Pécsi Közlöny, 1899. április (7. évfolyam, 38-49. szám)

1899-04-02 / 38. szám

1899. április 2. „PÉCSI KÖZLÖNY“ imák mondandók A városi plébánosnak ezekről időszakonkint jelentést kellett tenni a tanácshoz. Szép erkölcsi oktatás sem hiány­zik e jelzett pontból. Folytatólag a tanács­beliek egymás iránti tiszteletéről­­és szerete­­téről szól, a tisztességes életre figyelmezteti őket; a feslett életet, a káromkodást, ré­szegséget, a dobzódást, a korcsmák látoga­tását tiltja a hivatalnokoknak, mert nekik jó példával kell előljárni. De bemutatom e pontot szóról szóra, hadd lássa mindenki, — a­ki érdeklődik ilyenek iránt, — hogy miként írtak a mi öregjeink s miként gondoskodtak az álta­lános vallásosságról és erkölcsösségről. Szól pedig ez az I. pont a következő­­kép, olvassátok figyelemmel: „Mint hogy azokra, a’ mellyek az Isten dicsőségének, és tiszteletének öregbí­tésére egyenesen szolgálnak, a’ nép, és községek kormányzói fő gondot viselni tartoznak, a’ Városi Tanács arra fog figyel­­mezni, és a’ Városi Plébános Urtól időrül időre a’ tudósítást békivannya, ha a’ dicsé­retes szándékkal meghatározott Ájtatosságok megtartatnak é, és főképpen a’ Mester em­berek által gyakoroltatnak-é ? A Városi Tanács figyelmét arra is fogja fordítani, hogy a’ népnek jó példával elöljáruljon, minden közönséges, és Urnapi Ájtatossá­­goknál meg jelenjen, és az egész néppel Ő Felségeknek szerencsés megtartásáért, és minden foglalatosságaikban való szerencsél­­tetésekért, a’ Hitnek kiterjedéséért, és ezen Királyi város nevekedéséért, ájtatosan az Istennek imádkozzon, magok a’ Tanács­béliek egymást szeressék, és tiszteljék, mindazokat, mellyek az alatta való Polgá­rokat némünemüképpen megbánthatnák, vagy a’ Tanácsbéliek eránt tartozó tiszte­letet megcsonkíthatnák, vagy nyilvánságos botránkozásra okot adhatnának, úgymint feslett életet, káromkodást, részegséget, korcsmákban való nyilvánságos dobzódást, korcsmaházaknak gyakorlását, a’ mellyek becsület szerető szívhez és nagylelkű férfiú­hoz, a’ ki nyilvánságos hivatalban vagyon, úgy sem illenek, szorgalmatosan kerüljék, illy formán pedig a’ törvényes hatalom eránt való tiszteletet, tulajdon erkölcsössége által is mindenképpen öregbíteni igyekezze­nek, minden viszálkodásokat, és háborgá­sokat, a’ mellyek nem csak a’ közönségnek, s hanem az egygyes személyeknek is vesze­­delmessek, és a’ legfölsőbb Fejedelemnek­­ is szolgálatját hátráltatyák, gondosan el­kerüljék“. Hej, de sokan tanulhatnának belőle ma is — sokfelé Legalább az utóbbi részből. A II. pontban el volt rendelve az is, hogy a minden második évben megtartandó városi tisztujitás előtt a plébánia templomba kell menni a Szent­ Lélek elhívása végett s a mise alatt mindenki tisztességesen viselje magát. Ezt ugyan megszokták tenni most is, de csak szokásból, melynek bizonyára a vallásosság adja az alapját, de szabály nincs reá. És e rendelkezéseket a királyi magyar helytartó tanács 1781. május hó 21-én Pozsonyban megjegyzés nélkül hagyta jóvá, mig a többi pontokhoz volt egy-egy szava. íme, ezekben mutattam be szab. kir. városunk első szabályrendeletében helyt foglaló vallásra vonatkozó intézkedést. Elmélkedjünk róla, hisz a husvét magasz­tos ünnepe — az elmélkedés ideje ! Kékes Ezüstös. 3 M pedig nem hiszen, elkárhozik (Márkus 16). A szeretet apostolának, Sz. Jánosnak evan­géliumában (3, 18) olvashatni: Aki nem hisz, az már el van ítélve. — De mit higyyünk, kinek higyyünk ? Nem válogathatok a Krisztus tanításában, minden ugyanazon isteni te­­kintélylyel jön elénk adva; azoknál kell keresnem a Krisztus tanítását, akiknek kezeibe Krisztus azt letette, az apostolok törvényes utódainál. Krisztus és az evangélium szellemé­ből senki többet nem merített mint az apos­tolok. Ezek az egyszerű emberek vértanú­halált szenvedtek egynek kivételével vala­mennyien csak azért, hogy mennél többen üdvözöljenek. Mi sem volt távolabb tőlük, mint a szeretetlenség, az embergyűlölet. Mégis az eretnekekről és a szakadárokról imigyen imák : Sz. Pál Timóthoz : Néme­lyek hajótörést szenvedtek a hit körül, a­kik között van Hymenaeus és Alexander, ezeket átadtam a sátánnak. Titushoz írt le­velében azt mondja: Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüljed, tudván azt, hogy az ilyen elfordult és vétkezik, tu­lajdon ítéletével kárhoztatván magát (3, 10). Sz. Péter második levelében: Voltak hamis próféták is a nép között, amint kö­zöttetek is lesznek hazug tanítók, kik ve­szedelmes szakadásokat hoznak be, és azt, ki őket megváltotta, az Urat megtagadják, Hirtelen veszedelmet