Pécsi Közlöny, 1899. december (7. évfolyam, 134-144. szám)

1899-12-03 / 134. szám

2. •az Egyház az ily egyletek tagjainak engedélyezett búcsúk által. És itt van az oka annak, hogy a katolikus jellegű egyletek soha egy városi szegényügyi szervezetbe bele nem olvadhatnak, annak közegeivé nem válhatnak. Ily beosztás szük­ségképen maga után vonná az egy­letek feloszlását. A hivatalos szegény­ápolás nincs egyik vallásra sem kü­lön tekintettel, hanem csak általános társadalom­politikai és emberba­ráti alapokon nyugszik. Ezzel a ka­tolikus charitás nem fér össze. Segít e charitás mindenkin, valláskülönb­­ség nélkül, azonban mégis mindig katolikus szellemben. De vannak még más és még általánosabb, az összes jótékonysági egyleteket érintő okok, melyek a szó­ban forgó beolvadást meg nem en­gedik. A hivatalos szegényápolás ugyanis nem tud rögtön segíteni, azután csak a teljes szegénységet fogja tekintetbe venni, az ideiglenes meg­­szorultakra vagy az olyan kenyér­keresőkre, kik családjuk nagysága miatt vannak ínségben, nem fog te­kintettel lenni és végre nem fog bírni azon diskrecionális tekintélylyel, hogy jobb osztályhoz tartozók, elszegé­nyedésük esetén, önként jelentkez­zenek. Azért csak maradjon a törvény­­hatóság, a község a maga jogterü­letén. Alkalmazza a preventív eszkö­zöket a szegénységeden: adjon munkát, nyújtson megélhetést, eszközöljön ki magasabb munkabért a keresetképes szegénynek, a dolgozni nem akarókat helyezze dologházakba, a fiatalokat javítóintézetekbe. Alkalmazza az utó­lagos eszközöket: szüntesse meg a koldulást szegényházak állítása és a rokon nélküli keresetképteleneknek oda karhatalom útján való elhelyezése által. Ha ilyen kényszerrendszabálytól irtóznék, segélyezze a jövőben is a felállítandó szegény kerületek gond­nokai által a háziszegényeket, kérje ki ehhez a jótékonysági egyletek erkölcsi támogatását. A jótékonysági egyletek azon­ban működjenek tovább is függetlenül az igazi, a magán szegényápolás terén, mint a hivatalos szegényápolók­nak teszi de minden esetben lelki vigaszt is nyújtó tar­taléka. Hanm­­y Ferenc 7. — A delegáció megalakulása. Tegnap délután alakult meg a magyar de­legáció. Gróf N­á­k­ó Kálmán kor­elnök­ségével a delegáció elnökéül gróf S­z­a­­p­á­r­y Gyulát, alelnökül Szilágyi Dezsőt, jegyzőknek Münnich Aurélt, gróf T­e­­leky Sándort és báró Rudnyánszky Józsefet választotta meg. Az alakuló gyű­lésen jelen voltak a kormány részéről­: Széll Kálmán, Lukács László és báró F­ejérváry Géza. A közös miniszterek közül jelen voltak: Goluc­ovszki, Kállay és Krighammer. A vég­­leges megalakulás után felolvasták hosszú sorozatát ama miniszteri átiratoknak, me­lyekben egyes minisztériumok közükt a dele­gációval, hogy körül­belül mely közegek fognak részt venni a delegációban. — A kvóta. A képviselőház pénzügyi bizottsága nevében Neményi Ambrus dr. előadó a képviselőház tegnapi ülésén be­terjesztette a kvótajavaslatra vonatkozó bi­zottsági jelentést. A jelentés elmondja a kvótaküldöttségek működésének történetét, amint az a magyar kvótaküldöttség jelen­tésében is foglaltatik, azután a kvótaeme­lést teszi szóvá. Az új megterheltetés kü­lönösen nyomasztó a jelenlegi gazdasági viszonyok közt és tekintve azt, hogy tőke­szegény ország vagyunk és hogy az állam­­háztartásunk egyensúlyát és intézményeinek föntartását csak a polgárok adózóképessé­gének nagymértékű megfeszítésével biztosít­hatjuk. Ennek dacára a pénzügyi bizottság magáévá tette a kvótabizottság számadásait és elfogadta a törvényjavaslatot, mert mér­legelte azokat a szempontokat, amelyek sürgették, hogy a monarchia két állama közt függő kérdések parlamenti úton elin­­téztessenek. A kvótaemelés pénzügyi terhei — ha a közös kiadások jövőre szertelenül nem emeltetnek — fedeztetnek azon össze­gek által, melyek a gazdasági kiegyezés által ezentúl Magyarország bevételi többle­tét képezik. A pénzügyi bizottság tudomá­sul vette a kormányelnöknek azt a kijelen­tését, hogy az osztrák törvény 14. §-a alap­ján kibocsátott császári rendeletnek a kvó­taegyezményre való alkalmazása ki van zárva. Ezek után a bizottság ajánlja a tör­vényjavaslat elfogadását.