Pécsi Közlöny, 1899. április (7. évfolyam, 38-49. szám)
1899-04-02 / 38. szám
1899. április 2. „PÉCSI KÖZLÖNY“ imák mondandók A városi plébánosnak ezekről időszakonkint jelentést kellett tenni a tanácshoz. Szép erkölcsi oktatás sem hiányzik e jelzett pontból. Folytatólag a tanácsbeliek egymás iránti tiszteletérőlés szeretetéről szól, a tisztességes életre figyelmezteti őket; a feslett életet, a káromkodást, részegséget, a dobzódást, a korcsmák látogatását tiltja a hivatalnokoknak, mert nekik jó példával kell előljárni. De bemutatom e pontot szóról szóra, hadd lássa mindenki, — aki érdeklődik ilyenek iránt, — hogy miként írtak a mi öregjeink s miként gondoskodtak az általános vallásosságról és erkölcsösségről. Szól pedig ez az I. pont a következőkép, olvassátok figyelemmel: „Mint hogy azokra, a’ mellyek az Isten dicsőségének, és tiszteletének öregbítésére egyenesen szolgálnak, a’ nép, és községek kormányzói fő gondot viselni tartoznak, a’ Városi Tanács arra fog figyelmezni, és a’ Városi Plébános Urtól időrül időre a’ tudósítást békivannya, ha a’ dicséretes szándékkal meghatározott Ájtatosságok megtartatnak é, és főképpen a’ Mester emberek által gyakoroltatnak-é ? A Városi Tanács figyelmét arra is fogja fordítani, hogy a’ népnek jó példával elöljáruljon, minden közönséges, és Urnapi Ájtatosságoknál meg jelenjen, és az egész néppel Ő Felségeknek szerencsés megtartásáért, és minden foglalatosságaikban való szerencséltetésekért, a’ Hitnek kiterjedéséért, és ezen Királyi város nevekedéséért, ájtatosan az Istennek imádkozzon, magok a’ Tanácsbéliek egymást szeressék, és tiszteljék, mindazokat, mellyek az alatta való Polgárokat némünemüképpen megbánthatnák, vagy a’ Tanácsbéliek eránt tartozó tiszteletet megcsonkíthatnák, vagy nyilvánságos botránkozásra okot adhatnának, úgymint feslett életet, káromkodást, részegséget, korcsmákban való nyilvánságos dobzódást, korcsmaházaknak gyakorlását, a’ mellyek becsület szerető szívhez és nagylelkű férfiúhoz, a’ ki nyilvánságos hivatalban vagyon, úgy sem illenek, szorgalmatosan kerüljék, illy formán pedig a’ törvényes hatalom eránt való tiszteletet, tulajdon erkölcsössége által is mindenképpen öregbíteni igyekezzenek, minden viszálkodásokat, és háborgásokat, a’ mellyek nem csak a’ közönségnek, s hanem az egygyes személyeknek is veszedelmessek, és a’ legfölsőbb Fejedelemnek is szolgálatját hátráltatyák, gondosan elkerüljék“. Hej, de sokan tanulhatnának belőle ma is — sokfelé Legalább az utóbbi részből. A II. pontban el volt rendelve az is, hogy a minden második évben megtartandó városi tisztujitás előtt a plébánia templomba kell menni a Szent Lélek elhívása végett s a mise alatt mindenki tisztességesen viselje magát. Ezt ugyan megszokták tenni most is, de csak szokásból, melynek bizonyára a vallásosság adja az alapját, de szabály nincs reá. És e rendelkezéseket a királyi magyar helytartó tanács 1781. május hó 21-én Pozsonyban megjegyzés nélkül hagyta jóvá, mig a többi pontokhoz volt egy-egy szava. íme, ezekben mutattam be szab. kir. városunk első szabályrendeletében helyt foglaló vallásra vonatkozó intézkedést. Elmélkedjünk róla, hisz a husvét magasztos ünnepe — az elmélkedés ideje ! Kékes Ezüstös. 3 M pedig nem hiszen, elkárhozik (Márkus 16). A szeretet apostolának, Sz. Jánosnak evangéliumában (3, 18) olvashatni: Aki nem hisz, az már el van ítélve. — De mit higyyünk, kinek higyyünk ? Nem válogathatok a Krisztus tanításában, minden ugyanazon isteni tekintélylyel jön elénk adva; azoknál kell keresnem a Krisztus tanítását, akiknek kezeibe Krisztus azt letette, az apostolok törvényes utódainál. Krisztus és az evangélium szelleméből senki többet nem merített mint az apostolok. Ezek az egyszerű emberek vértanúhalált szenvedtek egynek kivételével valamennyien csak azért, hogy mennél többen üdvözöljenek. Mi sem volt távolabb tőlük, mint a szeretetlenség, az embergyűlölet. Mégis az eretnekekről és a szakadárokról imigyen imák : Sz. Pál Timóthoz : Némelyek hajótörést szenvedtek a hit körül, akik között van Hymenaeus és Alexander, ezeket átadtam a sátánnak. Titushoz írt levelében azt mondja: Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüljed, tudván azt, hogy az ilyen elfordult és vétkezik, tulajdon ítéletével kárhoztatván magát (3, 10). Sz. Péter második levelében: Voltak hamis próféták is a nép között, amint közöttetek is lesznek hazug tanítók, kik veszedelmes szakadásokat hoznak be, és azt, ki őket megváltotta, az Urat megtagadják, Hirtelen