Pécsi Közlöny, 1909. augusztus (17. évfolyam, 153-174. szám)
1909-08-01 / 153. szám
á gokat elégítsük ki a magyar jegybank létesítésével, hanem követeljük azért, hogy hitelügyünket önállósítva az országot olcsóbb és nagyobb mérvű bel- és külföldi hitelhez juttassuk. De követeljük azért is, mert ha most fel nem állítjuk a magyar jegybankot, 1917-ben egészen bizonyos, hogy külön vámterületet sem fogunk elérni. Ezek nélkül, valamint egy az egész vonalon tervszerűen vezetett oly közgazdasági politika nélkül, amely minden téren minden vonalon Magyarország megerősödését a gazdasági önnállóság útján előmozdítja, az ország nem lesz képes a nagyhatalmi állás igényelte tőbb kiadásoknak fedezésére. Amidőn tehát kívánjuk, követeljük a magyar jegybankot s a külön vámterületet, teszszük ezt elsősorban és mindenekelőtt a magyar nép gazdasági erejének fokozására, de tesszük egyúttal azért is, mert csakis ez után leszünk képesek, legalább némileg, a véderő fokozásának költségeit, az ország polgárságának újabb megterhelése nélkül fedezni. Békés fejlődés, anyagi jólét idebent, erős nagyhatalmi pozíció az európai koncertben, tehát attól függ, hogy gazdasági függetlenségünket megkapjuk-e. Ezért egyaránt érdeke a királynak s a nemzetnek, hogy a függetlenségi és negyvennyolcas párt törekvéseit támogassák, ennek elvei mellett küzdjünk, s azokat legelsősorban gazdasági téren előbbre vigyük. Ezen nagy probléma megoldása pedig az őszi politikai kampány kezdetén dől el. Ha közös erővel, úgy miként eddig, ezentúl is egy csatasorban küzdenek széles e hazában mindazok, akik az ország gazdasági fejlődése érdekében a gazdasági önállóságot kívánják, úgy a siker biztos. Ha ellenben győznének azok, akik a történelmet visszacsinálva, a fejlődés helyett stagnációt, a gazdasági erők önállósága helyett Ausztriával szemben való további vazallusi állapot fentartását akarják, úgy szomorú jövő elé nézünk. Ámde a választásoknál megnyilvánul népakarat letörésének kísérletével szemben nem maradnánk és nem maradhatnánk tétlenek, hanem küzdenénk minden törvényes eszköz felhasználásával oly módon és oly erővel, amely rövid időn belül mégis csak az ország gazdasági függetlenségének a győzelmét biztosítaná. Tartsuk tehát szemünk előtt a nyári pihenőidőben is édes hazánk érdekeit és dolgozzunk nap-nap mellett az ország gazdasági, anyagi függetlenítésének nagy munkáján. Az ellentábor pedig nyugodjék bele azon megmásíthatatlan ténybe, hogy a függetlenségi párt bírja a nemzet többségének bizalmát, ami holmi közös bankszabadalom meghosszabítást alkotmányos alapon lehetetlenné tesz. irtani tőlem, s amikor pedig kérdőre vonom érte, akkor meg azt mondja, hogy csekélység az egész. Tréfálni akar ön velem, vagy mi ? A másik : Eszem ágában sincs. Az egyik (higgadtabban): Hát akkor magyarázza meg nekem annak a levélnek a történetét. A másik : Szót sem érdemel ... Az egyik (dühösen): Igen, mert ön követte el a vétket, azért szót sem érdemel ! De hogy azzal a levéllel az én boldogságomat zúzta széjjel, azzal nem törődik, ugye ? Én azonban követelem, hogy mondjon el nekem mindent! Érti, követelem ! Ha nem fogja elmondani, majd .. . A másik (komolyan): Uram ! jegyezze meg magának, hogy nem otthon van, hanem egy idegen lakásában, ahol a művelt ember a másikhoz nem szólhat ilyen hangon, anélkül, hogy meg ne sértené a vendégjogot. Ha tehát ön itt akar maradni, válogassa meg a szavait és mérsékelje magát! Mindent meg fog tudni. Az egyik (csendesen): Dehát akkor miért nem beszél ?. A másik: Mert ön folytonosan félbeszakította beszédemet... Tehát tudni akar mindent ? Azt elsősorban, hogy mi indított engem arra, vagy ön szerint, honnan vettem a bátorságot ahoz, hogy Margit kisasszonynak azt a levelet írjam ? Erre kiváncsi, ugye ? Az egyik: Erre. A másik: Hát hallgasson ide. Én egészen egyszerűen fogok önnek válaszolni ; nem fogok sem hozzátoldani, sem pedig elvenni semmit, hanem mindent úgy mondok el, ahogy tényleg történt. Azzal azonban épen olyan keveset törődöm majd, hogy elhiszi-e, mint azzal, hogy jól fog-e esni önnek pár szavam. Mert elvem az, amit én utánam még sokan vallanak és tisztelnek elvként: „Fiat justitia et pereat mundus!