Pécsi Lapok, 1868. január-március (2. évfolyam, 1-26. szám)
1868-02-23 / 16. szám
Pécs, II. Évfolyam 16. szám Február 23-án. 1868. Megjelöli hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt,/, évre 2 frt.. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz. ŐSI LAPOK POLITIKAI, SZEPIIODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betüjű sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. B é 1 jogdíj külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. Kiadó-hivatal Országút 5-dik szám. Előfizetési fölhívás „PÉCSI LAPOK“ 1868-iki január—martiusi folyamára. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva és vidékre postán küldve. 1868-iki mártius 1-től mart. 30-ig — 80 kr . jun. 30-ig 2 ft. „ sept. 30-ig 4 „ ,, decz. 31-ig 6 „ Előfizethetni a „Pécsi Lapok“ kiadó hivatalában, Pécs, országút 5-ik szám. Az előfizetési pénzeket bérmentesen kérjük beküldetni. Azonfelül a t. ez. előfizetők kényelme tekintetéből előfizethetni: Weidinger és fia, Valentin Károly, Weidinger Nándor könyvkereskedő, valamint Blauborn Antal, Leebner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. A „PÉCSI LAPOK“ kiadóhivatala. A cseléd vándorlás meggátlásáról Baranyaiban. „Hozzunk mezei gazdaságunkba mielőbb helyes arányokat.“ A „Gazdasági Lapok“ jeligéje. I. Megyénk gazdászati viszonyait tekintve, tagadhatlanul és minket tán kiválóan illet az idézett jeligének szükségessége. Földművelési állapotunk olyszerű, hogy — mint századokkal ezelőtt — most is még a kezdetlegesség nyűgeiben tengődik. Nagyobb mérvben való emelésének módozatait kifejteni és annak közhasznúságáról az illetőket meggyőzni: nem e szerény czikksorozat, hanem azok teendője marad, kik a vezérszerepre, az irányadásra hivatvák. Midőn a fölebbi jelige nagy horderejű értelmének megvalósítását a legégetőbb szükségeink közé tartozónak nyilvánítanók, — nem eredménytelen fáradságot hiszünk cselekedni, ha összes gazdászati viszonyainkra czélzott „helyes arányok* életbe léptetésének egyik jelentékeny akadályáról, a megyénkben különösen divatozó „cselédvándorlás” meggátlásáról értekezünk. Földművelési rendszerünk primitív állapotát sok részben ősi mozdulatlanságunk, a tapasztalást gátló elszigeteltségünk, másrészben közlekedési eszközeinek hiányos voltának is tulajdoníthattuk. De ma már, midőn egy oldalról a Dunán, nemsokára pedig a megnyíló Pécs-barcsi vasútvonal által, úgyszólván, az egész világgal érintkezhetünk, nemcsak szégyen, de milliónyi kárral is járand, ha nem igyekezendünk más megyék gazdászati előrehaladottságát megközelíteni és tengő állapotunkat azok hasznos modorával arányosítani. Megyénk gazdaságának két főágát tudvalevőleg: a gabna és bor képezi. Hátrányára van-e egyik a másiknak ? bizton elmondhatjuk, hogy ismert eljárásunk mellett: igen! és pedig a bor a gabonának. Tekintsünk csak a megyénk nagyobb részében dús körülmények közt élő svábokat, kik a mindenesetre előbbrevaló gabnatermelést mellőzve, abból csupán a házi szükség előteremtésére szorítkozván, munkálkodásuk fősúlyát a bortermesztésre fektetik. Nem vállalkozom oly sisiphusi munkára, hogy a földművelésnek nagyobb és okszerűbb mérvben való gyakorlásáig serkentsem őket; ismert konokságuk az egyéni legjobb akaratot is meghiúsítaná; de nem hinném kárba veszendőnek, ha azon hátrányokra, melyek az egyik gazdászati ágnak a másik rovására történő elhanyagolásából erednek — megyeileg figyelmeztetnének! Nem egy mostoha év szomorú emléke ösztönözhetné őket is, másokat is azon, hasznot hajtó meggyőződésre, hogy a gabnatermelésre (kiválóan a búzára) alkalmas helyzetünk mellett, a szőlőművelés csak másodteendő legyen. Vajmi köztudomású dolog, hogy megyénk climaticus viszonyainál fogva, évenként számíthatunk középszerű gabnatermésre, míg borászatunk termési eredménye, középszámítással csak minden harmad-, vagy negyedik évben mondható kielégítőnek. Gátló okait annak is sokszor az időjárás, de leginkább — a kivételeket nem érintve — a kezdetleges, az okszerűtlen kezelésben hiszem keresendőnek. Az első ok Isten kezében van, az utóbbi saját renyheségünkön múlik. Ha volna „gazdasági egyesületünk (és szégyen, hogy nincs !), hány üdvös tapasztalat szolgálna azok megtérítésére, akiknek ma is még a „három forgói gazd. rendszer,* a „faeke* és a „kézi magvetés* képezi a haladást gátló ábrándjaikat és soha nem tisztuló eszmekörüket. De csak most veszszük észre, menynyire eltértünk kitűzött feladatunktól. Bocsánat a példabeszédként: „ki mit szeret, arra néz!