Pécsi Közlöny, 1909. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-01 / 1. szám

i­ rály két hónapon keresztül ott tartóz­kodott udvarával és ott fogadta a spanyol királyt s elragadóan bájos hitvesét. De most már nézzünk szét a külföldön : A német imperátor­­n­a­k egyébként is igen kellemetlen esztendeje volt az idei. A császár valami zseniális diplomáciai sakk­­húzást akart csinálni az angolokkal szemben és megalázkodó hangon szerelmet vallott nekik egy angol világlapban.­­ De az angoloknál éppen az ellenkező­ hatást érte el, az egész angol nemzet gyűlölettől eltelve fordult a ravaszkodó imperá­­tor ellen s a német nemzet borzasz­tóan szégyelte magát. Olyan vihar támadt Németországban, hogy a csá­szár kénytelen volt megígérni, hogy hasonló baklövéseket a jövőben el­követni nem fog. Egy szörnyű világháború rémét takargatja az angol és német ver­senye a tengeren. A német keres­kedelmi tengerészet máris elérte az angol nívóját, haditengerészetét pe­dig oly mohón tökéletesíti, hogy az méltán fölkeltheti a tenger uralma révén világhatalmas Anglia félté­kenységét. Angliában már komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy háború esetén a német had­sereg — három négyszázezer ember — átkelhet a csatornán és saját ha­zájukban támadja meg az angolokat. Ez a félelem készteti Angliát arra, hogy most behozza az általános véd­­kötelezettséget s egymillió főnyi haderőt szervezzen. Az inváziótól való rettegést csak fokozza Zeppelin gróf sikere a kormányozható léghajóval és a Wright testvéreknek még nagyobb sikere a repülőgéppel. Ez az esztendő döntő lépéssel vitte előbbre a levegő meg­hódításának dolgát. Amerikában most szervezik az első­ rendszeres légutat. Naponta bizonyos számú repülőgép fog meghatározott órában e légvo­nalon közlekedni, éppen úgy, akár­csak két vasúti állomás között a vo­natok. Nem adunk rá tíz évet és a léghajó, vagy repülőgép rendes köz­lekedési eszközzé válik, akárcsak az automobil. Az automobil rohamosan hódít, ugyannyira, hogy ma már kockáza­tos vállalkozásnak tartják új villa­mos és gőzvasutak építését, ameny­­nyiben a tudomány és a gyakorlat meggyőződéssel vallja, hogy olcsóbb, gyorsabb és biztosabb közlekedési eszköz nincs az automobilnál. Ki hitte volna, eljutottunk a sinutak alkonyához ? Krónikás. Mikor még a nagy Pán uralkodott. Irta: Haris István. Közönséges számításom szerint úgy harminc év előtt voltam ifjú. Én azonban tudom, hogy néhány ezer esztendő választ el attól a kortól ! Mert csak nagyon régi időben tör­ténhetett meg az, hogy este a mulató kö­zönség között Horváth Gyula fölmászha­tott az egylet-kertbeli platánusz fa tetejébe, és a magával vitt sörös korsót fel­tartván, így szónokolt: — Uraim! Innen a magasból kö­szöntöm a mi gyönyörüséges kisasszo­nyunkat Morgenbesszer Malvint és kívá­nom, hogy Isten sokáig éltesse! A publikum mulatott az erdei föl­­köszöntön. Mink pedig annyira éljeneztünk, mennyire kifért a szánkon. Kovács Gábor meg tust húzott rá. Mert akkor Pán sípjáról zengett minden liget. Az emberek vidáman ne­vetgéltek ahelyett, hogy szemüket lesütve a másvilágra gondoltak volna. Bizony lehet annak már néhány ezer éve! Manapság csöndesek vagyunk. Az egyletnek villamos fénytől csillogó termei­ben kényelmesen gusztálják a slágert, vagy várják, hogy megjön-e a tök­ király az alsósban és be lehet-e mondani a Gromobojt meg a kétszázast az Uhuval. Ily módon könnyen lehet élni. Hanem a régi pogány isten uralko­dása idején egy rozoga „szaletliban“ kel­let szorongani. Ott kellett a „társas élet föllendülése céljából“ minden éjszaka olyan kurjongatást növelnünk, hogy a deszka­falak alig tudtak kiállani megrepedés nélkül. Nyáron pedig minden éjjel kellett adni „éjjeli zenét“ valamelyik lánynak. Egyszer egyiknek, máskor a másiknak. Voltak ugyan néha véleményeltérések afölött, hogy ki a legszebb hölgy, de azért mindig kiegyeztünk. És valameny­­nyiü­nk részvételével mindenik lány ablaka alatt elhuzattuk azokat a felséges nótá­kat : „Képeddel alszom el! „Csak egy szép lány van a világon!