“ Hát csak vigyázzon, hogy az igazság meg ne ártson önnek. Előbb azonban egy kérdést. Az egyik: Tessék. A másik: Biztos-e ön afelől, avagy meg van-e róla győződve, hogy Margit kisasszony csak egy csipetnyi is szereti önt ? Az egyik (sugárzó arccal): Oh, hogyne ! Határozott tudatában vagyok annak. A másik: Mondta talán ? Az egyik: Mondani nem mondta ugyan, de több, mint bizonyos, hogy szeret ; — arra vallanak legalább azok a kedves hangú, sugárzó szerelemről tanúskodó levelei, amelyeket nekem eddig írt, amikor kinn voltam a vidéken. A másik: Hát én most egyszerre szétzúzom az ön örömét. Margit kisasszony épen úgy nem szereti önt, mint ahogy engem nem szeret, vagy a fiumei püspököt. Nekem megírta nemrégen egyik levelében ezt határozottan és őszintén. Bizonyos tehát, hogy igazat írt, ami azt is jelenti egyúttal, hogy nem szereti önt. Az egyik (kétségbeesetten) : Dehát a levelek ? A másik (nevet): Oh, azokra ne igen adjon sokat! Hiszen jómagam is mindig igen meleg, sőt csaknem szenvedélyes hangon irt leveleket kaptam tőle, amelyekből egy kis szellemi rövidlátással szintén ki lehetne olvasni a szerelmet, aminthogy ön kiolvasta a saját leveleiből. PÉCSI KÖZLÖNY Politikai hetiszemle. (T. D.) Ennek a hétnek politikai kimagasló eseménye Szterényi József kereskedelemügyi államtitkár brassói beszámolója. Régóta szokva vagyunk már hozzá, hogy Szterényi valahányszor beszél, mindig komoly, értékes dolgokat mond. Pedig a közéletben szereplő államférfiaink közül talán senkinek sem kellett annyiszor szót emelnie, mint éppen neki. Minden kis kiállításon, gyűlésen, összejövetelen, ahol kereskedelmi és ipari érdekekről volt szó, személyesen jelent meg és beszélt, beszélt úgy, hogy mindig volt valami új, megkapó és jelentős mondanivalója, sohasem frázisokat kergetett, hanem a komoly munka embere volt mindig, nemcsak tetteiben, de szavaiban is. Mégis ez a brassói beszámoló jelentőségben talán felülmúlja valamennyi eddigi szónoklatát és talán egyetlen beszédében sem bontakoztak ki oly pazar gazdasággal az ő hatalmas kvalitásai, mint ebben. Magyarország szónok nemzet. Nálunk mindenki szónoki készséggel születik a világra és evvel a készséggel iparkodik alaposan vissa is élni. Mégis — vagy talán éppen azért — sehol a világon nem pufogtatnak el annyi üres, nagyhangú és semmit sem mondó frázist, mint nálunk, sehol nem tobzódnak olyan silány, értéktelen, szóvirágokkal terhes, de gondolatokban rettenetesen szegény szpicsekben, mint édes hazánk. Szterényi, mondtatni, új iskolát nyitott a szónoklat művészetében. Ő tudott beszélni, anélkül, hogy világos lett volna, anélkül, hogy külső szépségsallangokat hajszolt volna, de a beszédei csak úgy duzzadoztak az értékes gondolatoktól, a grandiózus eszméktől és minden beszéde nem a szónoklat művészét, hanem egy, a szó igaz értelmében vett európai gondolkodású, minden izében modern, széles látókörű, hatalmas tudású, imponáló képzettségű amellett vasenergiájú, nagyszabású államférfiút revellálta. Az a beszámoló, amely csütörtök délután hangzott el Brassóban az államtitkár ajkáról, méltó koronája annak a modern Magyarország életében ,oly mély nyomokat vájt munkásságnak, amely rövid politikai pályafutása alatt, de azelőtt is a kereskedelemügyi minisztérium hivatali körében kifejtett. Tömören, felesleges cikornyák nélkül, szinte szárazon rideg objektivitással, ismét nagyszerűen uralkodva a tárgy legkisebb részletén, állította oda az ország elé a kormány és a törvényhozás három éves munkájának ered 1909. augusztus 1