Pécsi Közlöny, 1905. február (13. évfolyam, 13-27. szám)
1905-02-02 / 13. szám
1909. február 2. PÉCSI KÖZLÖNY gyermekmenhelynek az orvosai tartanak időnkint telepvizsgálatot. A gyermekekért az állam fizet, de akik képesek fizetni, vagy legalább hozzájárulni, azoknak fizetniök kell, a méltányosság határain belül, sőt a csecsemő vagy a gyermek kárára, hozzájuk formálva a rideg törvényt is és inkább a formán változtatnak, minthogy a gyermeknek legyen kára, nehogy csak egy elvesszék e kisdedek közül. A gyermekmenhely a gyermekeket olyan családokhoz iparkodik kiadni, akik erkölcsileg, részben anyagilag megfelelők a községi és teleporvosi bizonyítvány alapján. Természetes, hogy ezt ellenőrizni nem könnyű dolog . Ilyen nagyarányú, nagy gondot, nagy körültekintést kívánó intézmény nagy apparátust is kíván. Legfontosabb, hogy ezeknek az e hagyott gyermekeknek a neveléséről, a helyzetéről, jövőjéről is gondoskodni, arra falügyelni kell. Azért a magyar gyermekvédelem egy eléggé eredeti, egyrészt modern államokat (Angol és Olaszországot) is utánzó, észszerű, szép és célhoz vezető módról is gondoskodot. i. hogy magának a társadalomnak is beleszólást enged az elhagyott gyermekek felügyeletébe és ellenőrzésébe. Ez az úgynevezett telepbizottság (a menhely székhelyén a menhely bizottság), amely a gyermekvédelemnek fontos faktora kell, hogy legyen nálunk. Minden helyen, ahol telep van, telepbizottság alakítandó az intelligensebben, humánusabban, gondolkodó nők és férfiak közül. Ez a telepbizottság ellenőrzi, védi a gyermekeket, irányt szab félig-meddig (természetesen a leghumánusabb és legfelvilágosodottabb irányban) a nevelésüknek, segít az államnak az ő nehéz és gyönyörű feladatában, esetten néz, mert ne tehetnék meg ugyanezt János úr és az ő Mariskája — az elhatározó lépés után.) Nem tudott aludni az egyikösszeesküvőt sem. Mariskának olyan rosszul esett minden, ami vele aznap történt — utoljára. Minden utoljára. A mamája este, hite szerint utoljára csókolta meg, az ő puha kis ágyacskájába utoljára feküdt, csak a jó Isten tudja, hogy holnap már a puszta földön a szabad ég alatt , vagy valamely jószívű ember kegyességéből valamilyen pajtában egerek és házinyulak társaságában pihenhet meg a nap sok szenvedése után, a rengeteg fáradságtól teljesen kimerülten. Megbánta már ezerszer fogadkozását, sajnálta egész tönkre züllött életét. Majd rózsás képeket szőtt felizgatott képzelete a jövőről, hiszen mellette lesz János úr. Több,János vitéz, az az ő szemében a mai naptól fogva. S tündén szárnyakon repülő képzelete lassan lassan elvitte az álmok országába. János vitéze soha nem látott, sehol le nem irt szörnyekkel harcolt, megölték, aztán csodás módon újból életre kelt. Boldogság, fájdalom, öröm, rettegés, gazdagság és nyomor egymásukén változtak álomképeiben, s fel-fel riadt lázálmából, hogy ébren folytassa kínos álmait, emésztő tépelődéseit János úr sokkal elszántabban viselte Ezeknek a telepbizottságoknak a hivatása annyira fenkölt, annyira nemes, de annyira szükséges is, hogy minden, szívvel, lélekkel bíró embernek iparkodni kellene, hogy részt vehessen e feladatban. A legmodernebb államban, Angliában, nagy súlyt helyeznek arra, hogy a társadalom, ezek között főleg a nők, a gyermekvédelemmel foglalkozzanak. Különösen épen az angol gyermekvédelmi rendszer szerint a telepbizottságok hivatását főleg nők végzik, akik a gyermekeket a lakásukon ellenőrzik, egészséges állapotukat, élelmezésüket, taníttatásukat figyelik meg. Az erre a célra megbízott két generálinspektor is nő. Azonkívül minden unionban van egy Boarding out Comittee, amelyek a gyermektartásra, felnevelésre alkalmas családokat maguk választják ki és legalább is hathetenkint meglátogatók a gyermekeket, így Angliában a gyermekvédelmet félig meddig rég a maga vállaira vette a társadalom. Erkölcsileg is eddig az elhagyott gyermekek voltak a legutolsók. Nevelés, oktatás, szeretet hiányában nőttek fel. Legtöbször tolvajokká, naplopókká, szédelgőkké váltak, de egészségügyi tekintetből is csak kárt okoztak : terjesztői voltak a gyermekbetegségnek, felügyelet és sokszor teljesen orvosi kezelés híján voltak. A gyermekvédelem iparkodik segíteni ezen. Egyformán derék és képzelt, egészséges gyermekeket akar nevelni tisztességes derék emberekké és ez nagyrészben, állami intenziók szerint, a