Pécsi Közlöny, 1906. április (14. évfolyam, 76-98. szám)

1906-04-04 / 76. szám

1906. április 4 Szerda. V. évfolyau 76. szánt Független politikai napilap. — Megjelelik minden hétköznap ette gserkeastecég és ki&aöMv&t&l Lycsaas­ atca 4. W4fO»i és liitcínrbiB »aiefoa sasAm 111 Főszerkesztő : »1«.HORT BÉLA, ügyvéd, Anzelm Madaráés Béla felelős szerkesztő, kiadó laptulaj­donos. Kéziratot »ex» adaunk vissza fitlefizetési árak: Egész évre 24 K. 1­lévre 12 fi, negyedévi'» '* K, egy hónapra 2 K. ágyas szám­ára 18 fillér. Nemzet és király! Irta: Egry Béla dr. Pécs, 1606. április 3. Andrássy Gyula gróf a napok­ban beszélgetést folytatva a bécsi „Zeit“ egyik munkatársával a válasz­tásokról, azt a kijelentést tette töb­bek között, hogy a választások el nem rendelése oly durva megsértése volna az alkotmánynak, hogy azt senki sem tudná mentegetni, s az a kormány, mely a koronának azt a tanácsot adja, hogy a törvényt ily flagráns módon megsértse, bűntettet követ el a dinasztia és nemzet ellen! A beszélgetés további folyamán Andrássy ápril 11-ikét jelöli meg végső és utolsó határidőnek, a­med­dig a választásokat minden körülmé­nyek között el kell rendelni, mert a pártpolitikai aggodalmaknál többre kell becsülni a törvények és a koro­­b­mizási eskü szentségét!­­A választásoknak három hó alatti kiírása és megejtéséről intéz­kedő 48-as törvények szentesítésének határideje, ápril 11-ike közeledik, attól már csak pár nap választ el. Bánffy Dezső báró e napot miniszterelnök korában piros betűs „nemzeti ünneppé“ avatta, majd meg­válik, váljon „ünnep“ avagy „gyász­nap“ lesz-e ez a nap ! Meg fogjuk látni, hogy a magát felelősnek valló ügyvivő kormány többre becsüli e a törvényt és a koronázási eskü szent­ségét a pártpolitikai aggodalmaknál. Méltóságos Weisz Jóska, pardon Vészi József úr, ez az újságíróból miniszteri tanácsosi ranggal a sajtó osztály főnökévé átvedlett, azelőtt lelkes harcosa a sajtószabadságnak, most pedig Báli Mihálya a szabad­sajtónak, már előkészítette a talajt lapjaiban, melynek természetesen a bécsi lapok híven kontráznak, írván, hogy most még nem lehet a válasz­tásokat elrendelni, mert a kormány szeme előtt az az eszme lebeg, hogy az országban a közállapotoknak előbb a rend és nyugalom kerékvágásába kell jutni! A mai lapok pedig azt írják, hogy miután a választásoknak a tör­vényes időben való kiírása az alkot­mányban gyökerező királyi kötelesség és jog, ennélfogva a darabont minisz­terelnök azt fogja javasolni Bécsben, hogy tekintettel „az országban uralgó közhangulatra mely veszélyeztetné 67-es alapot, a választások megejtését elrendelendő királyi leirat végrehajtá­sát nem fogja teljesíteni és illetve annak teljesítését bizonytalan időre felfüggeszti . A hírlapoknak eme jöven­döléséből józan ésszel nem lehet másra következtetni, mint arra, hogy az ügyvivő kormány tényleg b­űn­tettet akar elkövetni a dinasztia és nemzet ellen. Mert vagy nem rendelteti el a választások kiírását, mert előbbre helyezi a szerinte kizökkent közálla­potoknak rendes kerékvágásba hozá­sát, a törvény és koronázási eskü szentségénél; vagy kiíratja ugyan a választásokat, de még­sem választ, mert a pártpolitikai aggodalmakat fölibe helyezi a