Pécsi Közlöny, 1909. augusztus (17. évfolyam, 153-174. szám)

1909-08-01 / 153. szám

1909. augusztus 1. tényeit. Nem szépített semmit, nem grup­­pírozott, tisztán csak tényeket sorolt fel, nem fukarkodva a kritikai megjegyzések­kel sem. És olvasván e valóban nagysza­bású beszédet, szinte nem is tudjuk, ki előtt hajtsuk meg hódolatunk pálmáját: Szterényi, vagy pedig a kormány előtt. Amint­egy mintegy statisztikai kimu­tatás keretében felvonult előttünk újból mindaz, amit a nemzeti kormány rövid három éves működése alatt tett, amikor egy délután alatt, mint valami koloszális épület bontakozott ki szemünk előtt az alkotások impozáns palotája, szinte meg­döbbenve, lenyűgözve állottunk és hódo­lattal, büszkeséggel, ujjogva néztünk fel a palota hatalmas arányaira. Szterényi beszédét illik minden jó magyar állampolgárnak kétszer-háromszor, tízszer is elolvasni. Bele kell hatolni en­nek a beszédnek minden kis részletébe végigmenni rajta betűről-betűre, lelkiisme­retesen odaadással — és akkor lesz for­galma ennek a beszédnek előkelő politikai fajsúlyáról és a kormány munkásságának igazi méreteiről. A legragyogóbb lapjai a beszámoló­nak azok, ahol a kormány szociálpoliti­kai alkotásairól szólt az államtitkár. A híven, becsülettel teljesített, odaadó mun­ka nyugodt önérzetével sorolta fel hosszú rendben a kormány szociálpolitikai tevé­kenységét és aranyigazságként mondta a végén: szciálpolitikai alkotások nélkül nem lehet a szociális békét szolgálni. Igen ez a kormány teljes mértékben felismerte és értékelte a kor legégetőbb, legvajú­­dóbb és legsúlyosabb problémáját, a szoci­ális kérdést, biztos kézzel nyúlt hozzá, és egymásután a törvények olyan soroza­tát teremtette meg, amelyre bármely ná­lunk sokkal előrehaladottab nyugaterópai állam is büszkélkedve hivatkoznék. Ennek a bölcs, áldásos és igazán hasznos szociálpolitikának egyik leghiva­­tottabb képviselője volt mindenkor Szte­rényi József államtitkár. Az ő nevéhez örök érdem fűződnek ezen a téren. Ő minden dicsekvés nélkül, önérzetesen, de szerényen elhárította ezért magáról az érdemet beszámolójában és tisztán a kor­mányra tolta át. De ez a szerénység túl­zott és méltán megilleti őt a babér, hogy az elsők között munkált azon, hogy Magyarországot odaemeljék a hatalmas, fejlett nyugateurópai államok sorába. Volt az államtitkár beszédében egy fontos politikai passzus is. Amit az önálló bankról mondott. Kijelentette, hogy annak gazdasági nagy jelentősége elvitathatatlan és azt, ha a körülmények kedvezők, min­denkép meg kell valósítani. Szterényinek ezt az állítását le kell szögezni. Mert a hatvanhetes közös bankos bankszakértők­kel szemben valóban nem hivatkozhatunk méltóbb hivatottabb és becsesebb ellen­­véleményre, mint a hatvanhetes államtit­káréra, akinek a szakértelmében talán a közös bankosok sem kételkednek. Az egyik: De . . . A másik: Megálljon ! Előbb befejezem mondókámat. A leveleknek barátságos hangja szerintem csak azt jelenti, hogy írójuk egy igen-igen ennivaló, szabadtermé­­szetű leány, aki segít a tradícióval amely a leányoknak férfiakkal szemben apácaszerű magaviseletet és modort parancsol — és ír a maga kedves, természetes hangján, amely hű tükröződése az ő bájos és kelle­mes egyéniségének, temperamentumának. Az egyik : Igaz, igaz ... De mondja, miért érdeklődött annyira utána ? A másik: Ugyan . . . Hát van ab­ban valami, hogyha két régi jóbarát egymással egy kissé bizalmasabban érint­kezik, mint a társadalom törvényei elő­írják? Nincs — és épen csak ön az, aki ezen fennakad. Egyszerűen, tudakozódtam, hogy van-e már jövendőbelője, s hogy engedjen gratulálni. Ő erre azt válaszolta, hogy igenis van, de ő nemhogy szeretné azt, akit szülei kijelöltek neki, hanem in­kább gyűlöli. Borzad, ha arra gondol, hogy majd valaha az lesz a férje. Ez az úr, mint most ön nekem elárulta, ön. Az egyik (izgatottan): Beszéljen, ké­rem, tovább ! A másik: Ahogy tetszik. Annyit már tud, hogy Margit kisasszony nekem egy levelet írt, telve panasszal és szenve­déssel. Én Margitot megsajnáltam. — Min­den leányt sajnálni szoktam, amikor a házasság előtt áll és töprenkedik. Ki ne sajnálná őket ? A törékeny lelkű, gyenge leányokat, akik, amikor esküvőjük előtt állanak, el sem tudják gondolni, mert nem is képesek, mi vár reájuk az életben ? Hogy jólét és boldogság-e, avagy a