Pécsi Lapok, 1867. március-május (1. évfolyam, 1-18. szám)

1867-03-31 / 1. szám

Pécs 1. szám Martius 31-én 1867, Megjelen hetenként két­szer , vasárnap és csii- t ö r t íi kön. Előfizetési ár : helyben házhnzhordássál és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, v. évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. PÉCSI LAPOK POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATIS TUDOMÁNYOS HETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betűjü sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megje­lenő minden petit sorért 14 kr. osztr. ért. Bélyeg díj külön minden hirdetésért 30 kr. o. Kiad ó-h i v a t a 1 Országút 5-dik szám. előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“-ia. Megjelen e lap hetenkint kétszer va­sárnapon és csütörtökön dél előtt. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordással, s vidékre postán küldve : Egész évre .... 8 frt fél évre .... 4 „ negyed évre .... 2 „ Pécs, mart. 30. 1867. A „Pécsi Lapok“ kiadó hivatala. Országút 5. szám. Pécs, mart. 30. Alkotmányos életünkkel föléledtek a „Pé­csi Lapok“ is. Hasznosak-e vagy szükségesek, a közönség részvéte fogja elhatározni. Mi szükségeseknek tartjuk. Viszonyaink általában ziláltak és rendet­lenek ; mindenkinek ki erőt és képességet érez magában, ezek rendezéséhez segéd kezet kell nyújtani. Szervezni kell az országot, szervezni a helyhatóságokat, rendet és rendszert kell hozni az állam- és magán életbe, mert ezek nél­kül az épület gyenge lesz és ingatag. A rendnek pedig szabadságon kell ala­pulnia, mert hol a szabadság hiányzik, ott hiányzik az éltető erő, hiányzik a szellem, mely egyedül képes tartós alapokat nyújtani további fejlődésünknek. Szükséges tehát, hogy állami intézmé­nyeink a rendnek, a haladásnak és fejlődés­nek nem csak hogy útját ne állják, de sza­bad szellemük által elősegítsék és istápolják ; szükséges, hogy az egyesek ez intézmények üdvössége felől meg legyenek győződve, sa­ját érdeküknek tekintvén azok életbelépteté­sét és állandósítását; és ha ez megtörtént, szükséges, hogy az adandóit viszonyok közt sorsunkat magunk készítsük elő öntudatos közreműködéssel, szorgalommal és munkával, s ne gondoljuk, hogy már most kezeinket ölbe téve egyedül az isteni gondviselésre biz­hatjuk jövőnket, mely ha eddig segített, ezu­tán sem fog elhagyni. Szerény körükben a „Pécsi Lapok“ ál­lami intézményeink mikénti alakítására igen csekély befolyással lehetnek. Mi azt hisszük, hogy, ha az országgyűlés jelenlegi többségé­nek sorai közt rég elfoglalt állásunkat tovább is megtartjuk, támogatva a minisztériumot, mint annak kifolyását, megnyugtatva közön­ségünket ennek rendeletéi iránt, s elmondva nézetünket nehány bennünket is közelebbről érdeklő tárgy fölött, s miután minden állam politikai belátás és politikai jellemekben mindaddig szűkölködni fog, a hol és mig a csaladokban mindenre inkább gondolnak, mint ily belátás és jellem fejlesztésére, lia mi ezekre is gondot fordítunk, azon hivatást, mely hasonló vidéki lapnak az országos ügyek körül jut, lelkiismeretesen betöltöttük. Nagyobb lehet hatásuk városunk és me­gyénk dolgaiban; politikai axiómaként te­kintetik ma már, a kiváltságok megszűntével, hogy az államot az egyes polgárokért az egyes polgárok összesége képezi. Az állam haladása tehát az egyesekétől föltételeztetik; föladatunk ez utóbbiakra hat­ni helyes irányban, s igy közvetve az egész­nek is hasznára lenni. Eme haladásnak pedig szellemi és anyaginak kell lenni, egyik a má­sik nélkül tökéletlen és tartóssággal nem ke­csegtethet. Szellemi haladás nélkül anyagi érdekeinket fölfogni se vagyunk képesek, az anyagilag szegény nép pedig elsatnyiíl, szel­lemileg is elgyöngül s végre vagy magában elenyészik, vagy valamely prédára vágyó szomszéd könnyű martaléka lesz. Óvakodnunk kell e szomorú kilátástól, s kerülnünk e hanvatlást minden módon. *1 Megyénknek és városunknak, mint az egész egy részének, meg vannak tehát ez irányban kötelességei, meg minden egyes la­kójának. E kötelességek fölemlitésében nem le­szünk hanyagok, ha tán némelyeknek ezzel nem is tetszenénk, jutalmunkat öntudatunk­tól s a józan rész belátásától várjuk. Mi a szellemi működést és haladást nem külsőségekben keressük, egyedül a belértéket veszsziik elismerésünk mértékéül. Az egyéni érdemet többre becsüljük a kölcsönzött fény­nél, s az egyszerű szorgalom iránt nagyobb méltánylattal leszünk, mint amaz elbizakodás iránt, mely azért hiszi magát magasbra he­lyezve, mert henyélve is elélhet. Mi is Ovid­nak Pisóhoz