Pécsi Közlöny, 1899. április (7. évfolyam, 38-49. szám)
1899-04-02 / 38. szám
a legfőbb vallási elv, akkor kiki magának csinálja meg a hiszekegyet meg a tizpa-rancsolatot, s nagyon természetesen, rövid idő múltán kevés hinni való, de még kevesebb parancsolat marad érvényességben. Ha azonban van egyházi tekintély, amely tanít és parancsol, a legfőbb protestáns elv megtagadásával azt kell neki magáról hirdetnie, hogy ő csak jót meg okosat ad elé s ehhez képest nem megy egyre, vájjon neki hisznek s engedelmeskednek-e avagy más felekezetnek. Midőn tehát a protestantizmus legfőbb elvének is ellenmondva, vissza-visszatért az egyedül üdvözítő egyház tanának felállítására, jogosulatlanul gáncsolja azt a katolikusoknál, akiknél teljesen felfogva, istenileg kinyilatkoztatott tan és szükségképi következtetése a józan észnek. Az ellenvetések a jól megértett kát, tannal szemben kártyavárként omlanak össze. — E tan nem szítja az embergyűlöletet, nem kárhoztat milliókat, csak azokat, akik tudva és akarva nem lépnek be az Isten fia egyházába ennek parancsa ellenére, amit áthágni a legnagyobb bűnök egyike. — Tévedés azt hinni, hogy a becsületesség s a jó cselekedetek egymagukban üdvözítenek ; e végre természetfölötti életre, hitre is van szükség (Hit nélkül lehetetlen Istennél kedvesnek lenni, írja Sz. Pál apostol) és meg kell tartani Krisztus minden főbb parancsait, tehát egyházába is be kell lépni. — Éppen azért, mert Krisztuson kívül nincs üdvösség, az, egyházon kivül sem lehet üdvözülni ezen parancsolatának megtartása nélkül. Ha pedig valaki külsőleg nem is lép az egyházba s mégis üdvözül, a kát. egyház lelkéhez kell neki tartozni, mert meg van a vágykeresztsége, meg van igazulva s amint megtudná Isten fia e fontos parancsát, rögtön belépne egyházába, mert ha erre nem lenne hajlandó, vétke miatt nem üdvözülhetne s igy az egyházon kivül ismét nincs üdvösség. — Nem szegény ember Krisztus Urunk, mert millió és millió ember tartozik egyháza lelkéhez s élteti ezeket természetfölötti élettel szert mulasztja. Az anathémát és exkommunikációt az egyház az apostoloktól tanulta, amint a protestáns hittudósok jól tudják, és szó szerint e kifejezések nem átkozódást jelentenek, hanem félretevést és kiközösítést, aminthogy minden eretnek és szakadár az egyháztól csakugyan félreáll s megszűnik az egyház társasági közösségébe tartozni. — Bármily gyöngédséggel csüngjünk nőnk, gyermekünk vagy barátunkon, elvégre az Isten fiának parancsolata alól ezeket sem menthetjük fel, mert Istené az ítélet, s ha ezek tudva és akarva megvetik Krisztust és igaz egyházát, maguktól taszítják el az üdvösséget és el kell kárhozniok. — Az egyház, a keresztény szellem fejlődési fokozatairól mondott szaválás üres frázis, helyesebben istentelen tévedés, mert Krisztus úgy csinálta egyházát és vallását, hogy azon semmiféle lényeges változás nem történhetik; az Isten fiának a munkája nem szorul reparációra és azért ígérte meg többszörösen neki a Szentlelket, hogy mindenféle u. n. reformációt eleve is kizárttá tegyen. Azért mondja Sz. Pál apostol is a galatákhoz írt levelében: És bár angyal az égből hirdetne mást mint a mit hirdettünk, anathema legyen. — Aggódás nélkül az örök életre komoly keresztény ember úgy sem gondolhat, mert az bizony nagyon-nagyon komoly dolog. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy a mennyeknek országa erőszakot szenved, és Sz. Pál apostol megírta a fillippiekhez: Azért, szerelmesim ! félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket. — Az üdvösség csakugyan monopólium tárgyát képezi e szerint, mert Krisztus és egyházán kivül nincs üdvösség. Végre nem kell az egyház e tanítását agyonhallgatni, nem kell azt szégyelnünk, hiszen az Isten fia tanítja ezt az evangéliumban s ez nekünk sem botrány sem ostobaság nem lehet. Látni ezekből, hogy elleneink nagy-s képüsködő kifogásai, affektált vagy való megbotránkozásai néhány rövid megjegyzéssel mind egy szálig könnyen elüthetők, hol értjük az egyház tanítását. Nem is lehet más azok forrása, mint az ellenszenv vagy tájékozatlanság. Teljesedésbe ment rajtuk az írás szava : Blasphemant, quod ignorant , s azt káromolják, amit nem ismernek. Ha valaki legyőzhetetlen tudatlanságból van Krisztus egyházán kivül de keresi az igazságot és kész azt elfogadni, azt az egyház nem kárhoztatja, jól tudva, hogy mindazok, a kik Istenhez ragaszkodnak és mindama jót, ami módjukban áll, megtenni hajlandók, nincsenek kizárva Isten kegyelméből, mert „kedves előtte minden nemzetben (még a pogány is), aki őt féli és igazságot cselekszik.