Pécsi Közlöny, 1905. november (13. évfolyam, 231-255. szám)

1905-11-01 / 231. szám

1905. november 1. Szerda. XIII. évfolyam 231. uxim. Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyseum­atea 4. Véreit és lEterm­be r. tercifoc­íim­. 111 Fősz«rkesztő : Dr. EGRI BÉLA, ügyvéd, országgyffl.4i képviselő. Dömös Anzelm Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. as?» Kéziratot nem adumig vissia Előfizetési érák: Egész évre 24 K fllérre 12 K, negyedéért 6 K, így hónapra 2 K. Egyes svám ára 10 fillér. i nett­a .oa así© .­­ Színházi Sohavlok Össsi újdonsága a legdivatosabb BLÚZOKBAN ruhadiszek­ és szalagokban, harisnya, gyermekruhácska és köpenyek, keztya és esőernyökben. Radical- és angol fűzök gyári raktára. Fehér és színes férfi ingek, sár czipő, Jäger alsóruházat. Nyakkendő különlegesség­­ a legszebb választékban. ^Litoyal Varrni PÉCS, Király utcza 3. Kézimunka dús választékban. A császár joga? Irta: Egry Béla dr. országgyűlési képviselő. Pécs, 1905. okt. 31. A „Neue Freue Presse“, ez a minket önzetlenül szerető kedves jó barát, az öszbirodalmi eszme eme lelkes előharcosa s ennek nyomán több bécsi laptársunk napok óta ar­ról cikkezik, hogy küldjön ki a két törvényhozás egy-egy bizottságot, mely együttesen tárgyalva igyekezzék a nemzet és császár közötti ellenté­tet, — mely az új kormány kineve­zését hozó királyi leirat szerint nem létezik — kiegyenlíteni és ezzel a válságot megoldani. Ha ezen parlamenti bizottságok tárgyalásának anyagát, csupán a két államot közösen érdeklő közgazdasági kérdések közmegnyugvásra való meg­oldása képezné, akkor magam is azt mondanám kíséreljük azt meg, de amikor ezen közös tárgyalásoknak főanyagát osztrák részről, az egye­dül minket érdeklő nemzeti követe­lésekről való lemondás képezi akkor bizottságok kiküldése nemcsak célta­lan, de teljesen hiába­való lenne. Hogy osztrák részről a fő cél ez lenne, az kitűnik osztrák laptársaink ama nyilatkozataiból, hogy az álta­lunk katonai téren felállított követe­lések egyenesen sértik a császárnak az 1867. évi XII. t. c. 11. §-ába le­fektetett és fentartott jogát, s köve­telésünkkel belemarkoltunk a csá­szári hatalom jogkörébe. A bécsi lapoknak ezen és ehhez hasonló kijelentéseiből okszerűen meg­állapítható az, hogy a békére és a válság megoldására csak az esetben lehetne kilátás, ha mi a magyar ve­zényszó behozatalára irányuló kíván­ságunktól elállunk , arról lemondunk. Hát ezt mi is bölcsen tudjuk, ehhez sem a bécsi lapok tanácsára nincs szükségünk, de nincs szüksé­günk ilyen célból kiküldendő parla­menti bizottságra sem, mert, ha a nemzet el akarna állani jogos köve­telésétől, akkor bizottság kiküldése felesleges, mert a válság e nélkül is rég megoldatott volna és ma nem a Fejérváry kormány, hanem a koalí­ciós kormány volna uralmon. A bécsi lapok szerint a vezény­szó megállapítása császári jog, s amikor mi a magyar vezényszó be­hozatalát követeljük a hadsereg ma­gyar ezredeiben, akkor ezzel bele­markolunk a császári hatalom jog­körébe. Hát t­­laptársaink nagy té­vedésben vannak, mert Magyaror­szágon nincs senki, aki akár a császárt vagy királyt megillető jog­kört sérteni, vagy elvitatni akarná. A magyar nemzet álláspontja mindig az volt, ha adott jogot ural­kodójának ezt nem egy idegen, nem egy német ajkú uralkodónak adta, hanem adta azt az alkotmányos ma­gyar királynak és nem az osztrák­­császárnak. Az alkotmányos magyar királyok nem egy törvényt szentesítettek, mely­ben ki van mondva, hogy az állam nyelve a magyar, s az állam minden intézményében (tehát a hadsereg ma­gyar részében is) magyar legyen ! Ezen törvé­nyeket királyaink nem­csak szentesítették, de esküt is tettek arra, hogy a törvényt megtartják és másokkal is megtartatják ! Nehogy az osztrák vélemény kétségben legyen aziránt, mintha a hadsereg magyar része kivétetett volna az intézmények közül, hivat­kozom a királyi szentesítést nyert és mai napig is hatályban levő 1808. évi I. t. c. 13. §-ára, mely minden kétséget kizárólag, félremagyarázhat­­lanul rendeli, hogy : „a magyar csa­patokra és századokra osztott had­sereg hazai nyelven nyerjen oktatást, megtartván parancsszavakban, az úgy­nevezett vezénylő szakban a magyar nyelvet.* Semmi kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy a hadsereg magyar csa­patai vezénynyelve (kommandója) csak magyar lehet, a nemzet tehát törvényes alapon áll és nem markol semmiféle császári hatalmi jogkörbe, amikor a hadsereg magyar ezredei részére a magyar vezényszót kö­veteli. De nehogy ezen illusióban rin­gathassa magát bárki is, hogy a hi­vatkozott 1808. évi törvényt az 1867. évi XII. t. c. 11. §-a megváltoztatta volna, hogy ezen jogból császári jo­got formált, foglalkozni fogok a 11. §-al is és ki fogom nemcsak mutatni, de bizonyítani fogom azt, hogy mi követelésünkkel sem az osztrák császár sem a m­agyar király jogát nem sért­jük és semmiféle jogába bele nem markolunk s ilyentől megfosztani nem akarjuk. El kell itt ismernem, azt, hogy a bukott ármánypárt és annak jogá­szai az úgynevezett korona-jogászok — ők tudják, de mi is tudjuk miért — a 11. §-nak ugyanolyan értelme­­zést adnak, mint az osztrákok, mond­ván, hogy a vezényleti nyelv megál­lapításának joga felségjog. Sokat fog­lalkoztam ezzel all. §-al, s így nem nagy fáradságomba fog kerülni annak kimutatása és bizonyítása, hogy az osztrákok és az osztrákokkal egy húron pendülő magyarok nézete hely­telen, azt állíthatnám rosszhiszemű. Az 1867. évi XII. t. , 21. §-a ekként szól: „Ő felségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán, ami az egész hadseregnek és igy a magyar fejedelmi jogai folytán, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az ösz­­szes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el­. Nem terjeszkedem ki az alkot­mányosan gyakorlatidér fejedelmi jog magyarázgatására, ezt nálamnál sok­kal hivatottabbak elegendőképen­ meg­magyarázták már, hanem egyenesen arra a rosszhiszeműen magyarázott, Mai szám­ánk 10 oldalra terjed.

Next