Pécsi Közlöny, 1909. május (17. évfolyam, 90-110. szám)
1909-05-01 / 90. szám
2 elejtése után tehát beállott a koalíció válsága, minthogy a pártok és a kabinetben helyet foglaló miniszterek már eltérő felfogásban voltak a további teendőkre nézve az önálló bank tervének pedig felülről történt elutasítása után kitört az általános válság. A koalíciós kabinet a kebelében történt meghasonlásból levonva a konzekvenciát, benyújtotta lemondását, az adott pillanatban pedig egyedül lehetséges kibontakozási mód pedig kivihetetlennek bizonyulván: a válság holtpontra jutott és ezidőszerint sem a pártok, sem vezéreik nincsennek abban a helyzetben, hogy világosan és határozottan megjelölhessék a kibontakozás útját. Ez a hét tehát fordulópontot jelent a koalíciós aerában. Az első politikai feladat, amelynek tekintetében nem kötötte meg a pártok kezét a korona és a nemzet között létrejött paktum, természetszerűen magában rejtette a válság veszedelmét. Amikor az átmeneti kabinet kormányzásra vállalkozott, még senki sem számolt avval az eshetőséggel, hogy a kabinetet helyén találja a bankkérdés. A minisztérium azonban tovább vitte a kormányzást, mint előre kontemplálták és a bank ügye, amelyet a bankszabadalom lejárta naptárszerűleg tett aktuálissá, szintén oda sorakozott a megoldandó problémák közé. A függetlenségi párt azonban, amely a paktum alapján e három év alatt sok olyan dologba belement, aminek elfogadása csak bizonyos önmegtagadás mellett volt lehetséges, ezen a ponton, amelyen a paktum nem kötötte, természetszerűleg érvényesíteni kívánta programmját. A pártot nem lehet vádolni avval, hogy könnyelműen idézte fel a krízist és hozta napirendre a bankkérdést, ellenkezőleg akkor érhetné vád, ha megalkudott volna ebben a kérdésben, amelynek az ő felfogása szerint való megoldását joggal remélhette akkor, amikor ebben a paktum nem kötötte, amikor ebben a nemzet nagy többsége támogatta és amikor azért már megfizetett az Ausztriával való gazdasági kiegyezés és a kvótafelemelés elfogadásával. A közeli jövő eseményei meg fogják mutatni, hogyan sikerül a válságot a holtpontból kimozdítani. Bizonyosat most még senki sem tud természetszerűleg mondani. A függetlenségi párt bizalommal viseltetik vezérei iránt, és higgadt nyugalommal várja, hogy törekvéseiket siker koronázza e a kibontakozás előkészítésében. Tavaszi impromtu. Irta : Bajza István dr. Willkommen, schöner Jüngling! Du Wonne der Natur! Mit deinem Blumenkörbchen, Willkommen auf der Flur ! . . . Schiller. Szépséges tündérkirálynő, — ifjúságod bubájának teljén . . . tündöklő aranyos, bíboros palástodban, csillogó ragyogó ékességeid — az édes, a gyönyörűséges virágok — között . . . fönséges pompád fényében üdvözöllek repeső szívvel, örvendő lélekkel tégedet, — kedves, kedves Tavasz! . . . Csodás, varázslatos, szivet zsongitó bájos disze az örök természetnek — légy áldva, üdvözölve szépséges májusnak évadján . . . piros pünkösdnek, Szentlélek ihletének . . . bájos virágok illatozásának ■enyhet adó légkörében. ! ! . Lelkem és szellemem magasan szárnyal velem . . . áldva és hálával dicsőítve a mindenség Urát, — aki a természet főnként szerelme álmainak gyönyörűségére téged ily szépnek alkotott. . . Zephyrek átfuvallta kert, tündérálom, mélázó titkos — édes virány, boldogságról suttogó jótékony szellem — üdvözlégy, üdvözlégy ! . . .