“ (Apóst, Csel.) Aki azonban egyházának tudva és akarva ellenszegül, az nem egyszerű véleménykülömbsége miatt vétkezik, hanem mert tudatosan veti meg Krisztusnak" az egyházában nyilatkozó tekintélyét. Ha nem halad az üdvösség Krisztus által kijelölt rendes ösvényén, magára vessen, ha céljához el nem jut. Nincs e tanításban sem türelmetlenség sem szeretetlenség. Ha valaki szánt szándékkal fordul el a boldogulás megszerzésének eszközeitől, önmaga vágja sebét, és ha elvérzik, mi sokat nem okozhat. A téves rendszereket nem helyeselhetjük, a józan logika erre a következtetésre vezet szükségképen, és annak az Istennek a tanítása a tételünk, aki „az ő napját felvirasztja a jókra és gonoszakra és esőt ad az igazaknak és hamisaknak.“ (Máté, 5), aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érettünk.“ Három nagy dolgot ismerek az ész és a hit világánál: teremtés, megváltás, megszentelés. Természet, ember, angyal, legyenek, bár erői mérhetetlenek, képtelen ezeket megcsinálni; isteni ész, isteni hatalom kívántatik mindegyikhez. A kát. egyház, mert isteni az eredete, küldetése és tulajdonságai, megcselekszi mind a hármat: új életre teremti a lelkeket, megváltja a tévedés - és bűntől, és megszenteli azokat. Az isteni gondviselés öröktől fogva tervezte az anyaszentegyházat. Az idők kezdetén kilép Isten fejedelmi nyugalmából és teremt, teremti a látható világot és a láthatatlan lelkeket. Teremti a lelkeket, hogy közölje velük az isteni életet igazság, a szeretet és a boldogságban. A földteke ezer csodáival és millió világok együttvéve eltörpülő hitványságok egyetlen lélek életével összehasonlítva, mert azok nem ismerik és nem szerethetik az istenséget. Az emberek alapítanak egyesületeket, társaságokat, világbirodalmakat, vallásfelekezeteket: mindez hiú időtöltés, szétpukkanó szappanbuborék vagy istentelen vállalkozás ahhoz képest, hogy az Isten Fia leszáll a földre s megalapítja anyaszentegyházát, a lelkek örök társaságát igazság és szeretetben. . . . A három isteni személy munkáját, a lelkek ujjáteremtését, a megváltást, a megszentelést hivatalosan csak Krisztus igazi egyháza, a kai. anyaszentegyház végezheti. Az Isten Fia azért jött, hogy a világ világossága legyen, tanúságot téve az igazságról és hogy a szeretet nagy törvénye hirdetésével mindenkit Istenhez fűzve megszenteljen. Miként minden nagy szellem úgy Krisztus örökre szóló alkotása sem nélkülözheti az összhangzó egységet és az egyetemességet. Az ember társas állat: örömei és fájdalmai, ereje és gyöngesége, szívének minden dobbanása, lelkének minden indulata társaság után vágyakozik. Krisztus, a lelkek szellemkirálya tehát mindent egyesít, mindent összpontosít világosság és szeretet álta egyházának társaságában, ő, az isteni Mester, megtanította az embereket az igazság — és szeretetre, amelyek a lélek édességét lecsillapítják, annak életét alkotják ; de ha azt akarta, hogy rövid földi pályafutása után nyomában ne keletkezzék az emberek lelkében a tévedés sötétsége és a bűn halála, gondoskodnia kellett arról, hogy tanításának és lelkeket megszentelő kegyelemosztogatásának legyen törvényes folytatója az emberek között. De hisz az emberek tudatlanok, kételkedők, hazugok, ezekre csak nem bízhatta az igazság hirdetését Az emberi szív meg van romolva, tele bűnös hajlandóság , és féktelen szenvedélyekkel ; ilyen emberek csak nem szentelhetik meg társaikat a malaszt osztogatásával ? Ezt a nehézséget is megoldja Krisztus egyháza alkotásában. Embereket rendel ugyan a nagy munka folytatására; embereket, akik nem mentek nemek tévedéseitől, akik nem rázták le a földi élet minden salakját; de akiket egy újabb szentség, az egyházi rend szentsége révén emberfölötti hatalom és kegyelmekkel áraszt el bőségesen. Imádandó egy gondolat: Krisztus munkatársává teszi az embert a lelkek üdvözitésében, és maga a római pápa, aki az egész emberiséget tanítja, a kinek kezeiben van letéve a kulcsok teljhatalma, lelki életében egy másik ember vezérletére van utalva s tőle várja szivdobogva bűnei alól a feloldozást! így kerekedik minden ellenvetés fölé az anyaszentegyház Istenről készített alkotmánya ! Ha Krisztus azt akarta, hogy megjelenése a lelki élet firmamentumán ne legyen hullócsillag, amelynek káprázatos fénye után csak sűrűbbé lesz a sötétség és mivel sem gyarapodik a melegség; ha azt akarta, hogy megjelenése miként a nap szakadatlanul áraszsza világosságát, szüntelen ontsa melegét és folyton gyarapítsa a lelkek természetfölötti életét igazság- és kegyelemben; ha azt akarta, hogy halála után vissza ne essék az emberek elméje a régi szomorú tévedések, szive az elmúlt idők gyászos romlottságába, akkor gondoskodnia kellett emberekről, akik tanítsák és megszenteljék helyette az embereket. .PÉCSI KÖZLÖNY, 1899 április 2.