Pécsi Közlöny, 1899. április (7. évfolyam, 38-49. szám)

1899-04-02 / 38. szám

a legfőbb vallási elv, akkor kiki magának­­ csinálja meg a hiszekegyet meg a tizpa-­­­rancsolatot, s nagyon természetesen, rövid­­ idő múltán kevés hinni való, de még ke­­­­vesebb parancsolat marad érvényességben.­­ Ha azonban van egyházi tekintély, amely­ tanít és parancsol, a legfőbb protestáns elv megtagadásával azt kell neki magáról hir­detnie, hogy ő csak jót meg okosat ad elé s ehhez képest nem megy egyre, vájjon neki hisznek s engedelmeskednek-e avagy más felekezetnek. Midőn tehát a protes­­tantizmus legfőbb elvének is ellenmondva, vissza-visszatért az egyedül üdvözítő egy­ház tanának felállítására, jogosulatlanul gáncsolja azt a katolikusoknál, akiknél teljesen felfogva, istenileg kinyilatkoztatott tan és szükségképi következtetése a jó­zan észnek. Az ellenvetések a jól megértett kát, tannal szemben kártyavárként omlanak össze. — E tan nem szítja az embergyű­löletet, nem kárhoztat milliókat, csak azo­kat, akik tudva és akarva nem lépnek be az Isten fia egyházába ennek parancsa el­lenére, amit áthágni a legnagyobb bűnök egyike. — Tévedés azt hinni, hogy a be­csületesség s a jó cselekedetek egymaguk­­ban üdvözítenek ; e végre természetfölötti életre, hitre is van szükség (Hit nélkül le­­­­hetetlen Istennél kedvesnek lenni, írja Sz. Pál apostol) és meg kell tartani Krisztus minden főbb parancsait, tehát egyházába is be kell lépni. — Éppen azért, mert Krisz­tuson kívül nincs üdvösség, az, egyházon kivül sem lehet üdvözülni ezen parancso­latának megtartása nélkül. Ha pedig valaki külsőleg nem is lép az egyházba s mégis üdvözül, a kát. egyház lelkéhez kell neki tartozni, mert meg van a vágykeresztsége, meg van igazulva s amint megtudná Isten fia e fontos parancsát, rögtön belépne egy­házába, mert ha erre nem lenne hajlandó, vétke miatt nem üdvözülhet­ne s igy az egyházon kivül ismét nincs üdvösség. — Nem szegény ember Krisztus Urunk, mert millió és millió ember tartozik egyháza lel­kéhez s élteti ezeket természetfölötti élettel szer­t mulasztja.­­ Az anathémát és ex­­kommunikációt az egyház az apostoloktól tanulta, amint a protestáns hittudósok jól tudják, és szó szerint e kifejezések nem átkozódást jelentenek, hanem félretevést és kiközösítést, aminthogy minden eretnek és szakadár az egyháztól csakugyan félreáll s megszűnik az egyház társasági közös­ségébe tartozni. — Bármily gyöngédséggel csüngjünk nőnk­, gyermekünk­ vagy bará­tunkon, elvégre az Isten fiának parancso­lata alól ezeket sem menthetjük fel, mert Istené az ítélet, s ha ezek tudva és akarva megvetik Krisztust és igaz egyházát, ma­guktól taszítják el az üdvösséget és el kell kárhozniok. — Az egyház, a keresztény szellem fejlődési fokozatairól mondott sza­válás üres frázis, helyesebben istentelen tévedés, mert Krisztus úgy csinálta egy­házát és vallását, hogy azon semmiféle lé­nyeges változás nem történhetik; az Isten fiának a munkája nem szorul reparációra és azért ígérte meg többszörösen neki a Szentlelket, hogy mindenféle u. n. refor­mációt eleve is kizárttá tegyen. Azért mondja Sz. Pál apostol is a galatákhoz írt levelében: És bár angyal az égből hirdetne mást mint a mit hirdettünk, anathema­ legyen. — Aggódás nélkül az örök életre komoly keresztény ember úgy sem gondol­hat, mert az bizony nagyon-nagyon komoly dolog. Az evangéliumban azt olvassuk, hogy a mennyeknek országa erőszakot szenved, és Sz. Pál apostol megírta a fillip­­piekhez: Azért, szerelmesim ! félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségteket. — Az üdvösség csakugyan monopólium tár­gyát képezi e szerint, mert Krisztus és egyházán kivül nincs üdvösség. Végre nem kell az egyház e tanítását agyonhallgatni, nem kell azt szégyelnünk, hiszen az Isten fia tanítja ezt az evangéliumban s ez ne­künk sem botrány sem ostobaság nem lehet.­­ Látni ezekből, hogy elleneink nagy-s képüsködő kifogásai, affektált vagy való megbotránkozásai néhány rövid megjegyzés­sel mind egy szálig könnyen elüthetők, hol értjük az egyház tanítását. Nem is lehet más­­ azok forrása, mint az ellenszenv vagy tájé­­­­­kozatlanság. Teljesedésbe ment rajtuk az­­ írás szava : Blasphemant, quod ignorant , s azt káromolják, amit nem ismernek. Ha valaki legyőzhetetlen tudatlanság­ból van Krisztus egyházán kivül de keresi az igazságot és kész azt elfogadni, azt az egyház nem kárhoztatja, jól tudva, hogy­­ mindazok, a kik Istenhez ragaszkodnak és mindama jót, ami módjukban áll, meg­tenni hajlandók, nincsenek kizárva Isten kegyelméből, mert „kedves előtte minden nemzetben (még a pogány is), aki őt féli és igazságot cselekszik.