Pécsi Közlöny, 1900. május (8. évfolyam, 35-43. szám)

1900-05-03 / 35. szám

PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1900. Május 3. Csütörtök VIII. évfolyam 35. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy­ utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. HAN­Y FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyed évre 3 kor. Egyes szám ára IS fill. Nyilt-térban 1 sor 40 fill. Az emberiség megváltója. Azóta, hogy M i 11 e r a­n­d mi­niszter a párisi kiállítás megnyitásán elmondotta a gépipar fejlődéséről szóló üdvözlő beszédét, ennek a be­szédnek vezető motívumai annyi­féle kommentárban részesülnek, melyek nyilvánvalóan bizonyítják a szóban forgó gazdasági fejlődési irány nagy horderejét. Mi­n1 e r a n­d azt mondotta, hogy az emberi szenvedések csök­kenését csak a gépipar fejlődésétől várhatjuk, a gép a szenvedő emberiség megváltója, a világ királya Millerandnak ezt a beszé­dét senki sem fogja rossz néven venni. Mert Millenard kollektivista, doktri­ner szocialista, aki a gép erkölcsi és gazdasági romboló hatásától várja a szociáldemokrácia álmainak meg­valósulását. A népet nem boldogítani, hanem a forradalomba hajtani, erre törekszik a szociáldemokrácia. Tudva van, hogy a szociáldemokrácia, Né­metországban egyetlen egy törvény­javaslatot sem pártol, mely a nép szociális bajainak orvoslását célozza. Ennek következtében szakadás is állott be közöttük és a józanabb rész arra az útra tért, hogy a szo­­cializmus programmjából azt, aminek reális értéke van és törvényhozási úton megvalósítható, megvalósítsa. Persze a legnagyobb rész még most is a szociális forradalom álláspont­ján van. Ennek előkészítésében nagy ré­sze van a nagyipar képviselőinek. Az a gyáros, aki a munkásban esz­közt lát, melynek kihasználásával szaporíthatja jövedelmét, nehezen fogja megvallani, hogy a gép a leg­alkalmasabb eszköz arra, hogy a munkást emberi méltóságából levet­kőztesse és a munka gyümölcseitől megfossza. A gép boldogítja az em­beriséget, az osztalékot hajhászó részvényesek is ezt vallják, de nem a munkás, akinek megölii egyénisé­gét, bizalmát az emberiséghez, sőt lelkét is. Nem a boldogságot, hanem az emberi szenvedést és nyomorú­ságot hirdetik a sztrájkoló gyár­munkások, kik gyűlölik a gépet és mégis sorsuk oda láncolja,őket ahhoz a lelketlen eszközhöz, mely az emberi önzést szolgálja. Az sem hirdetője az emberiség boldogságának, mikor a főváros főorvosának jelentésében olvassuk, hogy a gyáriparosoknál a a haláleseteknek több mint fele — 1000-ből 600 — tüdőbajból ered. A gép és műhely következményei. Pedig nálunk mindez még csak igen sze­rény keretben van meg. Előttem van egy munka, melyet egy németországi falusi lelkész irt. A munka a munkásoknak a váro­sokba tódulását tárgyalja, melynek veszélyei nálunk is szembetűnők. Figyelmeztetésül szolgálnak azok a munkásoknak, a társadalomnak és államnak. Különösen az államnak hozza eszébe, hogy nem a rossz és egészségtelen gyári levegő által meg­rontott vidékekről, nem az idegrom­boló gyári munka és egészséget alá­ásó városi élet által elgyöngített munkások köréből, hanem a mező­gazdák és parasztok osztályából to­borozza az ország békéjének fentar­­tásához szükséges erők legjavát. A gyármunkás, semmije sem lévén, in­­ternacionális eszméket táplál, de a földmíves, akit a korszellem meg nem rontott, kinek nincs veszteni valója, nagyra becsüli a hit szellemi kincseit, az istenfélelmet, a rende­zett állami életet és a haza földi javait. A géptől tehát ne várjuk az emberiség nyomorának csökkenését, mert erre modern gazdasági fejlő­désünk mellett képtelen. De még az emberi boldogság csődjét sem akar­juk hirdetni, a gazdasági kultúra fejlődésével pedig karöltve jár a gyáripar fejlődése. Tehát mit csi­náljunk ? Szegődjünk az agrárpoli­tika mellé, mely keresztény elveivel egyedül képes a gazdasági nyomort enyhiteni. Klisohanek Ödön. ^3 „Pécsi ”czimf‘ tárcája. Május. Kitárják himes kelyhöket, A kertek s berkek szépei; S édes illatuk hirdeti : Neked nyilunk, szent Szűz neked! Bűvös éneket zengenek A kis, dalosok ezrei, Mind csattogva csak azt veri : Neked zengünk, szent Szűz, neked ! S a sok csillag, mely integet, Derűs tavaszi éjjelen, Mit jó szív, mely szeret hiven, Neked hódol, szent Szili, neked ! Philom­éne. A Duna őrangyala. (Napló-töredék úti jegyzékeimből.) — Irta : Acantus. — A ki a Duna vadregényes eredetét, ősforrását ismeri, bejárta a Fekete-erdő s a Jura vidékét, a hol az a fejedelmi folyam még oly kicsiny, hogy néhány tömlővel kimernék egész tartalmát, szívesen gondol vissza a regényes bércekre s minduntalan beleszővi ábrándjaiba azt a tenyérnyi kis forrást, a hol a folyam-király kristályvize fakad. Hogyisne ? Egy tenyérnyi viz, a mely a földből fölbugyog, s a mely később ha­jókat hord a hátán és millió meg millió embert fentart, ellát és üdít ! Ha egy dévai gyerek a kalapját rá­veti, visszefojthatná a föld gyomrába azt a sok hullámot. — Ott bugyog fel Eschingennél, mocsáros mederben. Majd Immendingennél, mint valami álomszerű tünemény, a föld alatt, rejtélyes módon eltűnik a szem elől. Sigmaringennél odúvá szorul össze, majd rohanó árral ro­bog tova ... Ott ültem a hajó fedélzetén. Perem­ben költői álmok és ideák rajzottak, a­me­lyeknek század része sem valósul meg. Az alkony pírjában aranyos gnómok és kobol­­dok himbálództak, a­mint a rezgő napsu­gárban, a rekkenő légben, játszadoztak, tele szőve mindenféle ábrándos alakokkal a messze tündöklő szemhatárt ... Ott ül­tem magam elé meredve, ábrándokkal tele. — Straubing — kiállja a hajós, és feltűnik a várrom, repkénynyel indával gazdagon benőve. A vár végében hid, a hol a vidék tündérét, Bernaui Ágnest, a fo­lyóba fojtották. Ármányos nyelvek ráfogták, hogy megigézze és valami titkos varázszsal fogva tartja a herceget, és törvényt ültek felette. Az ítéletet tüstént végre is hajtották. A fo­lyamba mártották és oda fojtották bele. Szomorú történet, így hallottam egy odavaló öreg szerzetestől. * * * Lapunk mai száma 10 oldalra terjed

Next