Pécsi Lapok, 1868. január-március (2. évfolyam, 1-26. szám)

1868-01-02 / 1. szám

Eötvös József tervezete kellő­ példányokban kinyomattassék és a nép között kiosztassék, hogy az is belátva annak czélszerű­ségét kön­nyebben lehessen vele ez ügy iránt értekezni s a népnevelési­ egyleteket megalakítani. Most a hozzászólások társalgási jelleget öltvén, még több hozzászólás és eszmecsere is történt; végre abban jön megállapodás, hogy: 1) az 1861. évi „Ideiglenes rend­szabályok“ a megyei bizottmánynak fi­gyelmébe ajánltassék; 2) a népnevelési­egyletek a lehetőség szerinti megalakítá­sára a hitfelekezetek főnökei fölszólittas­­sanak a megyei­ bizottmány által. % # —-«-»»-— Fővárosi élet. XIII. (A nagy városok karácsonya. A magyar gazdasszonyok zenees­télye. A zsidó emancipatió. gr. Cziráky János szavazata. Klapka György közlönye a „Századunk.“ A jövő­ év iránti remények.) Karácsony ünnepe, a hely szerint ahol lefoly, most már más alakot ölt; a fővárosi karácsony fényes, csillogó; a falusi egyszerű bensőségteljes; a vidéki városok karácsonya bírja a falusinak kedélyességét, s elsajátítja részben a fővárosinak tündöklését. A falu karácsonyában az ünnep czélja, eszméje, a megváltó születése teszi kizárólag az alapgondolatot; a főváro­siban is ez, de a nagy ajándékozási kedv köpenyege alig engedi látni az eszmét; teljesen elföldi azt. Az ünnep előestéjén sűrűn hullámzik a nép a Váczi­ utcza tündéri kirakatai előtt; a pompás fogatok egymást érik a boltok mellett; mindenki vásáról; a paloták ura százakért, krajczárokért az utczaszögleti hordár, vagy a szegény dunavízhordó. A nagy városok kará­csonya nem összhangteljes, mint a kisebb dolyoké; a szegény, ki e gazdag holmikét látja, e tündöklő, csil­lámló sok cziczomát s hazatérve nedves pincze szobája üreségén, száraz kenyerén kívül mitsem tud magáé­nak: kétszeres sulylyal érzi a lét nyomorát, ridegségét. A falu szegénye keveset lát, vágyát óhajtását kevés ami ingerli, s jó emberek adakozó keze legalább ez ünnepre csak megrakja tarisznyáját. A nagy váro­sok szegénye sokkal elhagyottabb, ki ismeri őt, a jótékony egyletek jószívű tagja ismeretlenek előtte, koldulni szégyel, még nem is szabad, s igy marad­nak nagy karácsony napján, mindannyi helyt oly sok van jóból, fázva, éhesen a nagy városok szegé­nyei. Vajha minél kevesebben maradtak volna igy! A jótékonysági érzet, melyet a karácsony ünnepeltje, a Megváltó öntött az emberek szivébe, leleményes volt a nyomor enyhítésében, hasznot vont czéljaira az emberek mulatságából s igy terté le a szerencsét­lenek könyeit. A magyar gazdasszonyok egylete, melynek csak nevét találjuk helytelennek, mert a magas úrnők, kik oly szép tükörrel működnek a humoristikus terén, alig kitűnő a gazdasszonyok a szó igaz értelmében, szép zeneestélyt rendezett a vi­­gazda termeiben árvái javára. Nagy közönsége volt, akiknek erszénye néhány fölös krajczárt tartalma­zott, oda gyűltök s azon tudattal, hagyták oda a termet, hogy mulattak az árvák javára !!! Nagy ko­runkban a nyomor, de a kéz sem csekély, mely enyhítésén fáradozék. Vajha oda jutottunk volna, hogy érdemünket nemcsak a­ nyomor enyhítésében keresnek, de eltűnt volna a törekvés is, melylyel a jobb sorsnak akarva törnek egymás vesztére!