Pécsi Közlöny, 1899. június (7. évfolyam, 60-70. szám)
1899-06-04 / 60. szám
2. belássa, miként elszigelten áll a maga egyoldalú fölfogásával, melyet azok szuggerálnak neki, akik irtóznak a pincevizsgálattól. Az ország kormányát pedig kérjük, hogy ne érje be fél munkával. Folytassa erélyesen a megkezdett akciót termelők és fogyasztók javára, mert ha a borhamisítók gyöngeséget találnak, fokozott buzgalommal folytatják a nemzetrontást. — Válság. Az osztrák kormány mindenféle kifogással válságot idézett elő, jól tudva, hogy az osztrák parlament a kiegyezésre vonatkozó előterjesztéseiket előbb vagy utóbb amúgy is elvetné és akkor a Thunkabinet parlamenti bukása szégyenletes, míg most, az osztrák érdekekért küzdve, a felülről jövő bukás dicsőséges volna. Annyi tépelődés, izgatottság, küzdelem után tehát megint csak falnak mentünk. Az évek óta tartó bizonytalanság valósággal bilincsekbe verte Magyarország politikai és gazdasági fejlődését és oly károkat okozott nekünk, melyeket évekig nem leszünk képesek pótolni. Mintha kihalt volna belőlünk a tettvágy, mintha holt nemzetté váltunk volna, annyira elzsibbasztotta erőinket a kiegyezés válsága és a velejáró khaosz. Világos bizonyítéka ennek az, hogy nagy alkotások létesítése helyett beérjük a szatócs-gazdálkodással. A legegészségesebb eszmék ellenében azt vetik föl : nincs rá alkalmas idő, helyzetünk a kiegyezés válsága miatt bizonytalan ; kormány és törvényhozás kezel a gazdasági alkotások és pénzügyi rendelkezések terén meg vannak kötve; az áldásos politikai békét, a pártok egyetértését, a kormány akaraterejét nem hasznosíthatjuk, mert a zavarban nem tudunk eligazodni. A pohár csordultig telt ; látva gazdasági életünk szánalmas lehanyatlását, föl kell ocsúdnunk az önámításból. Élni jogunk van és ha meg tud élni, sőt gyarapodni a maga szűk határai közt Svájc, Románia, Bulgária és más apró ország, miért ne élhetnénk meg mi akkor is, ha egy önző szomszéd nem élhet többé vissza jóhiszeműségünkkel. A dolgok ideérlelődtek és ha az elzüllött osztrák pártok egységesekké lettek az ellenünk való gyűlöletben, mi is képesek leszünk egységesek lenni akkor, midőn Magyarország gazdasági érdekeinek megmentéséről van szó. A válság akut jellegét Széli miniszterelnök tegnap bejelentette a képviselőház ülésén, többek közt így szólva : Kénytelen vagyok azt konstatálni, hogy nem sok kilátás van arra, hogy a törvény által előírt módon, alkotmányos úton, vámszövetség útján rendezhetők legyenek ez idő szerint és a legközelebbi időben a fontos gazdasági kérdések Ausztria és Magyarország között. Nincs kizárva az az eshetőség, hogy az a helyzet áll elő, amelyben vagy az osztrák kormányra, vagy a magyar kormányra válság következhetik be. • E kijelentések után a magyar képviselőház másfél hétre elnapolta üléseit, mert a kiegyezési kérdésben nincs megállapított javaslat, melyet tárgyalhatna. — Zsinat. Római tudósítónk írja: Impozáns ünnepélyességgel ment végbe vasárnap (május 28-án) a zsinat megnyitása a délamerikai kollégium nagy kápolnájában. A szentmise előtt választották a zsinat elnökét, a szentatya megújított kívánsága szerint, — akit a választáson Di Pietro bíboros képviselt, saját kebelükből. A választást, amelyet előbb péntekre terveztek, azért napolták el, minthogy néhány püspök, köztük a már megválasztott elnök, Casanova chilei érsek is, ama első napra nem érkezett még meg. A püspökök teljes díszben vettek részt a misén és a „Veni Sancte“-n (pluvialéban s mitrában,) kiki titkárával. Velük szemben foglaltak helyet a zsinat tartamára kinevezett pápai teológusok, köztük Livaneras spanyol kapucinus atya (a hír szerint leendő bíboros), P. Veruz és P. I Bucceroni, jezsuita atyák a Gergely egyesetemről, s még hárman vagy ingyen. A kóruson a sixtini kápolna híres énekkarát a már messze ismert Perosi dirigálta, kit ez alkalomra a szent atya hivott le Rómába külföldi útjáról. — A világbéke. Nemesebb, a szó igaz értelmében emberségesebb kérdés nem foglalkoztatta még a világ diplomáciáját, mint az, mely fölött most tanácskoznak az államok képviselői. Németalföld vendégszeretettel fogadta Hága mellett egy erdei kastélyban huszonöt hatalmasság diplomatáit és hadseregének képviselőit, akik a rettegett, zsarnoki nagyhatalom, az újkor legnagyobb világbirodalmának szelíd lelkű kényura meghívására egybegyülekeztek a végből, hogy a világbéke biztosítása fölött tanakodjanak. Nem száz, de ezer ok képzelhető és föltehető arra, hogy az a huszonöt állam, amelyik