vette részét, az panaszkodhatik: velünk együtt sok, egyszerre nem, vagy talán sohasem egészen eltűnő bajok miatt, de nem bírálhat félig agyonütve az eszmét, melyért a küzdelmet soha föl nem adjuk. Virág Ferenc a kát. legényegyletek pécsegyhm. elnöke. 10­12 órakor nyitotta meg a tárgya­lást Sávér Kálmán elnök. Szavazó bírák Fiukei József és Koszér Lajos törv. bírákt, a jegyzőkönyvet: Gallé Jenő dr. aljegyző vezette. Az esküdtszék megalakítása, mint rendesen, roppant lassan ment. 8 an marad­tak el, 7-en (köztük lapunk szerkesztője betegségeimen) igazolták magukat, Thurn Emilt pedig igazolat­an távolmaradásért 25 főt pénzbüntetésben marasztalták. Végre 10 óra után teljes számú lévén az esküdtszék, annak meghiteltetése következett. Elnök erre előadta a tényállást. A kir. ügyészség Kása József által a „Munkás“ helybeli szocialista lapban Erzsébet királyné halálakor „A gyász“ c. alatt irt cikket in­kriminálta s a szerző ellen a btkv. 172. § alapján osztály elleni izgatás címén vádat emelt. A tényállás ismertetés­e után elnök ki­hallgatja vádlottat. Kása József, pécsi szüle­tésü, 28 éves r. katolikus nőtlen, vagyon­talan, büntetlen előéletű, Wessely és Hor­váth nyomdájában alkalmazott betűszedő, a cikk szerzőségét elfogadj­a i s a felelősséget elvállalja. A vádlevél felolvasása következett. Az ügyész a vádlevélben a cikk azon ré­szét inkriminálja, melyben az osztály elleni izgatás világosan kifejezést nyer. Majd a cikket magát olvassa föl a jegyző. Hangu­latos szép szavakban emlékezik meg a be­vezetésben Erzsébet királyné borzalmas vé­géről, de a tettért a társadalom egy osztá­lyát, a „burzsoá“-t teszi felelőssé, mint a­mely ilyen gyilkosokat nevel. A királyné gyilkosa nem ismerte anyját, lelencgyermek volt! Ilyeneket százával nevel ez a burzsoá s a lelencházakat is csak azért állítja, hogy kéjelgésük gyümölcseitől annál könnyeb­ben szabadulhassanak. S most ők gyá­szolnak, pedig a királyné vére nem a gyil­kosra száll, hanem arra, ki gyilkosokat nevel. Mig ők a nagyszerű halotti tort tart­ják, addig száz meg száz szegény munkás rongyosan jár s nincs kenyere ! Az elnök azon kérdésére mi indította vádlottat a cikk megírására, Kósa így felel: Két nappal a temetés előtt elmentem meg nézni hogyan megy a gyász. Hát láttam, hogy kávéházban urak, kik kabátjukon gyászfátyolt viseltek, kártyáztak, ferbliztek. Elnök: Mit ért ön burzsoá alatt ? Vádlott: Nem mint az ügyész mondta kö­zéposztályt, hanem birtokos osztályt. Elnök : Ön nincs megelégedve a mai társadalmi műk a köd miatt hiába keres. Ilyenkor el­futnak mind az asszonyok az oltár elé imádkozni, hogy el ne nyelje a hullámsír a fiút, az apát! Bohusláv is künn volt a tó közepén, mikor a felkorbácsolt habok dühöngni kezdtek. Sietve követte az ifjú halász a mentő harang hivó szózatát, de alig, hogy belement, izmos karja az evezőt a vízbe, jajveszéklő hangok ütötték meg fülét. Biz­tos kézzel forditá sajkáját oda, honnan a siránkozás hangzott. Rövid pár perc után ott volt a vész színhelyén. Félig a vizbe merülve talált egy csónakot s benne két­ségbeesetten fuldokolva két nőalak küz­­ködött. Bohusláv megmentette őket. Át­emelte bárkájába s nagy erőfeszítéssel partra hozva, kicsiny kunyhójába vitte. Mikor a rozsé tüzénél kissé fölmelegedtek, megtudta a szabaditó, hogy az egyik Pse­­nosilné a tulsóparti falu gazdag özvegye s ennek leánya a szép Anka a másik. El­akartak jönni ide Jilovejbe halat vásárolni s mert nem találtak révészt, ki átszállítsa őket, csónakba ültek s megindultak maguk. Útközben érte a vihar, mely elpusztította rendszerrel ? Vádlott: Nem vagyok E. Hát milyen legyen az? V. Legyen egyenlő min­den ember; a ki dolgozik, annak ne kell­jen koplalnia. E. Hát koplal ön ? V. A­hogy esik. Munkapangás idején bizony koplalok. E. Hát hogy csinálná ön a társadalmi rendszert ? V. Hogy csinálnám ? (Akadozik) Hát azt én magam nem tudom megcsinálni, az az idő kérdése ! E. Ön azt állítja, hogy a szocialisták tana a szeretet tana! Hogy tudja megegyeztetni ezzel a mai cikk tar­talmát ? Vagy szeretet van-e a maga izgató cikkében? V. Én ezt jogos fölháborodá­­somban írtam.