Pécsi Közlöny, 1911. augusztus (18. évfolyam, 155-180. szám)
1911-08-01 / 155. szám
XIX. évfolyam. Kedd, 1911. augusztus 1. 155. szám. A pécsi függetlenségii és 40-as párt hivatalos közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Király utca 24. Városi és interurbán telefonszám 111. Kéziratot nem adunk vissza. Felelősszerkesztő Kiadó laptulajdonos Dr. Egry Béla orsz. Madarász Béla képviselő Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 korona. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fill. „Bitte Gehorsams!“. Irta: Dr. Egry Béla, orszgy. képviselő, Pécs, július 31. A katonai terheket „minden gondolkozás nélkül“ megszavazó Tisza István gróf julius 25-iki beszédének volt egy másik része is, melyet nagy örömmel hallottak Bécsben, t. i. az, melyben közismert cinizmusával többek közt az mondotta, hogy mi ellenzék a „Bitte Gehorsamst“ és „Melde Gehorsamst“ négy szó miatt, az u. n. századnyelv eltörlése miatt akarunk feje tetejére állítani mindent. Nem tudom honnan s miből mentette Tisza István gróf e kijelentését, tény az, hogy ez a kijelentése Bécsben szörnyen tetszett és imponált, mert a „Gutgesinnt lapok“ kapva kaptak rajta, hirdetik Tisza szörnyű diadalát, no meg természetesen ebből folyólag az „Ármádia“ „egységét“. Megszólaltatnak egy állítólag „magas“ katonai méltóságot, aki kijelentette „Bitte Gehorsamst“, hogy a magyar nemzetnek katonai téren nyújtandó bármely kedvezmény a hadsereg bomlását vonná maga után. Ezzel vezetik félre a legfőbb hadurat is, pedig hát a Burgösdi falai talán mégse dűlnének össze ha abban a fővártán a „Gewehrheraus“ helyett, a „fegyverbe“ szó hangzanék el, még talán a Smolen Tónik se ejtenék ki a kezükből a pecsenyés tálat és Lueger se ébredne fel sírjából, ha a délceg és vitéz magyar bakákat a Burgban és utcáin magyarul kommandiroznák. Az a hadsereg, melynek „egysége“ a kommandó nyelven fordul meg, az a hadsereg bátran leszerelhet, az vitézi tettre képtelen. Nem tudom az az állítólag magasrangu tiszt úr a maga jószántából avagy felsőbb parancsszóra avatkozott-e bele a politikába, de annyit tudok, hogy a katonának politizálni, politikai cikket írni vagy ilyet inspirálni „Melde Gehorsamst“ tilos! Helyesen tenné, tehát az a magasrangú űr, ha kenyéradó gazdája dolgába való beavatkozás s a német vezényszónak oly meleg pártolása helyett, a hadsereg harcképessé tételén fáradoznék, nehogy ismét olyan katasztrófa és szégyen érje a „Meine Armeet“ mint érte Solferiné és Königretznél, ahol a német kommandóban „egységes Ármádia“ „Melde Gehorsamst“ versenyt futott a feléje röpülő golyóbisokkal, hogy azok el ne érjék, akárcsak mint Kuropatkin hadserege Mukdennél. Elismerjük mi készségesen, hogy a hadsereg magasrangú és dús javadalmazású vezérei között vannak (kontra) nagy stratégák, a békében és papíron értenek a defellirozáshoz is szépen, de hát háborúban még nem igen mutatták ki stratégiai tudásukat pedig hát ez volna a fő cél, mert defellirozással csatát még nem nyert egy hadsereg se. Rólunk már az ingünket is lehúzzák a Dreadingtok, torpedók, géppuskákra, létszámemelésre, meg az ördög tudja mire, s mégse fognak tudni megvédeni bennünket, ha megannyi újoncot adnánk is, mert hiányzik a hadseregből a lelkesedés, mert hazafias szellemű nevelés és oktatás helyett osztrák szellemben nevelik és oktatják a magyar fiúkat, ezt pedig magyar ember gyomra be nem veszi. Harcképessé és lelkessé egy hadsereget csak úgy lehet tenni, ha jó bánásmód mellett hazája nyelvén oktatják és kommandirozzák. Ha ezek a magas állású urak és a mindég rendelkezésükre álló A legújabb roma irodalomról.* Irta: Papp István. Semmit sem tudunk a legújabb román irodalomról, pedig ennek finom és subtilis írói és alkotásai megérdemelnék, hogy megismerkedjünk velük. A románokról csak azt tudjuk, hogy szenvedélyes patrióták, mint ez kisnációjú, temperamentumos népfajnál természetes is — de azt már nem igen tudjuk, hogy ennek az ifjú nemzetnek becses kultúrerői vannak, amelyeket bármely nép szívesen vallana a magáénak. A román litteratura még mindig két részből áll. Beszélhetünk egy specifikus, erdélyi román litteraturáról, amelynek főképviselője Goga Octavian, egy igen kis kvalitásokkal, de akadémiai prémiummal megáldott poéta — akiről bátran mondhatjuk, hogy semmivel sem jobb, mint a mi Szabolcska Mihályunk. Gogának van egy u. n. barátjai pártja ezek: Citera (Csura) Sándor, Agarbiceanu János, Cuntan Mariska, Kotrus Áron — mind relative igen gyenge irodalmi legények, fanatikus patrióták, akik azonban nem tűnnek föl soha nagyobb alkotásokkal. Gogának összevissza két kötet verse van. Az egyikben (amelyet az Akadémia kétezer forinttal jutalmazott) hazafias versek és ódák találhatók. Goga szubjektív lélek, kevés gondolata van és igen sablonos verseket ir — működésével csak azért foglalkozunk, mert Goga kezében van a Tribuna, ez a fanatikus oláh lap, amely nyíltan bevallja, hogy a román kultúra egyesítéséért műmálkodik. A Tribuna hozta közelebb az erdélyi román írókat Bukaresthez, mert legutóbb is egy nagy irodalmi matinét rendezett Aradon, amelyen egy-két tehetséges román poéta kivételével (például Anghel, vagy Sadoveanu) mind igen fanatikus, de kevésbé talentumos oláh író vett részt. Ez lenne a legújabb erdélyi román irodalom, hozzátéve azt, hogy ugyancsak Erdélyben él egy nagyon tehetséges, zseniális modern író: Isac Emil, kinek talán a legjobban hangzó neve van az újabb irodalomban, de aki forradalmi túlzásaival és megdöbbentő realizmusával egymaga marad az egész román litteraturában. Isac intellektuális költő, de sokszor nagyon elverselt dolgokat ír — mindezek dacára írásaiban egy szuverén tehetség fénye látszik — s tekintve ezen máris nagyhírű poéta fiatalságát (úgy mondják 21—22 éves összevissza) valószínű, hogy Isac egy új költői nemzedék egyik előhírnöke. Természetes, hogy Isac-ot utálják Goyáék, de letörni már azért sem tudják, mert a költő az aradi „hivatalos“ Románul című lap irodalmi szerkesztője és a bukaresti Viata Nova (Új élet) című előkelő revue ünnepelt tagja. Az erdélyi modern román irodalomról egy pár szóval elmondtunk mindent, megemlítve még, hogy Erdélyben tíznél több irodali lap van s ezek közt a legerősebb a nagyszebeni Luceafarul (Csillag) cimű folyóirat, melyet Teslovan Athanáz, az irodalmi egyesület titkára szerkeszt. S érdekes, hogy ugyanakkor, amikor Erdélyben a román írók kivétel nélkül * A Délmagyarországból vettük át ez érdekes cikket.