Pécsi Közlöny, 1900. július (8. évfolyam, 53-61. szám)

1900-07-01 / 53. szám

- nak 3 leánya, Jolánt­a, Kinga és Margit mint boldogok tisztel­tetnek. A vértanuk sorát mindjárt Sz. István halála után megnyitja Szt. Gell­ért püspök és társai, folytat­ták ezt később azon többnyire isme­retlenek, kik a tatár pusztítás idejé­ben vérzettek el; mig azonban e két üldözés csak rövid ideig mintegy át­meneti forgószél viharzott el hazánk­ban, addig a szerencsétlen mohácsi csata után bekövetkezett török uralom nemcsak pár évi, hanem különösen e pécsi egyházmegyében másfél szá­zadig terjedő üldözésnek lett szo­morú korszaka, s e hosszú idő alatt nemcsak a különféle csatákban vér­zettek el legjobbjaink, hanem rab­­szijra fűzve számtalanok hurczoltat­­tak el idegen földre, hol a legnagyobb nélkülözés és szenvedés közt huny­tak el, mindezek részint vértanúi, részint hitvalló bajnokai voltak úgy keresztény hitünknek, mint édes ha­zánknak, mert mindkettőért szenved­tek és haltak meg. Elgondolhatjátok, k. keresztények, mily­enségbe jutott ez időben orszá­gunk, mennyire érezte pécsi egyház­megyénk is e csapást egész nagy­ságában ; hisz főpásztora nem lak­hatott itt, virágzó 3 káptalana fel­oszlott, s míg a mohácsi vész előtt a különféle szerzetesekkel együtt itt e püspöki székhelyen 300 áldozó pap működött, később csak egy maradt meg, a város vidékén pedig csak Berkesden és Bicsérden volt egy-egy lelkipásztor. Nem lehet megindulás nélkül olvasni azon panaszos levelet, melyet e három egyházi férfiú 1581-ben in­nen Pécsről küldött Rómába XIII. Gergely pápához, ecsetelvén az itt ott elszórva maradt keresztény hivek elhagyatott állapotát. És Sz. Péternek ezen utóda megértette fiainak kesergő szavát, hisz a római pápák a mily örömmel vettek tudomást azelőtt a keresztény hit virágzó állapotáról honunkban, oly atyai gondoskodással viseltettek hazánk iránt a vész idején. Felje­gyezte a történet azon különféle pénzbeli segélyt, melyet Szt. Péter utódai adtak királyainknak a török elleni védelemre, de a mai évszáza­dos ünnepen nem hallgathatom el azt, mit éppen az előbb említett XIII. Gergely pápa tett nemzetünknek az akkori szomorú időkben. Azon panaszos levelekre ugyanis, miket hazánkból nem egy helyről kapott, egy szép eszme megvalósítá­sával felelt. Pár évtizeddel azelőtt egyik elődje III. Gyula pápa loyolai sz. Ignác tanácsára egy intézetet létesített Rómában a németországi ifjak papi neveltetésére, hogy ezek hazájukba visszatérve a keresztény hit fenntartására működjenek; ehhez hasonlót szándékozott XIII. Gergely pápa a magyarok részére is alapítani, de mivel a keresztény fejedelmeknek nyújtott pénzbeli segélye miatt e szép tervét nem valósíthatta meg mindjárt, egyelőre úgy intézkedett, hogy szt. István magyar királynak azon régi alapítványa, mely a Rómába menő zarándokok ellátására létetett, de mely akkor a zarándokok hiánya miatt par­lagon hevert, az előbb említett inté­zethez csatoltassék úgy, hogy a ma­gyar szent korona tartományaiból 12 ifjú nyerje ott egyházi neveltetését. Ezen intézkedése XIII Gergely pápának segély és köszönet volt sze­gény hazánknak; segély az akkori szomorú jelenben, köszönet pedig a múltra ; igy akarta e pápa nemzetünk­nek meghálálni ama nagy szolgálatot, melyet ez a kereszténységnek azáltal tett, hogy két századon át a vitéz magyar nemzet volt védfala Európa keresztény népeinek a török előnyo­mulása ellen. Midőn tehát ez évben országunk keresztény voltának 900 éves emlékét ünnepeljük, a sok örvendetes és szo­morú emlék mellett mai napon arra is hálásan kell gondolnunk, mit szt. Péter utódai a római pápák atyai gondoskodással tettek nemzetünknek úgy virágzó korszakában, mint külö­nösen annak szomorú elhagyatott­­ságában. III. Nekünk pedig pécsiek­nek mindezeknél nagyobb jogcímünk e mai napon hálánkat nyilvánítani szt. Péter utódainak, kik úgy e vá­rost, s annak templomait, mint magát a főpásztort, s