telepbizottságoknak volna a hivatásuk, akik ilyenformán egy nagyon fontos szociális kérdésben, az elhagyott gyermekek védelmében és felnevelésük ellenőrzésében működnének közre. Gondoljunk a legszebb tanításra : A ki italt ad egynek e kicsinyek közöl, csak egy pohár hideg vizet .... nem veszti el annak jutalmát. Ha valaki egy ilyen gyermeknek gondját felveszi az én nevemben, nékem veszi fel gondomat. Aki ennek a tanításnak az értelmében akar cselekedni, az a modern gyermekvédelemnek is segítő társává lesz. délt őneki már nem volt oka a tépelődésre. Most már egész fatalizmussal és tökéletes könnyelműséggel gondolt arra, ami lesz. Vagyis inkább nem gondolt rá, nem törődött vele. Holnap délután az aláírott intőt be kelene mutatni osztályfőnökének, pedig annak darabjait már ma szertehordta a hideg téli szél. Most már nem is lehet arra gondolnia, hogy nem fog megszökni, holnap délben meg fognak indulni nagy utjukra. Holnap utoljára megszekírozza (vagy tán pofon is veri) a tanárokat. Nem, mégse pofon nem veri, mert akkor skandalum lesz s az apát hivatják, s ő nem szökhetik meg. Mindenesetre az az egy vigasztaló azért van az egész esetben, hogy holnapra nem kell, nem fog készülni. Élvezettel gondolt rá, hogy a többi hogy magolja a holnapi leckéket, míg ő, — haha ! mig ő ! .... Aztán azzal kezdett foglalkozni, hogy mit viszen el holnap iskolába, egypár könyvet otthon feled, amit magával visz, azt úgyis el kell dobálnia, vagy a padban hagynia. De mit pakoljon el a nagy ujra. Mert nagy csomago, sőt csomagot egyátalán nem akar vinni, azt eddig se tette, ezután se fogja tenni — itthon, ahol mindenki ismeri. Legfeljebb csak Amerikában lesz erre utalva. Ott Isten neki — de hogy itt ... . olyan nincs ! Magához vette zsebpénzét, egy kis fésűt, fogkefét, az asztalról elcsent két szivart, (majd valakinek odaadja, akinek valami szívességet teszen), egy skatulya gyufát, majd temérdek cigarettát csinált s teletömte velük óriási cigaretta tárcáját Egymásután jutottak eszébe még más apróságok s késő éjjelig azzal foglalkozott, hogy elvigye-e magával ezt, vagy amazt. Azután lefeküdt s elaludt mint a bunda. Reggel alig tudta anyja fölrázni s majd elkésett az iskolából. Hogy az iskolában nem tudott, de nem is akart figyelni, azt hiszem, egész természetesnek tarálja mindenki. Úgy szerette volna, ha valamelyik tanárjával feleselhetett volna, de nem nyílt alkalma rá, mert eznap, nagy boszúságára egyik tanár sem látszott figyelmetlenségeivel törődni. Végre elérkezett a hőn várt 11 óra. Igaz, hogy még egy óra hátra lett volna, de Marina eznap csak 11-ig volt előadáson, tehát úgy állapodtak meg, hogy a János úr az utolsó órát elbliceli. Aztán találkoztak is az előre megállapított helyen. Mindegyikök azt hitte, hogy a másik nem fog eljönni, s magukban már majdnem örültek, hogy így a nagy kérdés, amelyet maguk elé állítottak, a legszebben, a legsimábban megoldódik. János úr már kezdte megbánni, hogy magával csábította, a romlásba döntötte a A mumus. A „Vaterland a bécsi utraklerikális absolutis” párt magyarfaló közlönye a mai magyarországi helyzetről írva, az osztrák uralomra végzetes alakulás fölötti szepngésében azzal fenyegeti meg Magyarországot, a kamarilla háta mögül, hogy a napokban leküldik Galgóci lembergi hadtestparancsnokot rendet csinálni. Tehát: „Das Galgóci" (ahogy a király őt a derdhedas rosszul tudása nevezi) az elsőrangú mumus, a másodrangú Lobkovitz herceg, budapesti hadtestparancsnok. Azért elsőrangú das Galgóci, mert kifelé azt mondhatná Ausztria : „íme, egy magyar embert bíztunk meg Magyarország pacifikálásával, egy olyan magyart, aki a közös hadseregben még a derdhedast sem tudta megtanulni s mégis táborszernagy lett belőle". Nos, kedves Vaterland — sógor, ha a magyarok nem féltek a fanatikus Tiszától, a kinek pénz és minden törvényes hatalom a kezében volt, még kevésbbá fognak félni das Galgócitól, a kinek csak a törvénytelen nyers hatalom lenne a kezében. De hát várjon kell-e itt das Galgócinak rendet csinálni ? Nemre épen most vagyunk a rendcsinálás útján, a Tisza Pista által rém butasággal okozott felfordulás után ? Csakhogy Tisza échlopysága így kiáltott fel a választás első napján a pártját ért roppant vereség hallatása: ,,Az egész ország megőrült !" Beck őkamaristasága pedig így : „Ungarn ist für Österreich ver ”