Pécsi Közlöny, 1906. december (14. évfolyam, 283. szám)
1906-12-12 / 283. szám
é sze, akár a mi iskoláinkhoz hozzájáruljon. Ezt a kérdést úgy tudjuk, hogy november folyamán a városházán már tárgyalták is, természetes, hogy ez is olyan jogi kérdés, amelyen sem a város, sem a társaság nem nélkülözheti jogi tanácsadójának tanácsát! Mindezekből csak azt akartuk kimutatni, hogy igenis fenforoghat inkompabilitás a két állás között és fenn is forog inkompabilitás ! Akkor, amikor tért engedtünk arra, hogy erre az inkompabilitásra a közönség figyelme felhivassék, tettük ezt azért, hogy az ilyen érdekösszeütközések lehetőségét megengedő szervezeti szabályrendeletünk olykép módosíttassék, hogy a város éppen a legkényesebb ügyekben ne nélkülözze jogi tanácsadóját. Hiszen maga a főügyész is elismeri, hogy van érdekösszeütközés,de hozzáteszi, hogy ilyen érdekösszeütközések minden privát praxisban előfordulhatnak, de ez esetben egyik fél érdekeinek védelmét sem vállalja el a lelkiismeretes ügyvéd. Ebben a tisztelt főügyésznek van igaza, abban azonban viszont nekünk van igazunk, hogy ha helyette a város érdekeit az ilyen ügyekben más védi, akkor nekünk nélkülöznünk kell érdekeink védelmében azt az erőt, amely jogainkat legjobban ismeri, aki ügyeinkben benne él, és nélkülöznie kell a másik félnek is, legvitálisabb érdekei védelménél azt az ügyvédet, aki a társulat jogait legjobban megvédelmezhetné, mert azokat ő legjobban ismeri! — És abban is nekünk van igazunk, amikor azt követeljük, hogy tiltassék el a tiszti ügyésztől a privát praxis és azért, mert a tiszti ügyész úr szavai szerint is ilyen érdekösszeütközések minden privát praxisban is előfordulhatnak ! Lieber György dr. interpellációjára adott polgármesteri válasz tudomásul vétele, éppen nem jelenti azt, hogy a közgyűlés sanctionálja a mai helyzetet, sőt ellenkezőleg, azt jelenti az az általános helyeslés, amivel a polgármesternek az ügyészi állás újjászervezésére vonatkozó tervét fogadták, hogy az egész közgyűlés belátja azt, miszerint itt baj van. Még pedig sürgős orvoslásra szoruló baj. * Erreth János főispán szívélyesen üdvözli a megjelenteket s szomorú kötelességet teljesít akkor, amikor megemlékezik Ottó főherceg haláláról, aki szemmel látható befolyást nem gyakorolt ugyan közéletünkre, de azon kapocs miatt, amely őt koronás uralkodónkhoz fűzte, javasolja, hogy a közgyűlés fejezze ki gyászát jegyzőkönyvileg s bízza meg főispánt, hogy az elhunyt főherceg özvegyével Mária Josefa kir. hercegnővel ezt tudassa. A közgyűlés a javaslatot elfogadja. Azok között a gyászos csapások között, amelyek a várost érték, egyik igen súlyos vesztesége a városnak egyik legszókimondóbb alakjának, Ifj. Németh József bizottsági tagnak az elhunyta. A közelmúltban távozott az élők közül Zavaros Péter is, aki, ha most nem is volt a város képviselő testületének tagja, hosszú évek során át buzgó tisztviselője volt városunknak. Indítványozza elnöklő főispán, hogy a közgyűlés fejezze ki jegyzőkönyvileg részvétét haláluk felett s rendelje el, miszerint a város részvéte jegyzőkönyvi kivonatban hozassék a hátramaradottak tudomására. A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadja. Napirend előtt Lieber György dr. interpellációját tárgyalták, amelyet éppen lapunkban megjelent s a tiszti főügyészi állás és a Dunagőzhajózási társaság ügyészi állásának inkompatibilitását tárgyaló cikk alapján intézett a polgármesterhez. Nendtvich Andor polgármester felelt az interpellációra, bár nem tartja helyesnek, hogy hírlapi cikkekre a közgyűlés előtt reflexió történjék s igy mintegy hírlapi polémiába bocsátkozzék a törvényhatóság. Felel azért, mert azokban a cikkekben súlyos vádak foglaltatnak a törvényhatóság első tisztviselője ellen. És ezért elsősorban köszönetet mond az interpellálónak, hogy alkalmat ad a vádak visszautasítására. Ismerteti az ügy történetét. Megemlékezik arról, hogy a költségvetési közgyűlés