Pécsi Közlöny, 1908. november (16. évfolyam, 252-279. szám)
1908-11-01 / 252. szám
t illeszteni. Természetes, hogy a civilizáció előrehaladtával az erőszakos bűntények mind inkább ritkábbak lesznek és helyettük a csalás, sikkasztás esetei szaporodnak, amelyek sokkal kevesebb rizikóval anyagilag sokkal bővebben gyümölcsözőbbek és jutalmazóbbak. Aki fegyverrel kezében rabol, az kész arra, hogy esetleg embervért is ont, lecsípés esetén tehát, hogy csak súlyos büntetés várhat reája. Ilyen kockázatot pedig nem szívesen visel az ember, még akkor sem, ha a fegyháztöltelékek sorába is tatozik. Az újpesti eset egyenesen és határozottan rácáfol erre a teóriára. A rablókról nem lehet feltételezni, hogy pszichológiával is dolgoztak volna, hogy tehát előre bizonyosra vették volna, hogy épen a bankban a legkevésbbé állhat elő az ellenállás eshetősége, leginkább ki van zárva az a lehetőség, hogy fegyvereiket használni legyenek kénytelenek. Bizonyos, hogy ők el voltak szánva arra is, hogy ha a dolog úgy kerül, mind a nyolc bank alkalmazottnak kioltják életét. És ez a körülmény gondolkozóba kell, hogy ejtsen bennünket, mert szép dolog a hősi elszántság, még a tisztelt rabló urakrészéről is, de az elszántságnak, vérszomjnak ekkora mérve — abnormális. És talán nem jár messze a valóságtól az a feltevés, ha itt az irodalomban keressük a végokot és a mindinkább szaporodó ponyva detektív históriákban, rémes rabló történetekben keressük ennek az elszántságnak rugóját. Ezek az emberek bizonyára annyi Nick Cartert, Nobodyt és más egyéb hülyeséget olvastak össze, hogy a végén is megkótyagosodtak. Az azután a bankifjak bátorsági fokmérőjének a felállítójára tartozik, hogy ez a szinte perverzül vakmerő vállalkozás mégis sikerülhetett, legalább addig, amíg hurokra nem kerülnek. A detektív regények iránt különben most már pedagógusok is kezdenek érdeklődni. Mégpedig nem a propaganda nemes ambíciójától eltelve, hanem hogy kitiltsák az ifjúság köréből és megmentsék a fiatalságot ettől a mételytől, amely gyenge ellenállású és könnyen befolyásolható gyermekeket, mint a napi hírek rovata ékesszólóan illusztrálja egyenesen az imbecillitásba kerget. Az ilyen ponyvairodalom terjesztése határozottan bűn és erkölcstelenség. És ha az állam más szociális szempontok szolgálatában beleavatkozhatik más téren a polgárok magánéletébe, talán üdvös dolgot cselekednék akkor,ha ezeket a fércműveket szépen kitiltaná Magyarország területéről. A balkáni események súlypontja áthelyeződött Oroszországba. Oroszország amely évek óta döntő súllyal szól bele a balkáni események kialakulásába és nyíltan, vagy titkon irányította a múltban a balkán államok nemzetközi politikai magatartását, most természetszerűleg úgy jelenik meg a balkán forrongó államok szemében, mint akiknek elhatározása most is döntő lesz a további fejleményekre nézve. A kis szláv államok a hatalmas szláv birodalomtól várják, hogy vélt sérelmeikre orvoslást szerezzen. A szerb trónörökös, akinek háborús kedve nem titok, Oroszországba utazott, hogy a fegyveres elintézés mellett keltsen hangulatot. Montenegró szintén háborús hangokat hallat és avval fenyegetődzik, hogy meggondolatlan lépésre határozza el magát, nem törődve, hogy Oroszország további barátságos magatartására számíthat-e a jövőben, ha Montenegrónak a " terület kompenzációt illető jogos kívánságát nem támogatja. A montenegrói fejedelem azt táviratozza a cárnak, hogy magához méltóbb dolognak fogja tekinteni, ha most Oroszország engedetlen fia lesz, feltéve, ha Ooroszország a Balkán-félsziget szlávjai ellen elkövetett igazságtalanság miatt nem protestál. És a legnagyobb érdeklődés Izvolszky orosz külügyminiszter beszámolója felé fordul, akinek megfontolt, óvatos magatartása, békés tendenciája úgy látszik sokaknak nem tetszik a cár birodalmában. A balkán államok tehát úgy állították fel a kérdést, hogy Oroszország vagy közbelép érdekükben, vagy a háború lesz. Mindazonáltal a nemzetközi helyzet feszültsége az utóbbi napokban enyhült és úgy tetszik a konferencia tárgyalásáig közvetlen bonyodalom nem fog támadni. A konferencia pedig előreláthatólag békés megegyezés és az ellentétnek kiegyenlítése programjával megy bele a tárgyalásba. Ha