Pécsi Közlöny, 1900. május (8. évfolyam, 35-43. szám)
1900-05-03 / 35. szám
PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. 1900. Május 3. Csütörtök VIII. évfolyam 35. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szepesy utca 3. (Püspöki könyvtár-épület.) Kéziratot nem ad vissza, a szerkesztőség. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő : Dr. HANY FERENCZ. Előfizetési árak: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyed évre 3 kor. Egyes szám ára IS fill. Nyilt-térban 1 sor 40 fill. Az emberiség megváltója. Azóta, hogy M i 11 e r and miniszter a párisi kiállítás megnyitásán elmondotta a gépipar fejlődéséről szóló üdvözlő beszédét, ennek a beszédnek vezető motívumai annyiféle kommentárban részesülnek, melyek nyilvánvalóan bizonyítják a szóban forgó gazdasági fejlődési irány nagy horderejét. Min1 e r a nd azt mondotta, hogy az emberi szenvedések csökkenését csak a gépipar fejlődésétől várhatjuk, a gép a szenvedő emberiség megváltója, a világ királya Millerandnak ezt a beszédét senki sem fogja rossz néven venni. Mert Millenard kollektivista, doktriner szocialista, aki a gép erkölcsi és gazdasági romboló hatásától várja a szociáldemokrácia álmainak megvalósulását. A népet nem boldogítani, hanem a forradalomba hajtani, erre törekszik a szociáldemokrácia. Tudva van, hogy a szociáldemokrácia, Németországban egyetlen egy törvényjavaslatot sem pártol, mely a nép szociális bajainak orvoslását célozza. Ennek következtében szakadás is állott be közöttük és a józanabb rész arra az útra tért, hogy a szocializmus programmjából azt, aminek reális értéke van és törvényhozási úton megvalósítható, megvalósítsa. Persze a legnagyobb rész még most is a szociális forradalom álláspontján van. Ennek előkészítésében nagy része van a nagyipar képviselőinek. Az a gyáros, aki a munkásban eszközt lát, melynek kihasználásával szaporíthatja jövedelmét, nehezen fogja megvallani, hogy a gép a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a munkást emberi méltóságából levetkőztesse és a munka gyümölcseitől megfossza. A gép boldogítja az emberiséget, az osztalékot hajhászó részvényesek is ezt vallják, de nem a munkás, akinek megölii egyéniségét, bizalmát az emberiséghez, sőt lelkét is. Nem a boldogságot, hanem az emberi szenvedést és nyomorúságot hirdetik a sztrájkoló gyármunkások, kik gyűlölik a gépet és mégis sorsuk oda láncolja,őket ahhoz a lelketlen eszközhöz, mely az emberi önzést szolgálja. Az sem hirdetője az emberiség boldogságának, mikor a főváros főorvosának jelentésében olvassuk, hogy a gyáriparosoknál a a haláleseteknek több mint fele — 1000-ből 600 — tüdőbajból ered. A gép és műhely következményei. Pedig nálunk mindez még csak igen szerény keretben van meg. Előttem van egy munka, melyet egy németországi falusi lelkész irt. A munka a munkásoknak a városokba tódulását tárgyalja, melynek veszélyei nálunk is szembetűnők. Figyelmeztetésül szolgálnak azok a munkásoknak, a társadalomnak és államnak. Különösen az államnak hozza eszébe, hogy nem a rossz és egészségtelen gyári levegő által megrontott vidékekről, nem az idegromboló gyári munka és egészséget aláásó városi élet által elgyöngített munkások köréből, hanem a mezőgazdák és parasztok osztályából toborozza az ország békéjének fentartásához szükséges erők legjavát. A gyármunkás, semmije sem lévén, internacionális eszméket táplál, de a földmíves, akit a korszellem meg nem rontott, kinek nincs veszteni valója, nagyra becsüli a hit szellemi kincseit, az istenfélelmet, a rendezett állami életet és a haza földi javait. A géptől tehát ne várjuk az emberiség nyomorának csökkenését, mert erre modern gazdasági fejlődésünk mellett képtelen. De még az emberi boldogság csődjét sem akarjuk hirdetni, a gazdasági kultúra fejlődésével pedig karöltve jár a gyáripar fejlődése. Tehát mit csináljunk ? Szegődjünk az agrárpolitika mellé, mely keresztény elveivel egyedül képes a gazdasági nyomort enyhiteni. Klisohanek Ödön. ^3 „Pécsi ”czimf‘ tárcája. Május. Kitárják himes kelyhöket, A kertek s berkek szépei; S édes illatuk hirdeti : Neked nyilunk, szent Szűz neked! Bűvös éneket zengenek A kis, dalosok ezrei, Mind csattogva csak azt veri : Neked zengünk, szent Szűz, neked ! S a sok csillag, mely integet, Derűs tavaszi éjjelen, Mit jó szív, mely szeret hiven, Neked hódol, szent Szili, neked ! Philoméne. A Duna őrangyala. (Napló-töredék úti jegyzékeimből.) — Irta : Acantus. — A ki a Duna vadregényes eredetét, ősforrását ismeri, bejárta a Fekete-erdő s a Jura vidékét, a hol az a fejedelmi folyam még oly kicsiny, hogy néhány tömlővel kimernék egész tartalmát, szívesen gondol vissza a regényes bércekre s minduntalan beleszővi ábrándjaiba azt a tenyérnyi kis forrást, a hol a folyam-király kristályvize fakad. Hogyisne ? Egy tenyérnyi viz, a mely a földből fölbugyog, s a mely később hajókat hord a hátán és millió meg millió embert fentart, ellát és üdít ! Ha egy dévai gyerek a kalapját ráveti, visszefojthatná a föld gyomrába azt a sok hullámot. — Ott bugyog fel Eschingennél, mocsáros mederben. Majd Immendingennél, mint valami álomszerű tünemény, a föld alatt, rejtélyes módon eltűnik a szem elől. Sigmaringennél odúvá szorul össze, majd rohanó árral robog tova ... Ott ültem a hajó fedélzetén. Peremben költői álmok és ideák rajzottak, amelyeknek század része sem valósul meg. Az alkony pírjában aranyos gnómok és koboldok himbálództak, amint a rezgő napsugárban, a rekkenő légben, játszadoztak, tele szőve mindenféle ábrándos alakokkal a messze tündöklő szemhatárt ... Ott ültem magam elé meredve, ábrándokkal tele. — Straubing — kiállja a hajós, és feltűnik a várrom, repkénynyel indával gazdagon benőve. A vár végében hid, a hol a vidék tündérét, Bernaui Ágnest, a folyóba fojtották. Ármányos nyelvek ráfogták, hogy megigézze és valami titkos varázszsal fogva tartja a herceget, és törvényt ültek felette. Az ítéletet tüstént végre is hajtották. A folyamba mártották és oda fojtották bele. Szomorú történet, így hallottam egy odavaló öreg szerzetestől. * * * Lapunk mai száma 10 oldalra terjed