Pécsi Közlöny, 1911. február (18. évfolyam, 10-32. szám)
1911-02-02 / 10. szám
2 Miés mi? Most, hogy annyi nehéz, s komoly áldozatot igénylő küzdelem után ismét a régi, megszokott alakban jelenhetünk meg olvasóink előtt s minthogy most már a lap zavartalan megjelenése, a fenntartására berendezett nyomda segélyével biztosítva van, azzal a kérelemmel fordulunk olvasóinkhoz, hogy lapunkat, a „Pécsi Közlöny“-t előfizetéseikkel támogatni szíveskedjenek. A „Pécsi Közlöny“ törhetetlen harcosa a megalkuvást nem ismerő, függetlenségi elveknek s mint ilyen, pártorgánuma a pécsi 48-as és függetlenségi pártnak. Politikai kérdésekben az ország legjobb hírű politikusainak tollából közölt cikkeivel világítja meg a való helyzetet, tárja fel az egyes országos jelentőségű kérdéseket, ahogy megakadályozza az ország polgárságának félrevezetését. Kimerítő bő sürgönytudósítában beszámol a képviselőház üléseinek lefolyásáról, s közönsége még ugyanaznap este értesül arról, amit a többi lapok csak huszonnégy óra múlva közölhetnek olvasóikkal. A helyi viszonyokat tárgyaló cikkeit szigorú lelkiismeretességgel, ép oly tárgyilagossággal s mindig a közérdek szemmeltartásával írja meg, s ostorozza a helytelenséget ott, ahol ilyent tapasztalt, s mikép a múltban, ez vezeti tollát a jövőben is. Bő napi hírrovata hű tükrét nyújtja városunkban lefolyt napi eseményeknek, amelyeket híven közöl olvasóival. E tekintetben nem hajhássza a szenzációt, a családi és magánélet, az egyéni becsület rovására. Egyébként rövidre szabott programunk a jövőre is az hogy hívek maradunk múltunkhoz, hívek maradunk önmagunkhoz. A Pécsi Közlöny előfizetési ára: Egyes szám ára 10 fillér. Tisztelettel A „PÉCSI KÖZLÖNY“ szerkesztősége és kiadósága. Egy évre .... 24 kor. Félévre .... 12 „ Negyedévre ... 6 „ Egy bóra .... 2 „ Ш 1Ш története. Egy újságíró naplójából. Irta : BELÉNYI MIKLÓS. Azt hiszem, az újságírók a világ legboldogabb emberei. Mindenütt szívesen látják őket és még kedveskednek is nekik. Hogy miért? Azt tetszik tudni. A nyilvános, elite bálokon éppen úgy találhatjuk az elegáns riportert, mint az intimebb jellegű jourokon. És mindenki a kedvét keresi. Hogyne! „Az írók, a szellem arisztokratái.“ Író és újságíró szeretne lenni manapság mindenki, hacsak nem született miniszternek, vagy bankárnak. És van a dologban valami. Szép az újságírói pálya nagyon, ha kissé rögös is, de a fizetés ... az eleinte szörnyű kevés. Egy kezdő újságírónak alig van annyi fizetése, mint egy hadnagyocskának, márpedig azembernek fiatal éveiben van legnagyobb szüksége a pénzre. Egy este, amint a szerkesztőség kanapéján üldögéltünk, Rezső kollégánk ahomlokára bök: PÉCSI KÖZLÖNY Гшаől és a bankjavatt Tisza Istvánról már egyszer kimondották, hogy nem a tapintat embere. Vannak emberek, akik első nagy bukásának nagy okát is pusztán a tapintatlanságában látják. Most óvatosabb a tapasztalt Tisza és nehogy elriassza magától — mint régen — a leghívebb politikai barátait is, vidéki városból lövöldöz a parlament ellenzékére. Elment Aradra és mondott nagy beszédet. Olyan beszédet, amelynek alaphangja nagyon emlékeztet a bukása előtt mondott beszédeire. Tisza István Aradon, fehér asztal mellett mondott támadó beszédet. A támadás vehemens és kíméletlen volt. És fokozottan igazságtalan. Igazságtalan állításaiban és merőben imparlamentáris okfejtésében. A kegyelmes képviselő úr mérhetlen — bár a maga szempontjából teljesen érthető — haragra lobbant amiatt, hogy a bankjavaslat sommás letárgyalása oly akadályokba ütközik, amelyre a hatalmi gőgjében elhízott kormány és a mögötte bólintó párt elkészülve nem volt. Tisza István szörnyen fájlalja, hogy a kormány nem lesz