Pécsi Közlöny, 1900. november (8. évfolyam, 88-96. szám)
1900-11-01 / 88. szám
PÉCSI KÖZLÖNY Politikai lap. Megjelenik minden szerdán és szombaton este. A mennyei Jeruzsálem ünnepére. „Jerusalem, Jerusalem ! convertere ad Dominum Deum tuum — Jeruzsálem, Jeruzsálem ! térj meg a Te Uradhoz, Istenedhez !“ — Így kesereg az egyház a kínszenvedés emlékezetének szentelt szent napokban, elzokogván, elmélkedése tárgyává tevén az elpusztult Jeruzsálem füstölgő romjain ülő Jeremiás prófétának e város felett elsírt elégiáit, siralmait, azokban a szellemi Jeruzsálemnek a keresztény hívek közt bűn, bűnös szenvedélyek és erkölcsi elzüllés által okozott meggyengülését, lerombolását. A szentek egyességének tanát szemléltetően hirdető szép ünnepen, Minden Szentek ünnepén, cseng vissza füleinkben ezen siró szemrehányás, midőn az egyházzal felpillantunk a mennyei Jeruzsálemnek megdicsőült lakóira, szentjeire. Őket is körülnyaldosta e földi életekben a kísértés futó lángja, körülcsapkodta a szenvedélyek piszkos hulláma, megrohanta a romlottság sodró árja, és mégis megálltak, sértetlenül, törhetetlenül és rendíthetetlenül maradtak az erény, a keresztény értelemben vett becsület útján. A becsületet tartja legfőbb jónak a kor fia is, de csakis a becsületet. Azzal, ami becsületet szerez, nem sokat törődik, arra nem törekszik. Golyó és kard védő eszközei mindenki ellen, aki aljas tetteit, szennyes életét feltárva „becsület“-et veszélybe hozni meri. Golyó és méreg mentő eszközei, ha a belső rothadás a külszínre vetve magát becsület helyett közmegvetésnek készül átadni a becsületnek állig felfegyverkezett „sans reproche“ lovagját. A magánélet szentnek mondott magas falai mögé búvik mondhatatlanul sok aljasság, vétség és bűntény, és a közélet deszkáin bátran fellépőnek nincs senki, aki szemébe merné , mondani, amit róla szerte-széjjel mindenütt tudnak, suttognak, beszélnek, sőt még ő ítél elevenek és holtak felett, a tőle félők becsülete felett. Ez az oka, hogy igazán nagy jellemek, csendes munkásság vajmi ritka esetben keltik fel a kortársak figyelmét. Charlatan jellemeket, elv- 1elén megalkuvókat pedig a társa- idalmi vagy népszerű tudományos szereplés aranykorával tehintve félj istenekként ünnepelnek, városnak, s megyének, országnak felejthetetlen, pótolhatatlan vezéremberekként említenek, kürtölnek a mindent befogadó napi sajtóban. Ez így van, ezt mindenki tudja. És mégis, ha még oly harsányan belekiáltjuk a társadalom zűrzavarába és hallgatva várjuk a visszhangot, a helyeslést, csalódva kell felhagynunk a feszült figyelemmel. A sötét középkorba valónak mondja a kor fia a vallásban, erkölcsben való következetességet, szigorúságot. Nem akarja, hogy a szent, önmegtagadó élet jusson az emberiség nagyobb részénél megvalósulásra, azért, mert fél, hogy lesznek majd, kik nem osonnak el, mint a bűnös asszonyt bevádoló farizeusok, hanem joggal dobhatnak majd követ a becstelenre, és azért, mert fél, hogy kifogy egy szenvedélyének folyton új élesztése, áldozata, palástolója. Nagyon is érezzük a szentek hiányát. Bár csak korunk fiaival telnék meg a ra az egész egyházi év. Akkor nem kellene még „szabadelvű“ lapoknak is képmutató szemforgatással a korrupcióról, romlott közerkölcsiségről „ciceródban annyit panaszkodnak, de persze nem jutna nekik sem kínáló, sem kereső a „petit“-soros kis hirdetések kétes fényű hátterében. De ha már nincsenek, vagy csak igen kis számmal vannak a mai kornak szentjei, szentéletű fiai, lehetnének nagyobb számmal konvertitái, bűnbánói. A vallástlanság esztelenségét már mind szélesebb körökben kezdik belátni ; a valásosság emelését hangsúlyozni most már parlamentben,törvényhatósági gyűléstermekben a hivatalos „bon ton”-hoz tartozik. Ideje volna már azonban tenni is. Az ország, a megyék, a városok, a társadalom élén állóknak gyakorolták is kellene vallásukat. Nemcsak néha napján díszmagyarban lássa őket a szegény ember felvonulni a szentegyházba, annak szentélyébe, hanem térdreborulva is a szegények is gyermekek, a nép közt Istenekhez imádkozni. Életök legyen fényes tükör; jellemökhöz a gyanú árnya se férkőzhessék. Ily férfiak nem fogják majd felszínre vergődni hagyni a kétes jellemű, megbélyegzett életű, önző strébereket. Megtérésre, Istenhez, az erkölcshöz, a kath. egyházhoz való visszatérésre van szükség. „Jerusalem, Jerusalem! convertere ad Dominum Deum tuum.“ Hanny Ferencz dr. Epilógus. Irta és felolvasta a pécsi kath. körben okt. 28-án Kozári Gyula. Világtörténelmi nagy eszme, a honszeretet izzó lángja, a magyar nemzet kulturideáljának művészi fogalma, a boldog Mór pécsi püspök hitbuzgó utódának alkotó agya és keze, egy világtörténeti hivatást nemzeti egyéniségben megtestesítő ezeréves úr szívdobbanása, a Mecsek, Misina enge bércei alatt élő, szivre lélekre trtt kulturnép keresztény és hazafias miete . , mindmegannyi tényezők, m avatták ez esztendőt, az ó és uj század e határkövét, a tizenkilencedik század Szilveszter-estéjét. Véget ért a hétköznapi vesződséges várt örömön szép derült ünnepen! Elfeledtük néhány szempillanatra a létért való küzdelem tusáit, a szív és az ász konfliktusait, a tompa resignáció mélabuját, mely terhes fellegként modern lelkünkre nehezedik, szárnyat öltött a lelkesedés, felébredtek az eszmélnyiség vágyai, lápot nyertek örök érzései és gondolatai. Leráztuk a mindennapi élet küzdő vásárának a porát lelkünkről, megtisztítottuk a földi salaktól, mely hozzátapadt. Emlékezünk arra, a mi örök, eszményi, isteni, ke■esztény, a mi katholikus eszme, gondolat is élet. Bizonyságot tettünk arról, hogy a cál csonka, színtelen, üres és félszeg torzó, ha meg nem aranyozza az eszményiség flóriája, és meg nem koronázza a kereszénység királyi eszmemenete, gondolat- és érzésvilága, ha tartalmat, velőt és vért, szólal eleven életet nem önt belé a katholikus egyház erőforrásaival, természetfölötti eszközeivel az isteni kegyelem kincstárából. Ünnepelt e szent évben a századvég, hogy elűzze komor hangulatait, üres unalmát, fájó kétségbeesését, kialudja a pezsgő hámorát, fölfrisítse elernyedt idegeit, megyógyítsa a hanyatló faj féreg-rágott szeretetét . . . tanulni, oklani óhajtván a mult idők nagyszerű emlékeiből és a világörténelem jósszavaiból, hogy kigyógyulván hanyatlás betegségeiből az emberi lelkek s társadalmak ősforrásaiban a katholikus egyelmi élet csatornáiból olthassa szomját, sillapitsa éhségét . . ., felidézze a szent ajdan hitben, lelkességben, vitézségben, önszerelemben, ihletettségben, művészetben monumentális századait .... és igy tiszaii agyvelővel, megacélosodott akaraterővel isson hozzá a jövendő felépítéséhez, deenerált fajunk fizikai, szellemi erkölcs és