“ (Apóst, Csel.) Aki azonban egyházának tudva és akarva ellenszegül, az nem egyszerű vélem­énykü­lömbsége miatt vétkezik, hanem mert tu­datosan veti meg Krisztusnak" az egyházá­ban nyilatkozó tekintélyét. Ha nem halad az üdvösség Krisztus által kijelölt rendes ösvényén, magára vessen, ha céljához el nem jut. Nincs e tanításban sem türelmet­lenség sem szeretetlenség. Ha valaki szánt­ szándékkal fordul el a boldogulás megszerzésének eszközeitől, önmaga vágja sebét, és ha elvérzik, mi sokat nem okozhat. A téves rendszereket nem helyeselhetjük, a józan logika erre a következtetésre vezet szükségképen, és annak az Istennek a taní­tása a tételünk, aki „az ő napját felvi­­rasztja a jókra és gonoszakra és esőt ad az igazaknak és hamisaknak.“ (Máté, 5), aki „úgy szerette a világot, hogy egyszü­lött fiát adta oda érettünk.“ Három nagy dolgot ismerek az ész és a hit világánál: teremtés, megváltás, meg­szentelés. Természet, ember, angyal, legye­nek, bár erői mérhetetlenek, képtelen ezeket megcsinálni; isteni ész, isteni hatalom kívántatik mindegyikhez. A kát. egyház, mert isteni az eredete, küldetése és tulaj­donságai, megcselekszi mind a hármat: új életre teremti a lelkeket, megváltja a téve­dés - és bűntől, és megszenteli azokat. Az isteni gondviselés öröktől fogva tervezte az anyaszentegyházat. Az idők kezdetén kilép Isten fejedelmi nyugalmából és teremt, teremti a látható világot és a láthatatlan lelkeket. Teremti a lelkeket, hogy közölje velük az isteni életet igazság, a szeretet és a boldogságban. A földteke ezer csodáival és millió világok együttvéve el­törpülő hitványságok egyetlen lélek életével összehasonlítva, mert azok nem ismerik és nem szerethetik az istenség­et. Az emberek alapí­tanak egyesületeket, társaságokat, világbiro­dalmakat, vallásfelekezeteket: mindez hiú időtöltés, szétpukkanó szappanbuborék vagy istentelen vállalkozás ahhoz képest, hogy az Isten Fia leszáll a földre s megalapítja anyaszentegyházát, a lelkek örök társaságát igazság és szeretetben. . . . A három isteni személy munkáját, a lelkek ujjáteremtését, a megváltást, a meg­szentelést hivatalosan csak Krisztus igazi egyháza, a kai. anyaszentegyház végezheti. Az Isten Fia azért jött, hogy a világ vilá­gossága legyen, tanúságot téve az igazságról és hogy a szeretet nagy törvénye hirdetésé­vel mindenkit Istenhez fűzve megszenteljen. Miként minden nagy szellem úgy Krisztus örökre szóló alkotása sem nélkülözheti az összhangzó egységet és az egyetemességet. Az ember társas állat: örömei és fájdalmai, ereje és gyöngesége, szívének minden dob­banása, lelkének minden indulata társaság után vágyakozik. Krisztus, a lelkek szel­lemkirálya tehát mindent egyesít, mindent összpontosít világosság és szeretet álta egyházának társaságában, ő, az isteni Mes­ter, megtanította az embereket az igazság — és szeretetre, amelyek a lélek édességét lecsillapítják, annak életét alkotják ; de ha azt akarta, hogy rövid földi pályafutása után nyomában ne keletkezzék az emberek lelkében a tévedés sötétsége és a bűn ha­lála, gondoskodnia kellett arról, hogy tanítá­sának és lelkeket megszentelő kegyelem­osztogatásának legyen törvényes folytatója az emberek között. De hisz az emberek tudatlanok, kételkedők, hazugok, ezekre csak nem bízhatta az igazság hirdetését Az emberi szív meg van romolva, tele bűnös hajlandóság , és féktelen szenvedé­lyekkel ; ilyen emberek csak nem szentelhe­tik meg társaikat a malaszt osztogatásá­val ? Ezt a nehézséget is megoldja Krisztus egyháza alkotásában. Embereket rendel ugyan a nagy munka folytatására; embere­ket, akik nem mentek nemek tévedései­től, akik nem rázták le a földi élet min­den salakját; de akiket egy újabb szent­ség, az egyházi rend szentsége révén em­berfölötti hatalom és kegyelmekkel áraszt el bőségesen. Imádandó egy gondolat: Krisztus munkatársává teszi az embert a lelkek üdvözitésében, és maga a római pápa, aki az egész emberiséget tanítja, a kinek kezeiben van letéve a kulcsok telj­hatalma, lelki életében egy másik ember vezérletére van utalva s tőle várja szivdo­­bogva bűnei alól a feloldozást! így kere­kedik minden ellenvetés fölé az anyaszent­­egyház Istenről készített alkotmánya ! Ha Krisztus azt akarta, hogy meg­jelenése a lelki élet firmamentumán ne le­gyen hullócsillag, amelynek káprázatos fénye után csak sűrűbbé lesz a sötétség és mivel sem gyarapodik a melegség; ha azt akarta, hogy megjelenése miként a nap szakadatlanul áraszsza világosságát, szün­telen ontsa melegét és folyton gyarapítsa a lelkek természetfölötti életét igazság- és kegyelemben; ha azt akarta, hogy halála után vissza ne essék az emberek elméje a régi szomorú tévedések­, szive az elmúlt idők gyászos romlottságába, akkor gon­doskodnia kellett emberekről, akik tanít­sák és megszenteljék helyette az embereket. .PÉCSI KÖZLÖNY, 1899 április 2.

Next