Pécsi Közlöny, 1904. július (12. évfolyam, 69-77. szám)
1904-07-03 / 69. szám
1904 julius 3. PÉCSI KÖZLÖNY. Azok a riportok, amelyek a farsang kezdetét telentik, mindannyian megemlékeznek arról a poezisérl, arról a kedves konzervativizmusról, amit ezeknek a báloknak, a farsangnak az kölcsönöz, hogy az öregek ezeket a farsangi mulatságokat emlegetik legtöbbször, legszebb, legaranyosabb mosollyal. Pedig hát csak az újságokban van ez — leírva. Azok az aranyos öreg emberek meg asszonyok, akik nekünk „mesélnek”, regélnek a régi vidámságról, régi jókedvről, régi időkről, régi emberekről, legtöbbet az ő majálisaikat emlegetik. Azt a rügyfakasztó, virágillatos, langyos, kékegy, zöld májust, amikor (hej! tüzesebb volt abban az időben a vér, pirosabb a virág, édesebb a méz, puhább a kenyér, jobbak az emberek, kékebb az ég, vidámabb a nép, szebbek a lányok, erősebbek a férfiak) ... a mikor a melegvérű, karcsú ifjak megtalálták az ő pillangó űző, virágot szedő tölgylevélből koszorút fonó, funkosó, lenge választottjaikat. A májust emlegetik az aranyos öregek (melegebb volt az akkor — úgy érzik, úgy mondják), a majálisok maradtak meg az ő emlékezetükben, amelyből pedig oly sok-sok mindent kimosott már az idő folyása. Ma már a májust — vörös májusnak hívják, s a vidám ifjúság júniusban tartja az ő majálisait. És mi — közülünk, azok, akik életben maradnak és akik öregkorukig meg fogják majd őrizni a jókedvet, — majd a mi juniátisainkat fogjuk dicsérni, fia most nincs is bennök sok poézis, ha modern mulatozások is, azért addigra majd a fantáziánk hozzá fogja költeni és elhiteti velünk ezeket a poetikus gondolatokat, azt a romanticismust, azt a szentimentális rajongást, ahogy azt a mostani öregek is csinálták. És mi is ábrándozni fogunk a mi juniálisainkról, a mi ifjúságunkról, a mikor még szebb volt a világ, jobbak az emberek . . . Lilla. fából. A harmadik eset után a tengerészetnél jelentkezett s aztán évekre eltűnt. Még egyszer szülei halála után hallottak hírt róla, mikor egy meghatalmazott által örökségét követelte. Tizenkét évig volt oda s aztán egyszerre felbukkant. Vele volt Frangoise s egy kis gyermek. A gyermek hat hét múlva meghalt, s ezen időtől fogva egészen egyedül élt Jean az öreg Frangoissal, ki a háztartást vezette. Háza egészen magányosan a városon kívül állt: hetek múltak, mig embert látott. Ezen remete élet felkeltette az emberek kíváncsiságát. Ide stova találgatták s azt beszélték, hogy Comeri Jeannak rossz lelkiismerete kell hogy legyen s valamit titkol életéből. Lassan kint nőtt e hír s végre mindenki úgy kerülte Comeri Jeant, mint egy bélpoklost. Comeri József élete azonban fivérével ellentétesen, egészen köznapiasan fejlődött. Mint gyermeket, mintául állították fel pajtásai előtt. Mint fiatal ember jogot tanult s még a fővárosban sem követett el fiatalkori csínyeket. Mikor a szigorlatokat letette, visszatért szülővárosába s ott telepedett le, nőül vette egy gazdag ügyvéd leányát s később átvette apósa jövedelmező ügyeit. Két gyermeke volt, egy fiú s egy leány. Jólét és napfény uralkodott rendszerető házában s Comeri Józsefet mindenki mint becsületes embert ismerte. Halvány, dúlt arccal, merev tekintetű szemekkel s barázdás homlokkal járt le s fel Comeri József ügyvédi dolgozó szobájában, miután meghagyta, hogy senki számára nincs itthon. Mialatt nyugtalanul mérte végig a szobát, szaggatott szavakat mormogott magában. — Én — én ! Én vagyok az ! Én tudtam. Oh, meg kell lenni ! Meg kell lenni! E szavak után Íróasztalához ment, felkapott egy pisztolyt, mely egyik fiókban feküdt, de e pillanatban felhangzott a csengetyü. József felszakitotta az ablakot, kinézett s megismerte fivérét, ki bebocsátást kívánt. — Jean hozzám jön ! — mondta félhangon. — Mit jelentsen ez ? Gyani valamit ? — Letette a fegyvert kezéből s ki asztalán levő Iratokban motoszkált. Migler Előfizetési felhívás. Az újonnan beköszöntő évnegyeddel új előfizetést nyitunk a Pécsi Közlönyre, amely ezután is mint eddig, pártoktól