Pécsi Közlöny, 1911. augusztus (18. évfolyam, 155-180. szám)

1911-08-01 / 155. szám

XIX. évfolyam. Kedd, 1911. augusztus 1. 155. szám. A pécsi függetlenségii és 40-as párt hivatalos közlönye. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Király­ utca 24. Városi és interurbán telefon­szám 111. Kéziratot nem adunk vissza. Felelősszerkesztő Kiadó laptulajdonos Dr. Egry Béla orsz. Madarász Béla képviselő Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 korona. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fill. „Bitte Gehorsams!“. Irta: Dr. Egry Béla, orszgy. képviselő, Pécs, július 31. A katonai terheket „minden gondolkozás nélkül“ megszavazó Tisza István gróf julius 25-iki beszé­dének volt egy másik része is, me­lyet nagy örömmel hallottak Bécs­­ben, t. i. az, melyben közismert cin­izmusával többek közt az mondotta, hogy mi ellenzék a „Bitte Gehor­­samst“ és „Melde Gehorsamst“ négy szó miatt, az u. n. századnyelv el­törlése miatt akarunk feje tetejére állítani mindent. Nem tudom honnan s miből mentette Tisza István gróf e kije­lentését, tény az, hogy ez a kijelen­tése Bécsben szörnyen tetszett és imponált, mert a „Gutgesinnt lapok“ kapva kaptak rajta, hirdetik Tisza szörnyű diadalát, no meg természe­tesen ebből folyólag az „Ármádia“ „egységét“. Megszólaltatnak egy állítólag „magas“ katonai méltóságot, aki ki­jelentette „Bitte Gehorsamst“, hogy a magyar nemzetnek katonai téren nyújtandó bármely kedvezmény a hadsereg bomlását vonná maga után. Ezzel vezetik félre a legfőbb hadurat is, pedig hát a Burg­ösdi falai talán mégse dűlnének össze ha abban a fővártán a „Gewehrheraus“ helyett, a „fegyverbe“ szó hangza­­nék el, még talán a Smolen Tónik se ejtenék ki a kezükből a pecse­­nyés tálat és Lueger se ébredne fel sírjából, ha a délceg és vitéz ma­gyar bakákat a Burgban és utcáin magyarul kommandiroznák. Az a hadsereg, melynek „egy­sége“ a kommandó nyelven fordul meg, az a hadsereg bátran leszerel­het, az vitézi tettre képtelen. Nem tudom az az állítólag ma­­gasrangu tiszt úr a maga jószántából avagy felsőbb parancsszóra avatko­zott-e bele a politikába, de annyit tudok, hogy a katonának politizálni, politikai cikket írni vagy ilyet ins­pirálni „Melde Gehorsamst“ tilos! Helyesen tenné, tehát az a m­a­­gasrangú űr, ha kenyéradó gazdája dolgába való beavatkozás s a német vezényszónak oly meleg pártolása helyett, a hadsereg harcképessé té­telén fáradoznék, nehogy ismét olyan katasztrófa és szégyen érje a „Meine Armeet“ mint érte Solferiné és Kö­­nigretznél, ahol a német komman­dóban „egységes Ármádia“ „Melde Gehorsamst“ versenyt futott a feléje röpülő golyóbisokkal, hogy azok el ne érjék, akárcsak mint Kuropatkin hadserege Mukdennél. Elismerjük mi készségesen, hogy a hadsereg magasrangú és dús java­­dalmazású vezérei között vannak (kontra) nagy stratégák, a békében és papíron értenek a defellirozáshoz is szépen, de hát háborúban még nem igen mutatták ki stratégiai tu­dásukat pedig hát ez volna a fő cél, mert defellirozással csatát még nem nyert egy hadsereg se. Rólunk már az ingünket is le­húzzák a Dreadingtok, torpedók, géppuskákra, létszámemelésre, meg az ördög tudja mire, s még­se fog­nak tudni megvédeni bennünket, ha megannyi újoncot adnánk is, mert hiányzik a hadseregből a lelkesedés, mert hazafias szellemű nevelés és oktatás helyett osztrák szellemben nevelik és oktatják a magyar fiúkat, ezt pedig magyar ember gyomra be nem veszi. Harcképessé és lelkessé egy had­sereget csak úgy lehet tenni, ha jó bánásmód mellett hazája nyelvén oktatják és kommandirozzák. Ha ezek a magas állású urak és a mindég rendelkezésükre álló A legújabb roma irodalomról.