Pécsi Közlöny, 1901. június (9. évfolyam, 44-52. szám)
1901-06-02 / 44. szám
2 „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901 junius 2. És mégis azt mondjuk, hogy a kath. elvű választónak semmi esetben sem lehet a szabadelvű-párti jelöltre szavazni. A „minus malum“ elve ugyanis csak ott juthat alkalmazásra, ahol a „minus malum" elbukása után a „maius malum“, a „nagyobb rossz“ jut uralomra. De ki az, aki azt elhinné, hogy a kormánypárt manapság elbuknék és helyébe a radikális 48-as párt jut uralomra ?! Volt ilyen alternatíva a legutóbbi választásnál, ahol a radikális elvű és a 48-as radikálisokkal paktáló Bánffy-kormány gyengítéséről, buktatásáról és azután a kilépett mérsékelt liberálisoknak, Apponyiéknak győzelméről, esetleges fúzió útján lehetett szó. És épen azért nem is lehetett megróni, hogy a múlt választásnál a hath.elvű választók, mindenféle ellenzéki, de nem radikális programmal fellépő jelöltre készek voltak szavazni, és tényleg szavaztak is, ha nem is lépett fel kath. programmal. De most nincs ez az alternatíva. Most felszabadult a katholikus választó lelkiismerete egyoldalról, mert nem kell kénytelenségből szavaznia a vele nem egy elvű ellenzéki jelöltre, de nem szabadult fel annyira, hogy reászavazhasson a szabadelvű pártira. Nem szavazhat pedig liberálisra azért, mert a liberálizmus nem más, mint a vallási indifferen- tizmusnak az állami életbe való belevivése és a vallásnak, az egyházi életnek önállóságától való megfosztása, állami funkcióvá való lefokozása. Ezért kárhoztatta már IX. Pius a Syllabusban a liberalizmust és fogja kárhoztatni az egyház minden időben. A kath.elvű választó nem akar türelmetlenséget, nem kívánja a hazában bevett és elismert felekezeteket szabadságuktól, joguktól megfosztani, de, mint azoknak belső függetlenségét a múlt században a katolikusok segítették törvénybe igtatni, úgy a maga ősi elsőszülöttségi jogát nem akarja megnyirbálni engedni, nem fog annak máris elkezdett megcsonkításába soha belenyugodni. Ezért ellensége a kath.elvű polgár a liberalizmusnak. Azért nem adhatja a liberalizmust követő jelöltre szavazatát, nem vehet részt ilyen pártgyűléseken, annál kevésbbé fogadhat el szabadelvű pártszervezkedéseknél valamelyes tisztséget, pláne elnökséget. Ezt semmiféle katolikus ember lelkiismeretével összeegyeztethetőnek nem tarthatja. Ha mégis akadna ilyen katholikus választó vagy pláne papi egyén, az ilyen hiába hivatkozik a jog, törvény és igazság most beállott korszakára, az ilyen ellentétbe jött a kath. hitelvvel és rossz példát ad kath. hitsorsosainak; de meglepetésben részesíti az ilyen papi egyén a szabadelvű jelölteket is, kik maguk sem igen remélnek ilyen támogatást paptól és a passivitásnak is örülnének. De hát akkor mi a teendő ? Ahol a kath. hitelvnek megfelelő programmal fellépő jelölt nincs, ott a kath. elvű választó a semlegességre, passivitásra szorítkozzék. Nem a „minus malum“ elvből kifolyólag tanácsoljuk ezt, hanem azért, mivel mást ott ez esetben nem is tehet. Tehetne, igaz, még egyet. Ha mindenáron élni akarna választói jogával, úgy álljon össze még kilenc választóval és kandidáljon egy kath. programmal bíró jelöltet képviselőnek és szavazzon arra. Az ilyen jelölések nem volnának csupán gyermekjátékok ; a kormánypártra nagyon megfélemlítő hatással volna, ha az országban 200 kerületben katholikus elvű jelölt lépne fel. Ehhez pénz nem kell. A demonstráción kívül az ilyen eljárás sok esetben csírája lehetne egy kath. szellemű pártalakulásnak a jövő választásig. Ezen kath. jelölttel való demonstrációról értesülésünk szerint sok kerületben, tekintettel az újabb Szekérára és az új jelölt egyéni jellemére, el fognak tekinteni a katolikus elvű választópolgárok. Ezen módját, helyesebben motívumát a liberális választásoknak, esetleg egyhangú választáshoz való kooperációnak ha elvileg helyeselni nem is lehet, de in concreto