tanácsba kezdett a béke fölött, egymás ellen háborút indítson. És a sok okkal szemben mily kevés az, ami az ellenséges népeket, a nemzetek lelkét egymás iránti jóindulatra, békére kötelezze! Tulajdonképen nem is több egynél. Ez az egy: az emberszeretet. Csoda e, ha ez a szubtilis eszme veszélyeztetve van e pillanatban abban a harcban, amit millió ellenfelével vív ? Csoda-e, ha a hágai tanácskozás sikerében alig hisz valaki ? Pedig a kérdés nem uj. Dehogy uj. Egyidős az emberi kultúrával. Már a pogányok oltárt emeltek égő áldozattal a béke megkötésekor. A görögök és rómaiak templomokat építettek a béke istenének. A kereszténység fundamentuma a szeretet és béke. A középkor megteremtette a véres küzdelmek fertőjében az isten-békét, a 19-ik század behozta az interparlamentáris konferenciákat, meg a nemzetközi békeligát. Most pedig a cár békeszózata fölött folyik a tanácskozás. Húsz év alatt az európai államok éppen megkétszerezték katonai kiadásaikat. Kétszer annyit költünk gyilkoló szerszámra és kétszer annyi férfi erejét kötjük le , észleltem e fiúnak arcán, s attól tartva, hogy tán megtévedett, szívélyes szavakkal tudakoltam tőle, mi nyomja a szivét. S mikor láttam, mily nehéz szólnia, újra megkérdeztem, ha tán rossz hirt hallott reánk és ügyünkre nézve „Óh atyám, szólt ekkor, más hit kínoz és szomorít engem. Mikor még Gherában (szintén galla fejedelemség, melyen a Kaffába indulóknak át kellett menniök) voltunk, azt hallottam, hogy egy kaffai pap pogány nővel lépett házasságra; de én, mert azt hittem, hogy ez is csak olyan, mint az a szakadár abiszsziniai pap, aki Gherában volt, nem törődtem semmit a dologgal. De ma, mikor azt hallottam, hogy az is olyan pap, mint a minő te vagy, sőt éppen te küldted eme népek megtérítésére, és hogy te magad is azért jöttél most Kaffába, hogy megházasodjál, igazán megvallom, ez az új hit úgy megzavart engem, hogy már kételkedem mind a dolgok fölött, amikre oktattál.“ „Ez tehát az egész oka, szóltam én, a te fájdalmadnak ? ” Jól van, mivel hát azt mondták, hogy Kaffában csak azért várnak rám, hogy megházasodjam, megmutatom mindjárt neked az én jegyesemet, s meg fogod majd látni, mily szép és milyen kellemes. De most menj ki, gyűjts össze vigyázva e vászonkendővel egy csomó csalánbozótot, s hozd be ide hozzám !“ Amint megjött a csaláncsomóval, lehajtottam vállaimról a mellemről ruhámat és meghagytam neki, korbácsoljon vele jobbra-balra kímélet és ellenvetés nélkül. Szegény fiú nem merte megtenni, amit parancsoltam, de én fenyegetve rákényszerítettem, s igy azután elkezdte velem a csalánt éreztetni. De pár ütés után, szánalomtól egészen megindulva, csak fölhagyott vele. Ekkor újra fenyegettem, s igy végre folytatta mindaddig, mig én e kedvezést meg nem elégedve igy szóltam hozzája: „íme, látod, ez az én jegyesem, katolikus papé, s ez az orvossága minden kereszténynek a kisértés ellen.“ Majd meg megmutatva neki korbácsomat, melyet mint szerzetes (azaz kapucinus) mindenkor magamnál tartottam : „Lásd a jegyes, szóltam újra, mely velem van, s követ mindenüvé, mely erőt ad s bátorságot küzdeni, harcolni, s győzni az ördögön, és minden csele fölött. S tudd meg most már azt is, hogy a szegény kafsai papnak is volt mindig ily hasonló jegyese, és hogy ő jó is volt, mint többi papjaink , de azután, mert tán elvesztette, vagy ellopták tőle, meggyőzték a szerencsétlent, és ő el is bukott. Mindazáltal várj csak még pár napig, majd meglátod mire képes az Úr Jézus kegyelmes áldása !“ Szegény fiú, mikor fölhagyhatott kevéssé tetszetős szolgálatával, ott állt némán egy ideig, s aztán keserves sírásra fakadva kisietett a sátorból, s csakhamar visszajött egy edény friss vízzel, hogy mellemet s égett vállaimat kissé lehűthesse. De én elvettem az edényt kezéből, s a vizet a sátorban szerteszét öntöztem, bár igazat szólva úgy éreztem, mintha testem lángban égett volna. — E szokatlan lecke mély benyomást gyakorolt az ifjú lelkére, s nemsokára értésére jutott páter Cézárnak is, mi több hire futott a kaffai, a gherai s több galla udvarba, ahol csak ismertek; és hatása valóban üdvös volt mindama népeknél, melyek az érzéki örömök számtalan fajában szinte elmerültek. Ami engem illet, én bizony magamtól nem gondoltam volna soha ily hirtelen válaszra, hanem az Úr serkentett ott rája, s később méltán hálát is adhattam érte az Istennek, mert bár nekem bele került egy kis égésembe, sok léleknek nagyobb hasznára vált. * # # PÉCSI KÖZLÖNY, 1899. június 4.