Pécsi Közlöny, 1906. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1906-01-03 / 1. szám

>M0, januáf S. JHÉGfli kOBLÍHY rTV'--V». /... V '•->■>: aeipálai tudés a jó htditemt, Est m«f tudoful T# esinálui Kedve* Barttaarc és­ ve­­zérűak ! A részleteket kidolgoz* tik mi és lete*z*iUviaszok ugyancsak mi, akik itt fcirtíl-tted csoportosulunk és ígérjük, hogy Mindvégig Veled leszütk. A figyolrast és összetartozaodósigot és egyetértést biztosíthatná az újra létki­­tétedé .Vér*« Egylet.* A fegyelemnek meg- Félsítkatlanságát biztosi­thatná kizárólag a mi­­céloikat szolgáló sajtó, ennek az ezan irányban szintén szükség­es intenzivebb fejlesztése, áldozatkészség és anyagi támo­gatás. Hozott­­ múltba» Pécs sz­kír. Városa, a sajtó, Te is, mi is, szóval minida­nnyian kaptunk áldozatokat e sokat szenvedett ország és­­ mindig mellőzött Város érdeké­ben és ha ezeket megbozzuk a jövőben ide, de fokozódottabb mértékben, akkor ürömmel fogják elmondani tudni, hogy mégis csak boldog lesz a magyar. Mindezek azonban még oly részlet­kérdések, melyekre most kiterjeszkedni n­em szükséges. A múltban megtörtént az, hogy el­keseredetten kellett felkiáltani a­ költővel mit Jóknak: „Mi dörömböl az ég boltozat­ján ! ?* Dörömböltünk mi is az elmúlt év-­ben , nem is csekély eredménynyel. Döröm­bölnünk kellett, mert ellenségeink a­­Viri­bus Unitis* jeligéje alatt többször és ismé­telten lenyűgöztek. Tovább is kell döröm­bölnünk, nehogy újra és végleg lenyűgöz­zenek ! E jelszónak hatalmát azonban felismervén az egész ország, januártól decemberig ugyancsak a­­Viribus Unitis* jelszava alatt sikereket biztosított magának. Vájjon nem lélekemelő tudat-e az, hogy az országgyűlésnek két nevezetes faktora: * képviselőhöz és főrendiház egyhangúlag visszakiál­totta a­­Viribus Unitist jelszavát azoknak, kik törvénytisztelet hiányából aljas kísérletezésekre vetemedtek ősi al­kotmányunk kijátszására. Adjuk ki tehát mi is a jelszót és tegyünk a szériát és mondjuk egy szívvel, egy lélek­kel : együtt maradunk, együtt küzdünk. Örülünk és reménykedünk a jobb jövőért. Ámde most ne keseregjünk a mai napon, hanem kívánjuk a Mindenhatótól édes hazán­k és szeretett városunk boldogságá­nak kivívhatása céljából azt, hogy velünk együtt közreműködvén a mi élünkön tartson meg a Mindenható a boldogabb új eszten­dőbe k­iá­lláss jó *gésségbe*, taljes erőben, ifjú tűzzel agy műit­ magán embert, vala­­asint a közjó taré* működd vezérünket is! Boldog ej évet ! Éljen Efreth János) - Efreth János az üdvözlő beszédekre a következőkben vál­aszait ■: Kedves barátom! Tisztelt polgártár­saié», kedves barátai»! Szivem leg­bensőbb búrjait rezeglati meg mai megjelenésük és üdvözletük, a mellyel engem érdemen felül megtisztelni kegyese** voltak. A­z időn, míg a közélet terén hivata­los állát foglaltam el, * kartársai db . újévi jó kivánataikkal felkeresni szívesek voltak, mindenha őszinte igaz benső erem töltötte el keblemet, mert megjelenésükben ragasz­kodásuk bizonyítékait szemléltem, az önök ipai megjelenése, annál nagyobb örömet kel­tett szívemben, mert kortársaimnak a múlt­ban irányomban kifejezett ezen kitüntetésé­ből részt igényelt az elnök is, az önök mai megjelenése kizárólag a hatalmi hatáskörrel még a legtávolabbról se bíró egyszerű pol­gárnak szól, a ha szívemhez egyátalán a büszkeség érm­e férhetne, méltán büszkének mondhatnám ezért magamat. De kedves barátaim, ragaszkodásuk mai kifejezése még egy más érzelmet kelt bensőmben, melyet boldogítónak mondhatok,­­mert forrását az érzelmi solidaritásban, érzelmi egységben találom, mely az önök és az én egész bensőmet áthatja és összkapcsolatban tartja; s ezen érzelem : az önzetlen hazaszeretet, táptorithatla a hűség ősi alkotmányunkhoz; a lankadatlan buzgalom, egyesült­ erővel visz­­sza­verni tőlünk lethetőleg minden megtá­madást, melyet hazánk önállósága és függet­lensége, ősi szabadságunk, és törvényen alapuló nemzeti jogaink ellen nap-nap után intéz a hatalmi kör. Bodó barátom utalt arra, hogy nyo­masztó önsúllyal nehezedett a letűnt év hazánkra. —­ Fájdalom Úgy van. —• S ezen, hazánk és nemzetünk ellen irányult áldatlan csapásokat intézték él azok, kiknek hiva­talos állásukból folyó legelső rendű kötel­­­­mük a haza és magyar nemzet nagysága, ’ dicsősége és boldogságán egész odaadássá működni s ehelyett, mit tapasztalunk? Azt, hogy a hatalmi körök a legegnikusabb fri­­volitással a demoralizatio, álnokság a f­esz- s tegetés, erőszakosság, törvénytiprás, anar­­­­chikus érzelmek felkeltése, egyszóval a tör­vénytelenségek, és visszaélések, mondhat­nám a közéleti gazságok egész halmazát