Pécsi Közlöny, 1906. január (14. évfolyam, 1-23. szám)
1906-01-03 / 1. szám
Évfordulón: Beszámolunk mi is közel egy évi működésünkről, azért, hogy olvasóink ítéletet mondhassanak felettünk. Mint napilap ez évi február hó 15-ike óta állunk a függetlenségi eszmék harcosainak sorában és büszkén valljuk, hogy a mai oly nehéz időben, erőnk egy percre sem lankadt, kitartásunk munkakedvünk egy pillanatra sem hagyott el, —, becsülettel harcoltunk. Önérdek nélkül szembeszállva a legalávalóbb gyavitásokkal is, küzdöttünk mindig az igazságért. Minden jogos érdek szószólóra lelt bennünk s akkor, amikor a szociális kérdés, igazán kenyérkérdés volt, ennek a szociális kérdésnek aktuálissá váltakor a bányász sztrájk alkalmával nem volt törhetetlenebb, nem volt ernyedetlenebb harcosa mindaddig, míg csak az éhező nép helyzetének jobbra fordultát ki nem vívtuk. Ezt sem azért tettük, hogy a tömeg tapsaiban gyönyörködjünk, mert akkor, amikor ezt a tömeget a hatalom önző, hazafiatlan, alkotmány és törvényellenes törekvéseihez eszközül akarta felhasználni — ugyanezen tömeggel szállottunk szembe, kitévén magunkat a terrorizmus oly nemének, amely hogy a kitört és még ma is tartó sztrájkban nem sikerült, az igazán nem a kitartóan sztrájkoló szedőkön múlott. " Tántoríthatatlanul és megfélemlíthetetlenül megyünk a magunk elé szabott utón, amelynek végcélja az 1848-iki törvények teljes kiépítése. Magasan lengő zászlónkra a nemzeti eszmék vannak írva ezeknek szolgálatában állunk csatasorba is harcolunk a szó és a toll mindenhatalmával! Ez volt programmunka mult- ban, ez lesz a jövőben is, ebben a munkánkban segítettek a múltban is oly kiváló tagjai a szövetkezett ellenzéknek, mint Kossuth Ferenc, Apponyi Albert gróf, Wlassics Gyula, Egry Béla dr., lapunk főszerkesztője, Rátkay László, Benedek János, Ferdinandy Béla, Vajay •• István, Kerese György, Búza Barna, Smialovszky, Valér, stb. stb., akik nem csak az elmúlt évben keresték fel munkáikkal lapunk hasábjait, de támogatásukat a jövőre is megígérték. Nyugodtan várjuk olvasóink ítéletét, mert minden erőnkkel, minden tudásunkkal, úgy szóban, mint tettben mindig a nemzeti ügy diadalát mozdítottuk elő a múltban és ez lesz célunk a jövőben is. A „Pécsi Közlöny“ előfizetési ára : Tisztelgés Erreth Jánosnál. Megírtuk múlt számunkban, hogy a város képviselő testülete tisztelegni fog. január 1-én a jóléti bizottság .elnöknél Erreth Jánosnál. Január 1.-én tizenegy órakorgyülekeztek a városi , bittsági ■ tagok .a Royal szállodában... ■ .. . innen mintegy nyolcvan bizottsági tag indult Erreth János lakására. Bodó AI. úr dr., volt a küldöttség szónoka és a pontető szavakkal üdvözölte : Kedves Barátunk ! , , A kinek ellenségei vannak, az közönséges ember nem lehet, de annak vannak igaz jó barátai is.* Ezt tanítja a köztapasztalatai. Hogy kik ellenségeid? azt tudod é,% ismered !,Hogy kik jó barátaid? %zoxa m —- ■— —---------kiknek töredéke Íme körülötted ven és képviseli Pécs sz. k. véres közönségét Az imént hivatkozott köztapasztalati állítás áll úgy a magán egyénre, mint a közjó terén működő és küzködő hazafira is. Midőn az újév alkalmával mindezek körülötted csoportosulnak , a közélet terén működők és jó barátok, lehetetlen kitérnünk a mindenséget alkotó múlt, jelen és jövőnek rövid vázolása elöl. " Elsírta a magyar költő, hogy: “Múltadban nincs öröm és jövődben nincs remény ... ” Ámde hála Istennek most már elmondhatjuk reád nézve megfordítva azt, hogy : »Múltadban volt öröm és jövődben van remény.