veszedelmet hozván magukra. Sz. János a szeretet és szelídség Mesterének legkedveltebb tanítványa, aki a keresztény erényeket az isteni Üdvözítő kebelén szívta magába, rendesen hitegetőknek és antikrisztusoknak nevezi az eretnekeket és óva inti hívőit, hogy kerüljék őket, mert aki meginog s nem marad Krisztus tanítása mellett, azzal nincs az Isten. Szent életű és kiváló képzettségű férfiak, a Szent Atyák, akiket az egyház fölött őrködő különös isteni Gondviselés adott az emberiségnek, mint az apostoli tanok hagyományának őrei, tanítói és ugyanazon értelemben kifejtői, a századok leforgása alatt egy olyan irodalmat hagytak hátra, amelyhez foghatót külső terjedelem és benső tartalom tekintetében semminemű iskola vagy vallásfelekezet még eddig fel nem mutathatott. E férfiak, akiknek egyetlen feladatuk az evangélium tanulmányozása és az általa ajánlott erények gyakorlati megvalósítása volt; ezek az emberek, akik az apostolok vagy azok tanítványaival érintkeztek a kereszténység legelső századaiban és így legmegbízhatóbb letéteményesei azon tanoknak, amelyek az evangélium betűjeés szellemével megegyezők, akiknél tehetséges képzettségüknél fogva a szeretet- fenséget még fanatikus ellenségeink sem tételezhetik fel: ezek az emberek, bámulatos megegyezéssel, kivétel nélkül, azt tanítják, hogy az egyházon kívül nincs üdvösség. Sz. Cyprián azon szavai : Akinek nem anyja az egyház, annak nem lehet atyja az Isten sem ; hogy a ki az egyházon kívül áll, elvész a tévely és bűn özönében mint azok, a kik Noé bárkájában menhelyet nem találtak. — Sz. Cyprián e szavai köztudatba, s axióma számba mentek át, ámbár távoli volt tőlük azokat kárhoztatni, a kik jóhi- S szemüleg nem tartoztak a kát. egyház testéhez. Kinek higgjünk hát inkább: a keresz- t ténység szellemétől nap nap után jobban eltérő modern felületesség — vagy ellenszenveknek-e, avagy azoknak a férfiaknak, a kik beható tanulmányaik és heroikus erényeik révén minden időkre kivívták maguknak a komolyan gondolkozó emberiség bámulatát, kegyeletét ? A buzgó katolikusok mindig fájlalták az egyháztól való elszakadást, hiszen ez a szerintük egyedül isteni joggal alapított társaságnak a megtagadása és Krisztus parancsolatának főben járó megszegése ; imádkoztak s imádkoznak ma is a szakadárok és eretnekek megtéréséért, mert noha jól tudják, hogy aki jóhiszemüleg van más valláson, az egyházon kívül is üdvözülhet ; de az is bizonyos, hogy nem egy ember egészen elhanyagolja a vallási igazság keresését, ami pedig elvégre is minden embernek első rendű kötelessége; mások pedig lelkiismeretük szava ellenére is áttérnek vagy megmaradnak más valláson ; mert az már egyszer kétségtelen, hogy ha legbátorságosabb is a kát vallásban meghalni, ebben élni legnehezebb, mert ez sok dologban nem alkalmazkodik az emberi szenvedélyhez, és semmit sem enged lealkudni tanaiból és parancsolataiból. Lehetnek a világ szemében becsületes emberek légió számra ; lehetnek, akik polgári, családi erényekkel ékeskednek , de mindezekben még nem foglaltatik benn szükségképpen a keresztény élet tökéletessége. Ez más lapra tartozik, itt újabb kötelességek várnak ránk. A katolikus egyház világos tudatában annak, hogy Krisztustól csak ő kapott miszsziót a kereszténység terjesztése és fentartására — hisz csak későbbi századokban támadt a ma elterjedt schizma és haerezis — követelőleg lép fel; tudatában annak, hogy a tévedéstől ment tanithatás előjoga kizárólag az egyházi tanítóhivatalnak igértetett meg elődje, — az apostolok korában, elvet, objektív álláspontról kárhoztat minden más vallási tant, anélkül, hogy személyek, ezek üdvössége felett mondana illetéktelen ítéletet. A társadalmi érintkezésben előzékeny, emberbarát bármely vallás híveivel szemben , a vallási kérdésekben kérlelhetetlen, elveit fel nem adja és a Szentírás meg a hagyományra támaszkodva önmagát meg nem tagadhatja a vallási indifferentizmus proklamálásával. Ha Krisztus csak egy egyházat alapított és ennek minden ismertető jegyét képes önmagán kimutatni , önmaga mellett más vallásokat is egyenjogosítva, Krisztust és vallását árulná el. Ha Krisztus közvetítőül rendelte az egyházat üdvünk munkálásában, anélkül, hogy valamiképen hozzá ne tartoznánk, csakugyan nem üdvözölhetünk. A vallási közöny elvi kizárása az egyedül üdvözítő egyház tételének felállításával elengedhetetlen logikai szükséglet a kát. egyházban s nem egyszer megkockáztatott logikaellenes diszharmónia a protestantizmusban. Ha a szabad vizsgálódás a