Pécsi Napló, 1895. augusztus (4. évfolyam, 184-207. szám)
1895-08-01 / 184. szám
1896. augusztus 1. „Pécsi Napló” Pécs város ezért a nagy lelkű püspök iránt érzett hálájának ünnepélyesen adott kifejezést azzal, hogy Baranya vármegyét felkérte, miszerint adná követének utasításul, hogy az országgyűlésen Szepesy ezen alapítványa czikkelyeztessék be örök emlékezetül. Miután a Szepesy-alapitvány 1835-ben kir. jóváhagyást nyert Baranyamegye követe ez alapítvány beczikkelyezésének kívánalmát elő is terjesztette az országgyűlésnek és e kívánalmához 17 megye csatlakozván, meg is hozatott az 1832. 24. t. -cz. mely igy szól: „Négyesi báró Szepesy Ignácz, pécsi püspök által Pécsen alapított akadémiáról. Hála érzettel fogadjuk az ország rendei Négyesi báró Szepesy Ignácz, pécsi püspöknek, a közjó elmozdításában bizonyított munkás buzgóságát, melynél fogva Pécs városában tulajdon költségein bölcselkedést és törvényt tanító intézetet állított fel, mely jeles és követésre méltó alapítványt ő felsége kegyelmes megjegyzéssel örök emlékül a törvénybe iktatják.“ E nemes szivü főpapot azonban az isteni gondviselés idő előtt magához szólitá. Meghalt korábban semhogy többször nyilvánított szándékához képest az általa alapított bölcseleti és jogiskolát anyagilag a jövő időkre is elegendőleg biztosíthatta volna. A Szepesy-féle alapítvány jövedelme u. is már a 40-es évek elején elégtelennek bizonyult be arra, hogy abból a tanárok fizetése fedeztethessék. Az intézet tanárai tehát a királyhoz fordultak segélyezésért, minek következtében ő felsége V. Ferdinánd 1844-ben a kir. kincstárból ki is utalványozott egy összeget a Szepesyalap gyarapítására. Ezen két alapítványi összeg jövedelmeiből fedeztettek a pécsi jogakadémia kiadásai 1848-ig Az absolut kormány egész időszaka alatt Pécsett a jogakadémiai előadások szüneteltek, és habár Pécs városa jogakadémiájának újból leendő megnyitását, mihelyt lehetséges volt, már 1850-ben az azon időbeli kormányszéknél kérelmezte és sürgette, sőt midőn a Helytartó tanács a kérelem teljesítését a. a. évben azon feltételtől tette függővé, hogy ha a város ki tudja mutatni, miszerint a Szepesy-féle alapítványnak elegendő jövedelmei vannak arra, hogy a jogakadémiához kinevezendő tanárokat az állami ilynemű intézeteknél alkalmazott tanárok fizetéseivel egyenlően képes javadalmazni. Focs városa 1851. febr. 21-én tartott tanácsülésében 561. sz. a. azon határozatot hozta hogy a mennyiben a Szepesy-féle alap jövedelme a visszaállítandó jogakadémia költségeinek fedezésére nem volna elegendő, a hiányt közadókból fedezendő: a pécsi jogakadémia mégis az alkotmányos korszak beállta idejéig vissza nem állíttatott, mert a város a Szepesy-féle alap jövedelmei hiányának pótlását még nem eszközölhette. 1861-ben újból megindult a tárgyalás a pécsi jogakadémia visszaállítása ügyében Pécs városa és a Helytartótanács között, mire 1861-ben a Helytartótanács a visszaállítást továbbra is azon feltétel alatt helyezte kilátásba, hogy ha a jogakadémia a kor igényeinek és a változott viszonyoknak minden tekintetben megfelelő szervezetet nyerhet. Pécs városa 1863 évi júl. hó 12-én tartott közgyűlésében hozott határozata folytán ismét kérte a jogakadémia visszaállítását és az ez érdemre vonatkozó tárgyalások a város és a Helytartótanács között újból felvetettek még pedig Pécs város kérelmére ekkor már az akkori pécsi püspök közbenjárásával is. Ámde a Helytartótanács megint nem találta elegendőnek a Szenesy-féle alapot arra, hogy a jogakadémia a megkövetelt feltételhez képest visszaállíttathassák. A város erre a jogakadémia viszszaállításának ügyét elsőrendű érdekének ismervén, a már fennebb említett azon határozatát, hogy az alapnál előforduló hiány pótlását biztosítja, 1864. év jús 10-én megújította és az annak végrehajtására czélszerűnek tartott intézkedéseket meg is tette. A város u. is egyrészt a Szepesy-féle alapítvány gyarapítására felhívást bocsátott ki a közönséghez, minek következtében a város lakossága valláskülönbség nélkül az adakozáshoz járulva, az alaptőke 6277 írttal növekedett, másrészt pedig 1865. évi febr. 7-én közgyűlésileg azon kívánalmának adott kifejezést, hogy az intézetet a jogakadémiákat szabályozó 1850. okt. 4- kelt magas rendelet alapelvei szerint óhajtja szerveztetni. A tárgyalások eredményeképen leérkezett végre a magy. kir. helytartótanácsnak a pécsi püspökhöz intézett 1865. évi aug. 25-én kelt 65415. fs leirata, mely ő felségének 1865. évi aug. 2-án kelt legfelsőbb elhatározását tartalmazza és melynek értelmében ő felsége a pécsi joglúzeumot (jogakadémiát) nyilvános jelleggel