Pécsi Közlöny, 1901. december (9. évfolyam, 96-104. szám)

1901-12-01 / 96. szám

2 esősig minden közigazgatási faktor a szegény papnak. És igy megy ez tovább. A kath. alapok és a kath. egyetem elvilágiasitása, kath. középiskoláink állami gyámsága a kath. autonómia halogatása stb. mind oly területek, ahol felállított tételünk újabb beigazolást nyer. Ha ezekhez, a katolikust depri­máló visszás körülményekhez hozzá­vesszük még azt, hogy a parlamentben és azon kívül a néppárt ellen formá­lis hajszát indítottak már egy év óta és főleg a lefolyt héten, akkor nem csodálkozhatunk, hogy az elke­seredés az egész rendszer jelenlegi feje és vezére ellen ilyen mértékre hajolt ezen „vogelfrei “-nak tartott pártban, hogy annak egyik vezérszó­noka gyűlöletre gyúrva illetéktelen térre csapott át. De mi ha értjük is ezt, mégis azt mondjuk, nem szabad ilyen messze menni. A liberális tábornak kedvünk volna azt mondani, hogy csak tovább is támadják a néppártot, mert ezzel többet használnak a nép­pártnak, mintha dicsérnék. Így szól a „Pester Lloyd“ is és éppen azért tanácsolja, hogy ne foglalkozzanak annyit a néppárttal. A higgadt és okos beszédek, minőket gróf Zichy János, Dr. Csernoch János, Dr. Da­rányi Ferenc és Wilcsek Frigyes gróftól hallottunk, e támadások után csak nyernek értékekben. Rakov­­szky éles nyilaira is szükség van, valóban mester ő azoknak kilövésé­ben, ezt elismeri a liberális sajtó is, de őrizze meg nyilait jobb alkal­makra, előnyösebb helyzetekre, mél­tányos és igazságos hadjáratra. A gyűlöletnek nincs helye a keresztény elvek diadalra juttatásában. A jóhi­szeműséget, az egyéni érdemeket nem szabad elleneinkben sem kétségbe vonnunk mindaddig, míg az ellenke­zőről kétségen kívül meggyőződünk. Kis párt is sokat elérhet bátor­sággal, taktikával, a helyzet bevárá­sával. Ha ily politikát követ a nép­párt, akkor kevés, de derék harco­saival még sok csatát nyerhet. Nem a pax­ot ajánljuk a kath. politikusoknak, hanem az előrelátás­sal, az emberszeretettel és igazság­érzettel párosult bátorságot. Gyűlölet nyomán újabb gyűlölet, bosszú és­­ párbaj sarjad. Philomaphos: Templomszentelés Pulában. Pula, 1901. nov. 27-én A Pécsi Közlöny 94­­ számában „Graits Endre festő 50 és jubileuma” címmel pár sor közlemény jelent meg, melyet Pula község elöljárósága, képviselőtestülete, nem­különben az összes kath. hívők óhaja és megbízása következtében, a valóságnak megfelelőleg van szerencsém a főtiszte­lendő Szerkesztő úr engedelmével kiegé­szíteni. G­r­a­i­t­s Endre akadémikus festő vállalkozott templomunk kifestésére, és fel­adatát fényesen meg is oldotta. Minthogy nevezett festőművésznek a pulai templom volt az 50., melyet festett, elhatározta, hogy szerény körben bár, de annál fényesebben fogja e napot megünne­pelni. Így történt, hogy főtisztelendő Mel­­hard Gyula attalai plébános közbenjá­rása következtében engedély nyeretett Vesz­prémből 3376/901 szám alatt, hogy a Vesz­­prémi püspökség területén levő, most ki­festett pulai templomot és fölállított szobro­kat, méltóságos Troll Ferenc választott püspök, pécsi káptalani nagyprépost úr szentelhesse föl, kinek a jóságos szive adta G­r­a­i­t­s Endre kezébe az ecsetet, melyet ma Isten dicsőítésére oly ügyesen forgat. Troll püspök urat M­e­­­h­a­r­d Gyula attalai plébános és a festőművész fölkérték a templom fölszentelésére, ki a meghívást elfogadta és magas megjelenése által az ünnepélynek fényét biztosította. November 24 én érkezett Pécs felöl reggel 10 órakor Dombóvárra a gyorsvo­nattal a mélt. püspök ur, hol Pulából már akkor várta lovasbandériummal a községi elöljáróság, a helybeli és dombóvári plé­bános urak, Pál József hercegi jószágkor­mányzó ur és a festőművész ur. A kellemetlen idő dacára, a lovasok szép rendben érkeztek . Méltósága fogata előtt Pulába, hol a tanitó­ lak előtt az isko­lás gyermekek sorfala és ezernyi ajaknak szívből fakadó „éljen“-e között állott meg a fogat a tanító udvarán, hová­­3 méltó­sága és kísérete beszállni méltóztatott, lé­vén Pula község filiális. A papság, tanítóság és községi elöl­járóság hódoló üdvözlése után azonnal el­indult a méltósága és megszentelte a temp­lomot kivül, utána egy a község által ki­javíttatott és Jézus szent szive szobrával fölékesített kápolnát, mely a templom köze­lében van, honnét ismét visszatérve, meg­szenteltettek a templom belsejében levő újonnan festett képek és egy Farkas János jelenlegi templomatya által Greden­­ből hozatott, gyönyörű lourdesi Mária szo­bor, mely a templom éjszaki falán van föl­állítva. Következett a szíveket megindító, egy­szerűn, de meggyőzően előadott gyönyörű szónoklat, melyet a legegyszerűbb ember is megértett és, mely oly sok egyénnek csalt szemébe könyeket, hallván azt egy 80 éves aggastyán alakéról. Szent mise után ő méltósága és kísé­rete Attalába mentek, hol főtisztelendő M­e­­­h­a­r­d Gyula attalai plébános úr gaz­dagon terített asztalánál jóizűen fogyasz­tották a késői ebédet. Nem volt hiány a szebnél szelt fel­köszöntőkben sem, melyek közül leginkább megható volt G­r­a­i­t­s Endre beszéde, ki ő méltóságához, mint nevelő atyjához, for­dulva a többi közt igy szólt: „Mivel hálál­jam meg méltóságodnak azt a sok jót, a mivel tartozom, mással mint avval, hogy szívvel lélekkel és kis ecsetemmel is dicsé­rem, magasztalom és áldom azt, ki méltó­ságodnak e jóságos szivet adta, mely any­­nyi áldást fakasztott nyomdokában.“ Ebéd végeztével a szép társaság ismét kocsira ült és a vasúti állomásra hajtatott honnét­ő méltósága Graits Endre társasá­gában Pécsre utazott. A mindentudó Isten fizesse meg agg szolgájának fáradozását, ki hajlott kora és a kellemetlen idő dacára, megtisztelte kis községünket megjelenése által, mintegy megmutatva: ha Isten dicsősének előmoz­dítására hívnak bennünket, ne rettegjünk vissza semmi akadálytól. Áldja Isten Graits Endre urat is, ki Pula község részére levarázsolta — mint a méltósága is mondotta — a földi menyor­szágot. Köszönetet mondunk még P­a­l­­ József jószágkormányzó, N­y­á­r­á­d­y Ala­dár dombóvári és Mayer Gyula szilli plébános uraknak szives megjelenésükért, de különösen M­e­r­h­a­r­d Gyula plébáno­­ s Pécsi ”czíme‘ tárcája. Rorate !*) Zúgjon a tenger, Zengjen az ének, Adja a szellő Által a szélnek, Törjön az égig! Dallama, árja, Kell, hogy a földet Szerte bejárja : Rorate, rorate ! Pirkad a hajnal, Vége az éjnek, ■Csendül a légben Vígan az ének . . . Oszlik a felhő, Tisztul az ég is, Áttör a jégen Dallama mégis: Rorate, rorate! * A „Szent Család Kis Követe“ december havi számából. Ott van a nap már, Fönn ül az égen, Várta az ember Négyezer éven . . . Fénye, világa. Messze elárad, Kelti az ének Mégis a tájat: Rorate, rorate ! Mert hisz e sóhaj Balzsam a földön, Mig csak az ember Földi göröngyön Rója az éltét Nem szűnik árja, Édes a szívnek Annyi bajára: Rorate, rorate ! Hortobágyi József: „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901. december 1 Kanász Pista. Irta: Deér Hajdú Pista egyszerű paraszt gyerek volt. Az édes atyja ott szolgált a Szalárdy birtokon, mint egyszerű cseléd ember. Innét járt be a gyerek is iskolába, a­hol csak­hamar észrevették a gyerek tanítói, hogy Pista nagyon eszes, tanulékony­an. Észrevette ezt a birtok derék, ember­szerető tulajdonosa is, Szalárdy Kálmán. Jóságos lelke nem engedte, hogy a gyerek elkallódjék s ott élje le az életet édes­apja mellett a pusztán. Mikor a gyerek elvégezte az elemi iskolákat, Szalárdy odavette magához a városba, hogy a gyerek tovább tanulhasson. Pista aztán hozzá is fogott a tanulás­hoz. Dicsérte mindenki szorgalmát, törekvé­sét. Ő volt az első társai között s Szalárdy nem egyszer állította példának Pistát egyet­len leánya elé, ki együtt nevelődött Pistával. De Pista azért nem bízta el magát. Tudta, hogy szegény gyerek, s tudta azt

Next