annak tanácsát a káp­talant nem egy kitüntetésben részesí­tették. Pécs városnak díszére vált azon egyetem, mely Nagy Lajos király alatt létesült, s az akkori pápa V. Orbán által 1367-ben mindazon ki­váltságokkal lett felruházva, melyek­kel azon időben a külföldi híresebb egyetemek kitüntetve lettek. Sajnos, hogy városunk e dísze, országunk régi egyeteme a mohácsi vész után lassan kint megszűnt. Maga ezen régi székesegyház a római pápák jóvoltából nagyobb tem­plomi, úgynevezett bazilikai rangot nyert, minek külső jele egy kiskor­sátor, melyet ünnepélyes körmenetek alkalmával szoktak az illető templom papsága előtt vinni ; ennek vörös márványba vésett alakja azelőtt ez átelleni fali oszlopon volt látható. Ugyanezen székesegyház a régibb idő­ben VI. Kelemen pápától 1345-ben, II. Piustól pedig 1462-ben lett bú­csúkkal ellátva, s mindkét okmányban e mai ünnep van e célra kitűzve ; legújabban pedig a keresztény egyház mostani kormányzója XIII. Leó pápa által lett búcsúkkal gazdagítva 1891- ben. Alig épült fel e városban szent Ferenc szerzetes fiainak temploma, annak VIII. Bonifác pápa 1303-ban, VI. Ince pápa pedig 1355-ben e szé­kesegyház északkeleti részén levő Mária templomnak engedélyeztek bu­csukát. Ezen Mária templomban volt a boldogságos szent Szűznek gazda­gon aranyozott szobra, s e templom egyik oltára alatt elhelyezve sz. Liviu püspök vértanú teste, sajnos, nem­csak e szent ereklyének, de magának ezen 8 oltárral ellátott Mária tem­plomnak is nyoma veszett már azon régi várpréposti templommal együtt, mely keresztelő sz. János tisztele­tére alapítva külön társas kápta­lannal birt; valamint azon két más kápolnának, melyek egyike szt. András apostol, másika szt. Móric vértanú tiszteletére építve, az előbb említett két templommal együtt koszorú gya­nánt övezték e székesegyházat, mint megannyi tanúi régi dicsőségünknek, s egyúttal bizonyítékai a keresztény hit virágzásának városunkban. És midőn a török uralomtól felmentés után e püspöki templom ismét vissza­adatott istentiszteleti czéljának, XII. Incze pápa a török imaházból keresz­tény templommá alakított várostem­plomnak 1696-ban 5 szentnek nagyobb ereklyéit ; e székesegyháznak XII. Kelemen pápa 1738-ban sz. Vince vértanú ereklyéit, VI. Pius pápa pedig 1781-ben sz. Fausztin vértanú egész testét ajándékozták; ezek most is e templomban tiszteltetnek. A pécsi püspökök közül nem egy volt a római pápák által személyes érdemeik miatt kitüntetve érseki pa­lásttal. E gyapjúból készült palástok a mai ünnep vecsernyéje után áldat­­nak meg a Pápa által, azután szent Péter sírjára téve küldetnek szét az érsekeknek, s csak igen ritka esetben egyes püspököknek; e szép kiváltsá­got XIV. Benedek pápa 1754-ben a pécsi püspököknek egyszer s minden­korra megadta; utóda pedig XIII. Kelemen pápa 1766-ban a pécsi káp­talan testületének a püspöki jelvények viselését engedélyezte örök időre, hogy valamint ezen egyházmegye főpász­tora, úgy annak tanácsa a káptalan is kiváló módon kitüntetve legyenek. Meg kell még említenem azt, hogy 1849-ben boldogult emlékű IX. Pius pápa e pécsi egyházmegye 2-ik püspö­két M­e­r­t a boldogok sorába iktatta ; igy akarván megtisztelni azon szent életű főpásztort, kit első szent kirá­lyunk István különösen megkedvelt, ennek fia szent Imre hét csókkal meg­tisztelt, s ki mint pécsi püspök átélte minden viszontagságait, azon első ül­dözésnek, mely sz. István király ha­lálától kezdve tartott első Endre trónra­­léptéig. Boldog Mór püspöknek e nyil­vánosan engedélyezett tisztelete hazánk legszomorubb korszakán kezdődött, értem az 1848-iki szabadságharc utáni vészidőben s igy kegyes vigasz és gyógyító is volt az nekünk sz. Péter utódjától a szomorúság napjaiban. * * * Ezekből láthatjátok K. K., hogy van nekünk is jogcímünk szt. Péter és Pál apostolok mai napjának kiváló ünneplésére. „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1900. julius 1.

Next