abban a helyzetben, hogy Bécsnek február tizenötödikére szállítsa a bankszabadalom meghosszabbítá— Fiuk — szólt — a világ rosszul van berendeze. Megszoktuk, hogy Rezső barátunk folyton kesereg a fennálló rend ellen, azért inkább csak udvarias érdeklődésből, mint kiváncsiságból kérdeztük: — Miért? — Hát helyes az, hogy amíg az ember fiatal, ilyen kevés fizetéssel tengődjék? És akkor, amikor már kopaszodik, a bajusza őszül, akkor kapja a busás fizetést. Most vannak igényeink, szép eszméink és vágyaink, melyeknek keresztülviteléhez és eléréséhez pénz, sok pénz kell — és most nincs. Aztán mikor már nincs semmi vágyunk, mint a kényelmes lakás és a tajtékpipa, akkor ott a pénz a zsebünkben. Ez nem igazság. Az anyagi javadalmazást fordított rendben kellene csinálni. Szó sincs róla, hogy barátunknak nem volt egy kevés igaza, de az abszolút igazság és méltányosság szempontjából — nem nagyon. — Én pedig most akarok gazdag lenni, míg fiatal vagyok, sőt. És mert a kormány a határidőben vereséget szenved. Tisza István a nála jól ismert rabulisztikával odatörekszik, hogy csökkentse a vereség jelentőségét. Szerinte minden ódium, amely a határidő be nem tartásából származik, kizárólag az ellenzékre hárul. Mert mindig az ellenzék magatartásától függ, hogy egy törvényjavaslat a letárgyalására kijelölt idő alatt törvényerőre emelkedik-e vagy sem. A kormány oly határnapot tűzött ki a bankjavaslat letárgyalására, amely az ellenzéknek normális magatartása mellett teljesen egységes. Ha a kormány számításban csalódik, annak az ellenzék az oka és a következményeiért is az ellenzék felelős. Nyilvánvaló, hogy az aradi képviselő ab ovo kényelmes — és a valóságtól távol álló — nézőpontra helyezkedik, amikor a bankjavaslatot normális javaslatnak mondja s egyenesen inparlamentárissá válik, amikor elvitatja a kisebbségtől a jogot, hogy az országra mérhetlenül káros törvénytervezetnek törvényerőre emelkedését a rendelkezésre álló parlamentáris fegyvereknek a végsőkig menő kihasználásával megakadályozza, vagy legalább megkísérelje. Tisza István nem akarja tudomásul venni, hogy a mostani többség milyen fegyverek igénybe vételével keletkezett. Neki a parlamenti többség a nemzeti akaratot jelenti és bár jól tudja, hogy egy nemzet életében az önálló nemzeti bank a gazdasági megerősödés legfőbb biztosítékát és a nemzeti önállóságnak legfontosabb intézményét képviseli, mégis káros időfecsérlésnek bélyegzi azt a törekvést, amely ezt az intézményt megvalósítani akarja. Minden jog és minden törvény a nemzet javára szól, de azért Tisza István mégis igazat mond, amikor kárba veszett időfecsérlésnek minősíti a vita elnyújtását,mert az a szolgai többség, amely a kormány javaslata mögé sorakozik, meg fogja azt . Vegyél sorsjegyet — jegyeztük meg mosolyogva. — Azt nem, de hogy egy év múlva lesz harmincezer pengőm, az bizonyos. Kicsit merész állítás volt. Épen azt akartam kérdeni, hogyan szerzi meg a pénzt, mikor a budapesti tudósítónk telefoncsengetése zavart meg bennünket a beszélgetésben. Megragadtam a ceruzát és papírt, s a következő percben már jegyeztem „lapunk fővárosi munkatársának tudósításait.“ II. Az ősszel egy eljegyzési kártyát hozott a postás. Az állott rajta, hogy az én fent tisztelt Rezső barátom — ki időközben más tájra vitte a szűrét — eljegyezte egy kereskedő leányát. Nem olyan nagy esemény, mely fölfordítaná a világrendet, mégis csodálkoztam, hogy Rezső ilyen gyors elhatározással evez a többé-kevésbé boldog házasság csendes révébe, hogy majdan mint pocakos férj rájja végig egy kis nőcske oldalán az élet rögös, — azazhogy most neki már rózsás útjait. Előkerestem hát a szekrény mélyén 1911. február 2.