Pécsi Közlöny, 1899. február (7. évfolyam, 15-25. szám)

1899-02-05 / 15. szám

4 tengette eretét e nép. Nagy emberek, hős vitézek megmentették, véráldozattal megvál­tottuk, alkotmányunk romjain új várat épí­tettünk magunknak s 1848-ban újra az euró­pai nemzetek sorába léptünk Nagy embe­rek politikája által a törvény előtt egyenlő és szabad lett mindenki Szabadság, egyen­lőség, testvériség győztek ! Ezekből az eszmékből vezették le a szocializmust is Lelketlen agitátorok fel­használva a nép jóhiszeműségét a saját egyéni, önző céljaikra használták föl azt. Téveszméket hirdettek. Földfelosztás, vagyon közösség és más hangzatos frázisokkal el­csavarták a nép fejét, igy keletkeztek a szocializmus fattyúhajtásai. Minden rosz­­szért azt az osztályt tették felelőssé, mely­nek az ő jogaik kivívásában az oroszlán rész jutott Ezek a szocialisták fölgyujtot­­­ták az Alföldet az Alföld fényénél a felföl­det s ezek készülnek felgyújtani az egész hazát. Ebből az iskolából került ki a vád­lott is. Ő is a többi agitátor nyomdokain halad. Minden bajért a középosztály felelős! Ez a gyűlölet érzik ki cikkéből is. Majd áttér az ügyész a cikkre. Vádlott a gyil­kosságot aki összefüggésbe hozza a vagyo­nos osztálylyal. Nyilvánvaló az a tendencia, hogy a királyné gyászos haláláért a va­gyonos osztályt teszi felelőssé. Ebből a tény­állásból jogilag vezethető le az izgatás. Az egész nemzet, az elsőtől a legutolsó emberig szívében hordja a királyné szere­tetét. Ha most valaki a földi lények min­taképének, ennek a legjobb asszonynak gyilkosául a vagyonos osztályt állítja oda, nem gyűlölettel fordul-e el attól minden ember ? Ez nemcsak gyűlöletre, ez forradalomra való szitás, mert a néposztály, melynek a cikk szánva volt, elementáris erővel tör ki, öl, megöli azt, ki szive bálványától meg­fosztotta. Vádlott még azon a határon is tulment, melyet a btkv. 172. sz. gyűlöletre vonatkozólag mond. Kéri a bűnösségét ki­mondani. Rákosi beszédje után Pfeiffer védő állott föl szólásra, ő nem akar idegenszerü dolgokat föl­hozni, nem beszél, mint az ügyész 1000 éves múltról — mi különben történelmi lapszus — nem a szocializmusról s annak korcshajtásairól, — mi nemzetgazdasági lapszus — ő a törvénykönyvvel kezében akar bizonyítani. Még az ügy­észnek azt az ízléstelen megjegyzését is figyelmen kívül hagyja, mely az agitátorokra vonatkozik. Kósa nem agitátor, kitől félni kellene, nem­­ kell a­­Munkás“ oly nagy forradalmat mint az ügyész vázolta s hátborzongások között hallgattuk Citálja a 172. §-t s annak alapján volna a vádlott fölmentendő, mert ami az izgatás vétségének minősítésére megkiván­­tatik az egyenes felhívás a cikkben nem foglaltatik. Szükséges is, hogy igy intézked­jék a törvény, mert különben az ügyész Talleyrand szavaival élhetne : Adjatok egy két sort egy embertől és én ezt az embert fölakasztatom. Majd az osztály szó fogalmát fejte­geti s illusztris jogász írók műveiből me­rített idézetekkel bizonyítgatja, hogy­ ezt a rendszert ők is elitélik. Kéri védence föl­mentését. Rákosi válasza és Pfeiffer viszonvála­sza után az esküdtszék visszavonult ta­nácskozásra. Dr. Krasznay Jenő az esküdtszék el­nöke terjesztette be a következő verdiktet. 1. ) Meg vannak-e győződve arról, hogy Kósa József „A gyász“ c. cikk szerzője: 11 nem, 1 igen 2. ) Foglaltatik-e a cikkben osztály­elleni igazgatás ? 6 nem, 6 igen, 3. ) Vétkesnek tartják-e vádlottat: 7 nem, 5 igen. Védő erre a vádlott fölmentését, a lefoglalt 470 lappéldány kiadatását, a vádlott részére 4 frt elmulasztott kereset s maga részére 50 frt védő díjat s utazási költséget kér megállapítani A törvényszék a következő ítéletet hozta: a vádlottat fölmenti, a lefoglalt lappéldányokat kiadja, vádlottnak a kincs­tár terhére 4 frtot, a védő részére 15 frtot ítélt meg. A tárgyalás 1 órakor délben ért véget. Bár ne látta volna többé, ez lett kár­hozata ! Bámulva néztek másnap az öreg ha­lászok Bohusláv bárkája felé, nem tudták megmagyarázni, miért halt el a dal az ifjú ajkán ? Ő egészen megváltozott. Csöndesen, busán ült naphosszat a csónak szélén, há­lóját a vízben, szemét a túlparton felejtve. Csak mikor megjött a péntek hajnala, akkor lett újra vidám. Gyorsan siklott át a tavon, sietve ment a falun keresztül addig a házig, melyben Psenosim­e lakott. Náluk töltötte mindig az egész napot, az asszony­­ hálából, a lányha szerelemből tartóztatá. S mikor beállt az esti szürkület, elkísérte Anka egész a partig ; szerelem és boldog­ság felől reménykedve búcsúzott el az ifjútól. Így tartott ez három hónapig. A szívnek vágya egyre nőtt s a lány is bírni kívánta a legényt. Határoztak