Pécsi Közlöny, 1909. szeptember (17. évfolyam, 175-195. szám)

1909-09-01 / 175. szám

2, az uralkodóház politikusai eddig erre a németségre mindig számíthattak, sőt ez volt gyakran politikájuk egyetlen erőssége ; ezt a talajt is elvesztik a lábuk alól. Kapnak majd egy Németország felé húzó szabadelvű tömeget és internacionális szociáldemokráciát ellenzékül. Meddig tudnak az igazgatói állásokkal kitüntetett keresztény szocialistákkal még kormányozni, az olyan kérdés, melyre néhány év alatt igen megdöbbentő feleletet kaphatnak. A németség meggyengülését bizonyosan fölhasználják a ma is ellenzékben álló szlávok és ha az uralkodó politikának esetleg egy ideig segítségére lesznek is, nagy árt kell érte adni. Mégpedig nem egyszer. A szláv államok autonómiája ■ebből a helyzetből rövid idő alatt kialakul és minden segítségüket függetlenségük felé vivő koncessziókkal fizettetik meg. Ha a németség elveztésével a szlávságra akarják Ausztria jövőjét bízni. Akkor ennek ez az útja. Tanév kezdetén. (F. É.) A vakáció aranyos ideje úgy elröpült, mintha egyáltalában nem is lettvolna. Még csak most történt a vizsgák s egyébb évzáró kellemetességek lefolyása, még alig, hogy elbúcsúztak a diákok attól az intézettől, ahol ifjúságuk legszebb idejét töltötték, ime már ismét kezdődik a munka, a tudás, az előrehaladás, a kultúra békés és csendes munkálkodásának ideje. Bizony bizony ez az idő a mi országunkban temérdek gondot s keserűséget szerez a szülőknek. Minálunk még nem jöttek reá arra a praktikus ideára, amely a művelt külföld majd minden országába már réges régen a megvalósulás stádiumában nyújtja áldásos működését. Nálunk még mindig különféle elnevezésű iskolában osztogatják a tudomány fenséges malasztját. Mi még mindig megkülönböztetünk gymnáziumot, reáliskolát és polgári iskolát. S aki az egyikben nyeri kiképeztetését, az bizony később sok minden pályától már eleve elvágatik, azokra nem kerülhet. Aki véletlenül olyan városban születet, ahol sem reál, sem gymnásium nincsen, hanem csupán polgári iskolát bir el vagyonossága s népessége, az bizony ha csak jó módban nem született, kénytelen a polgári iskolába járni s igy az egyetemtől már előre is búcsút vehet, az iskolák elvégzése őt oda nem engedhetik. A diplomás pályákat tehát elzárták előle, csupán azért, mert anyagilag nem volt módjában a más városokban levő gyimnásiumot, esetleg reáliskolát látogathatni. Külföldön már csakis az u. n. reálgymnásiumok vannak. Ezek az iskolák egybevetett tanterv alapján az összes diplomás pályákra előkészítik a tanulókat s igy a szülőket már előre megkímélik attól a gondtól, hogy gyermekeiket melyik pályára készítsék elő akkor, mikor annak sem hajlamát, sem tehetségét valamelyik pályára még nem ismerik. Ha valaki véletlenül nálunk reáliskolát végzett s később egyébb, gymnásiumi érettségihez kötött pályára érez kedvet, akkor neki a kiegészítő tantárgyakból pótérettségit kell tennie s ha véletlenül nyelvérzéke nincs kifejlődve, elfordulhat, hogy évek hosszú sora alatt sem képes a latinból érettségit tenni s igy kénytelen kelletlen olyan pályára szorul, melyhez sem kedve, sem ambitiója nem hevíti. Nehéz tehát ilyenkor a szülők helyzete, mert később azután, ha gyermekeikkel valamely iskolát nagy nehezen elvégeztettek, még az a szemrehányás is érheti őket, hogy nem gondoskodtak kellőképen fiaik jövendőjéről. S ez mindaddig így lesz, míg a reálgymnásium helyes intézményét, hazai tanrendszerek programmjába fel nem veszik az illetékes tényezők. A reálgyimnásium eszméje, már hoszszabb ideje kísért tanügyi körökben s hogy mindezideig az meg nem valósulhatott, annak okát abban kereshetjük, hogy iskoláink még ezideig nélkülözik