Pécsi Napló, 1893. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1893-01-14 / 11. szám

II. évfolyam. 1893. Szombat, január hó 14-én. 11. szám,(­ POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. A klikkrendszer társadal­munkban. Pécs, január 13. A társadalmi élet beteges állapotát semmi sem tünteti úgy fel, mint a klik­kek és kotek­ák szerinti társulás. Ez a beteges állapot uralkodik né­hány év óta nálunk, a mióta néhány polgári családban nemességes szt aristok­­ratikus hajlamok tolultak elő, a mióta a hivatalnoki és bírói karban terjedtebbé lett a „nagyságos“ titulus és merevebbé a rangosztályok szerinti beosztás, a mi­óta nyílt és rejtett zsidó­ ellenszenv az eddiginél is vastagabb válaszfalat vont ember és ember közt, és a mióta a gigerliből gentry, a félvér gentryből pedig fertály sírt egészben utánzott mág­nás jön. Bármerre tekintünk, csak klikkek­kel, kotek­ákkal találkozunk, még az egyes állásokat és hivatási köröket se véve ki, sőt maguk a társas intézmé­nyek, melyek az egyenlőség és össze­­tartozandóság révén és czímén alakít­tattak, bőségesen mívelik ezt a kaszt­rendszert. A mi társadalmi életünkben a klik­­kezés útján és nyomán történik, az már­­már elviselhetlenné vált, majd rendkívül komoly dolog, mely megmételyez min­den nemesebb eszmét és társadalmi fel­adatot, majd meg annyira nevetséges, hogy még a legfenségesebb emberbaráti czélt is a komikum terére szorítja le. Odáig jutottunk nagy szabadelvűsé­­ginkben és a negyvennyolc­as magasz­tos eszmék becsülésében, hogy minde­nütt és mindenfelé osztály, rang, rend, vallás és protekc­iós különbségeket ál­lítunk fel, ezek szerint csoportosulunk a nyilvános és magán­életben, mulat­ságokban, választásoknál, közintézmé­nyek alapításánál, sőt itt-ott már az iskolai padokban is. Odáig jutottunk, hogy a klikkezés benn van a fiatalság­ban, az egyes állásokban, az irodákban és mindez már egész természetessé vált úgyannyira, hogy tehetség, szellem, jó ízlés mind e rendszer szolgálatába kénytelen lépni, hogy aztán a tehetség­­rabjává legyen egy-egy léha, üres fej a henczegő úrhatnámságnak, a szellem el­veszítse szabad szárnyalását a „külön czélok és törekvések“ nyomása alatt, a jó ízlés pedig nagy úri tempókat fittog­­tató ízetlenségnek és tapintatlanságnak váljék áldozatául. Valóságos farsangi bohózat szá­mába megy az a kotek­ázás, mi most nálunk dívik és csakugyan a farsang, a bálozás és mulatás ideje tünteti fel legjobban a társadalmi élet e sajátos­ságát. A valóságos bálok, e­gyü­lhelyei a társadalom összes tényezőinek, hová bejuthatott mindenki, ki egyénileg com­­promitálva nem volt, évek óta nem tar­tatnak meg és ha egy-egy „kereske­delmi“ vagy egyéb testületi bál ren­­deztetik is, az tisztán excluzív mulat­ság, melyre a magát „úri­ember“-nek tartó épen nem megy, vagy ha megy, azt „leereszkedésből“ teszi csak; az egyetlen casinó-ból pedig szintén nem bír eléggé a nyilvánosság jellegével és félig zárt természetében is annyi jelét adja az osztályozásnak, hogy a barát­ságos kézszorítás simboluma igazán önmagát gúnyolja. Rendeztetnek mulat­ságok, piknikek, nőegyleti­ estélyek, de mind osztályok szerint. Egyikben zsi­dót nem tűrnek, másik tisztán izraelita, itt egyes családok szövetkezete mulat nyilvánosan körébe gyűjtve a notabili­­tásokat és