azután a szerb államocskák a konferencia és az azon résztvevő hatalmak döntése ellenére sem riadnak vissza meggondolatlan lépsektől, akkor magukra vessenek a következményekért. Az ő politikájuk igen áttetsző. Nyílt háborúba nem mennek bele, mert ez kész őrültség volna részükről, különösen akkor, mikor a háborús döntéssel szemben áll a konferencia elhatározása. Ahhoz a balkán vidéken nem szokatlan taktikához folyamodnak tehát, hogy lángba borítanak. Bandákat szerveznek a kiváló módon bandafőnökök vezérlete alatt és azokat bevetik Boszniába és Hercegovinába. Számítanak az akcióban a magyarországi horvátok és szerbek viszhangjára is. Szóval háborús izgalmakat keltenek a Balkánon. Guerilla hadjáratot folytatnak, hogy ily módon mégis csak provokálják a hatalmak közbelépését és valósággal kirevolverezzék a hatalmaktól kívánságaik honorálását. A mi szemüvegünkön keresztül nézve ugyan teljesen érthetetlen a dolog. Hogy Törökország felemeli szavát az annexió ténye ellen, amely egy ideig papíron hozzá tartozott részt szakít ki testéből és kapcsol — a tényleges állapot jogi szankciójával — a magyar király szuverenitása alá, ez még érthető. De minő jogon okvetlenkednek a szerbek és a monteneg- Balaton partján. (Paula.) Tegnap még vadvirágos volt Badacsony hegye, a fák telve lombbal, s mikor a nap bíbor sugarai odatévedtek s végigtáncoltak a lombon, megaranyozva azt, úgy hitte az ember itt ismét a tavasz . .. S ma már háborított a táj, a fák lombjai telve zúzmarával, a kis virágok lekonyitják fejöcskéjöket a hó halmaz súlya alatt, — csak itt-ott látszik egynekegynek színes bóbitája, amint kíváncsian kandikál ki a fehérség alól a nagy világba, s itt a tél . . . Honnét e gyors átmenet a természetben, csak az tudja ki ismeri a természet titkait, hisz ő a mindennek alkotója . . . A kis Bakonyban a hullámosan tovaringó Balaton partján áll egy kis házikó. Kinézése egyszerű, fehérre meszelt fal, rajta pár zöld zsalugáteres ablak, telve muskátlival, beljebb csinos vadszőlővel befutva, veranda, piros rózsával és szegfüvel, s odább nagy gyümölcsös. Minden oly üde, oly bájos, hogy a belépő önkéntelenül jól érzi magát. De a legszebb és legbájosabb a ház lakója — egy özvegy asszony egyetlen lánya , Piroska, — a kert gondozója, tündére. Az ő szorgoskodása látszik meg a viruló kerten s a színpompában ragyogó virágokon. Dehogy is ne szeretné a virágokat, a természet eme szépségeit, hisz csak egyedül ezeknek meri elsuttogni mindazt, amivel szivecskéje telve van, annak gondolatait s vágyait! S a virágok oly kedvesek , meghallgatják nyugodtan, csak néha-néha bólintgatnak igenlőleg, mikor a szőke Piroska megkérdezi tőlük, eljön-e értem ő valaha, s elvisz-e innét hozzá valahova... S megígéri neki hogy soha sem hagyja el őket, hanem majd akkor ketten dédelgetik s beczézik, kivált a piros szegfűt kedvencz virágját mindig ablakukban tartják, s szeretete jeléül oda megy hozzá és egy csókot lehel, piros, üde szirmaira. Mert ugye ? önök mindjárt kitalálják hogy Piroska szerelmes pedig fülig, mint szokás mondani. Még pedig egy csinos délceg, érdekes arcú halavány, barna fiatalemberbe. — Perényi Lászlóba — ki már pár évvel ezelőtt is, mikor Piroska még kurta ruhás leány volt — nagyon gyakran sétálgatott a muskátlis ablak alatt . . . De az idő múlik, Piroska egyszerre nagy leány lett, s az idén már párszor találkozott is Lászlóval, s hogy hogy nem az első pillanattól fogva, szívébe lopódzott képe s önkéntelenül is megszerette . . . Pedig Istenem! mennyit küzdött ellene , mennyire igyekezett kiverni fejéből még gondolatát is. Ide hiába, a szerelem olyan mint a villámcsapás, váratlanul jön s nem lehet ellene védekezni, csak annál nagyobb erővel tör ki e nemes érzelem, a fiatal szívből, hogy azt lassan kint egészen birtokába vegye. Nappal foglalatossága közepette, éjjel álmában mindig csak őt látta, szőke fejecskéje telve volt a legédesebb ábrándokkal. De jól is esik ábrándozni a kék Balaton partján; mert annak imbolygó hullámai mintha simogatva odavonzanák lelkünket; ha vigak vagyunk akkor a ringó Balaton egyhangú hullámverése ; mintha saját derűs gondolataink viszhangja lenne; s ha bánatosak vagyunk, úgy tét- PÉCSI KÖZLÖNY 1908. november 1.