Pécsi Közlöny, 1912. augusztus (19. évfolyam, 104-112. szám)
1912-08-01 / 104. szám
XX. évfolyam. Csütörtök, 1912. augusztus 1. 104. szám. * ~ 'J Pécsi Közlöny A pécsi függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. — Megjelenik minden szerdán és szombaton szerkesztőség és kiadóhivatal. Király utca 24. Városi és interurbán telefonszám 111. Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztésért felelős a kiadó laptulajdonos MADARÁSZ BÉLA Előfizetési árak: Egész évre 12 korona. Félévre 6 korona. Negyed évre 3 korona. Egy hóra 1 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fill. Útravaló. Kivonat: Apponyi Albertnek Tisza István geszti nyílt levelére Párisban írt válaszából. Tisza István látja az obstrukciót és annak közvetlen káros következményeit ; egyedül azt látja tizenöt esztendő óta, egyedül ennek eltávolításán töri fejét, egyedül erre edzi erejét. De azt nem látja vagy nem akarja látni, hogy népképviseleti rendszerünk, melynek alapjai hatvannégy esztendő óta nem tágultak; mely az azóta keletkezett új társadalmi erőket kényszerzubbonyban tartja; mely a kevés számú jogosultak közt is kiáltó egyenlőtlenségeket létesít, ma már valóságos pasquis a népképviseletre ; azt sem látja, hogy a választók óriási hányada direkt függésben van a hatalomtól — tehát saját akaratát nem is nyilvánítja ; hogy szavazási eljárásunk nem törvénykönyvbe, hanem postakönyvbe való ; hogy a korrupció garázdálkodásának mindez széles medret ás; hogy a jogorvoslatok egész rendszere csütörtököt mondott és csak azt sebzi meg, aki elég bátor, hogy igénybe vegye. Azt sem látja, hogy amikor, csodák csodája, mindezen akadályokon utat tör magának és külsőleg is többséggé vállik egy nemzeti akarat, egy természetes, egy szükségszerű nemzeti akarat, olyan, amely lehetetlen, hogy az ne éljen egy valamire való nemzet lelkében, az t. i., hogy védereje nemzeti jeleggel bírjon , akkor a többség jogának törvénye egyszerre nem gilt, akkor előbb sutba dobják az egész alkotmányt, semhogy ennek a többségi akaratnak bármily csekély mértékben eleget tegyenek ; úgy, hogy ily körülmények közt a többségi elv igazában csak akkor érvényesül, mikor nem fedi a nemzeti akaratot és megszűnik számíttani, amikor azt valóban kifjezésre juttatja. Mindezt Tisza István nem látja. Annyira beleélte magát ennek a rongyparlamentarizmusnak formalizmusába és egy pártnak uralmába, amely nyilvánvalólag csak ebben az atmoszférában bír lélegzeni — mert mihelyt a hatalomra és a hatalomnak rendelkezésére álló pártkassza millióira nem támaszkodhatok, hanem saját erkölcsi erejéből kellene érvényesülnie, a küzdelemtől visszavonul — mondom: annyira benne él ezekben a rettentő állapotokban, melyek, ez igaz, az ő pártjának és űzték, hogy mind sűrűbben panaszkodtak ezek miatt az országgyűléseken. Különösen sok volt a panasz II. Endre alatt, akinek felesége, Gertrud kikirályné, idegen udvari embereinek oly szabadságot adott, hogy azok már valósággal fosztogatásokra vetemedtek a nemesi birtokokon, vadászat közben. Mivel pedig a királyné pártját fogta embereinek, a panaszt tevő nemesek nemcsak nem kaptak elégtételt, sőt csupa bosszúból is e német udvari emberek zaklatták az ilyen panaszt tevőt. 1219-ben Pozsonyban időzött az udvar. A királyi vadászok, lóháton, lovászokkal, pecérekkel és solymárokkal beportyázták a környékbeli falvakat, nemesi birtokokat s ott, a tulajdonosok megkérdezése nélkül vadásztak, zsákmányukkal elárasztották Pozsony piacát, ahol nyíltan árusították a vadat. Különösen Miklós comes birtokára szálltak ki előszeretettel, amely igen bővelkedett a vadban. Vöröskővár ura ezért nem egyszer tett panaszt az udvarnál, de sikertelenül, politikai irányának létföltételeihez tartoznak, hogy csak azt érzi sérelemnek, csak abban lát veszedelmet, ami еьпек a minden izében romlott és korhadt ál-alkotmányossági mechanizmusnak zakatolását zavarja. És igy beleszugerálta magát abba a hitbe, hogy csak az obstrukciót kell megtörni és akkor helyre van állítva a magyar parlamentarizmus, sőt, a magyar nemzet tekintélye is ! Hiszen valóban hallatlan naivitással a véderőjavaslatoknak Ausztriában történt gyors elintézését is az általa helyreállított magyar presztízs javára írja, holott csak a vak nem látja hogy a magyar nemzeti törekvések letörését siettek osztrák szomszédaink befejezett ténnyé emelni. A katonai büntető eljárás nyelvi határozatainak sima elfogadására hivatkozik Tisza, nos, ennyit könynyen „áldozhatott a Grossestreich azért az eddigi soha el nem ért vívmányért, hogy a nem-magyar szolgálati nyelvet törvénybe iktattuk és hogy mindazoknak a nagyosztrák vívmányoknak tetejébe még rés is töretett a magyar alkotmányosság és nemzeti fenállás leghatalmasabb erősségébe: a jogfolytonosság elvébe; rés nyittatott, utmi-Végre embereit fölfegyverezte, s egy ily kiszállás alkalmával öt királyi szolgát (két vadászt, egy pecért és két solymárt) megöltek Miklós úr emberei. Nagy riadalmat okozott ez az eset az udvarban. A királyt fölingerelték a rokonok Miklós four ellen, úgy hogy el is fogatta a király. Ez pedig viszont a nemességet zúdította föl s többen nyiltan ki is fejezték rosszulásukat a király eme tette fölött. A vadászok kiszállása ezentúl sem szűnt meg, sőt annyiban még rosszabodott a helyzet, hogy nagyobb biztonság okáért azontúl királyi csatlósokat és fegyvereseket is vittek magukkal a vadászatokra. Elképzelhető, mily elkeseredést és elégedetlenséget keltett a jogaira oly nagyon féltékeny nemesség körében. Az országgyűléseken folyton panaszolták, törvényeket hoztak a baj, sérelem megszüntetésére, de a király is féltette a maga hatalmát. Valóságos hatalmi kérdés lett ebből. A király arra az álláspontra királyi vadászok megrendszabályozása. A magyar királyság megalapításakor — Szent István alatt — a királyi udvar úgy rendezkedett be, miként a nyugati udvarok, így mindenféle tisztségek létesültek, többek között a vadászok, lovászok, pecérek és solymárok hada is, a mely foglalkozási ágak a királyi cselédség és a tiszti állások között valának. Igen nagy szabadságot és javadalmazást élveztek ezek s első királyaink alatt ki-kiszálltak a nemesség birtokaira is, a hol vadat űztek, ejtettek s azt saját céljaikra használták föl, nem respektálva a magyar nemesség amaz ősi jogát, mely a nemest saját birtokán korlátlan úrrá tette, a hol idegennek — még nemes embernek is — csak mint vendégnek volt szabad vadászni. A király emberei ezeket a kiszállásokat, vadászatokat utóbb már annyira