Pécsi Közlöny, 1906. február (14. évfolyam, 24-46. szám)

1906-02-01 / 24. szám

l­ot, február 1. Cári­ törtök. XXV. évfolyam 14. héti, Főszerkesztő : Szerk­esztőség és kiadóhivatalDp. EGRY BÉLA, Lycema­ntea 4. ügyvéd, országgyelési képviselő. Viteil és tilssts nás 111 Dérnél Anzelm Madarász Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. Kéziratát nem aduk vlána Előfizetési árak: Egész évre 1 R, félévre 12 K, negyedévre 6 K, egy Ivónapra 2 K. Emre­kám ára ifi fillér. A pőrére vetkőztetek nemzet. Most hogy a vezérlőbizottság a békepontokról tanácskozik, látja a nemzet, hogy a kiegyezés óta ural­mon lévő párt, amely az osztrák császártól Magyarország kormány­zását bérbe vette, nem hogy kiépí­tette volna az önálló Magyarországot, hanem azt tartományi nívóra sülyesz­­tette. Látszik ez abból a bécsi nyi­latkozatból, hogy a magyar vezény­leti nyelv már csak azért sem ad­ható meg, mert akkor a többi auszt­riai nemzetiségűek is ugyanezt fogják követelni. Nem állam tehát Magyar­­ország, mint ezt hitte a narkotizált nemzet, csak nemzetiség, csak tarto­mány, amelyiknek meg kell fizetnie a civilistát mint államnak, de le kell mondani a természettől adott ősi jogáról, a saját nyelvéről, mint hódított tartománynak. Mert tulajdonképen arra folyik most a harc, hogy Magyarország megkapja mindazon collariumokat, amelyek egy önálló államot megil­letnek. Ezt nem akarja az osztrák császár. 1867 óta ezen dolgozott a szabadelvű párt is, így hozták meg az 1886. évi XXI. t. cikket, amely a főispánoknak korlátlan hatalmat ad a vármegyei tisztviselők elmoz­dítására, ha azt merik hirdetni, hogy ez a Magyar állam, ahol csak a magyar nemzeti akarat nyilatkozha­­tik meg. És ha a vármegyei tiszt­viselők a császári akarat élő kiren­deltjének, a főispánnak parancsa sze­rint nem táncolnak, elbocsáttatnak. Elképzelhető-e ez más nemzetnél, hogy ez megtörténhessék. Meghozták az 1888. évi XVIII. t. cikket, amely a póttartalékosokat 3 évre behívhatja béke­időben. Mi ez más, ha nem a nemzet újonc megtagadási jogának­­ kijátszása ? A magyar huszárokat kint tart­ják Galíciában, Bukovinában, a ma­gyar bakákat Boszniában, egy ezre­­­­det Bécsben. A magyar tisztek Ausz­triában, osztrák tisztek Magyarorszá­gon. Mindez miért ? Hogy valami módon tiszt és legénység között a nemzeti együttérzés ki ne fejlődjék, hogy a Magyar haza fogalma a legénységet ne lelkesítse s a magyar nemzeti eszme a közös hadsereg ma­gyar részében mély gyökeret ne ver­jen. Szóval a tiszt mást akarjon, mint a legénység. Ebben rejlik a közös­hadsereg eddigi vereségeinek titka. Inkább gyenge legyen az egész had­sereg, mint annak magyar része, önálló fellépésre alkalmas. Pedig jó lenne egyszer már megérteni, hogy a fegyelem, amely ma összetartja a közös hadsereget, csak békében alkalmas eszköz. A fegyelem már egy nagy gyakorlatnál is meglazul. Háborúban pedig fel­oszlik. Kell tehát minden hadseregbe egy olyan szer, amely fegyelem nél­kül is összetartja, előre viszi a ka­tonát. Ez pedig a nemzeti öntudat fokozása, a haza szent fogalmának a katonába való beoltása által ér­hető el. Most hogy a békepontozatok­­ról van szó, a vezérlő bizottság bé­­kepontozatain kívül kívánjuk: a) az 1886. évi XXI. t. c. olyan módosítását, hogy addig is, mig a főispáni állások teljesen eltöröltetnek, a vármegyék a középfokú és alsó fokú állami hatóságok és hivatalok csak olyan kormányok és csak olyan főispánok rendeleteit tartoznak telje­síteni, amelyek a többségi pártok tagjaiból neveltetnek ki a király által. b) az 1888. évi XVIII. t. c. vég­leges eltörlését. c) a magyar katonaság haza­hozatalát, az Ausztriában levő ma­gyar tisztek hazahelyezését, az oszt­rák tiszteknek hazaküldését. d) Magyarországi csapatoknál ezred, dandár, hadosztály és hadtest­­parancsnok csakis magyar ember lehessen. e) A honvédség külön vezérkart kapjon, enni való hereig kis asszonyka, már rég ismerem úgy, látásból. — Gazda nélkül csapjátok a vásárt, nem hódítható olyan könnyen meg, vete ellen a barna ifjú, ki eddig szótlanul hall­gatta az éppen nem lélekemelő eszmecserét, sokan iparkodtak már az ő kegyeibe jutni sikertelenül. — És nekem azért is sikerülni fog, heveskedett Agárdy, mellére ütve, megmu­tatom, hogy én vagyok az „ellenállhatatlan.“ De most már elég is lesz a dorbézolásból, jó éjt fiuk, s valami pikáns kuplét dúdolva haza sietett. Az éjszakát álmatlanul töltötte, ablaka függönyén átszűrődő holdsugár misztikus fénye mellett szőtte fonta terveit, mint pók­hálóját. Csak az első lépés lesz nehéz, alkal­mat találni a közeledésre, a többi majd jön magától vigasztalódott önhitten, megmuta­tom, hogy enyém lesz az az Asszony, ha életembe kerülne is. Agárdy Jani még soha nem vallott kudarcot. Agárdy Jani. írta: Scossa Erzsi. Aki látta a csinos arcot, az alig hu­szonöt évet mutató, szinte nőiesen finom vonásokat, nem sejtette, mennyit élt az át, hány szivet, hány életet tett tönkre, hányat tévesztett meg könnyed nagyurias modorá­val, behizelgő édes hazug szavaival. Agárdy ezt mondogatta barátjainak: — Fiuk egyszer él az ember, mind bolond az, aki nem használja úgy fel, amint az neki jól esik. E léha élvhajhász szavak helyeslésre találtak a hasonló társaságban. — Jól teszed öreg ! Tört ki a harcogó kacaj, hanem azt mégis csak megvalhatnád nekünk, kíváncsiskodott a szőke bajusz, Domby Toni, hogy ki van most a soron? — Senki, — felelte Agárdy kurtán, tudjátok, hogy a Takács Arankát otthagytam, olyan csúnya az a leány s a mellett nincs benne semmi kellem. Az nem áll, hogy olyan csúnya volna, és ha te olyannak találod miért vitted a dolgot annyira, hogy most majd meghal bánatában és szégyené­ben a szegény, vétó ellen egy józanabb gondolkozású barna ifjú. Azt hittem a gazdagsága és művelt­sége mindent kiegyenlít, mert azt meg kell hagyni, hogy nagyon okos, művelt leány, de mi haszna, a világ legelső írójának a legremakebb műve is elveszti hatását, ha elsárgult, penészes könyvből olvassunk. — Pompás a hasonlatod barátom, replikázott a szőke Domby, most majd én fogok neked egyet ajánlani, csábítóan szép, aranyos kis özvegy asszonyt, de előre is kezet reá, hogy elfogadod. — Elfogadom, síólt Agárdy, annál is inkább, mert asszony, ráuntam a leányokra — tette utána fanyar mosollyal — csak a nevet, hamar a nevet, mert utóbb explo­­dálok a kíváncsiságtól. — A szép Kallós Emilné, ha tudni akarod. — Ah! Mondasz valamit, az valóban

Next