Pécsi Közlöny, 1899. december (7. évfolyam, 134-144. szám)
1899-12-03 / 134. szám
2. •az Egyház az ily egyletek tagjainak engedélyezett búcsúk által. És itt van az oka annak, hogy a katolikus jellegű egyletek soha egy városi szegényügyi szervezetbe bele nem olvadhatnak, annak közegeivé nem válhatnak. Ily beosztás szükségképen maga után vonná az egyletek feloszlását. A hivatalos szegényápolás nincs egyik vallásra sem külön tekintettel, hanem csak általános társadalompolitikai és emberbaráti alapokon nyugszik. Ezzel a katolikus charitás nem fér össze. Segít e charitás mindenkin, valláskülönbség nélkül, azonban mégis mindig katolikus szellemben. De vannak még más és még általánosabb, az összes jótékonysági egyleteket érintő okok, melyek a szóban forgó beolvadást meg nem engedik. A hivatalos szegényápolás ugyanis nem tud rögtön segíteni, azután csak a teljes szegénységet fogja tekintetbe venni, az ideiglenes megszorultakra vagy az olyan kenyérkeresőkre, kik családjuk nagysága miatt vannak ínségben, nem fog tekintettel lenni és végre nem fog bírni azon diskrecionális tekintélylyel, hogy jobb osztályhoz tartozók, elszegényedésük esetén, önként jelentkezzenek. Azért csak maradjon a törvényhatóság, a község a maga jogterületén. Alkalmazza a preventív eszközöket a szegénységeden: adjon munkát, nyújtson megélhetést, eszközöljön ki magasabb munkabért a keresetképes szegénynek, a dolgozni nem akarókat helyezze dologházakba, a fiatalokat javítóintézetekbe. Alkalmazza az utólagos eszközöket: szüntesse meg a koldulást szegényházak állítása és a rokon nélküli keresetképteleneknek oda karhatalom útján való elhelyezése által. Ha ilyen kényszerrendszabálytól irtóznék, segélyezze a jövőben is a felállítandó szegény kerületek gondnokai által a háziszegényeket, kérje ki ehhez a jótékonysági egyletek erkölcsi támogatását. A jótékonysági egyletek azonban működjenek tovább is függetlenül az igazi, a magán szegényápolás terén, mint a hivatalos szegényápolóknak teszi de minden esetben lelki vigaszt is nyújtó tartaléka. Hanmy Ferenc 7. — A delegáció megalakulása. Tegnap délután alakult meg a magyar delegáció. Gróf Nákó Kálmán korelnökségével a delegáció elnökéül gróf Szapáry Gyulát, alelnökül Szilágyi Dezsőt, jegyzőknek Münnich Aurélt, gróf Teleky Sándort és báró Rudnyánszky Józsefet választotta meg. Az alakuló gyűlésen jelen voltak a kormány részéről: Széll Kálmán, Lukács László és báró Fejérváry Géza. A közös miniszterek közül jelen voltak: Golucovszki, Kállay és Krighammer. A végleges megalakulás után felolvasták hosszú sorozatát ama miniszteri átiratoknak, melyekben egyes minisztériumok közükt a delegációval, hogy körülbelül mely közegek fognak részt venni a delegációban. — A kvóta. A képviselőház pénzügyi bizottsága nevében Neményi Ambrus dr. előadó a képviselőház tegnapi ülésén beterjesztette a kvótajavaslatra vonatkozó bizottsági jelentést. A jelentés elmondja a kvótaküldöttségek működésének történetét, amint az a magyar kvótaküldöttség jelentésében is foglaltatik, azután a kvótaemelést teszi szóvá. Az új megterheltetés különösen nyomasztó a jelenlegi gazdasági viszonyok közt és tekintve azt, hogy tőkeszegény ország vagyunk és hogy az államháztartásunk egyensúlyát és intézményeinek föntartását csak a polgárok adózóképességének nagymértékű megfeszítésével biztosíthatjuk. Ennek dacára a pénzügyi bizottság magáévá tette a kvótabizottság számadásait és elfogadta a törvényjavaslatot, mert mérlegelte azokat a szempontokat, amelyek sürgették, hogy a monarchia két állama közt függő kérdések parlamenti úton elintéztessenek. A kvótaemelés pénzügyi terhei — ha a közös kiadások jövőre szertelenül nem emeltetnek — fedeztetnek azon összegek által, melyek a gazdasági kiegyezés által ezentúl Magyarország bevételi többletét képezik. A pénzügyi bizottság tudomásul vette a kormányelnöknek azt a kijelentését, hogy az osztrák törvény 14. §-a alapján kibocsátott császári rendeletnek a kvótaegyezményre való alkalmazása ki van zárva. Ezek után a bizottság ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. A nép bűne Somogy vármegyében évekkel ezelőtt alakult egy bizottság, melynek az lett volna a feladata, hogy a református magyar községekben divatozó szokás , az egy gyermek rendszer okait