tehát Bohusláv megkéri Anka kezét. Zord zimankós téli időre virradjanak a kitűzött napon. A halász ünneplőbe öltö­zötten ballagott az a tó jegén s remény­kedve tért be Psenosilné gazdag hajlékába. Egyszerű szavakban adta elő : mi az, mi őt ma ide vezette, a háznak virágát, egyet­len lányát jött el feleségül kérni. A büszke, dölyfös asszony rideg sza­rvakban adta tudtára, hogy nem koldus­­ számára nevelte lányát. Anka térdenállva, kezeit tördelve könyörgött, Bohusláv könnyes szemekkel esdekelt, de mindhiába, szirtre találtak ők az anyai szív helyén Azóta nem volt szabad a halásznak többé a házba jönni, de ők mégis találtak módot a találkozásra. Minduntalan át-át tekintgetett az ifjú a túlsó partra, mig lé­ket ütve a jégbe halászgatott s mikor meg­látta ott lobogni Anka hófehér kendőjét, át­futott hozzája s itt bátoritak, vigasztalták­­ egymást, megesküdve százszor is, hogy hívek­­ lesznek egymáshoz egész a sírig. Mig a­­ lányka minden reggelen imát rebegett bol­dogságukért, Bohusláv szörnyű tervet ko­holt forrongó agyában. Hallotta egyszer — az öregek mesél­ték — hogy minden évben febr. 25-ik nap­jának éjjelén megjelenik a közel Friedstein Ede valpói plébános február 1-én 65 éves korában elhunyt Valpón, ahol f. hó 3-án ment végbe temetése. A boldogult soká be­tegeskedett s a nyár folyamán Nauheimban keresett gyógyulást, de csak kis prolongá­­ciót talált, ideiglenes javulást. Született 1834- ben, pappá szentelték 1857-ben, 1866-ban Ridikovcin lett plébánossá, 1875-ben Mar­­jancin, 1884-ben Sljivosevcin és 1897 ben Valpón. R. i. p ! A lenyugvó nap búcsú sugarai kö­szöntötték a haldoklónak elszálló lelkét. E válást nem csak környezete, de a jelen volt orvos is, alighogy észrevette. Halála agónia nélküli elszenderülés volt; lehet, hogy azon röpimáknak köszönhette, a­melyekkel aj­kan várta a végső órát. Maráo szül­­slökön nemesi származású szülőktől. Tanulmányait Baján, Kalocsán — a­hol papnövendék is volt — és Pécsett, a­hová egyházmegyénkbe átlépve került, végezte. Káplánkodott Pod­­gajcin és Valpón. Valpóra 1897. jul. 22-én várában a hatalmas Wallenstein szelleme s dübörögve jár­ott a vén falak között. Ez az az éjszaka, melyen titokban gyilkolták meg a herceget, ennek évfordulóján jár ott a kisértet. A környék babonás népe között szájról-szájra jár a monda, hogy egyszer egy öreg paraszt hallotta ott a vár alatt, amint elsóhajtotta az ármány ejtette had­vezér káborgó lelke e szavakat: „Csak egyszer tűznék fel újra ide a vár fokára dicső családom zászlaját. Annak a bátor embernek minden kérelmét teljesíteném !“ Ez a balga, babonás rege jutott most újra Bohusláv eszébe s erősen hitte, hogy Wallen­stein zászlaja meg fogja hozni érte boldog­ságát. Nem szólt semmit a lánynak, titok­ban dolgozgatott Friedstein zászlaján. Elérkezett végre a várva-várt éjjel s Bohusláv útra készen leste az óraütést. S midőn megkondult az éjjeli tizenegy, zse­bébe vetté a levelet, melyet Ankának irt az esetre, ha szerencsétlenség érné az utón, összegöngyölte a lobogót s megindult Fried­­stein vára felé. Fél óra múlva ott volt a szikla alatt, 1899. február 5 „PÉCSI KÖZLÖNY“ — A válság. Tegnap este az ellen­zéki pártok értekezletet tartottak, melyben az egyes pártok kiküldöttei a kompromisszum tárgyalások eddigi menetéről beható jelen­tést tettek. Mivel azonban az ellenzék leg­­utóbbi állásfoglalására a kormány csak ma küldte meg a feleletét, az ellenzéki pártok újabb értekezletet tartanak, melyben dön­teni fognak a fölött, hogy a kormány fele­letével szemben a kiküldöttek milyen állást foglaljanak el. A mai párt­konferenciákat döntőknek tartják. HÍREK, Pécs, 1890 február 4. Gyertyaszentelő boldogasszony. A katolikus egyház feb. 2 án annak az eseménynek emlékét ünnepli, mikor a kis Jézust negyven nappal születése után, a Boldogasszony fölvitte a jeruzsálemi temp­lomba, hogy ott Mózes törvénybe szerint az Urnák bemutassa.Az öreg Simeon fölismerte a gyermekben a Megváltót, reszkető karjaira vette és úgy adott hálát az Istennek, hogy láthatták szemei a világ Világosságát. Az egyház gyertyát szentel mise előtt ennek az eseménynek emlékére és ugye ünnepli a Világosság dicsőségét. Templomainkban a rendes időben ártották az istentisztele­teket az ünnep alkalmából. — A székesegy­házban tietyeg Samué,­ megyés püspök tar­totta az ünnepi istentiszteletet. A hátralékos előfizetők lappél­dányaik mai számához mellékelve posta­utalványt kapnak. Kérjük ez utalványok szíves felhasználását és a hátralékos előfi­zetési díjak minél előbbi beküldését, nehogy a lap szétküldésében fennakadás legyen. Az egyházmegye gyásza M a r­a­p

Next