nem akarjuk minden esetben kárhoztatni. Minden oly esetben azonban, midőn a kath. jelöltnek erős kilátása lehetne a győzelemre, kath. elvű jelöltet kell felléptetni. Tehát pro vagy contra Széll ? Contra, subcontra ! Sinveras „Pécsi Közlöny“ tárcája. Komédiások. Irta: Jenei Sándor. Diákkoromban a szünidőt a százhalmi kántornál szoktam volt tölteni. A kántor még úgyszólván gyerekember, jómagam dettó, hát úgy összeillettünk. Egy tikkasztó, nyári délután behúzódtam a szobába. A kántor temetni ment- Többnyire velejárok én is az ilyen alkalmakkor, de aznap délután otthon maradtam. Megvolt ennek is az oka. Mert hát ma este az alsó füzesben csillagokat fogok vizsgálni. ... De hagyjuk abba most a beszédet. Zongorázni akarok. És oda ültem a régi, lágy hangúzongorához. Jaj, hogy is van az a nóta, amit tőle tanultam? Igen, tudom. Mindig azt mondta, mikor erre a nótára tanítgatott, hogy az esz-mollban gyönyörűen hangzik. Csakugyan. És elkezdem ennek a nótának a dallamát. „Miért is szeretlek oly nagyon tégedet. . . . ?* De, hogy a fránya csípje meg, önkéntelenül belementem a „Csicsóné“ dallamába. Elkezdtem újból. No ezt nem értem. Akkor meg „Nagypénteken mossa holló a fiát. ..." került ki ujjaim alól. No hát csak mossa ! Aztán céltalanul lihegtek tündérujjaim a megsárgult billentyűkön. Az a „tündér“ jelző úgy került ide, hogy az alsó füzesben járt a képzeletem. De hát mit keres az alsó füzesben ? Hogy társulhat az alsó füzes a tündérrel ? Kérdik a kiváncsiak. Álmodozásomból valaki kocogtatása riasztott föl. Nem is hangzott még el a „szabad“ s egy fehér kukoricavászon köpenyeges, megnyúlt, kopottas külsejű úr toppant be udvarias, lekötelező hajlongással. — Virág Zoltán a nevem. Színtársulati igazgató vagyok. Most itt e kis faluban tanyázom színjátszóimmal. A nagykorcsma összes helyisége rendelkezésemre bocsáttatott. Színre kerül a Pölöskei nótárius, a Csikós, a Betyár kendője — és itt elősorolt annyi címet, hogy már unni kezdtem a bőbeszédű színjátszót — melyre uraságodat is a legmélyebb tisztelettel elvárom. A direktor úrnak helyet kínáltam a kanapén és ő folytatá a beszédet. Elmondd, hogy nemcsak Tolnát, Baranyát, hanem az öreg Európa egy tetemes részét is bejárta már színtársulatával. Aztán keserű képpel folytatá, hogy bizony az anyagi siker jóval kevesebb volt az erkölcsi siker tizedik gyökénél is. Micsoda ? tizedik gyökérről beszél maga? No ez igazán művelt ember. Az erkölcsi sikernek ki tudja számítani a tizedik gyökerét. Bámulatos elme, őszintén megvallva, jómagam, diák létemre, a 8-nak a harmadik gyökerét is csak óriási hibákkal tudtam kiszámítani. Megígértem neki, hogy ott leszek a kántorral együtt. Kevéssel ezután jött a kántor. — Guszti, itt volt Virág Zoltán színtársulati igazgató. — Beszéltem vele. — Elmegyünk ? — Hát elmehetünk. — Vagyis én, mondom fontolgatva, ma este nem gyönyörködhetem a színjátszók művészi tevékenységében. — Gyere csak. Megfizetem a belépő dijat. A szociális kérdés és a papság. Irta és Budapesten a keresztény szociális kurzus május 20. ülésében felolvasta: Prohászka Ottokár dr. egyetemi theologiai tanár. (Folytatás és vége.) A modern szociális kérdés tehát abban áll, hogy a fejlett, magasfokú szabadság megóvása mellett mikép lehet eleven közönséget képezni a társadalomnak. A modern szociális mozgalomnak második jellege a műveltség terjedése s a magasabb műveltségre emelt igény. A szabadság ösztönével karöltve jár az öntudatra ébredő embernek másik ösztöne, a vágy magasabb műveltség után. Hasonlítsuk össze a mai munkást Angliában, Szászországban. ... íme a modern munkás művelt ember lehet, de a művelődés forradalmi tényező; mindenesetre , csakhogy a forradalom alatt nem kell a véres, erőszakos forradalmakra gondolnunk, hanem a gazdasági vagy politikai életben végbemenő s és az eszmék hatalma által hordozott forradalmakat érthetjük. A müveit munkás több ember, mint a müve