­s A nemzeti törvényhozás határozata a zsidók egyenjogúsítása érdekében kellemes karácsonyi aján­­dékként érkezett a nemzet karácsonyájára. A képvi­selőház a kormány javaslatát egyhangúlag fogadta el, egyetlen egy képviselő, Gubody Sándor a szélső­baloldalon, maradt csak ülve a szavazásnál, a főren­­dűházban meg négy tag: B. Barkóczy János, Palla­­vicini Zs. marquis, Zichy Bódog gróf, és Podma­­niczky László báró. Neveik megérdemlik, hogy az utókor előtt ismerve legyenek. A képviselőház vita nélkül fogadta el, a főrendiház több tagja indokolta szavazatát; sajnáljuk, hogy a kath. clerus részéről ezt senki sem téve, szavuk mindenesetre nyomatékos lett volna, kivált a házon kívül a papság köreiben, hol még nagy az ellenszenv az egyenjogúsítás iránt. Hiszszük, hogy a clerus, midőn a törvényjavaslat mellett szavazott, meggyőződését követte, s nem a kényszerűségnek engedett, indokait ismerni pedig mindenesetre igen érdekes lett volna Cziráky gróf, ki a legbuzgóbb katholikusnak ismertetik, szavazatát vallása parancsaival támogatá, utalt annak ama czikkhelyére mely úgy szól: „Szeresd felebarátodat, mint önnek magadat“ melyet tehát alkalmazni kell a zsidó irányában is, ki szintén felebarátunk. Az újévben nevezetes hirlapirodalmi mozgalom­nak nézünk eléje. Az „Egyenlőségi kör“ orgánuma a „Századunk“ Klapka György vezetése s Ujváry Lajos tehetséges fiatal irodalmár szerkesztése mellett induland meg a Deák-párt, illetőleg az 1867. törvé­­vények szellemében. A lap mögött a pesti intelligen­­tiának zöme áll, élén függetlenségi harczunk oly tekintélye, kinek neve, szava fontossággal bir az egész hazában. A nemzet, ily férfiakat látva Deák köré sorakozva, bizton hiszszük, és oly számmal fogja pártolni az uj választásoknál a kormányt, amint pártolta vezérét a jelen országgyűlés megalakuló­ Falusi levelek. (Egy baranyamegyei tisztviselőhöz.) III. Boldog új évet !#az olvasónak, a szerkesztőnek, a munkatársaknak! Ősi szép szokás, mely korunk ma­­terialisticus özönében már-már elavul, hogy az embe­rek a kezdődő év legelső napján egymást üdvözlik: a boldognak még boldogabbat, a szenvedő­ vagy szűkölködőnek pedig enyhületes évet kívánván. Mi is tegyük azt, mert ősi szokásaink és erkölcseink el­hanyagolása egyenlő lenne a nemzetiségünkből való kivetkezéshez; rohamos léptekkeli sietés — a cosmo­­politismus mindent öszszezavaró torkába! Úgyis megvedlettünk és csakhamar leveték a nemrég föl­vett ősi viseletét. Emlékezem még, 1859-ben volt, midőn mintegy lázas lelkesedéssel öltöttük föl azt a ruhát, melyre őseink a tanácsteremben úgy, mint a harezmezőn büszkék valának. A sokáig elnyomott honfiérzés nyilvánulása volt ez. Demonstráltunk, és sajnos, hogy sokan, a nemzeti viselet fölvételével csak tüntetőnek ! Az idegen öltönyhöz szokott tagok­nak csakhamar szűk jön a szűknadrág és kordovány­­csizma. A lelkesedés lelohadt ,, a szalmatűz elaludt, és azok, kik akkor legtarajosabb sarkantyút penget­tek az utczán — ma már „félmagas­ kalapban“ és „plundrában“ járnak. De hagyjuk a folytatást, fáj ez, nekünk tán jobban, mint azoknak, akiket illet. Beszéljünk kár­, akarom mondani: idényszerűbb dolgokról. „Fehér világ, fehér világ!“ éneklő egykor, a nem­zetnek most beteg költője: koszorús Tompánk. És csakugyan, bár merre tekintsünk — fehér a világ! Gazdászati szempontból is kiszámíthatlan jóté­konyság, hogy az ég ura fehér lepellel vonta be sok helyütt ki nem kelt, silány vetéseinket. Mire ezen, a szennytelen becsülethez hasonló tisztaságú terítő el­olvad és a földről pára és gőz alakban innét oda száll föl, a honnét lehullott­ helyén az őszkor ki nem zöldült kopáron, szemgyönyörködtető növényzet fog elterülni. Csak az kár, hogy az élvezni szerető városiak kedvéért nem úgy esett a földre, hogy a tél költői kedvtelését, a szélsebesen rohanó és csilingelő száno­kat, nem lehet hoszszú pihenésre kárhoztatott nyu­galmukból előrántani. Kedvesét ez, hőn szeretett oldalbordáját az, vagy épen édes magukat hányan meg nem szánkáztatnák! A barátlan, a kóbor szél oka mindennek: egyik helyre hótorlaszt fúrán, míg a folytatást üresen, feketén hagyá! Jó szán­tban — a karácsonfásdi eljátszása után — ti is, barátim, bizonyára kirándulnátok a vidékre, hogy megparancsoljátok a falusi bíróknak, miszerént az utak kilapátoltatását egész erélylyel tétessék. Az országút, hiszem, már szabad, de csak azért, mert a postai közlekedés úgy kívánja, nem a mellék-, az egyik faluból a másikba vezető utak. Nem szándé­kom, hogy a „kistükör“ beli, országszerte ismert mondatot czitáljam, de annyit engedj mondanom, hogy nemcsak Pécsett, hanem itt künn is van ám a vár-­ megye, habár ezúttal hetekre megrekedt élet- és em­­­berekkel. Ám hagyj­án­ ki róná föl bünül, ha a Karácson szívgyönyörködtető szórakozásai közt, ró­lunk szegény falusiakról — megfelejtkezétek! „Fehér világ, fehér világ!