Pécsi Közlöny, 1905. február (13. évfolyam, 13-27. szám)

1905-02-02 / 13. szám

1909. február 2. PÉCSI KÖZLÖNY gyermekmenhelynek az orvosai tartanak időnkint telepvizsgálatot. A gyermekekért az állam fizet, de a­kik képesek fizetni, vagy legalább hozzá­járulni, azoknak fizetniö­k kell, a méltányos­ság határain belül, sőt a csecsemő vagy a gyermek kárára, hozzájuk formálva a rideg törvényt is és inkább a formán változtat­nak, minthogy a gyermeknek legyen kára, nehogy csak egy elvesszék e kisdedek közül. A gyermekmenhely a gyermekeket olyan családokhoz iparkodik kiadni, a­kik erkölcsileg, részben anyagilag megfele­lők a községi és teleporvosi bizonyítvány alapján. Természetes, hogy ezt ellenőrizni nem könnyű dolog­ . Ilyen nagyarányú, nagy gondot, nagy körültekintést kívánó intézmény nagy appa­rátust is kíván. Legfontosabb, hogy ezeknek az e ha­gyott gyermekeknek a neveléséről, a hely­zetéről, jövőjéről is gondoskodni, arra falü­gyelni kell. Azért a magyar gyermekvédelem egy eléggé eredeti, egyrészt modern államokat (Angol és Olaszországot) is utánzó, észszerű, szép és célhoz vezető módról is gondosko­do­­­t. i. hogy magának a társadalomnak is beleszólást enged az elhagyott gyerme­kek felügyeletébe és ellenőrzésébe. Ez az úgynevezett telepbizottság (a menhely székhelyén a menhely bizottság), a­mely a gyermekvédelemnek fontos fak­tora kell, hogy legyen nálunk. Minden helyen, a­hol telep van, te­­lepbizottság alakítandó az intelligensebben, humánusabban, gondolkodó nők és férfiak közül. Ez a telepbizottság ellenőrzi, védi a gyermekeket, irányt szab félig-meddig (ter­mészetesen a leghumánusabb és legfelvilá­­gosodottabb irányban) a nevelésüknek, segít az államnak az ő nehéz és gyönyörű fel­adatában, esetten néz, mert ne tehetnék meg ugyanezt János úr és az ő Mariskája — az elhatá­rozó lépés után.) Nem tudott aludni az egyik­­összeeskü­vőt sem. Mariskának olyan rosszul esett minden, ami vele aznap történt — utol­jára. Minden utoljára. A mamája este, hite szerint utoljára csókolta meg, az ő puha kis ágyacskájába utoljára feküdt, csak a jó Is­ten tudja, hogy holnap már a puszta földön a szabad ég alatt , vagy valamely jószívű ember kegyességéből valamilyen pajtában egerek és házinyulak társaságában pihenhet meg a nap sok szenvedése után, a rengeteg fáradságtól teljesen kimerülten. Megbánta már ezerszer fogadkozását, sajnál­ta egész tönkre züllött életét. Majd rózsás képeket szőtt felizgatott képzelete a jövőről, hiszen mellette lesz János úr. Több,­­János vitéz, az az ő szemében a mai naptól fogva. S tündén szárnyakon repülő képzelete lassan lassan elvitte az­­ álmok országába. János vitéze soha nem látott, sehol le nem irt szörnyekkel harcolt, megölték, aztán csodás módon újból életre kelt. Boldog­ság, fájdalom, öröm, rettegés, gazdagság és nyomor egymásukén változtak álomképei­ben, s fel-fel riadt lázálmából, hogy ébren folytassa kínos álmait, emésztő tépelődéseit János úr sokkal elszántabban viselte­ Ezeknek a telepbizottságoknak a hiva­tása annyira fenkölt, annyira nemes, de annyira szükséges is, hogy minden, szívvel, lélekkel bíró embernek iparkodni kellene, hogy részt vehessen e feladatban. A legmodernebb államban, Angliában, nagy súlyt helyeznek arra, hogy a társa­dalom, ezek között főleg a nők, a gyermek­védelemmel foglalkozzanak. Különösen épen az angol gyermekvédelmi rendszer szerint a telepbizottságok hivatását főleg nők végzik, a­kik a gyermekeket a lakásukon ellenőrzik, egészséges állapotukat, élelmezésüket, tanít­tatásukat figyelik meg. Az erre a célra megbízott két generál­­inspektor is nő. Azonkívül minden union­­ban van egy Boarding out Comittee, a­melyek a gyermektartásra, felnevelésre al­kalmas családokat maguk választják ki és legalább is hathetenkint meglátogatók a gyermekeket, így Angliában a gyermekvé­delmet félig meddig rég a maga vállaira vette a társadalom. Erkölcsileg is eddig az elhagyott gyer­mekek voltak a legutolsók. Nevelés, okta­tás, szeretet hiányában nőttek fel. Legtöb­­ször tolvajokká, naplopókká, szédelgőkké váltak, de egészségügyi tekintetből is csak kárt okoztak : terjesztői voltak a gyermek­­betegségnek, felügyelet és sokszor teljesen orvosi kezelés híján voltak. A gyermekvédelem iparkodik segíteni ezen. Egyformán derék és képzelt, egész­séges gyermekeket akar nevelni tisztességes derék emberekké és ez nagyrészben, állami intenziók