Pécsi Közlöny, 1906. február (14. évfolyam, 24-46. szám)
1906-02-01 / 24. szám
lot, február 1. Cári törtök. XXV. évfolyam 14. héti, Főszerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatalDp. EGRY BÉLA, Lycemantea 4. ügyvéd, országgyelési képviselő. Viteil és tilssts nás 111 Dérnél Anzelm Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. Kéziratát nem aduk vlána Előfizetési árak: Egész évre 1 R, félévre 12 K, negyedévre 6 K, egy Ivónapra 2 K. Emrekám ára ifi fillér. A pőrére vetkőztetek nemzet. Most hogy a vezérlőbizottság a békepontokról tanácskozik, látja a nemzet, hogy a kiegyezés óta uralmon lévő párt, amely az osztrák császártól Magyarország kormányzását bérbe vette, nem hogy kiépítette volna az önálló Magyarországot, hanem azt tartományi nívóra sülyesztette. Látszik ez abból a bécsi nyilatkozatból, hogy a magyar vezényleti nyelv már csak azért sem adható meg, mert akkor a többi ausztriai nemzetiségűek is ugyanezt fogják követelni. Nem állam tehát Magyarország, mint ezt hitte a narkotizált nemzet, csak nemzetiség, csak tartomány, amelyiknek meg kell fizetnie a civilistát mint államnak, de le kell mondani a természettől adott ősi jogáról, a saját nyelvéről, mint hódított tartománynak. Mert tulajdonképen arra folyik most a harc, hogy Magyarország megkapja mindazon collariumokat, amelyek egy önálló államot megilletnek. Ezt nem akarja az osztrák császár. 1867 óta ezen dolgozott a szabadelvű párt is, így hozták meg az 1886. évi XXI. t. cikket, amely a főispánoknak korlátlan hatalmat ad a vármegyei tisztviselők elmozdítására, ha azt merik hirdetni, hogy ez a Magyar állam, ahol csak a magyar nemzeti akarat nyilatkozhatik meg. És ha a vármegyei tisztviselők a császári akarat élő kirendeltjének, a főispánnak parancsa szerint nem táncolnak, elbocsáttatnak. Elképzelhető-e ez más nemzetnél, hogy ez megtörténhessék. Meghozták az 1888. évi XVIII. t. cikket, amely a póttartalékosokat 3 évre behívhatja békeidőben. Mi ez más, ha nem a nemzet újonc megtagadási jogának kijátszása ? A magyar huszárokat kint tartják Galíciában, Bukovinában, a magyar bakákat Boszniában, egy ezredet Bécsben. A magyar tisztek Ausztriában, osztrák tisztek Magyarországon. Mindez miért ? Hogy valami módon tiszt és legénység között a nemzeti együttérzés ki ne fejlődjék, hogy a Magyar haza fogalma a legénységet ne lelkesítse s a magyar nemzeti eszme a közös hadsereg magyar részében mély gyökeret ne verjen. Szóval a tiszt mást akarjon, mint a legénység. Ebben rejlik a közöshadsereg eddigi vereségeinek titka. Inkább gyenge legyen az egész hadsereg, mint annak magyar része, önálló fellépésre alkalmas. Pedig jó lenne egyszer már megérteni, hogy a fegyelem, amely ma összetartja a közös hadsereget, csak békében alkalmas eszköz. A fegyelem már egy nagy gyakorlatnál is meglazul. Háborúban pedig feloszlik. Kell tehát minden hadseregbe egy olyan szer, amely fegyelem nélkül is összetartja, előre viszi a katonát. Ez pedig a nemzeti öntudat fokozása, a haza szent fogalmának a katonába való beoltása által érhető el. Most hogy a békepontozatokról van szó, a vezérlő bizottság békepontozatain kívül kívánjuk: a) az 1886. évi XXI. t. c. olyan módosítását, hogy addig is, mig a főispáni állások teljesen eltöröltetnek, a vármegyék a középfokú és alsó fokú állami hatóságok és hivatalok csak olyan kormányok és csak olyan főispánok rendeleteit tartoznak teljesíteni, amelyek a többségi pártok tagjaiból neveltetnek ki a király által. b) az 1888. évi XVIII. t. c. végleges eltörlését. c) a magyar katonaság hazahozatalát, az Ausztriában levő magyar tisztek hazahelyezését, az osztrák tiszteknek hazaküldését. d) Magyarországi csapatoknál ezred, dandár, hadosztály és hadtestparancsnok csakis magyar ember lehessen. e) A honvédség külön vezérkart kapjon, enni való hereig kis asszonyka, már rég ismerem úgy, látásból. — Gazda nélkül csapjátok a vásárt, nem hódítható olyan könnyen meg, vete ellen a barna ifjú, ki eddig szótlanul hallgatta az éppen nem lélekemelő eszmecserét, sokan iparkodtak már az ő kegyeibe jutni sikertelenül. — És nekem azért is sikerülni fog, heveskedett Agárdy, mellére ütve, megmutatom, hogy én vagyok az „ellenállhatatlan.“ De most már elég is lesz a dorbézolásból, jó éjt fiuk, s valami pikáns kuplét dúdolva haza sietett. Az éjszakát álmatlanul töltötte, ablaka függönyén átszűrődő holdsugár misztikus fénye mellett szőtte fonta terveit, mint pókhálóját. Csak az első lépés lesz nehéz, alkalmat találni a közeledésre, a többi majd jön magától vigasztalódott önhitten, megmutatom, hogy enyém lesz az az Asszony, ha életembe kerülne is. Agárdy Jani még soha nem vallott kudarcot. Agárdy Jani. írta: Scossa Erzsi. Aki látta a csinos arcot, az alig huszonöt évet mutató, szinte nőiesen finom vonásokat, nem sejtette, mennyit élt az át, hány szivet, hány életet tett tönkre, hányat tévesztett meg könnyed nagyurias modorával, behizelgő édes hazug szavaival. Agárdy ezt mondogatta barátjainak: — Fiuk egyszer él az ember, mind bolond az, aki nem használja úgy fel, amint az neki jól esik. E léha élvhajhász szavak helyeslésre találtak a hasonló társaságban. — Jól teszed öreg ! Tört ki a harcogó kacaj, hanem azt mégis csak megvalhatnád nekünk, kíváncsiskodott a szőke bajusz, Domby Toni, hogy ki van most a soron? — Senki, — felelte Agárdy kurtán, tudjátok, hogy a Takács Arankát otthagytam, olyan csúnya az a leány s a mellett nincs benne semmi kellem. Az nem áll, hogy olyan csúnya volna, és ha te olyannak találod miért vitted a dolgot annyira, hogy most majd meghal bánatában és szégyenében a szegény, vétó ellen egy józanabb gondolkozású barna ifjú. Azt hittem a gazdagsága és műveltsége mindent kiegyenlít, mert azt meg kell hagyni, hogy nagyon okos, művelt leány, de mi haszna, a világ legelső írójának a legremakebb műve is elveszti hatását, ha elsárgult, penészes könyvből olvassunk. — Pompás a hasonlatod barátom, replikázott a szőke Domby, most majd én fogok neked egyet ajánlani, csábítóan szép, aranyos kis özvegy asszonyt, de előre is kezet reá, hogy elfogadod. — Elfogadom, síólt Agárdy, annál is inkább, mert asszony, ráuntam a leányokra — tette utána fanyar mosollyal — csak a nevet, hamar a nevet, mert utóbb explodálok a kíváncsiságtól. — A szép Kallós Emilné, ha tudni akarod. — Ah! Mondasz valamit, az valóban