hoz­ván magukra. Sz. János a szeretet és szelídség Mesterének legkedveltebb tanítványa, aki a keresztény erényeket az isteni Üdvözítő kebelén szívta magába, rendesen hitegetőknek és anti­­krisztusoknak nevezi az eretnekeket és óva inti hívőit, hogy kerüljék őket, mert a­ki meginog s nem marad Krisztus tanítása mellett, azzal nincs az Isten. Szent életű és kiváló képzettségű fér­fiak, a Szent Atyák, akiket az egyház fö­lött őrködő különös isteni Gondviselés adott az emberiségnek, mint az apostoli tanok hagyományának őrei, tanítói és ugyanazon értelemben kifejtői, a századok leforgása alatt egy olyan irodalmat hagytak hátra, a­melyhez foghatót külső terjedelem és benső tartalom tekintetében semminemű iskola vagy vallásfelekezet még eddig fel nem mutathatott. E férfiak, akiknek egyetlen feladatuk az evangélium tanulmányozása és az általa ajánlott erények gyakorlati megvalósítása volt; ezek az emberek, akik­ az apostolok vagy azok tanítványaival érint­keztek a kereszténység legelső századaiban és így legmegbízhatóbb letéteményesei azon tanoknak, amelyek az evangélium betűje­­és szellemével megegyezők, a­kiknél tehet­ség­­es képzettségüknél fogva a szeretet- fenséget még fanatikus ellenségeink sem tételezhetik fel: ezek az emberek, bámula­tos megegyezéssel, kivétel nélkül, azt tanít­ják, hogy az egyházon kívül nincs üdvös­ség. Sz. Cyprián azon szavai : Akinek nem anyja az egyház, annak nem lehet atyja az Isten sem ; hogy a ki az egyházon kívül­­ áll, elvész a tévely és bűn özönében mint azok, a kik Noé bárkájában menhelyet nem talál­­t­­ak. — Sz. Cyprián e szavai köztudatba, s axióma számba mentek át, ámbár távol­i volt tőlük azokat kárhoztatni, a kik jóhi- S szemüleg nem tartoztak a kát. egyház tes­­­téhez. Kinek higgjünk hát inkább: a keresz- t ténység szellemétől nap nap után jobban­­ eltérő modern felületesség — vagy ellenszen­­­­veknek-e, avagy azoknak a férfiaknak, a­­ kik beható tanulmányaik és heroikus eré­nyeik révén minden időkre kivívták maguk­nak a komolyan gondolkozó emberiség bá­mulatát, kegyeletét ? A buzgó katolikusok mindig fájlalták az egyháztól való elszakadást, hiszen ez a szerintük egyedül isteni joggal alapított tár­saságnak a megtagadása és Krisztus pa­rancsolatának főben járó megszegése ; imád­koztak s imádkoznak ma is a szakadárok­­ és eretnekek megtéréséért, mert noha jól tudják, hogy a­ki jóhiszemüleg van más valláson, az egyházon kívül is üdvözülhet ; de az is bizonyos, hogy nem egy ember egészen elhanyagolja a vallási igazság ke­resését, ami pedig elvégre is minden em­bernek első rendű kötelessége; mások pe­dig lelkiismeretük szava ellenére is áttérnek vagy megmaradnak más valláson ; mert az már egyszer kétségtelen, hogy ha legbátor­­ságosabb is a kát­ vallásban meghalni, eb­ben élni legnehezebb, mert ez sok dologban nem alkalmazkodik az emberi szenvedély­hez, és semmit sem enged lealkudni tanai­ból és parancsolataiból. Lehetnek a világ szemében becsületes emberek légió számra ; lehetnek, akik polgári, családi erények­kel ékeskednek , de mindezekben még nem foglaltatik benn szükségképpen a ke­resztény élet tökéletessége. Ez más lapra tartozik, itt újabb kötelességek­ várnak ránk. A katolikus egyház világos tudatában annak, hogy Krisztustól csak ő kapott misz­­sziót a kereszténység terjesztése és fen­tar­tására — hisz csak későbbi századokban támadt a ma elterjedt schizma és haerezis — követelőleg lép fel; tudatában annak, hogy a tévedéstől ment tanithatás előjoga kizárólag az egyházi tanítóhivatalnak igér­­tetett meg elődje, — az­ apostolok korában, elvet, objektív álláspontról kárhoztat minden más vallási tant, a­nélkül, hogy személyek, ezek üdvössége felett mondana illetéktelen ítéletet. A társadalmi érintkezésben előzé­keny, emberbarát bármely vallás híveivel szemben , a vallási kérdésekben kérlelhetet­len, elveit fel nem adja és a Szentírás­ meg a hagyományra támaszkodva önmagát meg nem tagadhatja a vallási indifferentizmus proklamálásával. Ha Krisztus csak egy egy­házat alapított és ennek minden ismertető jegyét képes önmagán kimutatni , ön­maga mellett más vallásokat is egyenjogo­­sítva, Krisztust és vallását árulná el. Ha­ Krisztus közvetítőül rendelte az egyházat üdvünk munkálásában, a­nélkül, hogy va­lamiképen hozzá ne tartoznánk, csakugyan nem üdvözölhetünk. A vallási közöny elvi kizárása az egyedül üdvözítő egyház tételének felállí­tásával elengedhetetlen logikai szükséglet a kát. egyházban s nem egyszer megkockáz­tatott logikaellenes diszharmónia a protes­tantizmusban. Ha a szabad vizsgálódás a

Next