királyi rendelet és tekintélynek, melyet ugyancsak meg­­tépdesett már ez a kormány az ő törvénytelen és erőszakos rendeletei­vel, a képviselőháznak karhatalommal való feloszlatása és a törvénytiprá­­sok egész hosszú láncolatával. Az igazságnak, írott törvények­nek és nemzeti érzelemnek vakme­rőbb és szemérmetlenebb semmibe vevését a hatalmon levők még soha­sem fitogtatták annyira, mint teszi azt a nemzetnek eme nagy és a kül­földön is bámulatot keltő, fenséges küzdelmében ez a hazafiságát, ma­gyarságát letagadó, vérbeli ellensége a nemzetnek, a jelenlegi ügyvivő kormány ! Ezek előtt, a feloszlatott kép­viselőház osztatlan bizalmatlansági nyilatkozatával találkozott, bérbevett koponyájú, alattomos, szolgalelkű, felfelé meghunyászkodó, lefelé meg­ vallomás. Az utcasarkon Jules Leroux kidugta a kalap alól az orrát. Mindig ez volt a szo­kása, valahányszor hazafelé jött a minisz­tériumból. Megelégedetten mosolygott, mert a negyedik emelet erkélyén megpillantotta . feleségét, kinek kék ruhája élesen elvált a szürke márciusi égtől. Amint a lépcsőn fölhaladt, az ebédlő­ben Lerouxné éppen a gyerekszékbe ültette a kis Pault, hogy pépet egyék. — A himzőselymet biztosan nem hoz­tad el — monda Lerouxné. Leroux felelet helyett a zsebébe nyúlt s egy csomagot diadalmasan forgatott meg a levegőben. — Nagyon szép tőled, — mondá a felesége, de a másik pillanatban elállt a szeme­ szája. A csomag végén, a csomagoló zsi­nórba akadva egy női fátyol lihegett. — Mi ez ? Nem lennél szives meg­magyarázni ? Leroux meghökkent. — Nagyon szép ! Tehát egy asszony­tól jösz. — De lelkem. . . — Ez mégis sok. Nem lennél szives megmondani, hogy honnan jösz ? Leroux habozott. — No látod ? Nem mered megmon­dani. — Hát lelkem, mindent megvallok Hazafelé benéztem egy kávéházba. Leon ott volt a barátnőjével s egy pillanatra hozzájuk ültem. — Nagyon illik házas ember létedre közönséges hölgyek mellé ülni. — Tudom, hogy nem illik, de mégis el kell mondanom, hogy megmagyarázzam. Valószínűleg Klára dugta a zsebembe, ab­ban a hiszervben, hogy a Leon zsebe . . . vagy pedig rossz viccet akart velem csi­nálni. Az asszony fölkapta a fejét s nagyot dobbantott a lábával. — Azt hiszed, hogy elbolondítasz ? Nagyon ostobának tartasz lelkem Leroux nem tudta mitévő legyen, mert igazán igazat mondott. S már akkor is borzasztó szcénát szokott csapni a fele­sége, ha kávéházba beteszi a lábát. — Esküszöm, Mártácskám, hogy nem hazudok, csak nem akartam mindjárt meg­­­mondani, nehogy megharagítsalak. Hiszen­­ tudom, hogy nem szenvedheted, ha egyál­talán kávéházba megyek. — S el akarod velem hitetni, hogy valaki úgy dugta a fátyolt a zsebedbe, hogy nem vetted észre ? Fölkapta. — Pfuj ! De mósus­­szaga van. Tehát megcsalsz ! Tehát szeretőket tartasz ! Ez a jutalom azért, hogy mindig hű voltam hozzád ? Leroux közeledni igyekezett a felesé­géhez, de az a szomszéd szoba felé hátrált. — Nehogy hozzám érj ! Egy-kettő, honnan jösz, s kivel csaltál meg ? — A teremtésit, nem csallak meg ! — ordított Leroux. Az asszony kinyitotta a hálószoba aj­taját. — Nem látsz addig, mig meg nem vallasz mindent ! Becsapta az ajtót s kétszer ráfordí­totta a kulcsot. A cseléd benyitott a szobába.

Next