­­ A nép bűne Somogy vármegyé­ben évekkel ezelőtt alakult egy bizottság, melynek az lett volna a feladata, hogy a református magyar községekben divatozó szokás , az egy gyermek rendszer okait tanulmányozza, tapasztalatai eredményeiről tegyen jelentést, egyben pedig saját hatása­s körébe is igyekezzék a nép felvilágosításá­val a bajt elhárítani. És a bizottság né­hányszor tanácskozott is és tanulmányai­­ alapján szabályr­endelet is készült. Ez is régen volt Azóta hallgat a krónika. Az egy gyermekrendszer nem szűnt meg, sőt ma már nemcsak református községekben divik, hanem a katolikus magyarok között is pusztítja a népet, illetve megakadályozza a népnek kívánatos szaporodását. Az anya­könyvek adatai siralmas bizonyságot tesz­nek róla, hogy Somogyban a születések mind ritkábbak lesznek, sőt már a házas­ságkötések is a birtokos polgárok között. Vannak községek, a­melyekben alig van iskolaköteles gyermek. A kegyesrendiek­­ dobrói uradalma kénytelen a református közs­gi iskola fentartásához, illetve a tanító fizetéséhez hozzájárulni, mert az isko­­­­lába 25 béres gyerek mellett csak négy Fenes, Szt.-László és Torda-Túr helysége­ket, melyek festői csoportozatban feküsznek szétszórva a nagy hegyek, sünt lombú fák között. Torda-Túrban figyelemre méltó a túri hasadék, mely az országút mentén vonul el. Hatalmas kettérepedt sziklafal, a melynek mélyén kis patak csörgedez. Érde­kes látvány, de a­hogy tovább haladunk, feltűnik előttünk a távol messzeségben az ennél is sokkal érdekesebb — a tordai hasadék. Végtelen az elragadtatásom, a­mint megpillantom, szép Erdély országnak az egyik legkiválóbb szépségét és türelmet­lenül várom az időt, hogy teljesen közelébe érhessünk. De ez az idő lassan múlik. Az én mélységes bánatomra, előre megmon­dották, hogy időnk sokkal rövidebb, semhogy a hasadékot megközelíthessük. Tordától még legalább 3 órai út kocsin a hasadékig, mi pedig a mai napból már ki nem kerül. Másnapra pedig okvetlenül ott­hon kell lennünk — így nem volt más hátra, mint megadni magam és beérni annyival, hogy a messzeségből gyönyörködjem a természet ezen szeszélyes alakulásában. A tordai hasadék a vulcanikus alkotások egyik legbámulatosabb remeke. Óriási a sziklabércz, tetejétől a talpáig ketté hasítva.­­ Mint mondják, az átelleni bércztetőről az egész sziklacsarnokot végig látni, melynek aljában kanyargó patak rohan keresztül. És, ha csak egy kissé is megáradva a Hesdód patakja, a két fal medre között csak nagy elszántsággal lehet keresztül jutni. Azért a tordai hasadék túlsó végére nagyon kevés, vagy talán még egy ember sem jutott el. Intő példa erre, a szegény tordai kémény­seprő esete, ki elég vakmerő volt vállal­kozni a hasadék átkelésére és szerencsét­lenül oda veszett. Társai hiába vártak reá nem került elő többet és a nép­monda szerint még a mai nap is hallani — kivált estéként — szegény füstfaragó fáj­­­­dalmas sóhajtásait, a kit a gonosz lélek tart fogva, a miért birodalmába behatolni me­részelt.“ A hasadék hosza körülbelül 18 km. jobb és baloldalán van egy-egy barlang, melyeket egy patak választ el egymástól. Mint minden természetfölötti csodálatos dologhoz úgy a tordai hasadék keletkezé­séhez is sok legenda, monda fűződik, és a a nép ajkán, száll utódról-utódra. Leg­­poétikusabb ezek között szent László király legendája, ki itt vívta egyik döntő csatáját a tatárok ellen s az ő imájára hasadt ketté a hatalmas sziklabércz, hogy­­ellenségeit visszatartsa. Még ma is látható a béreztetőn a szent hős lova patkójának nyoma. Helyén valamikor kápolnát építettek a harcnak em­lékére. Ma már nyoma sincs a kápolnának csak egy kis kőkereszt jelöli helyzet. Minél inkább közeledett kocsink a ha­­sadékhoz, annál szebb látványt nyújtott a napsütötte, magas sziklabérceivel, melyek­nek falait mintha szinezüsttel vonták volna be, úgy ragyognak, fénylenek a reá tűző nap­sugár pazar pompájában. Háttérben méltó keretéül az elragadó szép képnek, komoly fenséges erdők, hegyek sötétlenek. Csodálatosan szép látvány mindez s én nagyon könnyen megértem a lelkesedést, a rajongó szeretetet, melylyel az erdélyi ember, szikla bérces szép hazája iránt vi­seltetik. Többi között épen a tordai hasadék is büszkeség az erdélyinek. Egyik kiváló írónkról beszélik, ki szintén erdélyi, és a kit egyszer elvitték a magyar tengert megcsodálni, hogy a mint kérdik tőle, nemde szép a Balaton ? Azt felelte rá: „Szép. De a Balatonnál sokkal szebb — a tordai hasadék.“ — Torda maga kicsiny, de kedves hely PÉCSI KÖZLÖNY 1899. december 3.

Next