alkalmával Muttnyánszky Béla felszólalt s akkor ő felelt meg a tiszti főügyész helyett, ismétli, hogy Muttnyánszky Béla kérdésére mit felelt. A tiszti főügyész kétségen kívül jogi tanácsosa a városnak, de nem ellenőrzője s nyilvántartója a város szerződésekből folyó jogainak. Ez a város tanácsának kötelessége és joga, ki ezt most a főszámvevő útján gyakorolja. Hogyha ez egyébként volna, akkor ez abszurd helyzetet teremtene. Az én álláspontom akkor — így folytatja — korrekt és helyes volt s nem szolgáltam rá arra a vádra, amellyel e cikkekben illettettem. Fölvetette a cikkíró az inkompatibilitás kérdést is. Ebben a tekintetben nem csinál titkot belőle, hogy az volna az ideális, hogy a tiszti főügyész működését egyedül és kizárólag a városnak szentelje s igyekezni is fog arra, hogy a város érdekeit ebben a a tekintetben is teljesen megvédje majd akkor, ha a város szervezeti szabályrendelete revízió alá kerül. Számolva azonban a tényleges állapottal, abból sem csinál titkot, hogy szabályrendeleteink szerint, amely megengedi a 1. főügyésznek a magánpraxist, jogosítva látja a főügyészt arra, hogy a Dunagőzhajózási társaságnál az ügyészi állást ellátni, határozásra jutottam. Már vénülök és érzem hogy nem sokáig fogok élni. Legjobb esetben is csak pár évig élhetek még és nem szeretnék vénségemre máshová költözni. Azt gondoltam hát, hogy amíg Isten éltet, itt maradok maguknál. Ha majd meghaltam itt van ez a kis ládikó, amit tartalmával együtt kizárólagosan magának és Silasnak hagyok. Nem mondom meg, hogy mi van benne, de annyit bízvást mondhatok, hogy jó pár ezrest kellene érnie! — Abel bá’! Maga a legjobb és legnemesebb ember a világon ! — mondta Mrs. Bragg elragadtatással. — Amíg csak él, tekintse magát itt otthonában. A mink csak van, mindenünket megosztjuk magával. Mindig is hűségesen szerettük, nem gondolva vele, néz-e ránk valami a halála után, vagy sem. Éppen ma reggel hagyta meg nekem Silas, hogy mondjam meg, mennyire szeretjük és hogy valahogy eszébe ne jusson minket itt hagyni, úgy, Abel bá’ amíg él, addig úgy tekintse magát itt, mint a sajátjában idom, vess véget a dolognak! Nem akarom, többé itt látni. Miután kitombolta magát Mr. Bragg’ leült egy kényelmes székbe és csakhamar elnyomta őt az álom. Másnap reggel Abel bá' szokása ellenére nem jelent meg a reggelinél. Mr. Bragg, miután megreggelizett, ismét ráparancsolt a feleségére, hogy rendet csináljon az öreggel és elhagyta a házat. Múlt az idő és Abel bá' még mindig nem jött ki a szobájából. — Majd beszélek vele ! — rikácsolta bőszülten Mrs. Bragg. — Majd megtanítom a vén lajhárt délig az ágyban lustálkodni! Mártha, szaladj ezzel a zsemlyével és egy kanta hideg vízzel és add be neki a kulcslyukon át! — De aztán egy gondolata támadt, amely új és örömteljes reménnyel töltötte el az érdemes asszonyt és lelkendezve felkiáltott: — Nancy, nézz be csak az öreghez, talán bizony meghalt? — Menj szaporán, ha mondom ! ! Nancy sietett anyja parancsának eleget tenni és az ajtóhoz futva, bekukucskált a kulcslyukon. De amit látott, attól majdnem hányát vágódott és nyakra főre sietett le a konyhába. Nancy ilyen szokatlan magaviselete joggal bámulatba ejtette Mrs. Braggot és biztosra vette, még mielőtt a leánya egy szót is szólott volna, hogy az öreg hadastyán csakugyan a másvilágra szenderült. De ez a feltevése csakhamar szétoszlott, midőn a leánya lelkendezve ért a konyhába és a kezét összecsapva,kiabálta: — Anyám! Anyám ! Az ágyán ül, előtte a nyitott ládikával, amely egészen tele van zöldhátú bankóval! Egy kis idő múlva Abel bár elhagyta a szobáját. Mrs. Bragg, tekintettel a megváltozott helyzetre, sietett neki valami meleg és ízletes étellel kedveskedni. Az öreg kitűnő hangulatban látszott lenni, jóizűen fogyasztotta el az ételt, aztán hátradült székében és kényelmesen kinyujtózkodva, a meglepő kis beszédet tartotta : — Mrs. Bragg, — mondá — egy el PÉCSI KÖZLÖNY !966. december 12.