Pécsi Közlöny, 1906. december (14. évfolyam, 283. szám)

1906-12-12 / 283. szám

é­ sze, akár a mi iskoláinkhoz hozzá­járuljon. Ezt a kérdést úgy tudjuk, hogy november folyamán a városházán már tárgyalták is, természetes, hogy ez is olyan jogi kérdés, amelyen sem a város, sem a társaság nem nélkü­lözheti jogi tanácsadójának tanácsát! Mindezekből csak azt akartuk ki­mutatni, hogy igenis fenforoghat in­­kompabilitás a két állás között és fenn is forog inkompabilitás ! Akkor, amikor tért engedtünk arra, hogy erre az inkompabilitásra a közönség figyelme felhivassék, tet­tük ezt azért, hogy az ilyen érdek­összeütközések lehetőségét megen­gedő szervezeti szabályrendeletünk olykép módosíttassék, hogy a város éppen a legkényesebb ügyekben ne nélkülözze jogi tanácsadóját. Hiszen maga a főügyész is el­ismeri, hogy van érdekösszeütközés,de hozzáteszi, hogy ilyen érdekössze­ütközések minden privát praxisban előfordulhatnak, de ez esetben egyik fél érdekeinek védelmét sem vállalja el a lelkiismeretes ügyvéd. Ebben a tisztelt főügyésznek van igaza, abban azonban viszont nekünk van igazunk, hogy ha helyette a vá­ros érdekeit az ilyen ügyekben más védi, akkor nekünk nélkülöznünk kell érdekeink védelmében azt az erőt, amely jogainkat legjobban ismeri, aki ügyeinkben benne él, é­s nélkülöz­nie kell a másik félnek is, legvitáli­­sabb érdekei védelménél azt az ügy­védet, aki a társulat jogait legjobban megvédelmezhetné, mert azokat ő legjobban ismeri! — És abban is nekünk van igazunk, amikor azt köve­teljük, hogy tiltassék el a tiszti ügyész­től a privát praxis és azért, mert a tiszti ügyész úr szavai szerint is ilyen érdekösszeütközések minden privát praxisban is előfordulhatnak ! Lieber György dr. interpelláció­jára adott polgármesteri válasz tu­domásul vétele, éppen nem jelenti azt, hogy a közgyűlés sanctionálja a mai helyzetet, sőt ellenkezőleg, azt­ jelenti az az általános helyeslés, ami­vel a polgármesternek az ügyészi állás újjászervezésére vonatkozó ter­vét fogadták, hogy az egész köz­gyűlés belátja azt, miszerint itt baj van. Még pedig sürgős orvoslásra szoruló baj. * Erreth János főispán szívélyesen üd­vözli a megjelenteket s szomorú kötelessé­get teljesít akkor, amikor megemlékezik Ottó főherceg haláláról, aki szemmel látható befolyást nem gyakorolt ugyan közéletünkre, de azon kapocs miatt, amely őt koronás uralkodónkhoz fűzte, javasolja, hogy a köz­gyűlés fejezze ki gyászát jegyzőkönyvileg s bízza meg főispánt, hogy az elhunyt főher­ceg özvegyével Mária Josefa kir. hercegnő­vel ezt tudassa. A közgyűlés a javaslatot elfogadja. Azok között a gyászos csapások kö­zött, amelyek a várost érték, egyik igen súlyos vesztesége a városnak egyik leg­szókimondóbb alakjának, Ifj. Németh Jó­zsef bizottsági tagnak az elhunyta. A közelmúltban távozott az élők kö­zül Zavaros Péter is, aki, ha most nem is volt a város képviselő testületének tagja, hosszú évek során át buzgó tisztviselője volt városunknak. Indítványozza elnöklő főispán, hogy a közgyűlés fejezze ki jegyzőkönyvileg rész­vétét haláluk felett s rendelje el, miszerint a város részvéte jegyzőkönyvi kivonatban hozassék a hátramaradottak tudomására. A közgyűlés az indítványt egyhangú­lag elfogadja. Napirend előtt Lieber György dr. in­terpellációját tárgyalták, amelyet éppen lapunkban megjelent s a tiszti főügyészi állás és a Dunagőzhajózási társaság ügyészi állásának inkompatibilitását tárgyaló cikk alapján intézett a polgármesterhez. Nendtvich Andor polgármester felelt az interpellációra, bár nem tartja helyesnek, hogy hírlapi cikkekre a közgyűlés előtt reflexió történjék s igy mintegy hírlapi polémiába bocsátkozzék a törvényhatóság. Felel azért, mert azokban a cikkekben súlyos vádak foglaltatnak a törvényhatóság első tisztviselője ellen. És ezért elsősorban köszönetet mond az interpellálónak, hogy alkalmat ad a vádak visszautasítására. Ismerteti az ügy történetét. Megemlé­kezik arról, hogy a költségvetési közgyűlés alkalmával