* Mi is olyannak szeretnék látni Baranya megyét, mint aminőnek áldott helyzeténél fogva lennie — kellene! II. Mielőtt a czikksorozatunknak adott czím tárgyának elősorolásába bocsátkoznánk, megemlítjük, hogy cselédeink helyváltoztatási mániáját nem nekik, hanem a cselédtartók káros közönyének tulajdonítjuk. Mi gátolja őket abban, hogy egyszer a megye székhelyén öszszegyűlvén, e bajt meggátlandó bizonyos föltételek közös megtartására egyesüljenek?! Nem említjük itt, hisz a cselédtartó úgy is elég károsan érzi, minő pénzbeli kiadásba és időveszteségbe kerül új cselédeinek meghozatala, a szokások betanítása; továbbá a Sz.Mihálynapkor elszegődöttnek (épen legroszabbkor, vetés kezdetén) uj évig való, mint már az eltávozásról elmélkedőnek hanyag közönye, mind dolga teljesítésében, mind a kezére bízott marha ápolásában. Sokan tán azon ellenvetéssel felelendnek, hogy „a gazda szeme hizlalja a marhát és vezeti a munkát,“ igaz, de a gazdának csak két szeme van és ezer gondja, tehát ha cselédei közt vagy tíz elmenő találkozik, mindannyi ellenőrzése és szemmel tartására képtelen! Mi által hiszszük mi a helyváltoztatást meggátolhatónak, ime álljon itt: 1. A vándorolni kivánó cseléd saját költségén vitesse magát új helyére. (Az említett közös értekezésben e pont kitűzését és megtartását ajánlanók a figyelem főtárgyául!) 2. A helykereső legalább is három évre szegődtessék be és azon helyre, amelyről egyszer eltávozik, soha semmi szín alatt viszsza ne fogadtassák. (Tudtunkra a siklósi és németbólyi urak követik amaz üdvös szokást, hogy az egyszer elbocsátottat, vagy eltávozót többé vissza nem fogadják. Gazdatiszti körökben többször fölmerült ez égető szükség közös elfogadásának óhajtása, de csakis jámbor óhajtás maradt, aminek indítványozása egyébiránt nem is a sok tekintetben függő gazdatisztet, mint azokat illeti megyénkben, kik önállásuknál fogva szabad kézzel nyúlhatnának az irányadás hasznos kezdeményezéséhez.) 3. Az illető birtokos, vagy tisztje csupán érdem szerinti bizonyitványnyal lássa el a távozni kívánót. 4. Marhatartást adjon a cselédtartó minden áron, mi által a cselédség helyhez köttetik és java, tehetősbge bizonynyal fölkeresendi szolgálatát, a kalandozó és pazar pedig iparkodásra ösztönöztetik. (Való, hogy — a rét és legelő csekélysége miatt — ez sok helyütt kivihetlen, de vannak más, marasztaló előnyök, melyek közül az illető mind saját, mind a cseléd érdekére legalkalmasbat tűzheti ki szegődési föltételül. Bizonyos ruhadarab, só, selejtes jubbus, vagy dohány — mind megannyi viszszatartó erejű — és megyénkben a cselédségnek nem járó — virtuálék! Mosolyognak, nemde, jóféle faddit vagy csetnekit füstölő pályatársaim ? hogy azt emlegetem, ami — nincs! De lesz, jót állok, csak czélszerűbb kezelés által mennél több gabnát és hasznos elveken alapuló modorral és biztosítás által szintén elég bort termeszszünk a külföld számára, lesz majd aztán dohány is — de míg pénzt nem teremtünk, addig a csak milliókkal megváltható monopóliumot nem rázhatjuk le nyakunkról.) 5. Mellékes szükségeire elegendő készpénz járjon a cselédnek; a szegődéskor kikötött gabnát pedig ne csak mennyiségileg, hanem minőségre nézve is lelkismeretesen méresse ki a tulajdonos. Szomorú példákat idézhetnénk e tekintetben, de czikksorozatunk a társulás eszméjének megkedveltetésére, nem pedig az elevenre tapintás által való egyenetlenkedés szítására czéloz. 6. A cseléd erkölcsi élete is kellő tekintetbe vétessék. De egészségi szempontból is ajánlandó, hogy 4—5, vagy mint sok helyen 6—7 család egy szobában össze ne zsufoltassék. 7. A birtokos vagy tisztje legyen pontos és szigorú, de ne zsarnok, és ne tekintse a cselédet csupán „szükséges rész”-nak. Ismerje el benne az embert, és az állathoz méltó eljárásával ne sértse annak méltóságát. 8. A nagyobb birtokosok megyeileg szólittassanak föl, hogy — leginkább ott, hol a puszta a falutól távol esik — alkalmas tanítót és iskolát állítsanak. Az alakulandó „népnevelési egyletek“ egyik szép föladatának tekintjük ez ügy beható megvizsgálását, és amennyire lehet — orvoslását. Megyénk földművelő és így sok cselédet igénylő megye, melyben — úgy vagyunk értesülve — megközelítőleg kétezer oly egyén van, ki szolgálattal keresi kenyerét. Kétezer ember és átlagos számítással mindeniknek két gyermeke, és ezek többnyire oktatás nélkül nőnek föl; ezekből nő, gazdászatunk kárára, félember, félállat — ezekből lesznek cselédeink. Az ily gyermek apja bukott parasztból lett cseléddé s amit az elpazarolt, fia vissza nem szerezheti, tehát ő is csak apjának kényszerülve követett mesterségébe áll be. „A gyümölcs nem meszsze esik fájától!“ E köznapi példabeszéd jut eszünkbe és tárgyunkra nagyon is alkalmazható. Hit, oktatás és erkölcsösség nélkül élő szülőknek (cselédeknek) nem lehet hozzájuk nem hasonló gyermekük! Már kiskorukban