“ „Sajó kutyám, jaj de mélyen aluszol !“ „Befújta az utat a hó, céltalanul megy a fakó!“ Rendesen éjfél után lopóztunk végig a cigánybandával az utcákon, míg odaér­tünk „a kérdéses ablak“ alá. Rendőrök­kel mindig találkoztunk, de azok tisztes­ségtudással „jó estét“ kívántak és tovább mentek ahelyett, hogy bejelentették volna a tilos muzsikálást és az engedélyért két forintot fizettettek volna velünk. Hiszen tudja mindenki, hogy a közcsendháborí­­tást csupán annak engedik meg, aki a rendőrségnél lefizet két forintot ! Mostani eszemmel tudom, hogy eb­ben nagy igazság van. Mert a szegény ember ne muzsikáltasson, hanem azon törje a fejét hogyan szerezheti meg a télire a tüzelőfát. Hanem akkor máskép volt. Az akkori rendőrség talán inkább arra vigyázott,hogy a boltokat ki ne foszt­hassák a rablók, de nem törődött a vi­dám kurjongatókkal. Az éjjeli muzsika alatt a rendőrök valamelyik kapuba hu- PÉCSI KÖZLÖNY 1909. január 1. Talán ez az év közelebb visz a cél­hoz ! ? A cél, a polgári jogoknak nemcsak a törvény előtti egyenlőség, hanem a gaz­dasági javak harmonikusabbá tétele, az intellektuális­ tudás növelése által az egy­másközti harmónia megteremtése, erkölcsi és eszmei javak szétosztása által. Hol va­gyunk ? Kiki látja. Messze keleten Tolsztoj a „tizenharmadik apostol“, mert igy ne­vezik, írja „minden nép harcban áll korá­nak uralkodó eszméivel és küzd lesz jobb korát és Chiapelli, a nápolyi tanár fél, hogy egy jobb jövő képe messze eltolódik, ha nem irányítják a társadalom hajóját az arra hivatottak. Hogyan ? — Ésszel és pénzzel! — felelem én. Maga Kidd, társa­dalmi evolúciójában szintén az új kor kü­szöbére lépés napjait emlegeti. A kanonista Huxley kétségbe vonja ezt és egy jóságos üstökös támadását várja, mely ennek a „szertelen evolúciónak“ vé­get vet. Németország, a szoba-pedagógia melegágya, gyakorlati embereket kezd nevelni és a nemzeti sovinizmus magjait ülteti. Scharrelmann, kit nemrég büntettek 1000 márkával, a jó ügy érdekében pénzt, állást kockáztatva a religió tanítás reform­ját sürgeti. Francia hatás alatt dolgoznak, a franciákat akarják túllicitálni a pedagó­giában. Az intellektuális a vezetés európa­­szerte csőd előtt áll. A munkás osztály és az elemi iskolába szorult apró emberkék nem győzik a nagy anyagot, mit a tanítók, tanárok, bölcsek és tudósok szervíroznak eléjük, nekik. Az intellektuális képzés nálunk is grasszál. A tanítók kötéllel fogják a hall­gatóságot és az észbeli erősödés helyet csak a Marx lesz nagyobb országszerte falun, tanyán, városban élő atyánkfia kö­zött. Ebben az irányban reformok előtt állunk. Ki tudja mit és hogyan kell taní­tani, csak az lépjen a porondra, mert lát­juk, sok a holdkép, bölcseség gyáros, de kevés a józan, hazájának javát, polgártár­sainak jólétet is akaró altiuista „ember“. — Messze eltértek a céltól azok, kik a tendenciát lebunkózták az előadandó anyag­ban. Pedig nincs semmi, mi enélkül volna. A gazdasági harmónia hol van ? — A holdban. Addig, míg 16—18-an egy szűk szobában, hol több a penész és dohos zöldség, mint a bútor, ahol egymás mellé fekszik legény, agg, egészséges (?) és beteg, amíg ez is előfordulhat, addig a gazdasági harmónia olyan messze van, mint Makó a Marstól . . . Hogy lehetne ezen segíteni ? Mond­tam. Ésszel és pénzzel. Ide jó szív kell. A jövőre ebben az irányban kell dolgoz­nunk. A tudományos képzés keretein belül nagy helyet kell nyerni a szociális érzés ápolásának, különösen azok körében, kik a társadalomtól függetlenül, mint sárga oroszlánok, őrzik pénzüket, a jövőre ... a jövőre. A pénz mint fekvő én nem pro­ 1909. január 1.

Next