Muttnyánszky Béla felszólalt s akkor ő felelt meg a tiszti főügyész helyett, ismétli, hogy Muttnyánszky Béla kérdésére mit felelt. A tiszti főügyész kétségen kívül jogi tanácsosa a városnak, de nem ellenőrzője s nyilvántartója a város szerződésekből folyó jogainak. Ez a város tanácsának kötelessége és joga, ki ezt most a főszámvevő útján gya­korolja. Hogyha ez egyébként volna, akkor ez abszurd helyzetet teremtene. Az én álláspontom akkor — így foly­tatja — korrekt és helyes volt s nem szol­gáltam rá arra a vádra, amellyel e cikkek­ben illettettem. Fölvetette a cikkíró az inkompatibilitás kérdést is. Ebben a tekintetben nem csinál titkot belőle, hogy az volna az ideális, hogy a tiszti főügyész működését egyedül és ki­zárólag a városnak szentelje s igyekezni is fog arra, hogy a város érdekeit ebben a a tekintetben is teljesen megvédje majd akkor, ha a város szervezeti szabályrende­lete revízió alá kerül. Számolva azonban a tényleges álla­pottal, abból sem csinál titkot, hogy sza­bályrendeleteink szerint, amely megengedi a 1. főügyésznek a magán­praxist, jogo­sítva látja a főügyészt arra, hogy a Duna­gőzhajózási társaságnál az ügyészi állást ellátni, határozásra jutottam. Már vénülök és érzem hogy nem sokáig fogok élni. Legjobb eset­ben is csak pár évig élhetek még és nem szeretnék vénségem­re máshová költözni. Azt gondoltam hát, hogy amíg Isten éltet, itt maradok maguknál. Ha majd meghaltam itt van ez a kis ládikó, amit tartalmával együtt kizárólagosan magának és Silasnak hagyok. Nem mondom meg, hogy mi van benne, de annyit bízvást mondhatok, hogy jó pár ezrest kellene érnie! — Abel bá’! Maga a legjobb és leg­nemesebb ember a világon ! — mondta Mrs. Bragg elragadtatással. — Amíg csak él, tekintse magát itt otthonában. A mink csak van, mindenünket megosztjuk magával. Mindig is hűségesen szerettük, nem gon­dolva vele, néz-e ránk valami a halála után, vagy sem. Éppen ma reggel hagyta meg nekem Silas, hogy mondjam meg, mennyi­re szeretjük és hogy valahogy eszébe ne jusson minket itt hagyni, úgy, Abel bá’ a­míg él, addig úgy tekintse magát itt, mint a sajátjában i­dom, vess véget a dolognak! Nem akarom, többé itt látni. Miután kitombolta magát Mr. Bragg’ leült egy kényelmes székbe és csakhamar elnyomta őt az álom. Másnap reggel Abel bá' szokása elle­nére nem jelent meg a reggelinél. Mr. Bragg, miután megreggelizett, ismét rápa­rancsolt a feleségére, hogy rendet csináljon az öreggel és elhagyta a házat. Múlt az idő és Abel bá' még mindig nem jött ki a szobájából. — Majd beszélek vele ! — rikácsolta bőszülten Mrs. Bragg. — Majd megtanítom a vén lajhárt délig az ágyban lustálkodni! Mártha, szaladj ezzel a zsemlyével és egy kanta hideg vízzel és add be neki a kulcs­lyukon át! — De aztán egy gondolata tá­madt, amely új és örömteljes reménnyel töltötte el az érdemes asszonyt és lelken­dezve felkiáltott: — Nancy, nézz be csak az öreghez, talán bizony meghalt? — Menj szaporán, ha mondom ! ! Nancy sietett anyja parancsának ele­­­­get tenni és az ajtóhoz futva, bekukucskált a kulcslyukon. De amit látott, attól majd­nem hányát vágódott és nyakra főre sietett le a konyhába. Nancy ilyen szokatlan magaviselete joggal bámulatba ejtette Mrs. Braggot és biztosra vette, még mielőtt a leánya egy szót is szólott volna, hogy az öreg hadastyán csakugyan a másvilágra szenderült. De ez a feltevése csakhamar szétoszlott, midőn a leánya lelkendezve ért a konyhába és a kezét összecsapva,kiabálta: — Anyám! Anyám ! Az ágyán ül, előtte a nyitott ládikával, amely egészen tele van zöldhátú bankóval! Egy kis idő múlva Abel bár elhagyta a szobáját. Mrs. Bragg, tekintettel a meg­változott helyzetre, sietett neki valami me­leg és ízletes étellel kedveskedni. Az öreg kitűnő hangulatban látszott lenni, jóizűen fogyasztotta el az ételt, aztán hátradült szé­kében és kényelmesen kinyujtózkodva, a­­ meglepő kis beszédet tartotta : — Mrs. Bragg, — mondá — egy el­ PÉCSI KÖZLÖNY !966. december 12.

Next