kizárva a képükhöz nem illő saját rang- és állásbelieket, ott a tán­­czos fiatalembereket osztják véres cze­­ruzával külön qualifikáczióhoz. így az­tán egyrészt a társadalmi különbség kí­nai fala egyre nagyobb és magasabb lesz, másrészt a jótékony, közhasznú, emberbaráti czélok elhanyagoltainak s ha itt-ott egy-egy nemes czélra rendez­nek is valamit, oly árak mellett teszik, minőket csak a tehetősek és az ezek- A „Pécsi Napló“ tárczája. A hazugság. Irta: Daudet Alfonz. Midőn a múlt tavaszkor Baujours gróf hadnagy a szt. Klotilderól nevezett templom­ban örök hűséget esküdött Sernhan kisasz­­szonynak, az örömünnepen összegyűlt magas­­rangú társaságot bizonyára nagy bámulatba ejtette volna, ha valaki levonja a leplet ama titokteljes drámáról, mely huszonöt év előtt történt s melynek következménye a fiatal tiszt születése volt. Az eset szigorú titokban tartatott s csak két nő tudta azt, kik a nász­menet élén lépdeltek. Ezek egyike a vőlegény anyja volt, a tiszteletreméltó Baujours grófné, ki egy negyed századot hősiesen töltött el fájdalmas özvegységben; a másik pedig a grófné idősebb nővére, De Nardes Antonnette grófhölgy, ki hű maradt ama fogadalmához, hogy soha sem menend férjhez. Azon időben Antonnette, a De Nardes leányok idősebbike huszonhárom, a fiata­labbika pedig tizenkilencz éves volt. Anyjuk meghalt, midőn a fiatalabbnak életet adott. Ezen időtől fogva a leányok atyját meg­bénult lábai támlásszékéhez lánczolták.­­ Jóllehet kétszerte idősebb volt elhalt és meg­gyászolt nejénél, mégis inkább a betegség, mint a kor tette reszkető, meghajlott, meg­tört öreggé. A betegség, mely kínozta, csak szellemét kímélte meg s hála ennek, oly erélyt tudott kifejteni s oly éles és tiszta lá­tással birt, hogy leányainak nevelését ő kor­mányozta. Az atya ápolása alatt a két leány gyö­nyörűvé és bájossá fejlődtek s vagyon­nal is bírván Páris legjobb parohiai között számítottak. Minthogy a társaságban csak nevelőnőjük kíséretében jelenhettek meg, na­gyon ritkán voltak láthatók, de atyjuk,, hogy a fiatalkor örömeitől meg ne fossza, heten­ként egyszer megnyitotta vendégszerető la­kásának ajtait és ilyenkor fényes társaság gyűlt össze. Az egész télen át voltak ily el­fogadó estélyek a De Nardes palotában, tán­­czoltak, műkedvelői előadásokat rendeztek és ha a szép időjárás beköszöntött, az ünnepé­lyességeket a pompás családi palotában foly­tatták a vidéken, hova tavaszkor kivonultak a leányok. * * * A vendégekkel együtt fölszaporodtak a házassági ajánlatok is. Természetesen eleinte Antoinettet, mint idősebbet, rajongták körül a házasulni vágyó ifjak, de ő kosarakat osz­togatott jobbr­a balra és ha atyja kérdezte a ko­­sarazás okát, azt felelte, hogy sohasem fog férjhez menni, hogy egészen neki, atyjának szentelhesse magát. Ezt nemsokára mindenki megtudta s miután két év leforgása alatt rájöttek, hogy lehetetlen megtörni De Nardes Antoinette szilárd akaratát, Sarolta lett a küzdelmek czélja. Sarolta egészen más jövőről álmodozott, mint nénje. Az első szerelmes sóhajtás, mely füleit érintő, visszhangra talált szivében. A sóhajtozó Baujours gróf volt, harmincz éves, fényes név birtokosa, szellemes, kedélyes em­ber s azonfelül őszintén szerette Saroltát. Kérelme meg is lett hallgatva. De hogy az ifjabbik leány előbb men-

Next