tanulmányozza, tapasztalatai eredményeiről tegyen jelentést, egyben pedig saját hatásas körébe is igyekezzék a nép felvilágosításával a bajt elhárítani. És a bizottság néhányszor tanácskozott is és tanulmányai alapján szabályrendelet is készült. Ez is régen volt Azóta hallgat a krónika. Az egy gyermekrendszer nem szűnt meg, sőt ma már nemcsak református községekben divik, hanem a katolikus magyarok között is pusztítja a népet, illetve megakadályozza a népnek kívánatos szaporodását. Az anyakönyvek adatai siralmas bizonyságot tesznek róla, hogy Somogyban a születések mind ritkábbak lesznek, sőt már a házasságkötések is a birtokos polgárok között. Vannak községek, amelyekben alig van iskolaköteles gyermek. A kegyesrendiek dobrói uradalma kénytelen a református közsgi iskola fentartásához, illetve a tanító fizetéséhez hozzájárulni, mert az iskolába 25 béres gyerek mellett csak négy Fenes, Szt.-László és Torda-Túr helységeket, melyek festői csoportozatban feküsznek szétszórva a nagy hegyek, sünt lombú fák között. Torda-Túrban figyelemre méltó a túri hasadék, mely az országút mentén vonul el. Hatalmas kettérepedt sziklafal, a melynek mélyén kis patak csörgedez. Érdekes látvány, de ahogy tovább haladunk, feltűnik előttünk a távol messzeségben az ennél is sokkal érdekesebb — a tordai hasadék. Végtelen az elragadtatásom, amint megpillantom, szép Erdély országnak az egyik legkiválóbb szépségét és türelmetlenül várom az időt, hogy teljesen közelébe érhessünk. De ez az idő lassan múlik. Az én mélységes bánatomra, előre megmondották, hogy időnk sokkal rövidebb, semhogy a hasadékot megközelíthessük. Tordától még legalább 3 órai út kocsin a hasadékig, mi pedig a mai napból már ki nem kerül. Másnapra pedig okvetlenül otthon kell lennünk — így nem volt más hátra, mint megadni magam és beérni annyival, hogy a messzeségből gyönyörködjem a természet ezen szeszélyes alakulásában. A tordai hasadék a vulcanikus alkotások egyik legbámulatosabb remeke. Óriási a sziklabércz, tetejétől a talpáig ketté hasítva. Mint mondják, az átelleni bércztetőről az egész sziklacsarnokot végig látni, melynek aljában kanyargó patak rohan keresztül. És, ha csak egy kissé is megáradva a Hesdód patakja, a két fal medre között csak nagy elszántsággal lehet keresztül jutni. Azért a tordai hasadék túlsó végére nagyon kevés, vagy talán még egy ember sem jutott el. Intő példa erre, a szegény tordai kéményseprő esete, ki elég vakmerő volt vállalkozni a hasadék átkelésére és szerencsétlenül oda veszett. Társai hiába vártak reá nem került elő többet és a népmonda szerint még a mai nap is hallani — kivált estéként — szegény füstfaragó fájdalmas sóhajtásait, a kit a gonosz lélek tart fogva, a miért birodalmába behatolni merészelt.“ A hasadék hosza körülbelül 18 km. jobb és baloldalán van egy-egy barlang, melyeket egy patak választ el egymástól. Mint minden természetfölötti csodálatos dologhoz úgy a tordai hasadék keletkezéséhez is sok legenda, monda fűződik, és a a nép ajkán, száll utódról-utódra. Legpoétikusabb ezek között szent László király legendája, ki itt vívta egyik döntő csatáját a tatárok ellen s az ő imájára hasadt ketté a hatalmas sziklabércz, hogyellenségeit visszatartsa. Még ma is látható a béreztetőn a szent hős lova patkójának nyoma. Helyén valamikor kápolnát építettek a harcnak emlékére. Ma már nyoma sincs a kápolnának csak egy kis kőkereszt jelöli helyzet. Minél inkább közeledett kocsink a hasadékhoz, annál szebb látványt nyújtott a napsütötte, magas sziklabérceivel, melyeknek falait mintha szinezüsttel vonták volna be, úgy ragyognak, fénylenek a reá tűző napsugár pazar pompájában. Háttérben méltó keretéül az elragadó szép képnek, komoly fenséges erdők, hegyek sötétlenek. Csodálatosan szép látvány mindez s én nagyon könnyen megértem a lelkesedést, a rajongó szeretetet, melylyel az erdélyi ember, szikla bérces szép hazája iránt viseltetik. Többi között épen a tordai hasadék is büszkeség az erdélyinek. Egyik kiváló írónkról beszélik, ki szintén erdélyi, és a kit egyszer elvitték a magyar tengert megcsodálni, hogy a mint kérdik tőle, nemde szép a Balaton ? Azt felelte rá: „Szép. De a Balatonnál sokkal szebb — a tordai hasadék.“ — Torda maga kicsiny, de kedves hely PÉCSI KÖZLÖNY 1899. december 3.