Pécsi Közlöny, 1900. április (8. évfolyam, 26-34. szám)

1900-04-01 / 26. szám

o­ gait megállapítják, kötelmeit szabá­lyozzák, jólétét előmozdítják. Foglalatja e kapocs mindazon tudományos törekvéseknek és vívmá­nyoknak, mindazon művészi alkotá-­ soknak, melyek a nemzet szellemét fejlesztik, jellemét erősitik, életét­ nemesitik. Foglalatja azon bátor harcosok táborának, kik a hazát védik; azon kimagasló szellemek gyülhelyének, kik a haza sorsát vezérlik, azon munkás népnek, melynek kezei a haza földjét művelik. Foglalatja azoknak az erények­nek, a melyeknek áldásai a terheket könnyítik, a szenvedéseket mérséklik, s a nyomort enyhítik. Foglalatja e kapocs végül annak a dicsőségnek, melyet nemzetünk múltjának büszkeségéül jelenének vigaszául, jövőjének reményéül fél­tékenyen őriz. Igaz! Múltunkban a fény mel­lett ott az árny, a dicsőség mellett a szenvedés is; de ez minden nemzet­nek a sorsa! A világtörténelem egy háborgó tenger, melynek vérrel festett hullá-­­main felváltva emelkednek, sülyed­­nek vagy elmerülnek a nemzetek. Minket is ellenségeink, hibáink, bű­neink többször elnyomtak, de vallá­sos buzgóságunk, hazaszeretetünk, ősi erényeink újból felmagasztaltak. És jelen helyzetünk ? A jelen időkről nem szükséges, hogy szóljunk, hisz mindnyájan lát­juk állapotainkat, észleljük, mennyire dúl közöttünk az ellenségeskedés és visszavonás. Szomorodott szívvel, elborult lélekkel ismételhetjük Szent Pál apos­tolnak viszálykodó Galataiakhoz in­tézett­e szavait: „Si invicem morde­­tis, videte ne ab invicem consu­­mamini.“ „Ha egymást marjátok, vigyáz­zatok, hogy egymást fel ne emész­­szétek.“ Ily körülmények között mi a teendők? Tán gáncsoljuk, szidal­mazzuk korunkat ? Nem! A mi feladatunk az, hogy türe­lemmel, szeretettel javítsuk. Mert bár a régi viszonyok meg­változtak, de egyházunk és hazánk iránti kötelességeink változatlanul ugyanazok maradtak, melyek azelőtt voltak. Mert a haza fogalmán kívül szerintünk Isten és hit nem elavult eszmék, nem túlhaladott álláspontok, s nem értéktelen maradványok és je­lentéktelen romok a középkorból, hanem azon erős alapok, melyeken hazánk kilenc századon át biztosan nyugodott. Washington, az észak-amerikai államok alapítója és elnöke a kon­gresszushoz 1789-ik évben intézett üzenetében a következőket mondja: „A vallás és erkölcs az állam jólé­tének legnélkülözhetlenebb támaszai. Hiába kérkednék az hazafiságával, ki a társadalmi épület e két főpillérét megdönteni törekednék.“ Ha kettős, vallási és hazafii­ kötelességünknek Társulatunk üdvös működése által is megfelelni igyek­szünk, ha továbbra is egyházunknak odaadó fiai, királyunknak engedelmes alattvalói, hazánknak hű polgárai leendünk, bizonyára a jó Isten nem vonandja meg szent áldását tőlünk. Úgy legyen ! Midőn Társulatunk nagymélt. elnökének és mélt. társelnökének a fáradhatatlan buzgó tevékenységért! a Társulat nevében legbensőbb hálát, az alelnök és a többi tisztviselő urak­nak forró köszönetet szavazok — a közgyűlést megnyitom.­­ délelőtt még részt vett a S­z­e­n­t­ I­s­t­­v­á­n-T­ársulat nagygyűlé­sén, előtte való nap pedig a kabh. írók és hirlapirók kongresszusán. A pécsi helyi kár­­sajtó férfiai igazán öröm­mel lehetnek eltelve, hogy épen megyés püspökünk volt azon egyházfejedelem, aki a püspöki karból a kongresszust jelenlé­tével kitüntette. A pécsi megyéből jelen vol­tak a kongresszuson . Méltóságán kivül S­z­i­­­v­e­k Lajos dr., Rézbányay József dr., Schultz Károly németmároki plébános,K­irschanek Ödön,szt.-istváni plébános, a­kinek előadását nagyon rokonszenvesen fogadták a kongresszuson, J­o­r­g­i­t­s János dr. bonyhádi plébános, Greksa Kázmér dr. pécsi fog. tanár és S­i­­p­o­s István püsp. szertartó. A magyar nemzeti zarándoklat, mely a hercegprímás és a püs­pöki kar vezetésével április 24-én indul Rómába a déli vasút budai pályaudvaráról, mindenütt élénk érdeklődést kelt. Az 1900. szent esztendő, valamint a magyar katholi­­cizmus 900 éves jubileuma egyformán vonzza az érdeklődőket. Mágnások, országos képviselők, kispapok, tudósok, ügyvédek, pa­pok, orvosok, azonkívül egyszerű földmí­­­vesek is vesznek részt a zarándokmenet­ben, a­melynek kimagasló pontja lesz a Lateran­ban tartandó magyar is­tentisztelet, a­hol II. Szilveszter pápa van eltemetve, a­ki Szent István királynak küldötte 900 