Pécsi Lapok, 1867. október-december (1. évfolyam, 54-79. szám)

1867-11-21 / 68. szám

Pécs, 68. szám November 17-én 1867 Megjelen hetenkint két­szer , vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési ár : helyben házh­ozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, 3 évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS H­ETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betűsír sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban meg­jelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. B­é l­y e­g­d­í­j külön minden hirdetésért 30 kr. e. é. Kiad­ó­h­i­v­a­t­a­l Országút 5-dik szám. Társadalmi élet. V. Az „úri osztályról“ szólva, hogy tárgyun­kat kellőn megvitassuk, szükségesnek találjuk nála hosszabban időzni. Érintettük, hogy a társadalmi élet ezen tényezői nagyobb városokban rendesen igen nagy számmal van­nak és épen azért szükséges a részletezés. Ugyanis ez osztályban ismét öt alosztályt találunk: a birtokosokat legkisebb számmal, a megyei s városi tisztviselőket, a diplomati­­kusokat, a katonatiszteket és a nyugdíjaso­kat. Mind megannyi válosztályt képez és nem egyszer ellenkező irányt követ. A birtokosok többnyire nem állandó lakói a városoknak és épen azért, ha kell, vendégekül tekintetik magukat, majd meg mint otthonosak akarnak működni. Nekik nyitva áll az egész város, megelőző szívesség­gel fogadtatnak és nem egyszer bámultatnak, kivált ha erre ők is némi igényt tartanak. Jönnek, mennek. A városi ügyekre s élet­módra csak akkor folynak be hathatósabban, ha erre fölkéretnek, különben alig érdekel­­tetik magukat behatóbban. Azonban néha­­néha megtörténik, hogy szerepet vállalnak és aztán szellemi s anyagi befolyásukkal több­nyire sikeresen működnek ott, hol egyéni erélyt fejtenek ki, míg ellenben nem egy­szer czért tévesztenek, ha mások működése által akarnak sikert aratni. Tapasztalásból merített meggyőződésünk mondatja velünk, hogy vagyonosabb uraink csakis egyénileg működhetnek áldásos siker­rel ; nekik kell irányt adni s soha sem várni, mig más veszi kezébe a vezérszerepet. Maga a természet jelöli ki a teendőt: akit sokkal áldott meg, annak sokat is kell tenni nemzete, hazája, körzete javára. Kellemes lehet ugyan a tétlenség párnáin heverni, ha az élet kellé­keivel bővelkedünk, de ezérte kellemesebb, mert öntudatos, a működés áldásos eredmé­nyében gyönyörködni. A megyei s városi tisztviselők, habár egymással összehasonlítva elkülönzési árnyalatot képeznek, már tettlegesebben foly­nak be hivatásuknál fogva a társadalmi életbe, ámde ezek sem képeznek compact egészet, sőt társadalmi szempontból tekintve őket, izolálva vannak egymástól. A megyei tiszt­viselő nem egyszer többnek hiszi magát lenni, mint a városi, habár a körülmények csak imént helyezék őt állásába, azelőtt a város szolgálatában állván. Nézetünk szerint sem egyik, sem másik oldalon nem helyeselhető, ha hogy fölmerül, ez elkülönözésére vezető ár­nyalat : aki szolgálatban áll, az a hazának és nemzetnek tesz szolgálatot akár aztán kisebb, akár nagyobb körben működjék. Érdekegységnek kellene a tisztviselőt ve­zérelnie s mivel hivatva van a társadalmi életbe befolyni, érvényesíteni is szükséges hivatását. Ők vannak leginkább hivatva a vezérszerepre, de korántsem akkép, hogy nézeteiket, véle­­ményöket másokra ráerőszakolják, hivatali állásuknál fogva pressiót gyakoroljanak, ha­nem inkább tért nyissanak, alkalmat nyújtsa­nak az eszmék fejlesztésére, hogy alapos meg­győződésre szert tehessenek mások, kik velük érintkeznek, épen az ő nézeteik okszerű, ala­pos fejtegetése