Pécsi Közlöny, 1905. november (13. évfolyam, 231-255. szám)
1905-11-01 / 231. szám
1905. november 1. Szerda. XIII. évfolyam 231. uxim. Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyseumatea 4. Véreit és lEtermbe r. tercifocíim. 111 Fősz«rkesztő : Dr. EGRI BÉLA, ügyvéd, országgyffl.4i képviselő. Dömös Anzelm Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. as?» Kéziratot nem adumig vissia Előfizetési érák: Egész évre 24 K fllérre 12 K, negyedéért 6 K, így hónapra 2 K. Egyes svám ára 10 fillér. i netta .oa así© . Színházi Sohavlok Össsi újdonsága a legdivatosabb BLÚZOKBAN ruhadiszek és szalagokban, harisnya, gyermekruhácska és köpenyek, keztya és esőernyökben. Radical- és angol fűzök gyári raktára. Fehér és színes férfi ingek, sár czipő, Jäger alsóruházat. Nyakkendő különlegesség a legszebb választékban. ^Litoyal Varrni PÉCS, Király utcza 3. Kézimunka dús választékban. A császár joga? Irta: Egry Béla dr. országgyűlési képviselő. Pécs, 1905. okt. 31. A „Neue Freue Presse“, ez a minket önzetlenül szerető kedves jó barát, az öszbirodalmi eszme eme lelkes előharcosa s ennek nyomán több bécsi laptársunk napok óta arról cikkezik, hogy küldjön ki a két törvényhozás egy-egy bizottságot, mely együttesen tárgyalva igyekezzék a nemzet és császár közötti ellentétet, — mely az új kormány kinevezését hozó királyi leirat szerint nem létezik — kiegyenlíteni és ezzel a válságot megoldani. Ha ezen parlamenti bizottságok tárgyalásának anyagát, csupán a két államot közösen érdeklő közgazdasági kérdések közmegnyugvásra való megoldása képezné, akkor magam is azt mondanám kíséreljük azt meg, de amikor ezen közös tárgyalásoknak főanyagát osztrák részről, az egyedül minket érdeklő nemzeti követelésekről való lemondás képezi akkor bizottságok kiküldése nemcsak céltalan, de teljesen hiábavaló lenne. Hogy osztrák részről a fő cél ez lenne, az kitűnik osztrák laptársaink ama nyilatkozataiból, hogy az általunk katonai téren felállított követelések egyenesen sértik a császárnak az 1867. évi XII. t. c. 11. §-ába lefektetett és fentartott jogát, s követelésünkkel belemarkoltunk a császári hatalom jogkörébe. A bécsi lapoknak ezen és ehhez hasonló kijelentéseiből okszerűen megállapítható az, hogy a békére és a válság megoldására csak az esetben lehetne kilátás, ha mi a magyar vezényszó behozatalára irányuló kívánságunktól elállunk , arról lemondunk. Hát ezt mi is bölcsen tudjuk, ehhez sem a bécsi lapok tanácsára nincs szükségünk, de nincs szükségünk ilyen célból kiküldendő parlamenti bizottságra sem, mert, ha a nemzet el akarna állani jogos követelésétől, akkor bizottság kiküldése felesleges, mert a válság e nélkül is rég megoldatott volna és ma nem a Fejérváry kormány, hanem a koalíciós kormány volna uralmon. A bécsi lapok szerint a vezényszó megállapítása császári jog, s amikor mi a magyar vezényszó behozatalát követeljük a hadsereg magyar ezredeiben, akkor ezzel belemarkolunk a császári hatalom jogkörébe. Hát tlaptársaink nagy tévedésben vannak, mert Magyarországon nincs senki, aki akár a császárt vagy királyt megillető jogkört sérteni, vagy elvitatni akarná. A magyar nemzet álláspontja mindig az volt, ha adott jogot uralkodójának ezt nem egy idegen, nem egy német ajkú uralkodónak adta, hanem adta azt az alkotmányos magyar királynak és nem az osztrákcsászárnak. Az alkotmányos magyar királyok nem egy törvényt szentesítettek, melyben ki van mondva, hogy az állam nyelve a magyar, s az állam minden intézményében (tehát a hadsereg magyar részében is) magyar legyen ! Ezen törvényeket királyaink nemcsak szentesítették, de esküt is tettek arra, hogy a törvényt megtartják és másokkal is megtartatják ! Nehogy az osztrák vélemény kétségben legyen aziránt, mintha a hadsereg magyar része kivétetett volna az intézmények közül, hivatkozom a királyi szentesítést nyert és mai napig is hatályban levő 1808. évi I. t. c. 13. §-ára, mely minden kétséget kizárólag, félremagyarázhatlanul rendeli, hogy : „a magyar csapatokra és századokra osztott hadsereg hazai nyelven nyerjen oktatást, megtartván parancsszavakban, az úgynevezett vezénylő szakban a magyar nyelvet.* Semmi kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy a hadsereg magyar csapatai vezénynyelve (kommandója) csak magyar lehet, a nemzet tehát törvényes alapon áll és nem markol semmiféle császári hatalmi jogkörbe, amikor a hadsereg magyar ezredei részére a magyar vezényszót követeli. De nehogy ezen illusióban ringathassa magát bárki is, hogy a hivatkozott 1808. évi törvényt az 1867. évi XII. t. c. 11. §-a megváltoztatta volna, hogy ezen jogból császári jogot formált, foglalkozni fogok a 11. §-al is és ki fogom nemcsak mutatni, de bizonyítani fogom azt, hogy mi követelésünkkel sem az osztrák császár sem a magyar király jogát nem sértjük és semmiféle jogába bele nem markolunk s ilyentől megfosztani nem akarjuk. El kell itt ismernem, azt, hogy a bukott ármánypárt és annak jogászai az úgynevezett korona-jogászok — ők tudják, de mi is tudjuk miért — a 11. §-nak ugyanolyan értelmezést adnak, mint az osztrákok, mondván, hogy a vezényleti nyelv megállapításának joga felségjog. Sokat foglalkoztam ezzel all. §-al, s így nem nagy fáradságomba fog kerülni annak kimutatása és bizonyítása, hogy az osztrákok és az osztrákokkal egy húron pendülő magyarok nézete helytelen, azt állíthatnám rosszhiszemű. Az 1867. évi XII. t. , 21. §-a ekként szól: „Ő felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán, ami az egész hadseregnek és igy a magyar fejedelmi jogai folytán, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az öszszes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el. Nem terjeszkedem ki az alkotmányosan gyakorlatidér fejedelmi jog magyarázgatására, ezt nálamnál sokkal hivatottabbak elegendőképen megmagyarázták már, hanem egyenesen arra a rosszhiszeműen magyarázott, Mai számánk 10 oldalra terjed.