évvel ezelőtt a ma­gyar szent koronát. Az istentiszte­letet Vaszary bíboros prímás tartja a lateráni kanonokok segédletével, a­kik megint első kanonokjai a világnak, mert a legfőbb templomhoz vannak beosztva. Az ünnepi beszédet pedig Fehér Ipoly, panonhalmi főapát mondja, mint annak az Asztrik apátnak utódja, a ki Szent István­nak elhozta Rómából a koronát. Ezenkívül számos más egyházi ünnepség vár a zarán­dokokra, a kiket a 90 éves agg XIII. Leo pápa ünnepi kihallgatáson fogad. A zarán­doklatot a püspöki kar megbízásából ren­­­­dezi a magyar katolikusok római zarándok­latát rendező bizottság iro­dája, mely Budapesten az I. kerületben, a krisztinavárosi plébá­nia épületben van. I­d­e küldendők a jelentkezések, valamint a tudakozódások ; az iroda postafordultával felel s ad minden tekintetben fölvilágosítást. Kívánatos, hogy a jelen­tkezés április hónap 10-ig befejeződjék, hogy az egész előmun­kálatot zavartalanul lehessen teljesíteni. A zarándoklat különben nápolyi kirán­­ y 3 „Pécsi tárcája. A kereszténység és művészet. Irta és a pécsi kath. körben felolvasta : Szákovics Ottó. (Folytatás.) És miben nyilvánul ez óriásnak fes­tett hatása ? Abban, a­mit a civilizáció egyéb irá­nyaiban is megcsodálunk benne, hogy ne­mesebb, szellemibb eszményeket adott, azo­kat erkölcsi alapra helyezte és a kedély és képzelet legfinomabb, leggyengébb ár­nyalataival vette körül, abban a mit száza­dunk egyik legnagyobb műbírálója John Ruskin keresett és munkáiban kifejezett. A görög művészet minden dicsősége nem ért tovább, mint a Milói Aphrodité cso­dás szépségű alakjáig, vagy az olympiai Zeus világrengető tekintetének kifejezéséig, a Parthenon mesés arányosságáig, Appeles realismusáig. Ő ugyanis — mint a rege mondja — Nagy Sándor képét olyan hűen festette, hogy a hódító lóvá, a híres a Bucephalus, nyerített, mikor ura képmá­sát meglátta. A rómaiak többet másoltak, mint al­kottak, építészetük is inkább technikájában bámulatos. A görög-római művészet igen sok al­kotása az örök szép remekműve. És na­gyon megtudom érteni, hogy a műértők leülnek a párisi Louvre külön szobájában elhelyezett milói Aphrodite ragyogó szobra előtt és könyeznek, de midőn ezt olvasom. Ugyanekkor rágondolok Fra Angelico jám­bor ihletére, ki el-elsirdogált, midőn vallá­sos eszményeit vászonra veté, azzal az utánozhatatlan tulvilági gráciával, mely az ő sajátja. A szépnek gyönyöre fakaszt ezeknek szeméből könyeket és mégis mily óriási különbség a kétféle gyönyörben ! Ott az elérhető legtökéletesebb földi szépség bájol el, mely semmi mást nem akar kifejezni, minthogy ő a szépek királynője, az esz­ményi szép. Azért nyugodtan, arcán Cha­rakter nélkül áll az istennő, csakis testé­nek szabályos vonalai duzzadnak az élet­től. A keresztény művészet azonban azt mondja Michelangelóval: „Szólalj meg Mó­zes!“ — midőn a nagy népvezér szobrá­nak büszke, villámló arckifejezésére tekint. A kereszténység minden művészi al­kotása mögött keresi a gondolatot s ehhez a maga rendszeréből is szolgáltat tömérdek anyagot. Már a katakombák homályos sikáto­raiban saját típusaival népesíti be a szo­morú falakat, melyekhez sokszor a mártí­rok piros vére fröcscsent. Ott látható a festészet és szobrászat két legszebb ideálja, melyeknek megközelí­tése századokon keresztül a legnagyobb művészek versengő törekvése volt t. i. a megtestesült Istenember fenséges alakja és a Madonna ártatlansága és anyasága ékes­ségében. Ki tudná megmondani, hányan epedtek a Megváltó arcára azt a vonást odavarázsolni, mely istenségét jelezze ? — A ravennai mozaikok szigorú tekintetű vi­­lágbirójától Lionardo da Vinci „utolsó va­csorájának“ szelíd lelki szenvedésében is nagy Krisztus fejéig, melyre nézve jellemző Lomazzo tudósítása, ki beszéli, hogy a művész keze remegett, valahányszor e fejen festett vagy javított. Dürer Albrecht kereszt­­refeszítettjétől Munkácsy Pilátus előtti jele­netéig hány művészlélek ábrándja volt ő ? Michelangelo bezárkózik a sixtini kápol­nába úgy, hogy a pápának is nehezen lehet oda bejutni, midőn ezen eszménynek nagy­szerű vonásain töprenkedik .­­• Munkácsy „PÉCSI KÖZLÖNY, 1900. ápriilis 1. HÍREK. Pécs, 1900. március 31. Megyés Püspökünk itthon. Teg­napelőtt este már Pécsre tért vissza Me­gyés Püspökünk Sipos István szer­tartó kíséretében Budapestről, ahol aznap

Next