folytán. Igaz, hogy ők a kor­mányt pártolni, védeni tartoznak, de, alkot­mányos országban élvén, csakis okok- és vedvekkel, de soha hatalommal! Ezt pedig azért érintjük, mert napjaink­ban a társadalmi élet politikai életünkkel oly szoros összefüggésbe hozatott, hogy azokat egymástól elválasztani alig lehet. Legyen egyébiránt bárminő a politika, ennek a tár­sadalmi életet soha sem szabad elnyomni, hanem inkább fejlesztenie kell azt, hogy az érdekek egymás mellett fönállhassanak, egy­mást kitűzött czéljaikban elősegítsék, ne pe­dig gátolják. A társadalmi élet korunk kifej­lettségében semminek sem rendelhető alája, ennek korlátlanul szabadon kell mozognia, hogy az emberiség közczélja eléressék, mely nem lehet egyéb mint a tökélyesbülés, anyagi s szellemi jólét. A diplomatikus­ világban is tehetnénk kü­­­lönböztetéseket és tán épen e nézpontból in­dulva ki nem csak árnyalatot mutathatnánk föl, hanem választó határvonalakat is húz­hatnánk közöttük, de ezt tenni nem akarjuk, hanem inkább a fönállónak szétrombolására irányozzuk törekvésünket. Úgy hiszszük, le­gyen valaki akár ügyvéd, vagy orvos, akár tanár, vagy mérnök stb., a társadalmi életre nézve egy a hivatása: emberül be­tölteni a helyet, melyet neki hivatása jelöl ki és tudományával, szorgalma­­s erélyével odahatni, hogy a közjólét eléressék. Mindegyiknek külön a működési tere, de ezen működés elvégre mégis központosul a társadalmi életben és épen azért karöltve kell a diplomatikusoknak is haladniok, nem cas­­tokat képezni s a tudomány különségénél fogva, melyet sajátjukká tettek, külön körö­ket képezni s ez által, az egyesülés által a nagy tömegre is üdvösen hatni, hogy ez is társuljon és külön-külön érdekeit ne egymás elnyomásával, hanem inkább emelésével tö­rekedjék előmozdítani. Működésében legyen ugyan az ügy­véd ügyvéd, az orvos orvos stb., de soha se téveszsze szem elől társadalmi hi­vatását is. Az „úri osztályhoz“ tartozik természete­sen a katonai tisztikar is, mely leginkább a városokban tölti hivatalos és társaséleti nap­jait. Újabb időkben, különösen hazánkban, a katonatiszt kevés befolyást gyakorolt társa­dalmi életünkre, azért annak irányt sem ad­hatott. S valóban föltűnő, hogy épen a katona, ki hivatva van társadalmi érdekeinket még életével és vérével is védeni, oltalmazni, nem közeledik azon körökhöz, melyekben ő is ér­vényesíthetné magát, állását és ha nem is épen politikai, hanem legalább egyéb kép­zettségi nézeteit! A katonának sem szabad a társadalmi életben idegennek lenni; ő is pol­gára a hazának, melyben életét tölti; ő is az állam tagja, melyet szolgál. Bizonyára senki sem fogja őt elvonni akarni kötelezettségei­nek teljesítésétől; hivatali kötelmeit bizonyára pontosan teljesítendi is, ha erre illetékes ha­tósága által fölhivatik. Mindenesetre megfon­tolandó helyzet, mely állambölcseinek figyel­mét megérdemli.*) A nyugdíjasok csendes életet visznek többnyire, vészsugárai ők a lenyugvó nap­nak, mely h­a­bár viharoknak volt tanúja, most rózsafátyolt borít az eseményekre. — Ritkán lépnek föl mint tényezők a társadalmi életben, legalább nem úgy, hogy vezérszere­pet vállalnának. Elvonultságuk, ha méltány­landó is, egészen még sem helyeselhető, hi­szen élettapasztalataik által ők igen jó szol­gálatokat tehetnének még: in senibus consi­lium! Igaz, hogy aki a küzdtért elhagyta, annak nehéz ismét oda vissza térni, de néha még­sem volna szabad egészen visszavonulni! Íme, egy osztályban mennyi elem! nem csoda tehát, ha ez elemek egymásra zúdulnak és törnek az érdeknek sok­, ezerféleségével! Azonban minden