és közérvényességü bizonyítványok kiadására való jogosítványai felruházva, legkegyelmesebben visszaállítja és megnyitását engedélyezi azon kikötés mellett, hogy a magyarországi jogakadémiák iránt 1850. évi szept. hó 29-én kelt legfelsőbb elhatározás, valamint az e tárgyban már az előtt kibocsátott és jelenleg is érvényes, vagy még ezentúl kibocsátandó rendeletek határozatai e tanintézetre nézve is kötelező erővel bírjanak, és hogy különösen az igazgató és tanárok kinevezése mindenkor a nagyméltóságu magy. kir. udv. cancellária jóváhagyásának fenntartassék. Ugyanő kormányszéki leirat — kétségtelenül azon okból, hogy a pécsi jogiyúzeum, a melynek az alapító „püsp. lyczeum" nevet adott, a többi felekezeti hasonló tanintézetekkel neazonosittassék, és hogy közelebbről is magyarázó kifejezését adja annak, hogy ez intézetnek a legfelsőbb elhatározás kikötéséhez a kir. jogakadémiákkal teljesen egyenlőnek kellene lenni — határozottan kifejezte, hogy a pécsi joghúzeum tanárainak fizetései a fent tisztelt legfelsőbb elhatározás értelmében a jogakadémiákra nézve meghatározott öszszegben állapítandók meg és hogy ugyan azért a tanári javadalmazás ezen mérve a pályázatban világosan ki is teendő, mégpedig annak megjegyzésével, hogy a rendkívüli tanárok kilátással bírnak rendes tanári állomásra és azzal a kir. jogakadémiai tanárokéval teljesen egyenlő illetékekre és nyugalmazási igényekre, és ugyanezen kormányszéki leirat kifejezését adja arra vonatkozó gondoskodásának is, hogy a pécsi jogakadémia könyvtárának is a tudomány színvonalára emeltessék, s az intézet a királyi akaratnyilvánítás feltételeihez híven állandósílasék. A pécsi jogakadémia újjászületése tehát oly erős állami biztosítékok között jött létre, hogy annak gyors felvirágzását mindenki bizonyosnak vehette, miként az az első években be is következett és fokozódott, mindaddig, mig a visszaállító okmány kikötött feltételeinek elég lett téve. Ugyancsak 1874-ben a kir. jogakadémiák négy évfolyammal biró jog- és államtudományi karokká emeltettek és néhai Kovács Zsigmond püspök, a magas felszólítására, az 1874. évi máj. 19. kelt 12917. sz. magyar királyi vallás-közktatásügyi miniszter rendeletének megfelelve, a pécsi jogakadémia is jog- és államtudományi karrá emeltetett, a tanárok száma szaporittatott, s az újonnan kinevezett tanárok javadalmazása is minden tekintettel, ismét a kir. jogakadémiai tanárokéval egyenlővé tétetett és igy a pécsi jogakadémia a visszaállító okmányhoz híven, a legális alap helyreállításával megint teljesen egy színvonalba jutottt a kir. jogakadémiákkal. A jogakadémiákra beállott általános válság, melyet a tanügyi politikának csak az egyetemeken elérhető jogtudomi fok megszerzésének elrendelése stb., természetes, hogy érzékenyen sújtotta az öszszes jogakadémiákéval a pécsinek életereét is. Újabb kiválóan különös válság állott azonban be a pécsi jogakadémiákra nézve 1881-ben. A megelőző évben egy pillanatra ugyan felvillant a pécsi jogakadémia szebb jövőjének reménysugara, a mennyiben t. i., midőn néhai Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi miniszter felszólította a pécsi püspököt, hogy a pártfogása alatt levő ezen intézett alapján engedné át valamelyik megszüntetendő jogakadémialapjával való összesítés melett felállitandó uj kir. jogakadémia javára — Ökör maga, maga barom. — Maga bivaly. — Maga meg van bolondulva. — Maga van megbolondulva. Vén pálinkás kazán. — Ha részeg, menjen haza ! — Ha be van rúgva, feküdjék le. — Én magát megeszem. — Maga nekem ne kiabáljon. — De kiabálok ! És a hangjuk folyton emelkedett. Eleinte quint, majd quart számra. Utóbb már örült, aki egy terczezel tudta túlkiáltani a másikat. Végre is a német lett győztes egy teljes secunddal. A Hansz pedig alább szállott a hanglépcsőn egy jó fél oktávával. — Mondtam már, ne kiabáljon. — De kiabálok ! — De ne kiabáljon ! — De kiabálok. És még egyszer megpróbálták egymást túlszárnyalni, de megint a Hansz maradt alul, aki már teljesen kimerítette a Ballagi-szótár magyar részét, most a németet vette elő : — Sie Simml! * — Sie Trottl! — Sie Grobian ! — Sie Sehäbian ! — Haltns ihr Maul! — Haltns ihr Goschn ! — Sie soll’n nicht schrein ! — Ich schrei, so lang ich will! — No hat schreins, bis sie ferstickn. Aztán mintha nem volna elég, még magyarul is ráduplázott : — Fulladjon meg a neve napján. Azzal ott hagyta nagy mérgesen a németet. Lármázhatott miatta, amennyi tetszett. Az öreg Hansznak nem lehetett szavát venni aznap. De hát ez még kánikulás újdonságnak is sok, hogy akadt egy ember, aki az öreg Hanszot letorkolta. Bodonyi Nándor.