* Téged, mint magán egyént a múltban sok öröm ért, ennek hatása a mostani kevéstelen és hogy ilyen még érjen örvendetesebb jövőben azt egy szívvel egy lélekkel ma kívánjuk is. A közélet terén való működésed is megnyugtató és örömmel teljes. A mait év küzdelmei ime örvendetes jelent biztosítanak de hogy a jövő mit hoz e téren, azt sejdíteni lehet, ugyan, de tudni még nem. A német költő mondja Wer rastet, der rostet* Ezen arany igazságból merítjük azt a tudatot, hogy nekünk megnyugodni most és határainkon pihenni nem szabad hanem tovább halani és tovább küzdeni szükséges. E sokat szenvedett, de oly édes magyar haza az elmúlt évben ősi alkotmányának megvédésére és az eddig kiküzdött eredmény biztosítására kirántotta már rozsdásodni kezdő fegyverét. Ezt a fegyvert tokjába dugni most már nem szabad nehogy újra rozsdásodásnak , induljon. Ehhez azonban eszközök kellenek és ilyenek akadnak !* Mert,jó a cél, mit kitüzel magadnak* és kitüzénk magunknak. Ezen eszközök : jó hadi tgps, összetartó és,jól fegyelmezett hadserg és pénz. Mindezek, kezünkben vannak ugyan már, de ezzel meg nem elégedhetünk s hozzá- tesszük a magunk részéből, hogy a jó haditervhez az ezt elkészítő jó hadvezér is kell. Voltál vezérünk a múltban és annak tartunk a jelenben és erre kérünk a jövőben is. Talán aggaszt, hogy e kellékek a jövőben nem lesznek meg? Ha van ámint■ hogy van is jó hadvezérünk, az meg fogja Egy évre . Félévre . . Negyedévre Egy hónapra 24 kor 12 „ 6 „ 2 „ Négy évszak. Tavasz. Csillagos, holdvilágos éj volt; olyan éj, midőn fakadó bimbók bűbájos urát hordja a szellő, midőn a kezdő élet .(.elmeivel tele föld szivének dobbanását ,ani. Midőn röpködnek a bolyhos éji lepkék , midőn minden hallgatás midőn mégis minden mond valamit, a mit ha nem is értünk, de érezünk . . . Ketten jártak karöltve a csendes, langyos éjben. Karöltve, egymáshoz simulva, szivekben az édes szerelem, kezdő szent érzelmeivel. Hallgattak. Olyan sokatmondó volt mégis ez a hallgatás. Mindenik saját külön, de egymásba kapcsolt érzelmeivel volt elfoglalva. Aztán a férfi megfogta kezét a leányra , a szemébe nézett és halkan, lágyogással kérdé: — Szeretsz ? A leány szeme égett, majd nedves lett és kezét keblére szorítva, s’ájtva szólt. — úgy érzem . . . Mindketten úgy érezték s úgy remélték, hogy örökké tart minden: a tavasz is, a szerelem is . . . Nyár. Szép éjszaka, forró éjszaka, szeretkezésre való bűnös éj . Véres éj. A férfi m jár és indulni akar, , lesze A kutya gándozik ; tudja, hogy jó napja lesz ha valami vadat elejtenek. Azt azonban nem tudja, hogy ma más vadra várnak . . . Az asszony oda megy a férfihez, megöleli, okolja. Van a csókjában valami erő. Bucol, éget, tüzel; a vért lángra bírja gyújtani a férfiban. A férfi magához vonja nagyon és folyton elebben. A csókot is visszaadja. — Aztán vigyázz ! mondja az asszony nehogy bajod essen ... A férfinak, mhha elszállt volna minden gyanúja — kérdi: — Hát igazán szeretsz még ? . . . De úgy ejti őt, mintha parancsolná rá a fele — Mohi még jobban — feleli az aszszony és hozzá simul mint a cica, miközben a fehér ingrált ügyesen lecsúsztatja. — Olyan nagy forróság van . . . A férfi csókot nyom az egyik hófehér halomra — és megy. Künn a szellő csak lopva jár, néha és hordja le a fülemüle csattogását arra a kapaszkodó alatti ház felé, honnét a férj nemrég távozói el s ott kicserélik eszekedőbb, szerelmesebb hangokra, amely ugyan csendesebb, suttogóbb és mégis olyan sértő, bosszantó vérlázító . . . Valaki figyel a hegytetőről le a házra. A vér lázassan kering ereiben. Égő szemeivel meredten bámul le a kis fehér pont felé. A puskája ma éppen vaddisznó sörétre van töltve, mind a két csöve. A lágy puha pázsit nem ad nyugvó helyet neki, kúszik rajt, talán önkéntelenül, lefelé, a rendben, minden nesz nélkül. Valami vonzza . . . Mintha a suttogást is hallota volna . . . Valami biztatja : menj, csak menj !... A játszogató esti szellőt két erős durranás rázza meg, utánna pedig elő stt6. január 3.