* * * Ha . . . messze táj ölén a lenge szél, — kedves szülőföldem, — veled elsusog, beszél ... ott röpke szellemem szárnyal velem . . . s magam te nálad ott elképzelem ! . . . Ahol világra lettem — édes jó anyám, — köszöntlek emlékben — ott a csendes kis tanyán ! — A hála és a hű emlékezet — csókolja gondos ápoló kezed ! . . . Csókolja fejed ezüst haját, amelynek minden drága szála — éltem tavaszának édes emlékévé vála ! . . . Csókolja szerető hűséges szemed, mely értem hullatott anynyi bus könyszemet ! . . . Tavasz volt az is — éltem ifjúsága, gondtalan álmoknak igaz boldogsága ! ! Életem tavaszán rózsás kert volt az élet, — édes szeretetben, csendes kis hajlékban jó anyám te véled ! . . . Most már régen-régen sírod fölött virul a tavasz virága, — csendes tavaszestén eljövök én hozzád éltem boldogsága ! — Sírodnak hantjába az élő szeretet — tavaszi virágot, nefelejcset ültet ! * * * * Ott, hol a gyöngyöző szőke Tisza szabad kénnyel vidáman kanyarog szerte a kedves Alföld nyitott rónasíkján . . . ott lengeti képzetem tavaszi lanyha szellő. .. . Röpteti ligetek csábító ölén, . . . bokrok s zöldelő virányok fölött ! . . . Látom az első délibáb rajzát a derült ég alatt, a csillanó föveny fölött ... a letűző déli nap gyönyörteljes szemlét tár elém gazdag szinpompáján, s ezernyi bíboros sugára tündérjátékot játszik velem!... Elfog valami mondhatatlan epedés sugalma, ránehezül keblemre egy álomszerű édes, titkos érzés. ... A pázsit bársonyára, a favánkosra hajlik fejem.... És álmodom ... a tavaszról ... a virágról, az ifjúságról. . . . PÉCSI KÖZLÖNY A takarékbetétek biztonsága. Irta : Dr DENCE ÁKOS. Bpest, márc. 30. A közelmúltban lezajlott külpolitikai események után egy szomorú jelenség maradt meg, mely a gazdasági és pénzügyi kérdéssel foglalkozókat okvetlenül kell, hogy gondolkozóba ejtse. Arról van szó ugyanis, hogy mi idézhette elő azt a bizalmatlanságot, sőt itt-ott pánikszerű félelmet, amely némely vidéken a takarékpénztárakkal szemben a betétjükért remegő közönséget megszállotta. Hogy lehet az hogy manapság, amikor a pénzintézeteink története közel négy évtizedes múltra tekinthet vissza, még mindig bizonyos esetekben megtalálják azt a bizalmatlanságot, amely sem nem helyes, még kevésbbé indokolt. Ha a felbukkanó események színhelyét nézzük, rögtön tisztába jövünk a valódi helyzettel. Exponált helyek, nemzetiségektől körülvett vidékek voltak azok, ahol ily jelenségek magukat előadták. Kétségkívül, amint az illetékes tényezők akkor jól meg is jegyezték, csakis politikai túlzók izgatásai verhették félre annyira a harangot, hogy annak következtében egyrészt megrendítve esetleg a magyar bankok, a magyar takarékpénztárak létalapját a közönséget onnan eltereljék, másrészt ezáltal saját pénzintézetüknek használjanak. A nemzetiségi kérdés ezen sarkpontjára igen ügyesen mutatott rá az elmúlt hetekben Scotus Viator ellenfele, amidőn bevilágított abba a munkakörbe, amelyet nemzetiségeink vezetői folytatnak a cél felé. A másik kérdés, ami ezúttal előtérbe tolul, az, hogy lehet-e egyáltalában bizalmatlanság pénzintézeteinkkel szemben? A dolog historikumát tekintve takarékpénztáraink, bankjaink fennállása óta szerencsére csak ritkán tapasztaltuk azt. Bűnös visszaélés vagy túlhajtott spekuláció volt mindig az ok amely valamely pénzintézetet bukásba sodort. Mindig tehát csakis önmaguk voltak okai vesztüknek és sohasem a kormány, még kevésbé az állam, amely a magántulajdon szentségét mindig megvédte. Botorság tehát azt hinni, hogy az állam akármilyen körülmények között reátenné kezét a betevők betétjeire, mily vakmerőséget még a keleti deszpota államokban sem tapasztaltunk, még kevésbé tehető az fel egy kulturállamról. A kormány, ha már a végszükség esete állana be, úgy aláírás útján önmaga szólítaná fel a közönséget segítségre, de a magántulajdont semmi körülmények közöt érinteni nem fogná; ennek az ellenkezőjét még csak feltételezni is kész lehetetlenség. Jól tudjuk, hogy pénzintézeteink fölös betétállományukat nemcsak jelzálog, váltó és egyébb kölcsönökbe, hanem különböző, főleg állampapírokba is be szokták fektetni. Ezek után ha nézzük, hogy egy pénzintézet megrohanása mily hatással lehet az intézet többi ügyfeleire s ma 1909. május 1.