szen­vedéseknek egész sorozata ? Én mindezt elgondoltam és osztoztam szorongásában. Hiszen nincsen is borzartóbb annál, mint­ha egy leány valaki olyanhoz megy nőül, akit nem szeret! Hagyján akkor, ha a házasság csak pár évre köttetnék, — de hiszen egy életre szól az, határtalanul sok hát benne a szenvedés, a tűrés és a bol­dogtalanság. — Megírta, mondom, hogy nem szereti a vőlegényét, s csak a szülei lesznek az okai, ha hozzámegy. Az egyik (közbevágva.) Bocsánat, de a szülei egyetlen egy szóval sem erőlte­tik. Ők szabad választást engednek neki. A másik: Ugyan ugyan . . . Bizo­nyosan ön előtt nagyképűsködnek a szü­lei, de mihelyst ön elmegy tőlük, akkor meg újra sarokba szorítják elveit és sze­relmét . . . Mondom, azt írta, hogy nem szereti önt és nem akar hozzámenni. Én erre megírtam neki, hogy őrizkedjék nőül menni olyan emberhez, akit nem szeret. — Éhez jogom volt, uram. Mert ha vala­kit megmenthetek a boldogtalanság útjára való lépéstől, azzal nemeset tettem. Ezt nem is fogja tőlem elvitatni próbálni sen­­ki sem, kivéve esetleg önt, aki fanatikus szerelmében — mint általában a szerel­mesek — mindent erősen nagyítva, két­szeres nagyságban lát. — A tények be­szélnek. Ismertem sok ifjú házaspárt, akik nem szerelmileg kötötték frigyüket, hanem csak érdekből, s ezek a szerencsétlenek iszonyú sokat szenvedtek; bűnük súlya alatt végre is összeroppantak. Az egyik : Nálam szó sincsen érdek­­házasságról. Én magam még több vagyon­nal rendelkezem, mint Margit kisasszony apja. Nálam nem a pénz, de a szív be­szél a jelen esetben, mert én szeretem Margitét. PÉCSI KÖZLÖNY Szterényi beszéde. (Folytatás.) Külön tesz említést a kassa-oder­­bergi vasúton eszközlendő beruházásokra vonatkozó törvény megalkotásáról, mellyel 46,5 millió korona beruházást biztosított a törvényhozás ennek a ránk nézve gazda­sági szempontból kiválóan fontos vasútvo­nalnak kellő forgalomképessé tételére. Saj­nos — mondta az államtitkár — hogy a kívánatos cél még ezzel az áldozattal sem biztosítható teljesen, amennyiben így még mindig csak a vasút magyar vonala lesz teljesítőképes, nem úgy az osztrák vonala is. E részben hosszas tárgyalásokat foly­tatott a kormány az osztrák kormánnyal, de nem volt képes egész eredményt elérni. Az állapotok tetemes mértékben fognak javulni, de teljesen nem. Ausztria inkább megakadályozza a saját területén levő vas­útvonal megfelelő kialakulását, tehát saját forgalmi érdekeinek kielégítését, csakhogy ez a vasút ne állhasson egyúttal a magyar gazdasági érdekek szolgálatában is. A szűk­­keblűség és ellenséges indulat oly mértéke, mint a­minőt annak az ügynek tárgyalá­sánál volt alkalmunk Ausztria részéről ve­lünk szemben tapasztalni, még egymással szemben is teljesen idegen államoknál is példátlanul áll. Mennyivel inkább évszáza­dos államjogi szövetségben levő két állam között! A legvilágosabb célzat: Magyar­­ország gazdasági károsítása, elzárása a ter­mészetes forgalmi iránytól és megtagadása a forgalom törvénybiztosította lebonyolí­tásnak. Aki őszintén akarja és keresi a monarchia két államának egymással és egymás mellett való békés megélését — mint én is — hangoztatta Szterényi, csak mélyen fájlalhatja azt a csaknem minden téren észlelhető jelenséget, mely egyúttal előre veti árnyékát az 1915-ben kötelessé­­gszerűen megindítandó újjabb tárgyalások­nak. Ez a szűkkeblűség és ellenséges in­dulat súlyos gazdasági károkat okoz ugyan nekünk, például csak a szénszállításnál két év alatt mintegy 5 millió koronával káro­sította meg a kassa-oderbergi vasutat és az államvasutakat, de sokkal nagyobb ba­jokat fog okozni a monarchiának, mert ál­tala és következtében a két állam — a monarchia minden igaz hívének őszinte sajnálatára — mind jobban és jobban tá­volodik egymástól, vagyis egészen ellen­kező lesz az eredmény, mint amit tulaj­donképpen céloznak. Beszélt ezután a vasútszolgálati rend­tartásról, majd hozzátette, hogy amily liberálisan rendezte a kormány az alkal­mazottak jogviszonyait és mily áldozatkész­séget tanúsított a törvényhozás az illetmé­nyek rendezésével, mely ma már 22 millió korona kiadási többletet jelent, oly hatá­rozottsággal kellett gondoskodnia a kor­mánynak a rendszabályokról, melyek al­kalmasak legyenek a forgalom zavartalan­ságát biztosítani. A legnagyobb gazdasági érdekek forognak kockán a vasúti forga­ l

Next