vették alkalmazésba, hogy Magyarország önállóságát s függetlenségét, a magyar nemzet állami létét mivnél szőkébb sor­sá­tokba szorítsák, hazánkat lehetőleg Ausztria gyarmatává sülyeszszék, s ezen dobzódá­­■ukban annyira merészkedtek, hogy a ma­gyar nemzetre a kimondhatatlan nyo­­mor és szenvedés átkait zudittatták on­nan, a­honnan csak az üdv és boldogság áldásainak kellene és szabadna áradni a nemzetre. Komor volt az elmúlt év, de tán ép ezen már már a végzetességig fokozódott komorsága, derűt is hozott melyből hazánk jövő nagyságának, nemzetünk dicsősége és boldogságának előhírnökét látom életre kelni A nemzetre zúdított nyomor és szen­vedést a hatalmi köröknek j­eztem »való­jában megé­demelt mérvben eléggé meg nem bélyegezhető eljárása öntudatra éb­resztette a nemzetet letkargikus álmából, s­ szemei előtt feltárta, hogy hazai törvényeink­ben biztosított önállóságunk és független­ségünk csak a papíron létezik, de az élet­ben érvényesülést mi irányban sem lelt, tudatára ébresztette hogy a honpolgárok­ban, fájdalom, egy kiterjedten felburjánzott tuilitarizmus szelleme, mely a közéletben­ szereplés irányítójául, az egyéni hiúság és önérdek minél szélesebb keretben­ kielégí­tésére való törekvést és ebből folyólag, a hatalmi érdek szolgálatát első rendű fal­adé­nak minősítette évtizedeken keresztül, lidércfény, mely a nemzetit már-már az örvény szélére vezette és hogy a nemzet­tel együtt a polgárok is létükben és egyé­­­nileg oda ne vesszenek, csak egy mód van, erős elhatározással a rideg önérdek teréről a haza és nemzet közérdeke hű szolgálatába szegődni, s egész odaadással, egyetértéssel és önfeláldozással is ha kell, Magyarország önállósága és függetlensége, dicsősége és nagysága biztosítása nagy művén működni. Az igazi hazaszeretet csak egy önér­dek jogosultságát ismeri el mely a köz­érdekkel ellentétben nincs de a nemz­ti érdekkel szoros kapcsolatban van. Kedves barátaim, a nyájon tel­jes lelki megnyugvássá ...m­etünk e rész­ben múlt évi működőinkre, derekasan kivettük részünket hazonas feladatunk tele­főst szál fel, a­mi olyan mint a fehér fátyol a sötét éjszakában. A durranás után ablakcsörrenés, az­tán valaki elbukik. A másik sikolt és fut nekl a sötét éjszakának . . . A többit a törvény végzi el. Ott állnak mint a ketten a törvény előtt. A férfit szuronyos őr vigyázza. Az asszonynak fehér fakó az arca. Látszik, hogy szenvedett, hogy bűn­­hödött saját lelkiismeretétől A bíró felveti a kérdést: Beismeri, hogy megölte ? A férfi keze ökölbe szorul, beesett­­ szeme lázassan, zavarossan forog mikor­ megadja rá a feleletet: — Beismerem. Százszor is megölném Ezt is ! . . — és rámutat az asszonyra. Hamar vége a komédiának. A bíróság meg-­ hozza az ítélet -— Tíz év! . . A lánc ketté szakadt. A kitámolyog öntudatlanul. Az előszo­bában valaki megérinti a karját. Az asszony az. — Ne haragudj rám — kezdi az — valamit szeretnék mondani. A férfi értelmetlenül rá meredt. — Mit akarhat ez tőle ? A szobában ők ketten vannak, és az ör. — Bocsáss meg .... Hidd el, hogy megbántani ezerszer . . . Tudom, hogy nyomorult dolgot követtem el ellened a mikor megcsaltalak, de Isten látja a lelki­met, megbántam, mindent . . . Nagy adósod vagyok. Kívánj tőlem­ valamit, ami megnyugtat . . . A férfi odatámaszkodik a fa­hoz, hogy le na rogyjék. Kivárjon tőle valamit ?’ Kívánjon tőle az összetört lelkéért, feldúlt, eltemett­­ boldogságáért ? . . . Óh, milyen jó lenne rákiáltani, hogy pusztuljon előle ; a szemébe vágni, hogy somorult, céda, hogy szé­­gyelje magát . . . Vagy két marokba kapu jobb volna, a szép, fehér nyakát és­szőr­Tele van a vidék hóval , tiszta, szűzi szép fehér h val. Az utakon lett csak keleti sár, ahol az emberek jártak. Az emberek mindent sárra taposnak. A becsületet is, a szerelmet is . . . tani, wig megk kül belé a sápadt, fehér arca ... De nem tette. Rettenetesen gyenge, összetört volt ebben a pillanatban. Elvonult lelki szemei A sárgászöld fény világitá meg az ember hajladozó alakját. A haja fehér volt, mint künt & hó. i’egyenütt Ott ült az ■ összetört férfirom a korcsmában egyedü­l egy sarokban E ő’tt’ egy e­cnó üres palóc , etött ifjúsága, szerelme, a tavasz, a nyár .. * Olyan jai esne egy kis meleg a nyárból* — utoljára . . . Az asszony ismételte unszolón : — Nos mit kívánsz tőlem! A szegény megcsalt, összetört lelkű ember magához vonta az asszonyt és aztán válaszolta : — Egy csókot, egy csókot — utol­jára ! . . . Az ör indulást intett Mentek. Kint szitált az eső, a szél halmokat­­ hordott össze a lehullt száraz levelekből. Itt volt a fakó, borongós, szomorú ősz . Tél.

Next