Pécsi Lapok, 1868. júlus-szeptember (2. évfolyam, 53-78. szám)

1868-07-02 / 53. szám - 1868-07-05 / 54. szám

volt szerencsém, hogy azok a Madarász-pártiak nem igen tágítanak.) Megjöhet az idő, hogy ezen emberek meg fognak térni, (nem ugyan az én szavaimra, mert arra már mit sem adnak) de mi csak hosszas bűnbánat után bocsáthatunk meg nekik, ha igazán látjuk, hogy már megjavultak, de addig az ily hitvány polgárokat tökéletesen megvetem. (Tisztelt Madarász-párti honfitársaim meg ne ijedjenek eme fenyegetéstől. A tudós szónok úr sokszor profeticus álomlátásoktól gyötörtetik. Itt azon korszakról Madarász, midőn a dunai confederatioban ő főember szerepét fogja játszani.) Vannak tanúim — végre a szónok — és pedig sokan, (igaz, hogy a holdban) kik saját szemeikkel és még sajátabb füleikkel látták, hogy a Madarászpártiak borzasztó hosszú késeket vontak elő öltönyeik alól. (Nem tehetek róla, hogy a fejem hemzseg a prücsköktől, de én a késeket láttam, legalább ijedtebben képzelni láttam, hanem majd bebizonyítom, mert én mindent tudok bizonyítani az én zöld-leveles hadammal.) Azt hírlik, hogy engem meggyilkolnak , de hiába teszik, mert jönnek utánam mások ezeren, kik ugyanezen elveket vallják s kik teljesíteni fogják az általam megkezdett nagy művet. (A tudós szónok bizton bátran nyugodhatok babérain; az ő vére sokkal csekélyebb értékű, hogy sem valaki csak egy cseppje után is törje magát. Azt azonban tudós szónok úr helyesen cselekedné, ha naponként véréből egy pár unciát maga lecsapoltatna. Bizonyára hasznára várandanék.) Lett nagy éljenzés e bombasztikus beszédre. Hogyis ne. A Kossuth-kávéház falai között ily gyönyörű dictio még nem dörgött. Nem csak a hallgatóság furadozott az örömtől, hanem még a kávéházi bútorok is mozogtak, ropogtak, riadoztak. A fennszárnyaló szónok és társai végre leszállottak a földre. Szombatot és vasárnapot vezeklési napokul választották s elmentek Gryüdre búcsúra — gyalog. Ott láttuk dr. Dietrich Ignáczot, utána Szemányit az öreget, utána Herdtleint és utána Német Alajost. De Gryüdig s onnan Siklósig csak Dietrich úrütött el, mig a többiekről az a hír jár, hogy a vámháznál szépen visszasompolyogtak. Szalántán volt ebéd, hol Pap Józsi mondott toasztot Irányira, Siklóson pedig volt szélbal egyesülési bankett mea culpa helyett bombaszticus dicttokkal fűszerezve. Az egyesült nagy testvéreknek étvágy nótákat a siklósi dalárda fujdogált. Úgy láttam, hogy a bucsujáró tekintetes democrata urak ajkait az imádkozás nem igen koptatta meg. Dietrich ur bucsuttát is hozott szeretett népének. Hazajötte utáni napon lapjának második lenyomatát osztogatta ki Gyüdrül való szentképek és imádságok helyett, melytől elpártoltál. Ott az akarat, az egyéni szabadság korlátlan kifolyására bízták ily esetekben a polgárok nézetét; ott higgadt, szerény, nyomást gyakorolni nem akaró szelídséggel járnak el minden ilyen esetben: mi vad lárma közt iparkodunk tért foglalni, és elfoglalt álláspontjainkat szemtelenséggel is védelmezve, ezekből kiforgatni magunkat nem engedjük. Az esztelen s sértő megtámadások kifárasztják a józanul gondolkodó polgár türelmét. Ezt nevezik nálunk „magasabb taktikának“, de ez csak akkor sikerül, ha az éleinek rendelkezési joga van, velünk egyetért. Ha a választási elnök, mint ezt nekem Matyi testvérem bizalmassan megírá, szavazatszedő választmányával a két terem közti szobában marad; ha nem ül pártunk kellő közepére; ha a megszavazottakat a termekből eltávolítja; ha a rend és csendet fentartani csak szándékszik , úgy veszve lettünk volna; de az elnök a mi tésztánkból leven kigyúrva, — győztünk! többes számban azért mondom, mert ha ott sem voltam, mégis — közös ügyünk ez. Azért bonmotnak is rész volt egy bizonyos somogyi úr mint hallgatós nézőnek azon kérdésre „tehát mi történt ?