egyöntetűségüket az irányban, hogy még mindig megkülönböztethetünk állami, felekezeti s különösképen alapítványi intézkedéseket. Az alapítványokon alapuló intézetek átalakítása pedig az alapító okiratokba ütközik s igy annak esetleges átalakulása az alapítványoktól valóelesését is eredményezheti. S így bele kell törődnünk abba, hogy ilyenkor a legtöbb szülő gondtelt homlokkal járjon, mert nem tudja elhatározni, milyen pályára is készítse elő, még teljesen kiforratlan s igy egyelőre nem sejthető tehetségű csemetéjét. Még a legjobban jár mindenesetre az a diák, kiknek szerencséje lehet, hogy gymnásiumot végezhet. Ez előtt minden pálya nyitva áll s a szülők gondját már előre elveheti. De jól tudjuk, hogy itt a vidéken nem áll módjában mindenkinek, hogy gyermekét gymnásiumba járathassa. A melyik vidéki város olyan s szerencsés hogy gymnásiummal rendelkezik, ott természetesen a szülők gondja sem oly nagy, de mit csináljon az a sok többi város szülője, kinek nem áll módjában más iskolákat látogathatni gyermekével, épen, mint a minő ott helyben már van ! ? A tanév eleji gondok tehát az idén sem szűnek meg s nem is fognak mindaddig, amig a reálgymnásium helyes eszméje a megvalósulás stádiumába nem lép. Rózsák. Egy vén leány naplójából.) Irta: HORVÁTH REZSŐ. 1. Junius 29. Ma érkeztünk meg ide, Földvárra. Istenem, milyen szép ez a vidék! Szebb mint tavaly, sőt úgy gondolom, hogy még sohasem volt ilyen szép, mint most. A „Villa“-lakban lakunk, amely közvetlenül a tó partján emelkedik és keletről a vasúti töltés húzódik el a zöldre festett vasrácskerítés mellett, míg a többi oldalait a kis fenyves, meg a tó vize környezik. Az én szobámnak épen a tó vizére nyílnak az ablakai. Kellemes, idegzsongitó, ózondús levegő ömlik el a szobában, ha kitárom a nagy tükörablak két szárnyát. Lágyan susog, morajlik a tó hulláma és kellemes, elbájoló zenével tölti el a jéget . . . Ide kékellenek a túlsó partnak hegyei. Sötét, kékes köd lebeg a hegyek kéklő ormai felett ... Sirályok kóványognak a sötéten kék, tiszta, felhőtlen levegőségben. Vijjogásukat örömmel hallgatom... és üdvözlöm a nyári szép idők csapongó szárnyasait, a száldogáló, hófehér testű sirályokat . . . Valahonnan egy Bösendorfernak víg akkordjait hozza ide felém a hűs esti szellő . . . Istenem, oly szép itt az élet! . . 2. Június 30. Ma történt meg az az ominózus ismerkedés. Az itteni leányok mindannyian olyan fennhéjázók és büszkék, pedig talán nincs is húszezer korona hozományuk, mint nekem. És mégis! Irigyelem azokat a pirosarcú mosolygós szemű, nevető és mig kis vidéki leányokat. Hogy miért ? Hát, mert boldogok és mert én nem vagyok az. Örülnek az életnek. És én nem örülök. Mert nincs miért. Ezek a kis vidéki leányok boldogok, mert van egy bizonyos valakijük, akivel boldogan, piruló arccal, titkon suttognak és csókolóznak, — de nekem nincsen senkim sem. Apa egész nap a kaszinóban dőzsöl és kártyázik, miközben összekeveredik mindenféle kisemberrel, mint például iparossal, vagy épen kereskedővel és eközben még talán azt is elfelejti, hogy őhozzá, Haraszthy sörraktároshoz, nem méltó egy vidéki kisember. Ez azonban az ő dolga. Annál rosszabb azonban az együttlét anyával. Ő egyébről sem beszél, mint hogy már férjhez kellene mennem . . . Hát hiszen én is azt tartom, de egyelőre nincsen kihez. Talán majd sikerül itt fognom valakit. 3. Július 10. Tegnap este érkezett meg Körmendy. Az a Körmendy, aki egyszer már vőlegény is volt. Még pedig a Winkel Mici vőlegénye, s aki az idei farsangnak egyik bálján a szeme közé vágta az öreg Winkel Eliásnak a jegygyűrűt és az kiáltotta neki: — Nem kell a lányod! PÉCSI KÖZLÖNY_____________ 1909. szeptember 1.