“ és — tegyük hozzá — hófuvatok! Szerintetek: a falusi élet vadregényes­­sége; mi pedig azt mondjuk: a meggyökerezett kö­zöny attestatuma. Majd a mindenkire egyformán sütő nap — havat is lapátoló — sugarai elvégzik azt, amit mások elmulasztanak. „Dicséret a kultusz­miniszternek!“ így kezdődik a jelesen szerkesztett „Fővárosi Lapok“ egyik ör­vendetes napi híre, méltányolván K. Eötvös kultusz­­miniszternek azon, eléggé nem dicsérhető eljárását, mely szerint ö Fölségénél kieszközli, hogy az új évvel megindítandó és a néptanítóknak ingyen küldendő „Néptanítók lapja“ czímű hetilap kiadására a tanítási­ alapból 13.000 frtot használhasson. Lehetetlen, hogy ehez hasonlóan, mindenki ily nagy horderejű móddal lendítsen a népnevelés ügyén , de kötelességéhez és állásához mérten: igen! Az emelendő épületnek ne csak mestere, hanem n­ap­­számosai is legyenek! A kultusz­miniszter oly kezdeményezéssel lépett a népnevelés terére, hogy e cselekedete egy újabb emlékjele lesz amúgy is nagy érdemeinek. A példa vonz, a példa ösztönöz ; sajnos, de nem mindenütt! A megyei élet szűkebb hatáskö­rében nem várunk colossalis cselekményeket, kivált a kezdeményezés küszöbén, de-------- — E lapok hasábjai oly hivogatólag fehérlenek. Agyonüssünk-e vagy száz ludat itt a falun, hogy a másodszor is igen tisztelt „népnevelésügyi bizottmány“ azoknak tollá­val írhasson a már netán végzett, vagy végzendő üdvös tevékenységéről! ? ... A fánál, s a nagy szavak melyek holmi „Népzászlójá­ban“ Madarász úr által ellenkező irányban pengettet­­nek, mint jelentéktelenek, viszhang nélkül fognak­ elhangzani a nemzett legnagyobb részénél. A Deák­párt sok méltatlanságot szenvedett a lefolyt évben, sokan szerették volna a dolgok helyes menetét meg­zavarni ; idéztek is elő bizonyos kétkedést, zavart, de hát a zavarból rejlik ki a rend, a homályból a vilá­gosság, s a küzdést követi a győzelem. A kiegyenlí­tési mű­­ly győzelmének reményében kíván boldog új évet. 1. 1. —-««►*---­Türelem! ami nincs, tán meglesz — az új esz­tendőben ; ezt kívánjuk e becses lapok correctorának és betűszedőjének, azaz: minél kevesebb sajtó­hibát az új esztendőben! -a Chorinsky-ügy. — A Chorinsky-Ebergényi catastrophára vonatkozólag írja a „N. fr. Presse“: Heller tanár törvényszéki vegyészt ma (decz. 12.) idézték a b­e­r­­gényi kisasszony vizsgáló birája elé, s vegyészi vizsgálat végett átveve a kisasszonynál talált üveg­cséket s tieafőzőt.­­ Egyik helybeli (bécsi) lap azon állításával szemben, mely szerint Chorinsk­y-L­e­d­i­k­e Matild grófnőnek apósa házában nem volt visszonya s ennek következtében nem szült házasságkivüli gyermeket, megbízható forrásból értesülünk, hogy a grófnő múlt évi nov. 13. egy fiúnak adott életet a müncheni szülházban, hogy e tény a szülházi névjegyzékekben, melyeknek szabályszerüleg át kell adatniok a rendőrhatóságnak, be van írva, s hogy a müncheni „Au“-templom plébánosának keresztelési jegyzékében 1866-iki nov. 14-iki kelettel ki van mu­tatva, miszerint a keresztség L e­d s­k­e Alberten (nem Keresztély Alfréden, mint egy idevaló lap véli) vég­rehajtatott. Hozzátehetjük még, hogy Chorinsky gróf helytartó családja mit sem tudott a grófnő vi­szonyáról , sem pedig annak lebetegedéséről, s hogy a 61 éves helytartó csak Münchenben értesült a gyer­mek létezéséről. A család valószínűleg lépéseket fog tenni, hogy a házasságkivüli gyermeknek adott L­e­d­s­k­o-név törvényszéki intézkedés folytán mással cseréltessék fel, miután a jogosulatlan név viseléséből később könnyen vagyoni bonyodalmak s örökösödési viszályok keletkezhetnek. Azon hir, mintha Matild grófnő elkülönítve élt volna apósa házában, egészen alaptalan. Ő naponkint a családi asztalnál étkezett, s ép úgy tartózkodók ott, mint a ház leánya.