* Irta: Papp István. Semmit sem tudunk a legújabb ro­mán irodalomról, pedig ennek finom és subtilis írói és alkotásai megérdemelnék, hogy megismerkedjünk velük. A románok­ról csak azt tudjuk­, hogy szenvedélyes patrióták, mint ez kisnációjú, temperamen­tumos népfajnál természetes is — de azt már nem igen tudjuk, hogy ennek az ifjú nemzetnek becses kultúrerői vannak, ame­lyeket bármely nép szívesen vallana a ma­gáénak. A román litteratura még mindig két részből áll. Beszélhetünk egy specifikus, erdélyi román litteraturáról, amelynek fő­képviselője Goga Octavian, egy igen kis kvalitásokkal, de akadémiai prémiummal megáldott poéta — akiről bátran mond­hatjuk, hogy semmivel sem jobb, mint a mi Szabolcska Mihályunk. Gogának van egy u. n. barátjai pártja ezek: Citera­­ (Csura) Sándor, Agarbiceanu János, Cun­­tan Mariska, Kotrus Áron — mind rela­tive igen gyenge irodalmi legények, fana­tikus patrióták, akik azonban nem tűnnek föl soha nagyobb alkotásokkal. Gogának összevissza két kötet verse van. Az egyikben (amelyet az Akadémia kétezer forinttal jutalmazott) hazafias ver­sek és ódák találhatók. Goga szubjektív lélek, kevés gondolata van és igen sab­lonos verseket ir — működésével csak azért foglalkozunk, mert Goga kezé­ben van a Tribuna, ez a fanatikus oláh lap, amely nyíltan bevallja, hogy a román kultúra egyesítéséért műm­álkodik. A Tribuna hozta közelebb az erdélyi román írókat Bukaresthez, mert legutóbb is egy nagy irodalmi matinét rendezett Aradon, amelyen egy-két tehetséges román poéta ki­vételével (például Anghel, vagy Sadoveanu) mind igen fanatikus, de kevésbé talentu­­mos oláh író vett részt. Ez lenne a legújabb erdélyi román irodalom, hozzátéve azt, hogy ugyancsak Erdélyben él egy nagyon tehetséges, zse­niális modern író: Isac Emil, kinek talán a legjobban hangzó neve van az újabb irodalomban, de aki forradalmi túlzásaival és megdöbbentő realizmusával egymaga marad az egész román litteraturában. Isac intellektuális költő, de sokszor nagyon el­verselt dolgokat ír — mindezek dacára írásaiban egy szuverén tehetség fénye lát­szik — s tekintve ezen máris nagyhírű poéta fiatalságát (úgy mondják 21—22 éves összevissza) valószínű, hogy Isac egy új költői nemzedék egyik előhírnöke. Termé­szetes, hogy Isac-ot utálják Goyáék, de le­törni már azért sem tudják, mert a költő az aradi „hivatalos“ Románul című lap iro­dalmi szerkesztője és a bukaresti Viata Nova (Új élet) című előkelő revue ünne­pelt tagja. Az erdélyi modern román irodalomról egy pár szóval elmondtunk mindent, megem­lítve még, hogy Erdélyben tíznél több irodal­­i­ lap van s ezek közt a legerősebb a nagysze­beni Luceafarul (Csillag) cimű folyóirat, me­lyet Teslovan Athanáz, az irodalmi egye­sület titkára szerkeszt. S érdekes, hogy ugyanakkor, amikor Erdélyben a román írók kivétel nélkül * A Délmagyarországból vettük át ez érde­kes cikket.

Next