Pécsi Közlöny, 1904. július (12. évfolyam, 69-77. szám)
1904-07-03 / 69. szám
a jegyző. Pénztáros : Végh Lajos p. és táv. főtiszt. Ellenőr : Árpád Gyula, v. pénzt, ellenőr. Ügyész: Zsolnay Gyula dr. ügyvéd. Választmányi tagok : Demel Anselm lapszerkesztő, Jánosi Engel Gyula nagybirtokos, Eibach Emil a pécsi takarékpénztár igazgatója, Füchsl Arnold bornagykereskedő, Fuchs Ádám ny. igazg. tanító, Hartl Gyula áll. anyakönyvvezető, Jobszt László dr. ügyvéd, Jusztusz Mihály mérnök, Kindl József segélyegyleti vezérigazgató, Kondor Béla a keresk. akad. igazgatója, Koszits Kamill alispán, Lenkei Lajos, a Pécsi Napló felelős szerkesztője, Makai István aljegyző, tb. rendőrkapitány, Marosi Arnold főgymnáziumi tanár, Nendtvich Andor polgármesterhelyettes., Németh József mérnök, Perls Ármin dr. főrabbi, Raichl Károly közp. iparfelügyelő, Reed György városi tanácsos, Schmiedt Antal dr., Schmidt Boldizsár igazg. tanitó, Schneider István igazgató felügyelő, Skolnin Géza tanitó, Szigethy Antal kir. albiró, Szigriszt Lajos magátisztviselő, Sztraka Ferenc bányaigazgató, Telegdi Kálmán bankár, Várady Ferencz főlevéltáros, Záray Károly dr. iparkamarai titkár. közül alig akad egy-kettő, aki a szünidőben is elővenné könyveit. Mikor aztán szeptemberben újra kezdődik a munka, van a tanári karban szörnyüködés. Mennyit felejtettek a gyerekek ! Micsoda hanyag fráterek ! Pedig dehogy is hanyagok ! Mindössze az akcióra egy kis reakció állott be. Évközben örökös magolás — szünidőben betűiszony. Ez olyan természetes, minthogy a nappalra éj következik. Nemcsak a diáknál van ez meg, hanem később is. Egy-egy nehezebb vizsga után, alig talál az ember nagyobb élvezetet, mint hogy pár hétig csak a sarkát nézze azoknak a könyveknek, melyekkel hónapokon át volt a legszorosabb viszonyban. Pedig év közben egészen más irányban kellene vezetni a diákot. Ne kényszerkötelességet lásson a tanulásban, hanem életszükségletet. Ne ideiglenes purgatóriumnak, hanem az élet előcsarnokának nézze az iskolát. Bele kell utani a diákba, hogy szeresse a tanulást s olyan értelemet lásson benne, mint akár a levegőben. Levegő és tudás nélkül ma egyformán lehetetlen megélni. Ezt pedig nem is olyan nehéz elérni, csak egy kissé bele kell pillantani a diákéletbe. A diák eleven, mozgékony. Ilyen a lelke is. Az sem szeret egy tárgyon megragadni, hanem csipong ide-oda, szóval a változatosságot szereti. A változatosság a diák igazi éltető eleme. Erre a változatosságra kellene a pedagógiát fektetni; a magolást felváltani közben-közben egy kis szabad mozgással, a test és lélek felüditésével. Némi kezdeményezés már történt ebben az irányban az előbbi tanügyi kormányzat alatt. A test felfrisitésére behozták a játékdélutánokat, a lélek felüditésére pedig a művészetek művelése szolgálna. Szép kezdeményezés, de félmunka maradt s igy nem is lett benne köszönet. Két uj tantárgyat csináltak a reformból s a diákok nem üdülést, hanem az iskolai idő meghosszabitását látták az újításban. Az is az. A művészetek ápolását, az üdítő játékokat b± kellene osztani a tantárgyak közé változatosság végett. Ma a diák szabad idejéből vesznek el délutánokat azért, hogy kommandóra játszék s kalkulusra műélvezzen. Nem is ér többet az a játék s az a műélvezet, mint egy kalkulust. Haszna sem a testnek, sem a léleknek nincs sem egyikből, sem másikból. Az a baj, hogy a diákot kész hivatalnoknak, bürokrata embriónak veszik. Persze, szobamoly gyártja a reformokat s a hivatalszobába rozsdásodott eszével régen elfeledte, hogy valamikor ő is volt fürge diák, aki minden igazgatói, főigazgatói és hivatalfőnöki mosolynál jobban örült egy