­­ Ön azt állítja a burzsoá­­ról, hogy azok kéjencek! Ismer ön iparoso­kat, azok sohasem csábítottak el senkit s nem szaporították a lelencházak lakóit ? V. Azoktól nem lehet azt úgy venni, azok nem iskolázott, tanult emberek. E. Hátha megfordítaná valaki a dolgot s az iparo­sokról állítaná valaki ugyanezt ? Vagy azok­nak szabad ezt tenni! V. Egyiknek sem szabad, de ez elő sem fordulhat E. Hiszen maga mondta, hogy előfordul! Dr Nemes esküdt: Burzsoá alatt a földbirtokos osztályt, vagy csak azt értette, kinek valami vagyona van. V Általában a vagyonos osztályt. Nemes . Akart ön izgatni? V. Nem akartam, csak az bántott, hogy ilyenkor muzsikáltattak maguknak ez urak ! Nádor Lajos esküdt : Tudomásom szerint az egész országban nem játszott ekkor a zene ! V. Játszott. Nádor: Hát ön mit keresett ott, csak önnek is kellett valamit innia, fogyasz­tania. V. Nem fogyasztottam. Nádor: Milyen iskolákat végzett ? Hol dolgozott ? Írt-e már valaha cikket ? V. Hat elemi iskolát végez­tem, dolgoztam Pesten, Kolozsvárott. Nem írtam cikket meg, csak a szaklapunkba. Nádor: Mióta szocialista ön ? V. Mióta ön­tudatra ébredtem, mióta az eszmével fog­lalkoztam. Ügyész : Munkás nem volt abban a kávéházban ? V. Nem volt, ismerem én a pécsieket. Pfeiffer védő : adtak-e gyászuk­nak­­kifejezést a helybeli szocialisták akkor? V. Ők tűzték ki először a fekete zászlót. Pfeiffer: Szocialista nem volt abban a kávéházban ? V. Nem volt egy se. A bizonyítási eljárás ezzel befejezést nyerve, Rákosi Jenő kir. alügyész a vád­hatóság képviselője a következőkben adja elő a vádat : Ezer éve áll fenn a magyar nemzet, a történelem tanú reá, minő megpróbálta­tásokon kellett ez idő alatt keresztül mennie. Német és török császárok uralkodtak rajta, legyőzve, feldarabolva, jogaitól megfosztva volna, ha Bohuslávot nem küldi az Isten az ő megmentésükre. Megköszönték nemes tettét, hálálkodtak s megkérdezék mit kiván jutalmul tőlük. A halász elfogadva szabadkozott, hogy a­mit tett, kötelessége volt csupán, nem fogadhat el ő ezért semmit sem; hangja szokatlanul remegni kezdett, úgy érezte, hogy Anka láttára egy titokzatos húr rez­­dült meg szívében, melynek létezéséről eddig csak sejtelme sem volt. Mikor reggel megjelent a hajnal bíbor köntösében, a tó vize is elcsöndesült. Bo­husláv elvitte sajkájában az idegeneket haza. Nem tudta miért, de fájt neki, hogy el kell válnia Ankától, attól a lánytól, ki­nek szemsugára lelkébe hatolt s szerelmet gyujt a naiv, ártatlan szivében. Hallgatag volt az egész után, némán csapkodta eve­zője a habokat, csak mikor partot ért a sarka, mondott a nőknek néhány búcsúszót. Anka tekintetétől bátorítva engedelmet kért, hogy minden hétnek péntek reggelén maga vigye el a halat nekik. Találékony szerelme megmentette attól, hogy sohse lássa viszont a szép leányt. „A gyász“. — Szocialista sajtóper — Ismét egy helybeli szocialista ült ott tegnap a vádlottak padján, osztály elleni izgatással vádolva Nagy számban jelentek meg a tárgyalási teremben a „mi saját kü­lön“ szocialistáink, érdeklődve a kimenet, de különösen Pfeiffer Sándor budapesti szocialista vezér védő beszéde iránt. A tárgyalásról a következőkben számolunk be: nakon, legmesszebb a falutól, az ifjú Bo­­husláv halászgatott. Ábrándos fiú volt, szőke fürtös, kék szemű legény. Nem volt szegénynek senkije, magában élt ott az utolsó házban, rozzant tető alatt, rég elhalt szülei hagyták rá csekély örökségképen. S jó kedvű, vidám volt mégis mindig az ifjú , hiszen megvolt, a­mire épen szüksége volt, megadta neki a tó, ehhez tapadt tehát szive hálája, szive szerelme. A fölkelő nap első tekintete ott találta már a csónakon s ott dolgozott lágy halászdalt énekelve, mig az esti pir aranyszínűre festé a hullámokat. Évek múltak el igy Bohusláv életéből, mig egy szürke októberi nap feldúlta szive békéjét, lelke nyugalmát. Sűrü köd borult a vidékre, átláthat­­lan fátyol takarta el a tó vizét. Egy­szerre csak, anélkül, hogy parányi szellő lengett volna, háborogni kezdtek az előbb oly csendes, szelíd habok s magas hullámok emelkedtek a víznek felszínén. Ez a tengerszemek viharja . Ilyenkor megcsendül Jilovej templomtornyán a leg­élesebb harang, s figyelmezteti a künn levő halászokat merre van a part, melyet sze- 3.

Next