Pécsi Közlöny, 1901. december (9. évfolyam, 96-104. szám)
1901-12-01 / 96. szám
2 esősig minden közigazgatási faktor a szegény papnak. És igy megy ez tovább. A kath. alapok és a kath. egyetem elvilágiasitása, kath. középiskoláink állami gyámsága a kath. autonómia halogatása stb. mind oly területek, ahol felállított tételünk újabb beigazolást nyer. Ha ezekhez, a katolikust deprimáló visszás körülményekhez hozzávesszük még azt, hogy a parlamentben és azon kívül a néppárt ellen formális hajszát indítottak már egy év óta és főleg a lefolyt héten, akkor nem csodálkozhatunk, hogy az elkeseredés az egész rendszer jelenlegi feje és vezére ellen ilyen mértékre hajolt ezen „vogelfrei “-nak tartott pártban, hogy annak egyik vezérszónoka gyűlöletre gyúrva illetéktelen térre csapott át. De mi ha értjük is ezt, mégis azt mondjuk, nem szabad ilyen messze menni. A liberális tábornak kedvünk volna azt mondani, hogy csak tovább is támadják a néppártot, mert ezzel többet használnak a néppártnak, mintha dicsérnék. Így szól a „Pester Lloyd“ is és éppen azért tanácsolja, hogy ne foglalkozzanak annyit a néppárttal. A higgadt és okos beszédek, minőket gróf Zichy János, Dr. Csernoch János, Dr. Darányi Ferenc és Wilcsek Frigyes gróftól hallottunk, e támadások után csak nyernek értékekben. Rakovszky éles nyilaira is szükség van, valóban mester ő azoknak kilövésében, ezt elismeri a liberális sajtó is, de őrizze meg nyilait jobb alkalmakra, előnyösebb helyzetekre, méltányos és igazságos hadjáratra. A gyűlöletnek nincs helye a keresztény elvek diadalra juttatásában. A jóhiszeműséget, az egyéni érdemeket nem szabad elleneinkben sem kétségbe vonnunk mindaddig, míg az ellenkezőről kétségen kívül meggyőződünk. Kis párt is sokat elérhet bátorsággal, taktikával, a helyzet bevárásával. Ha ily politikát követ a néppárt, akkor kevés, de derék harcosaival még sok csatát nyerhet. Nem a paxot ajánljuk a kath. politikusoknak, hanem az előrelátással, az emberszeretettel és igazságérzettel párosult bátorságot. Gyűlölet nyomán újabb gyűlölet, bosszú és párbaj sarjad. Philomaphos: Templomszentelés Pulában. Pula, 1901. nov. 27-én A Pécsi Közlöny 94 számában „Graits Endre festő 50 és jubileuma” címmel pár sor közlemény jelent meg, melyet Pula község elöljárósága, képviselőtestülete, nemkülönben az összes kath. hívők óhaja és megbízása következtében, a valóságnak megfelelőleg van szerencsém a főtisztelendő Szerkesztő úr engedelmével kiegészíteni. Graits Endre akadémikus festő vállalkozott templomunk kifestésére, és feladatát fényesen meg is oldotta. Minthogy nevezett festőművésznek a pulai templom volt az 50., melyet festett, elhatározta, hogy szerény körben bár, de annál fényesebben fogja e napot megünnepelni. Így történt, hogy főtisztelendő Melhard Gyula attalai plébános közbenjárása következtében engedély nyeretett Veszprémből 3376/901 szám alatt, hogy a Veszprémi püspökség területén levő, most kifestett pulai templomot és fölállított szobrokat, méltóságos Troll Ferenc választott püspök, pécsi káptalani nagyprépost úr szentelhesse föl, kinek a jóságos szive adta Graits Endre kezébe az ecsetet, melyet ma Isten dicsőítésére oly ügyesen forgat. Troll püspök urat Mehard Gyula attalai plébános és a festőművész fölkérték a templom fölszentelésére, ki a meghívást elfogadta és magas megjelenése által az ünnepélynek fényét biztosította. November 24 én érkezett Pécs felöl reggel 10 órakor Dombóvárra a gyorsvonattal a mélt. püspök ur, hol Pulából már akkor várta lovasbandériummal a községi elöljáróság, a helybeli és dombóvári plébános urak, Pál József hercegi jószágkormányzó ur és a festőművész ur. A kellemetlen idő dacára, a lovasok szép rendben érkeztek . Méltósága fogata előtt Pulába, hol a tanitó lak előtt az iskolás gyermekek sorfala és ezernyi ajaknak szívből fakadó „éljen“-e között állott meg a fogat a tanító udvarán, hová3 méltósága és kísérete beszállni méltóztatott, lévén Pula község filiális. A papság, tanítóság és községi elöljáróság hódoló üdvözlése után azonnal elindult a méltósága és megszentelte a templomot kivül, utána egy a község által kijavíttatott és Jézus szent szive szobrával fölékesített kápolnát, mely a templom közelében van, honnét ismét visszatérve, megszenteltettek a templom belsejében levő újonnan festett képek és egy Farkas János jelenlegi templomatya által Gredenből hozatott, gyönyörű lourdesi Mária szobor, mely a templom éjszaki falán van fölállítva. Következett a szíveket megindító, egyszerűn, de meggyőzően előadott gyönyörű szónoklat, melyet a legegyszerűbb ember is megértett és, mely oly sok egyénnek csalt szemébe könyeket, hallván azt egy 80 éves aggastyán alakéról. Szent mise után ő méltósága és kísérete Attalába mentek, hol főtisztelendő Mehard Gyula attalai plébános úr gazdagon terített asztalánál jóizűen fogyasztották a késői ebédet. Nem volt hiány a szebnél szelt felköszöntőkben sem, melyek közül leginkább megható volt Graits Endre beszéde, ki ő méltóságához, mint nevelő atyjához, fordulva a többi közt igy szólt: „Mivel háláljam meg méltóságodnak azt a sok jót, a mivel tartozom, mással mint avval, hogy szívvel lélekkel és kis ecsetemmel is dicsérem, magasztalom és áldom azt, ki méltóságodnak e jóságos szivet adta, mely anynyi áldást fakasztott nyomdokában.“ Ebéd végeztével a szép társaság ismét kocsira ült és a vasúti állomásra hajtatott honnétő méltósága Graits Endre társaságában Pécsre utazott. A mindentudó Isten fizesse meg agg szolgájának fáradozását, ki hajlott kora és a kellemetlen idő dacára, megtisztelte kis községünket megjelenése által, mintegy megmutatva: ha Isten dicsősének előmozdítására hívnak bennünket, ne rettegjünk vissza semmi akadálytól. Áldja Isten Graits Endre urat is, ki Pula község részére levarázsolta — mint a méltósága is mondotta — a földi menyországot. Köszönetet mondunk még Pal József jószágkormányzó, Nyárády Aladár dombóvári és Mayer Gyula szilli plébános uraknak szives megjelenésükért, de különösen Merhard Gyula plébáno s Pécsi ”czíme‘ tárcája. Rorate !*) Zúgjon a tenger, Zengjen az ének, Adja a szellő Által a szélnek, Törjön az égig! Dallama, árja, Kell, hogy a földet Szerte bejárja : Rorate, rorate ! Pirkad a hajnal, Vége az éjnek, ■Csendül a légben Vígan az ének . . . Oszlik a felhő, Tisztul az ég is, Áttör a jégen Dallama mégis: Rorate, rorate! * A „Szent Család Kis Követe“ december havi számából. Ott van a nap már, Fönn ül az égen, Várta az ember Négyezer éven . . . Fénye, világa. Messze elárad, Kelti az ének Mégis a tájat: Rorate, rorate ! Mert hisz e sóhaj Balzsam a földön, Mig csak az ember Földi göröngyön Rója az éltét Nem szűnik árja, Édes a szívnek Annyi bajára: Rorate, rorate ! Hortobágyi József: „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901. december 1 Kanász Pista. Irta: Deér Hajdú Pista egyszerű paraszt gyerek volt. Az édes atyja ott szolgált a Szalárdy birtokon, mint egyszerű cseléd ember. Innét járt be a gyerek is iskolába, ahol csakhamar észrevették a gyerek tanítói, hogy Pista nagyon eszes, tanulékonyan. Észrevette ezt a birtok derék, emberszerető tulajdonosa is, Szalárdy Kálmán. Jóságos lelke nem engedte, hogy a gyerek elkallódjék s ott élje le az életet édesapja mellett a pusztán. Mikor a gyerek elvégezte az elemi iskolákat, Szalárdy odavette magához a városba, hogy a gyerek tovább tanulhasson. Pista aztán hozzá is fogott a tanuláshoz. Dicsérte mindenki szorgalmát, törekvését. Ő volt az első társai között s Szalárdy nem egyszer állította példának Pistát egyetlen leánya elé, ki együtt nevelődött Pistával. De Pista azért nem bízta el magát. Tudta, hogy szegény gyerek, s tudta azt