és egyénektől független és befolyásolhatlan orgánuma lesz a közvéleménynek. A magyar haza és a katolicizmus érdekeinek bátor és határozott védelme van jelszóként zászlónkra írva. Kétszeres küzdelmet kell vívnunk de hisszük, hogy azok, akik eddig mellettünk álltak, őszinte önzetlen és ideális céloktól lelkesített küzdelmünkben ezután sem hagynak el bennünket, sőt hisszük, hogy a velünk egy után haladók mind nagyobb számban sereglenek majd zászlónk alá, hogy visszahódíthassuk az elvesztett pozíciót. A Pécsi Közlöny előfizetési árai : Első misék. Az uj oltárszolgák, kiket Veszprémben Hornig Károly báró, püspök szentelt papokká, jun. 28-án érkezik meg városunkba Virág Ferenc spirituális kíséretében. Megérkezvén tisztelegtek Walter Antal püspöki helynöknél, majd meg a semináriumi elöljáróságnál. Másnap Péter és Pál ünnepén reggeli 9 órakor mutatta be Szeitz József neopresbyter első szent áldozatát az apácák templomában újmisés barátjai és volt theologus társai assistenciája mellett. A manuducer szerepét Hanny Gábor praelatus töltötte be, kinek szives jóvoltából déli 12 órakor az újmisés édesanyja és rokonsága, nemkülönben Hetényi Alajos, Hortobágyi József és Mindszenti Vilmos neopresbyterek, valamint Koch Alajos és Lesnik Ferenc theológusok lakásán szeretet-lakomára gyűltek egybe. Jún. 30-án pedig Hetényi Alajos lépett először az oltárhoz, Wurster József dr., semináriumi rector vezetése mellett. Csendes sz. miséjét d. e. 8 órakor mutatta be a Ferencrendiek tempomában, melyen nagy számmal jelentek meg rokonai és jóbarátai, valamint ismerősei és a városi közönség. A sz. mise végeztével áldását osztotta ki egyenkint a jelenlévőkre melynek emlékére ajándék-képet kaptak az összes megáldottak. Ulánna a rokonságot és az újmisés barátait a semináriumi ebédlőben pompás villásreggelivel kínálta meg a jóságos szivaredtor, mely alatt ékes szavakkal festette a papnak hivatását. Kohl Medárd dr. felszentelt püspök szentelte pappá ifjú Perczel Dezsőt, Perczel Dezső képviselőházi elnök fiát, aki a pécsi szemináriumban töltötte theológiai éveit. A fiatal pap első miséjét Budapesten mutatta be az angolkisasszonyok templomában. Minisztránsok Perczel Béla és Perczel Bertalan, a primiciót mondó pap fivérei voltak. Negyvenkét éves találkozó. Csütörtökön találkozóra jöttek össze azok, akik ezelőtt 42 évvel 1862-ban, nyertek tanképesítőt a pécsi püspöki tanulóképezdában. Negyvenkét év nagy idő, a tanítói nehéz pályán eltöltve még hosszabbnak látszik, a volt 52 iskolatárs közül meghalt már huszonnégy és a huszonnyolc élő közül 14 jelent meg a találkozón. Már leginkább nyugdíjazott tanítók, ha vannak még, akik most is ténylegesen munkálkodnak, így a két pécsi, Beberics Imre, a polgári leányiskola neves igazgatója és Hoffer Károly, a „Pécsi Dalárda“ országos hírű tenoristája. A találkozón, amelyet Beberics Imre hívott össze, kívülök megjelentek : Csukly László (Magyar-Kaszi), Gründner Simon (Godisa, Baranya), Komáromy Pál (Baksa, Baranya), Füzzessy csak látszólag ezzel foglalkozott, belépett Jean. Éppen oly halvány volt, mint az ügyvéd. Szó nélkül lépett be, zárta be gondosan az ajtót, mereven fivérére nézett s azt mondta: — Ah, József! Te vagy az? Te? Egy másodpercig mereven nézett a két testvér egymásra József, hátravetett fejjel, szemöldökjeit sötéten összehúzva, gonosz tekintettel. Jean szemei nedvesek voltak, s arckifejezése mélyen fájdalmas. Érdesen ejtette ki József e szavakat: — Miért jöttél ide ? — Hogy megmentselek. József kicsinylőleg vállat vont. — Hallgass meg, — szólalt meg Jean — hallgass meg, talán egy óra múlva a törvény emberei letartóztatják egyikünket! Erősen hangsúlyozta azt, hogy : „egyikünket*, azttán folytatta : — Az öreg Mathias nem halt meg, nem tért ugyan egészen eszméletre, de lázálmaiban nevünket emlegeti — ha a lét megszűnik, ki fogja mondani, hogy . . . — Tudom, — már minden készen van, — ezzel egy kézmozdulattal a pisztolyra mutatott József. Egész évre 12 k. Félévre 6 k. Negyedévre 3 k. »