napsugárnak. Dr. K. A. Kapuzárás után. Két hónapra bezáródnak az iskolák kapui s mennek a diákok tiz havi munka után pihenni. Érdekes az a lelkesedés, a mellyel a szünidőt várják , érdekes és tanulságos. A könyvek korszaka után alig várja a diák azt az időt, mikor a nyomtatott betűnek búcsút mondhat. Még a legszorgalmasabb diák is úgy várja junius 29 ét, mint valami megváltást, s 1000 tanuló Dalok. XXV. x/ Kocsmrosné, bort ide, bort, ha mondom. Te meg Peti, húzd rá vígan ! Megfizetek, ameddig van. Holnap újra láthatom a galambom. Messze vitte sorsa innen el tőlem. De az ég, hogy búnkat látta. A szivünket csak magszánta. Holnap újra a szivemre ölelem. Kocsmárosné, víg menyecske, szép maga. Hej , de az én gyöngyvirágom ! Nincs olyan több e világon. Mámorit a két szemének csillaga. Húzd rá Peti! Húzd keményen, ha mondom Most mulatok utoljára, Hol bús, hol a víg nótádra. Ezután csak a rózsámat hallgatom . . . XXVI. Jön a gőzös, hozza a babámat. Fel is öltöm ünnepi ruhámat. Hej , ha tudná a gőzös, hogy várom . Mint a villám, hozná ide párom. Nem tudom, mit mondok én majd néki. A gőzösből boldogan ha lép ki. De tudom, ha vállaimra omlik . Négy szemből négy könypatak majd folyik. Berkes, pécsi wbzham. 1004 julius 3. A fivérek: Franciából. Frangoise, Comeri Jean öreg ház bevezetőnője a piarcról tért vissza, hirtelen letette kosarát s tőle tehetőleg gyorsan futott föl a lépcsőn, hogy kopogtatás nélkül felszakitsa ura szobájának ajtaját s bekiáltsa: — Ah, Comeri ur, tudja már ? Az éjjel meg akarták az öreg Matthias! ölni ! — Az öreg Matthiast ? — Igen, Comeri ur. Majdnem meghalt, négy késszúrás van a hátában, szerencsére csak a húst érték s az orvos azt mondta, hogy nem életveszélyes, — de szegény öreg még nem tért magához! Azt mondják, hogy mindig önt hívja vagy talán a fivérét, csakhogy mindig azt mondja a fantáziájában, hogy: Comeri, Comeri ! — Mit beszélsz, te Frangoise? mondja Jean s egyszerre halotthalvány lesz. Azelőtt majálist tartottak a jókedvű emberek, ma már juniálisok vannak. Juniálisok, mmet június hónapban tartjuk meg őket. Manapság fásult az ember, még az aranyifjúság is olyan hideg, hogy a májusi langy uralmak nem tudják felmelegíteni őket. Júniusi meleg nap, júniusi forróság kell, hogy a mai ifjúság mulatni tudjon. A majálisokat csak a félig besűtött kályha mellett lehetne élvezni, ami azonban furcsa volna, így hát inkább átvedlettek a majálisok juniálisokká. Ezekben a juniálisokban kevesebb a poézis, kevesebb a romantika, mint volt azokban a majálisokban, amikben a mamáink, meg az öreganyáink vittek részt. — Én csak azt ismétlem, amit hallottam, többet nem tudok ! Talán nem is mond semmit, hiszen szúnyogból elefántot csinálnak az emberek, hiszen azt is állítják az emberek, hogy ön boszorkánymester s ki tudja miféle pokoli mesterséget az még ! — Jól van már, jó van, Frangoise, hozd be a köpenyegemet, meg a botomat; magam megyek el hozzá! S mialatt az öreg cseléd a kívánt holmikat elhozta, Íróasztalának egy titkos reteszét nyitotta fel Comeri, egy csomag bankjegyet vett ki belőle, zsebébe dugta s elébe ment a házvezetőnőnek. Hirtelen magára húzta felöltőjét s távozott a házból. Comeri Jean és József, a „sziámiak“, miként az emberek nevezték őket, ikrek voltak s annyira hasonlítottak egymáshoz, hogy csak ruháik által tudták őket megkülönböztetni. De ezen hasonlatosság egyedül a külsőjükre vonatkozott. Bensőleg egészen elütött a két testvér, Jeant.Frangoise gazdáját, fékezhetetlen embernek tartották. Már az iskolától fogva ezen hírben állt, mert gyermeki csínyek miatt kétszer-háromszor kicsapták az NAPI HÍREK. Pécs, 1904. július 2. Judiálisok.