­­—­ A Chorinsky-Ebergényi catastrophára vonatkozólag a „P. Ll.“-nak Bécsből írják: A Cho­rinsk­y-üigyben az utóbbi napokban oly ellenmondó közlemények jelentek meg, hogy a következő rész­letek , melyek a processuális tényálladékot hitele­sen tüntetik elé, az olvasók tájékozására fontosság­gal birnak. Ebergényi Julia kisasszony, kit — helybeli (bécsi) lapok, melyek Chorinsk­y-hirek­­ben fáradhatlanok — naponkint vallatnak, első vallatása óta, mely alkalommal a gyil­kosságot határozottan tagadta, tényleg többé vallatás alá nem vétetett. Ennélfog­va sem vallomásról, sem annak visszavonásáról nem lehet szó. A vizsgálat módszere oda irányul: összegyűjteni minden lehető vádpontot s bizonyítékot a fogolyné ellen s csak azután, ezekkel ellátva, idézni meg Ebergényi kisasszonyt második valla­tásra. Bírói körökben azt vélik, hogy a gyűjtött meggyőző eszközök súlya s a bizonyítékok hatalma, melyeket eléje szándékoznak terjeszteni, végül meg fogják törni a fogoly daczosságát s őt vallomásra kirondják.­­ Mint továbbá értesülök, a Magyaror­­szágban tartózkodó Ebergény­i-család iratot inté­zett az idevaló országos törvényszékhez, tudtul adván abbeli óhaját, hogy a vizsgálat befejeztével maga gondoskodhassék Ebergényi J. számára védőről A család jelenti továbbá, hogy idevágólag már lépé­seket is ten. — Ebergényi J. bárónő, írja a „Fr. Bt.“ az idevaló (bécsi) törvényszéknél, nehány nap óta felhagyott a saját élelmezéssel s a házi étkekre szorítkozott, ellenben azon kedvezményt kérte ki maga számára, hogy cellájában szivarozhassák, ami a felhozott egészségi tekintetek alatt meg is enged­tettetek. A kisasszony mellé két nő is adatott társal­gásra. Egyébként Gaunersdorfer és Waros­­c­h­­ börtönőrök felügyelete alatt felváltva naponkint sétát tesz az udvarban, s jó hangulatban van, mint egyátalán egész eddigi magaviseleti élénkségről ta­núskodik. A nap legnagyobb részét a házi könyvtár­ból megedélyezett könyvek olvasásával tölti.­­ A Chorinsk­y-E­bergényi catastrophára vonatkozólag a „Fr. Bl.“-nak Münchenből e hó 16-ról írják. Az Ebergényi-Chorinsky perben a vizsgálatot a legnagyobb gonddal folytatják, s úgy látszik, egy­előre kevesebb súlyt fektetnek a gyilkosság kiviteli módjára, mind inkább kiváló figyelem fordíttatik a vizsgáló­bíró részéről a gyilkosságot megelőzött eseményekre. A vizsgálat eddigi menetének ered­ményéül egyéb érdekes jelenségek között a követ­kezők említendők fel: Hosszabb idő előtt az ide köl­tözött Chorinsky grófnőnek Brünnből egy dobozt küldöttek különféle édességekkel. A grófnő nem tu­lajdonított ilyféle figyelemnek becset, főleg pedig en­nek , s a czukornemüeket részint gyermekek közt osztá ki, részint eldobta azokat. A vizsgáló bíróság e küldeményre, jóllehet az azt élvezettek közül senki sem betegült meg, nagy súlyt fektet, mert felveszik, hogy a grófnőt azzal csupán „csalogatni*­ akarták, hogy más, bizonyosan kiszámított küldemény alkal­mával annál kétségtelenebbül kelepczébe kerüljön. Nem rég értesítem önt, hogy Münchenbe két kulcsot küldöttek, melyeket Ebergényi bárónőnél találtak. Tudvalevőleg a grófnő megmérgeztetése után annak szobája kívülről be lön zárva, a kulcsot pedig a gyil­kos magával vitte. Az ide érkezett két kulcscsal a törvényszék most kísérletet ten, s kiderült, hogy azok egyike sem zárja a szobát, de egyikök igen a meg­gyilkolt grófné szekrényét. Chorinsky grófot illetőleg

Next