Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1893-01-14 / 11. szám
II. évfolyam. 1893. Szombat, január hó 14-én. 11. szám,( POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. A klikkrendszer társadalmunkban. Pécs, január 13. A társadalmi élet beteges állapotát semmi sem tünteti úgy fel, mint a klikkek és kotekák szerinti társulás. Ez a beteges állapot uralkodik néhány év óta nálunk, a mióta néhány polgári családban nemességes szt aristokratikus hajlamok tolultak elő, a mióta a hivatalnoki és bírói karban terjedtebbé lett a „nagyságos“ titulus és merevebbé a rangosztályok szerinti beosztás, a mióta nyílt és rejtett zsidó ellenszenv az eddiginél is vastagabb válaszfalat vont ember és ember közt, és a mióta a gigerliből gentry, a félvér gentryből pedig fertály sírt egészben utánzott mágnás jön. Bármerre tekintünk, csak klikkekkel, kotekákkal találkozunk, még az egyes állásokat és hivatási köröket se véve ki, sőt maguk a társas intézmények, melyek az egyenlőség és összetartozandóság révén és czímén alakíttattak, bőségesen mívelik ezt a kasztrendszert. A mi társadalmi életünkben a klikkezés útján és nyomán történik, az mármár elviselhetlenné vált, majd rendkívül komoly dolog, mely megmételyez minden nemesebb eszmét és társadalmi feladatot, majd meg annyira nevetséges, hogy még a legfenségesebb emberbaráti czélt is a komikum terére szorítja le. Odáig jutottunk nagy szabadelvűséginkben és a negyvennyolcas magasztos eszmék becsülésében, hogy mindenütt és mindenfelé osztály, rang, rend, vallás és protekciós különbségeket állítunk fel, ezek szerint csoportosulunk a nyilvános és magánéletben, mulatságokban, választásoknál, közintézmények alapításánál, sőt itt-ott már az iskolai padokban is. Odáig jutottunk, hogy a klikkezés benn van a fiatalságban, az egyes állásokban, az irodákban és mindez már egész természetessé vált úgyannyira, hogy tehetség, szellem, jó ízlés mind e rendszer szolgálatába kénytelen lépni, hogy aztán a tehetségrabjává legyen egy-egy léha, üres fej a henczegő úrhatnámságnak, a szellem elveszítse szabad szárnyalását a „külön czélok és törekvések“ nyomása alatt, a jó ízlés pedig nagy úri tempókat fittogtató ízetlenségnek és tapintatlanságnak váljék áldozatául. Valóságos farsangi bohózat számába megy az a kotekázás, mi most nálunk dívik és csakugyan a farsang, a bálozás és mulatás ideje tünteti fel legjobban a társadalmi élet e sajátosságát. A valóságos bálok, együlhelyei a társadalom összes tényezőinek, hová bejuthatott mindenki, ki egyénileg compromitálva nem volt, évek óta nem tartatnak meg és ha egy-egy „kereskedelmi“ vagy egyéb testületi bál rendeztetik is, az tisztán excluzív mulatság, melyre a magát „úriember“-nek tartó épen nem megy, vagy ha megy, azt „leereszkedésből“ teszi csak; az egyetlen casinó-ból pedig szintén nem bír eléggé a nyilvánosság jellegével és félig zárt természetében is annyi jelét adja az osztályozásnak, hogy a barátságos kézszorítás simboluma igazán önmagát gúnyolja. Rendeztetnek mulatságok, piknikek, nőegyleti estélyek, de mind osztályok szerint. Egyikben zsidót nem tűrnek, másik tisztán izraelita, itt egyes családok szövetkezete mulat nyilvánosan körébe gyűjtve a notabilitásokat és kizárva a képükhöz nem illő saját rang- és állásbelieket, ott a tánczos fiatalembereket osztják véres czeruzával külön qualifikáczióhoz. így aztán egyrészt a társadalmi különbség kínai fala egyre nagyobb és magasabb lesz, másrészt a jótékony, közhasznú, emberbaráti czélok elhanyagoltainak s ha itt-ott egy-egy nemes czélra rendeznek is valamit, oly árak mellett teszik, minőket csak a tehetősek és az ezek- A „Pécsi Napló“ tárczája. A hazugság. Irta: Daudet Alfonz. Midőn a múlt tavaszkor Baujours gróf hadnagy a szt. Klotilderól nevezett templomban örök hűséget esküdött Sernhan kisaszszonynak, az örömünnepen összegyűlt magasrangú társaságot bizonyára nagy bámulatba ejtette volna, ha valaki levonja a leplet ama titokteljes drámáról, mely huszonöt év előtt történt s melynek következménye a fiatal tiszt születése volt. Az eset szigorú titokban tartatott s csak két nő tudta azt, kik a nászmenet élén lépdeltek. Ezek egyike a vőlegény anyja volt, a tiszteletreméltó Baujours grófné, ki egy negyed századot hősiesen töltött el fájdalmas özvegységben; a másik pedig a grófné idősebb nővére, De Nardes Antonnette grófhölgy, ki hű maradt ama fogadalmához, hogy soha sem menend férjhez. Azon időben Antonnette, a De Nardes leányok idősebbike huszonhárom, a fiatalabbika pedig tizenkilencz éves volt. Anyjuk meghalt, midőn a fiatalabbnak életet adott. Ezen időtől fogva a leányok atyját megbénult lábai támlásszékéhez lánczolták. Jóllehet kétszerte idősebb volt elhalt és meggyászolt nejénél, mégis inkább a betegség, mint a kor tette reszkető, meghajlott, megtört öreggé. A betegség, mely kínozta, csak szellemét kímélte meg s hála ennek, oly erélyt tudott kifejteni s oly éles és tiszta látással birt, hogy leányainak nevelését ő kormányozta. Az atya ápolása alatt a két leány gyönyörűvé és bájossá fejlődtek s vagyonnal is bírván Páris legjobb parohiai között számítottak. Minthogy a társaságban csak nevelőnőjük kíséretében jelenhettek meg, nagyon ritkán voltak láthatók, de atyjuk,, hogy a fiatalkor örömeitől meg ne fossza, hetenként egyszer megnyitotta vendégszerető lakásának ajtait és ilyenkor fényes társaság gyűlt össze. Az egész télen át voltak ily elfogadó estélyek a De Nardes palotában, tánczoltak, műkedvelői előadásokat rendeztek és ha a szép időjárás beköszöntött, az ünnepélyességeket a pompás családi palotában folytatták a vidéken, hova tavaszkor kivonultak a leányok. * * * A vendégekkel együtt fölszaporodtak a házassági ajánlatok is. Természetesen eleinte Antoinettet, mint idősebbet, rajongták körül a házasulni vágyó ifjak, de ő kosarakat osztogatott jobbra balra és ha atyja kérdezte a kosarazás okát, azt felelte, hogy sohasem fog férjhez menni, hogy egészen neki, atyjának szentelhesse magát. Ezt nemsokára mindenki megtudta s miután két év leforgása alatt rájöttek, hogy lehetetlen megtörni De Nardes Antoinette szilárd akaratát, Sarolta lett a küzdelmek czélja. Sarolta egészen más jövőről álmodozott, mint nénje. Az első szerelmes sóhajtás, mely füleit érintő, visszhangra talált szivében. A sóhajtozó Baujours gróf volt, harmincz éves, fényes név birtokosa, szellemes, kedélyes ember s azonfelül őszintén szerette Saroltát. Kérelme meg is lett hallgatva. De hogy az ifjabbik leány előbb men-