“nykép adott nyilatkozata „semmi! az elnök éjfél felé járván az idő, és látván a még visszalévő szavazók sergét, megunta ezt a geschäftet, berendelte a katonaságot, szétsprengolta a választókat, és — kimondta a többséget!“ Tény, hogy ez így adatott elő, sokan ugyan azt mondják, ez volna a választás leghívebb leírása, de persze ezek érdekeltek, madarászisták, — én biztositlak kedves Prdó testvérem, hogy ez — nem rágalom. Irányi tehát ekkép haza jövend, és örvendhetnek a „badihuszárok“ s „schmerlinglovagok“, kiket már a távolban is oly gyönyörűségesen védelmezett. Be kell őt csempészni az országgyűlés azon osztályába, mely e „hazafiak“ nyugdíjazása felett határoza. Védnöki,szerepe mily hatalmas diadalt arathat. És azért nagyon furcsa, ha akad ember, ki nem tudja vagy tudni nem akarja, miért erőszakoltuk „mi“ annyira irányi megválasztatását ? — pedig ez természetes. Te bratye Prdó, ki szinte még újoncz szélbalog vagy, ki törajénes érdekeinket, szurokszagú óhajainkat, és hajlékony kívonatainkat felfogni, annál kevésbé megérteni képes még nem vagy, — te szerelmes csuka testvér ne bánlj e dolgon, mert telivér, bővérű, vérmes testvér bámulni nem, de — bámultatni szokott. Hogy mégis láthatatlan szentélyünk e szekér emelő rugóját megértsed, hát megsúgom :„sok a testvérek közt az „olyan“, kinek „jelenje“ nincs, és csak compromittált, erkölcstelen „múltja“ jogosítja őt fel egy bekövetkezhető „magas“ jövőről álmodozhatni. Végre valamit a „busók országából“. Nagy nálunk az öröm s a bánat. Megtörtént a „főbúsó“ választás, és megválasztatott a „legöregebb búsó“, — ezért pártjánál hegyen, völgyön áll a lakodalom; de az ellenpártnál nagy a bánat, mert az, ki a „búsókat“ a vörös tengeren keresztül sértetlenül vezetni ígérte, — megbukott. A két párt közt kezdődik most a hernyószagu, kesernyés öklöndözés, és — a nemes megye mindörökké bánni fogja, hogy legutóbb tett indítványomat — a kikeblezést — nem pártolta tettlegesitetté. BUSÓ. ----^»5»-- Busók országából, junius hó 1860. Kedves, szeretett idősb Piánovics Perdó testvérem ! Tisztán önző hazaszeretetbe mártogatott, s a „pécsi lapok“ 50. számában közzétett adakozásral felhívásodat olvasva, sietek az abban kifejtett mócsingos czélra takarékosságom eredményét t. i. egyáltalam elfogadót., a pécsi kölcsönös segély egyletre forgatmányozott, lejárt, de azért mégis ki nem fizetett, 500 o. é. írtról szóló váltót további elhasználás végett néked átküldeni. Kedves testvér! f. hó 21 -éről 22-ére mono éjjel Irányi Dániel elválasztatása következtében belőletek kiszorult fülhasogató, ködökcsömört előidéző öröm bőgészek hozzám is elhallatszott. Oh ha leírni képes volnék azon begyepesedett, hegyi rigó reggeli rikkantásához hasonlítható, mezitlábos örömöt, mely drága énem belsejét penészkép kivette, midőn végtelenül véges füleim kényes dobhártyáját fentebb érintett prófétaszerüleg bugyborékoló orditás megütötte !!! Tehát győztetek testvérek ? Megbukott ismét az értelmiség, s győzött a folytonos, soha ki nem apadható osztályt óhajtó s kivánó testvériesség? Lám megmondám, hogy mi szélbalok oly mákonyszerü kerge jövővel bírunk, melynek csomóját vízhatlan bőrkénk megkémélése végett csak „magasban“ foghatják megoldani. Házi majorságot képező agyvelőtökben kisült gondolataitok tehát érvényre emeltettek ? Citromizó eszméitek hársvirágben szörpögetése nélkül is kiizzasztottátok magokat a lehetőség s valóság lyukacskáin ? Könnyű is volt néktek ily csiszolt eredményt felmutatni ! — az ellenpárt lerakta eket az alapkövet akkor, midőn erélyes választási elnökét e tiszttől viszhiva, teát engedett néktek saját teremtményteket oda helyezni. És „Zsorgens“ a hős pipás várakozástoknak megfelelt. A szélbaliak egyik életelve: „ne irigy a németnek“, minek folytán az öreg Bolond Miska szerént a fagylaltot is megfejjük; de most az egyszer ez elv is megbukfenczezkedett, mert „Hansvnk“ san Marino köztársaság nagyságú talpán erősen megállott. Lám kedves Plánovics testvérem ilyesmit nem láttál, hallottál, észleltél, tapasztaltál azon pártnál. * * * 219 Pijanovits Perda Hattyúdala. Barátim Aloe, Asmodi, és te eltévelyedett birka Búsó! A gúny és élet Istennek oly sajátságos adománya, melyhez — leveleitek után ítélve — sem ész sem tudomány nem kell. Tudom azt is, hogy gúny és élet által ellenséges akár hányat, — de barátot egyet sem szerezhetni. Tudom azt is, hogy az ellenséget — tegye azt bár oly hitvány, mint amilyen — megvetni noha sem kell. Ha mindezeket tudva, mégis a gúny fegyverével éltem a nyilvánosság terén; ezt nem azon balga hitben tettem, hogy talán sikerülend a szélsőbalokat megtéríteni; — ezt már csak azért sem hihettem leveleim által elérhetőnek, mert jól tudom azt, hogy a kit az Isten megvert annak elvette az eszét; — már pedig kinek Isten vette el az eszét, annak Dr. Schwarczot talán, de én semmiesetre sem adhatom vissza. Hanem írtam leveleimet azért, hogy midőn egyfelől ütném az ébrenlevőket — az okozott zaj által másfelől az alvókat mákonyszerű álmukból felriaszszam. Fáradozásaimnak volt is némi kis sikere; egymásután kezdtek ébredezni; először Almódi, azután Búsó és 1 -(-100, most meg a mins veszem észre M. Jani barátom képében egy incognita quantitas kezd nyújtózkodni, és az álmot szemeiből kidörzsölni. És még mi így fáradoznánk, és ébredeznénk, és nyújtózkodnánk, és a falra borsót hánynánk, megérkezett a főispán. És fogadtatása oly fényes volt, hogy csak egy egész megyének általános öröme és lelkesedése képes ily fényt kifejteni. És következett a székfoglalási gyűlés — és ő ágnak székfoglaló beszédje szűnni nem akaró éljenekkel fogadtatott; és pedig az erély és szigorúság szavai valának azok, melyek a legnagyobb lelkesedéssel fogadtattak, és még nagyobb lesz az öröm és lelkesedés, ha ezen szavakat nyomban a tettek követik, és reményem, hogy e megyének minden hű fia KUN LÁSZLÓ. « Történeti beszéy. (A pécsi nemzeti casino által a Széchenyi-díjjal jutalmazott pályamunka.) VI. (Folytatás.) — Isten hozott kedves Szalárdy, szinte megőszülök, mióta nem láttalak. Hol maradtál ennyi ideig ? szólt Erzsébet nyugodt hangon. — Sok ügyben kellett végeznem. — És jól végződtek-e ügyeid ? hol van László ? enyhül-e már a nép sorsa ? s eljártál-e megbízásomban ? — Hála Isten minden ügyemben szerencsésen végeztem. De a nép sorsa most roszabb mint volt akkor, midőn utótán itt voltam; azonban a pápa keresztes hadmenetet hirdetett a kunok ellen, s igy mód lassanként helyre lesz hozva minden hiba. — Szalárdy te ma a szokottnál vidámabb hangon beszélsz — mondd: szóltál-e Lászlóval s mily eredménynyel. — Igen én beszéltem Lászlóval, hosszan, s nem épen eredménytelenül. — Nos ? — Azonban szóljanak helyettem a