szerint, a telepbizottságoknak volna a hivatásuk, a­kik ilyenformán egy nagyon fontos szociális kérdésben, az elhagyott gyermekek védelmében és felnevelésük ellenőrzésében működnének közre. Gondoljunk a legszebb tanításra : A ki italt ad egynek e kicsinyek közöl, csak egy pohár hideg vizet .... nem veszti el annak jutalmát. Ha valaki egy ilyen gyermeknek gond­ját felveszi az én nevemben, nékem veszi fel gondomat. A­ki ennek a tanításnak az értelmé­ben akar cselekedni, az a modern gyermek­védelemnek is segítő társává lesz. délt­ őneki már nem volt oka a tépelődésre. Most már egész fatalizmussal és tökéletes könnyelműséggel gondolt arra, ami lesz. Vagyis inkább nem gondolt rá, nem törődött vele. Holnap délután az aláírott intőt be ke­lene mutatni osztályfőnökének, pedig annak darabjait már ma szertehordta a hideg téli szél. Most már nem is lehet arra gondolnia, hogy nem fog megszökni, holnap délben meg fognak indulni nagy utjukra. Holnap utoljára megszekírozza (vagy tán pofon is veri) a tanárokat. Nem, mégse pofon nem veri, mert akkor skandalum lesz s az apát hivatják, s ő nem szökhetik meg. Mindenesetre az az egy vigasztaló azért van az egész esetben, hogy holnapra nem kell, nem fog készülni. Él­ve­­zettel gondolt rá, hogy a többi hogy magolja a holnapi leckéket, míg ő, — haha ! mig ő ! .... Aztán azzal kezdett foglalkozni, hogy mit viszen el holnap iskolába, egypár könyvet otthon feled, amit magával visz, azt úgyis el kell dobálnia, vagy a padban hagynia. De mit pakoljon el a nagy ujra. Mert nagy csomago­, sőt csomagot egyátalán nem akar vinni, azt eddig se tette, ezután se fogja tenni — itthon, ahol mindenki ismeri. Legfeljebb csak Amerikában lesz erre utalva. Ott Isten neki — de hogy itt ... . olyan nincs ! Magához vette zsebpénzét, egy kis fésűt, fogkefét, az asztalról elcsent két szi­vart, (majd valakinek odaadja, aki­nek valami szívességet teszen), egy skatulya gyufát, majd temérdek cigarettát csinált s teletömte velük óriási cigaretta tárcáját Egymásután jutottak eszébe még más apró­ságok s késő éjjelig azzal foglalkozott, hogy elvigye-e magával ezt, vagy amazt. Azután lefeküdt s elaludt mint a bunda. Reggel alig tudta anyja fölrázni s majd elkésett az iskolából. Hogy az iskolában nem tudott, de nem is akart figyelni, azt hiszem, egész természetesnek tará­lja mindenki. Úgy sze­rette volna, ha val­amelyik tanárjával feleselhetett volna, de nem nyílt alkalma rá, mert eznap, nagy boszúságára egyik tanár sem látszott figyelmetlenségeivel törődni. Végre elérkezett a hőn várt 11 óra. Igaz, hogy még egy óra hátra lett volna, de Marina eznap csak 11-ig volt előadáson, tehát úgy állapodtak meg, hogy a János úr az utolsó órát elbliceli. Aztán találkoztak is az előre megállapított helyen. Mindegyikök azt hitte, hogy a másik nem fog eljönni, s magukban már majdnem örültek, hogy így a nagy kérdés,­­ amelyet maguk elé állí­tottak, a legszebben, a legsimábban meg­oldódik. János úr már kezdte megbánni, hogy magával csábította, a romlásba döntötte a A mumus. A „Vaterland a bécsi utraklerikális absolutis” párt magyarfaló közlönye a mai magyarországi helyzetről írva, az oszt­rák uralomra végzetes alakulás fölötti sze­­pngésében azzal fenyegeti meg Magyaror­szágot, a kamarilla háta mögül, hogy a napokban leküldik Galgóci lembergi hadtest­­parancsnokot rendet csinálni. Tehát: „Das Galgóci" (a­hogy a király őt a derdhedas rosszul tudása nevezi) az elsőrangú mumus, a másodrangú Lob­­kovitz herceg, budapesti hadtestparancsnok. Azért elsőrangú das Galgóci, mert kifelé azt mondhatná Ausztria : „íme, egy ma­gyar embert bíztunk meg Magyarország pacifikálásával, egy olyan magyart, a­ki a közös hadseregben még a derdhedast sem tudta megtanulni s mégis táborszernagy lett belőle". Nos, kedves Vaterland — sógor, ha a magyarok nem féltek a fanatikus Tiszától, a kinek pénz és minden törvényes hatalom a kezében volt, még kevésbbá fognak félni das Galgócitól, a kinek csak a törvényte­len nyers hatalom lenne a kezében. De hát várjon kell-e itt das Galgócinak rendet csinálni ? Nemre épen most vagyunk a rendcsinálás útján, a Tisza Pista által rém butasággal okozott felfordulás után ? Csakhogy Tisza échlopysága így kiál­tott fel a választás első napján a pártját ért roppant vereség hallatása: ,,Az egész ország megőrült !" Beck őkamaristasága pedig így : „Ungarn ist für Österreich ver­ ”

Next