kiegyenlíthető az életben, csak akarni kell. Ha csak egy vezér akad is egy-egy vá­rosban, elég üdvös eredmény fölmutathatásá­­ra, holott hányan vannak arra alkalmasak ! De ha kiki csak magánérdekeinek akar élni, kiki a kényelmet keresi, a megszólástól, gán­­csoskodástól fél, retteg a csoportosulók élére állni, a vezérszót kimondani, előre haladni, örvényt, utat törni a társadalmi élet fölvirágoztatásához : ama nemes és dicső czélt sohasem fogjuk elérni, lanyhán tespedünk tovább is és a megpróbáltatások idején két­ségbeesünk, valamint az örömök napjaiban elragadtatunk! Fájdalom, hogy úgy van, tegyük, hogy másként legyen! —«**­— *) Ezt inkább majd akkor lehet különösen figyelembe venni, ha magyar katonaság lesz kizárólag az országban elszállásolva. S­z­e­r­k. S3 Utóh­ang a megyei közgyűlésről. Octoberi közgyűlésünk terjedelmesen volt e la­pok hasábjain leirva. Csak egy jelenség nem kapott kifejezést, oly jelenség, mely a legkomolyabb figye­lemre méltó. Értem a megyei ügyek iránti részvétlenséget. A tárgyalásnak még első nap­jaira sem jelenik meg annyi bizottmányi tag, hogy melegebb érdeklődésről lehetne szó; lassankint azon­ban úgy leszokott apadni a bizottmányi tagok száma, hogy a megyei ügyek nagyobb részét rendszerint a megyei tisztviselők inté­­z­i­k el. Ez az, mit a megye fogalmával nem tudok összeegyeztetni és nem tartom fölöslegesnek­­. szer­kesztő úrtól tért kérni néhány észrevételre, melyek­nek c­élja csupán az, hogy fölhívják a hivatottab­­baknak figyelmét. A­ki a római történelemben jártas, tudni fogja, mennyire népszerű intézmények voltak kezdetben a comitiák. Az állam legfontosabb érdekei döntöttek el e gyűléseken, miért is minden jogosult római pol­gár iparkodott itt szavazati jogát érvényesíteni. Ké­sőbb ellankadt a buzgalom s Cicero már panaszko­dik, hogy „leges feruntur ita, vix ut quini, et ii ex aliena tribu, qui suffragium ferant, reperiantur.“ (Ho­zatnak törvények úgy, hogy alig találkozik öt-öt ember és azok is idegen tribusból, a­kik szavaznak.) Nálunk nemcsak népszerű volt mindig a megyei in­tézmény, hanem a kegyelet oly dicskörrel övezte azt, hogy a specifice magyar intézmények még vasta­gabb kinövései is kíméletre számítanak. És mégis vannak megy egy üléseink, melyeken néha egész járá­sok nincsenek képviselve. A római comitiák érintett története természetes. Ha az a nápolyi vagy tarentumi polgár kétszer is meggondolta, hogy tegyen-e a szavazásért több napi utat, bizonyára oly akadályról elmélkedett, mely ki­menthette meg nem jelenését, D­e a megye területén nincs ekkora távolság és aztán a bizottmányi tag nálunk nem csupán szavazási, hanem egyszersmind vitatkozási joggal jó a megyegyűlésre. „Halott­ szaga van annak a vármegyének,“ mon­­dá minap egy ismerősöm. Persze, hogy a miniszeri felelősség szemfedője a megyei „magas politikának,“ a­mi fölött én egy cseppet sem sajnálkozom, de azért a restrictio ez állapotában sem folyik le megye­­gyűlés, melyben gyakori érintkezés ne történnék az országos politikával. Hát aztán a különösen megyei ügyek szót sem érdemelnek ? nincsenek-e helyi ér­dekeink, melyek csak a megyei zöld asztalon át ér­vényesülhetnek ? Én úgy hiszem, hogy önkormányzati életrevaló­ságunknak fokmutatója ezután is a megyegyűlések látogatottsága lészen. Nem élet, hanem haldoklás az a közönyösség, az a megnyugvás mások intézkedé­sében, hahogy ez intézkedésbe van jogunk befolyni. De lehetetlen, hogy eddig jutottunk volna ; lehe­tetlen, hogy 18 évi absolutizmus annyira eltompítot­­ta volna alkotmány­érzékünket, miszerint belenyit-

Next