tények, én távozom — mond Szalárdy, s mielőtt Erzsébet szólhatott volna, távozott. — Különös ember, mily kétségben hogy ! Ah ha László! — de ő nem jő el, környezetének rabja — tűnődött Erzsébet, midőn az ajtó csendesen felnyílt s László lecsüggesztett fővel belépőit, kerülve a hölgy szemeit. — László ! hihetek-e szemeimnek ? szólt a kétkedő meglepetés hangján Erzsébet, a minden ize lázasan remegett. — Ah Erzsébet! én bocsánatot jöttem esdeni — mond a király, s ha e pillanatban arczára tekintünk el kell hinnünk hogy volt tiszta érzemény szivében, mert ha nincs, lehetetlen hogy a bánat oly őszinte jeleit mutathatta volna. — Jöj karjaimba férjem, te nem vagy bűnös, környezőid vétkeztek a te neved alatt — szólt Erzsébet, s a hozzá közeledő királyt átkarolá. Mindketten sírtak, s oly boldognak érezték magukat, mintha egész életükben egymás boldogitásán működtek volna; László bánta tetteit, s Erzsébet megbocsájtva feledé azokat. Sokáig voltak egymás karjai közt; a két köbet, mely annyi ellenkező érzeményt s indulatot táplált, most oly örömmel egyesült, midőn mindkettőt az erkölcs s jószándék emelé. — Ő Erzsébet! — szólt végre László — e pillanat mennyit ér nekem, nincs érv, nincs semmi e világon melyért feledni tudnám, s máris dúsan kárpótolva mindaz, mit e pillanat élvezhetéseért örökre elhagytam. Széll Erzsébet megbocsátasz-e, mert lelkiismeretem vádol, oh én borzasztó vétket követtem el. — Bánd és feledd — válaszolt Erzsébet biztató de egyszersmind foddy hangon. — Ifjú vagy még, mindent helyre hozhatsz, csak erős akarat, szilárd jellem legyen. — Részemről feledek mindent, de a hazát s a magyar nemzetet jobban megbántottad, s ezektől csak úgy nyersz bocsánatot, ha megfelelsz hivatásodnak. — Angyali nő, geniusom ! belőled a nemes honszeretet szól; te feleded saját énedet, és csak azért, hogy gyenge tetterőm ne oszoljon két részre, s meggyengülve ismét meg ne törjék. Köszönet, ezer köszönet gyöngéd eljárásodért, oh én szerencsétlen ily gyöngéd lélekkel, oly igaztalanul bántam! Azonban te már megbocsátottál, s most rajtam a sor, hogy nemesszivüségedért méltó hálát adjak. Esztergomból jövök most, hol az összegyűlt nemeseknek ígéretet tettem, hogy bajaikat orvosolni fogom. Jöj Budára, oszd meg velem a kormány dicsőségét de kérlek ne vonulj félre nehézségeitől, mert nekem szükségem van támaszra. — Engedek szavadnak, mert az ország a tenérdeked úgy kivánják, noha e szűk négy falat, melyhez oly sok bús emlék csatol, s mely közt zaklatott szivem megnyugvást talált, nem szivesan hagyom el. Azonban félre a szív indulataival, midőn az ész parancsol. Férjem követni foglak pár nap múlva, s azért nem most, mert a szives nénéknek meg akarom köszönni a gondos eltartást, s hálát akarok adni Istenemnek, hogy az ország ügyét jobbra forditá. Ezt kívánja lelki meggyőződésem. — Kell engednem — habár nehéz szivvel — föltételednek, mert méltányos az, noha minden perez üres és bánatos lesz nekem, távolléted alatt. — Menj László, légy férfiú mig látni fogjuk egymást, s imádkozzál, hogy tévedéseid Istennél is bocsánatot nyerjenek.Megát magasztos czéljának elérésében a legnagyobb készséggel segítendi. És mivel én fentebb azt mondottam, hogy én csak az alvókat akartam felébreszteni, és mivel főispánunk megérkezte feletti öröm az álmot minden ember szeméből kiverte volna, azennal az irkafirkáról lemondok , és midőn magam további szives emléketekbe ajánlanám, megszűnők lenni. Pisanovits Perno: UI. i. Fiam követendi-e példámat nem tudom.