irt eme nézetét valljuk: — — — — — Perit in illő Gentis honos, cuius laus est in origine tota *) Kiváló figyelemmel leszünk tehát oly in­tézeteink iránt, melyek szellemi haladásunkat előmozdítani hivatvák, s különösen a népne­velés körül gyakori szemléket tartandunk. Szeretjük az ifjúságot, jövőnk reményei erre épitvék. Örülünk lelkesedésének és tö­rekvésének ; szilajságát is elnézzük gyakran, az élet amúgy is csillapitani fogja; de éppen mert a jövő nemzedék képviselője, mert hi­vatva van a megkezdett munkát folytatni és tökélyesbíteni óhajtjuk: hogy romlatlan alap legyen benne, s ne vágyjék kitűnni erkölcsi­ségének rovására. Szellemi úgy anyagi haladásunk főténye- zője a munka. Ez nemesíti az egyént, ez emeli a társadalmat, az élet minden viszonyai közt csak is ezen alapulhat a jobb és szebb jövőrei kilátás. Meg kell tehát szoknunk azon, fájdalom még nem átalános nézet való­ságát, hogy dolgozni nem szégyen, de igenis az, ha a soha vissza nem térő időt hanyag semittevésben elpazaroljuk. Anyagi haladásunk egyik emeltyűje me­zei gazdaságunk minden egyes ágának ok­szerű fejlesztése, üzletünk élénkitése, a forga­lom és közlekedés könnyítése. Ezekre lapunk kiváló gondot fordítand. A mezei gazdászat ma már többé kevésbé tudományos képzettséget föltételez. A hagyo­mányos gazdászati rendszer a tőkét fogyasztja, és még is alig elégséges a napi szükségek fe­dezésére. Belterjes gazdaságról nálunk még *) Elvész abban nemzetségének tisztelete , ki dicsőségét egyodül származásában keresi. szó sincs, még nem vagyunk ott, hogy mun­kánkat eladandó terményeinkben értékesít­sük. Még a jól rendezett telkes polgár is csak rendes viszonyok közt képes családja s az állam iránti kötelezettségeinek megfelelni, egyetlen baj oly zavarba hozza, hogy alig bir belőle menekülni: s igen gyakran elsze­gényedését vonja maga után. Jó lesz-e gyak­rabban mutatkozó látvány felől többet gon­dolkoznunk. A vállalkozási szellem is lassan fejlődik, mert közönynyel s gyakran gyanúsítással ta­lálkozik ; azért a tőke bizalmatlanul és félén­ken ruháztatik be, néha rosszul kiszámított tervek kivitelére fordíttatik, az első esetbeni lassú eredmény, s az utóbbibani gyors vesz­teség vissza riasztják a vállalkozási kedvet, és igy a tőke vagy gyümölcsözetlenül hever, vagy tőlünk más hová fordul, vagy végre a köznek kárával űzött gyakran erkölcstelen nyerészkedési czélokra fordíttatik. Közlekedési eszökzeinkről, utainkról szól­junk-e? Daczára az anyag bőségének még közutaink is oly roszak, hogy csak nagy küzdelmek után bírjuk magunkat az utazásra elhatározni. Mellék utaink minden bírálaton alul állanak; vannak községek, melyek hó­napokig elvannak zárva a szomszédságtól, mert a közlekedés teljes lehetetlen; sőt meg­esik, hogy ugyanazon helység két ellenkező részén lakók az őszi esők beáltával a tavaszi viszontlátásra vesznek egymástól búcsút. E tekintetben a megyei bizottmánynak s me­gyei tisztikarnak leend föladata segitni. Mi pedig kötelességünknek tartandjuk őket erre több ízben figyelmeztetni, és e hiányos álla­pot elhárítására javaslatainkat előterjeszteni. E lapok föladata tehát - nem csekély, de önzéstelen és használni akaró szándékkal fo­gunk teljesítéséhez, és ebben mindig csak az ügy lesz irányadónk, a személyek csak any- nyiban jőnek figyelembe, a mennyiben a fönebbi czélokat vagy előmozdítják, vagy képtelenségük és rósz akaratuknál fogva hát­rálják; hogy aztán irányukban minő állást foglalunk el, könnyen belátható. Nem tartjuk magunkat csalhatlanoknak; azért az ellenkező véleményt nyúgodtan ki­hallgatjuk és okúiunk belőle, ha pedig nem győzettünk meg általa, nem gyanusitjuk a szándék tisztaságát, mig ellenkezője szembe nem ötlik, de ekkor kíméletlenek leszünk. Nem akarjuk a hazafiságot monopolizálni, tudjuk azt, hogy több út is vezet ugyanazon czélhoz; ideje, hogy a honárulás súlyos vád­ját könnyelműen egymás irányában ne alkal­mazzuk. A küzdelem nehézségeit mindig számba veszsziik, a méltánylatot a küzdőktől soha sem fogjuk megtagadni, ha e küzdelmet si­ker nem is koronázná. Határozott kárhozta- tásunkkal csak a tudatlanság, konokság és rósz akarat találkozik. Túlbizakodók nem leszünk, de a kitűzött pályán nem is csügg-edünk, s azért e két er­kölcsi hibával, bárhol találkozzunk is vele, mindig szembe szállunk. Szabad mozgalom, szabad fejlődés, köl­csönös jogaink tiszteletben tartása, de viszont az állam és egymás iránti kötelességeink szi­gorú teljesítése leend irányadó jelszavunk, és ettől el nem térünk. Bánffay.

Next

/
Thumbnails
Contents