Pécsi Napló, 1899. augusztus (8. évfolyam, 173-198. szám)
1899-08-01 / 173. szám
/ IxrkMStSeég : Nepomuk utcza 28. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. L. Felelős szerkesztő: ESTERI LAJOS. 173. (2320.) szám. VIII. évfolyam. Kedd, 1899. augustum I. PÉCSI NAPLÓ Előfizetési árak: Egész évre 12 frt. Fél évre 6 frt. Negyed évre 3 frt. Egy héra hrt. —Egyes szám ára 9 kra fozir. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. A pécsi Petőfi-ünnepély. — Saját tudósítónktól. — Pécs, julius 81. Messze kellene visszamennünk, elsárgult foliánsokban kellene lapozgatnunk, hogy a lelkesedés és hazaszeretet szülte hasonló ünnepségnek akadnánk nyomára, mint amely a mai napon zajlott le. Mikor szívből fakad valamely ünneplés, mikor az nélkülöz minden hivatalos színezetet, mikor azért lelkesedünk, mert lelkesednünk kell, akkor nem kell sem hosszú előkészület, sem kürtszó és dobpergés, akkor fölösleges, hogy frázisokkal buzdítsunk a lelkesedésre, ünneplésre, akkor megy az magától, akkor spontán és őszinte az ünneplés. Ilyen volt Petőfi Sándor emlékezetének pécsi ünnepelése, melynek kétszeres fényt kölcsönzött, hogy ezen ünnepünket Váradi Antal drnak jelenléte és hathatós közreműködése emelte ki a sablonos ünneplés keretéből, mert amikor Váradi Antal drnak örök ifjú, daliás alakját látjuk föltűnni Pécs utczáin mindig Antheus szellemét látjuk föléledni, aki fölkeresi az anyaföldet, hogy ott új erőt gyűjtsön a további küzdelemre. És képzelhettünk volna Petőfi ünnepet Pécsett Váradi Antal nélkül, aki az epigonok sorából messze fölülemelkedik, és ifjú Magyarország költő erdejének egyik leghatalmasabb, legtöbb és legbecsesebb gyümölcsöt hajtott tölgye. „Petőfi visszatér“ czimü kőlteménye a költőnek egyik legszebb, legbecsesebb alkotása, mely az ő hatalmas előadásában ma könyeket csalt az egybegyűltek szempilláira ... A pécsi ünnepély rendezésének érdeme Jobszt László dr., társadalmunk ezen kiváló rokonszenvet élvező tagjáé. De a pécsi közönség érdeme, hogy átérezte ezen ünnepség magasztos voltát, és seregestül vándorolt a nemzeti kaszinó helyiségeibe, hogy a Petőfi-ünneplésből kivegye részét. Lehetetlen lenne fölsorolnunk az összes jelenlévők sorozatát, de kezdve Fejérváry Imre báró főispánnál ott volt mindenki, akinek érzéke van az irodalom iránt, és ilyenekben gazdag máskülömben szegény városunk, de a nagy teremben fölállított széksorokat hölgyvilágunk foglalta el díszes utczai öltözetben, és ebből a közönségből bőven kitelt volna néhány nagy téli bálra. A terem túlzsúfoltsága daczára sem volt fullasztó a hőség, és a rendezőség érdeme, hogy oly rövidre, oly tömörre, de mindvégig annál érdekesebben állította egybe az érdekes műsort. A nemzeti kaszinó, színház épület és városház tornyáról a nemzeti és városi lobogó csüngött alá. A nemzeti kaszinó bejáratát pálmákkal díszítették, hasonlókép pálmákkal környezték a díszterem dobogójának hátterében elhelyezett Petőfi szobrocskát. A bejáratnál a jogakadémiai ifjúsággal kiegészített rendező bizottság élén Jobszt László arral fogadta az érkezőket, kiknek sorában ott láttuk az egyház képviseletében Troll Ferencz vál. püspököt és Szeredy József dr. kanonokot, mig Hetyey Sámuel pécsi püspök Igaz Béla dr. titkárával személyesen mentette ki távolmaradását, mert Szent- Lászlón időző vendégei akadályozzák abban, hogy személyesen is részt vegyen a lánglelkű költő ünneplésében. Tán még szerencsének mondható, hogy a pécsi társaság egy része fürdőzik, másik része a szöllőkben üdül, mert több résztvevőt a tágas termek be nem fogadhattak volna. Néhány perccel 11 óra után a rendező bizottság elnöke, Jobszt László dr. a következő nagy tetszéssel fogadott beszéddel nyitotta meg az ünnepséget: Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! Ma 60 éve, hogy a jóslat beteljesedett , ott esett el a harcz mezején. Dicső halála volt, fenséges kezdete a halhatatlanságnak. Dicsőség-teljesebb pályafutást, mint Petőfié, képzelni sem lehet. Mint fényes meteor tűnt fel s midőn pályájának zenitjét érte el, állva maradt, tündöklő fénye most is ott ragyog fejünk felett s ragyogni fog az idők végtelenségéig. Mint ember alá volt vetve ő is a halandóság örök törvényeinek; de szelleme él, lelkesít, gyújt, elragad, mig csak egy magyar él a földön. E szellemet átültetni a nemzet lelkébe, törekedni, hogy megértsék s kövessék azt, minden igaz magyar feladata. S ha van valaki, akiről gróf Széchenyi Istvánon kívül elmondhatjuk, hogy: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl. Hanem lezárván, ami benne földi. Egy éltető eszmévé finomult, bizonyára Petőfi az. És azért ünnepeljük emlékét, mert amely nemzet halottait meg tudja ünnepelni, az a nemzet tudja az élőket is felmagasztalni, az osztja a halhatatlanságot és a dicsőséget. Hódoljunk tehát a nagy költő magasztos szellemének, tegyünk mindannyian egy szent fogadást, hogy követni fogjuk a jellemalkotó műveiben kifejezésre jutott fenséges eszméket, törekedni fogunk őt megközelíteni az emberi jogok tiszteletben tartásában, a szabadság és a haza szeretetében. Zendüljön meg tehát emlékére a dal! A szónok mögött már előzőleg a Pécsi Dalárda foglalt helyet, mely a sűrü tapssal jutalmazott beszéd után a „Talpra magyar” énekelésébefogott, melyet Huber Károly zenésített meg, és mely a miskolczi országos dalárünnepélynél, ahol ez volt a versenydarab, a mi dalárdánknak a mintadalárda diplomát hozta meg. Daczára annak, hogy a dalárda több tagjának távolléte következtében több erős és értékes hang hiányzott, gyönyör volt ezt az éneket hallani. A crescendók és pianok oly tűzzel és erővel, majd lehelletszerű finom árnyalással törtek utat dalosainknál, hogy magukkal ragadták a hallgatóságot és — ha oly nehezen interpretálható műdal nem lenne a „Talpra magyar“, a közönség bizonynyal a dalosokkal énekelte volna a lelkesítő dalt, melynek elhangzása után éljenzéssel, tapssal ismerte el a mi közönségünk, hogy bizony minden oka meg van arra, hogy ma is büszkeséggel tekintsen ezen énekelő testületre, melynek az ének művészete adatott meg. Rihmer Oszkár fiatal joghallgató Petőfi „Csillagos az ég“ czímű költeményét szavalta szép orgánummal, szívhez szóló, meleg, értelmes előadással, melynek értékéből mitsem vontak le a szögletes gesztusok, melyek elárulták, hogy nem rég rázta le maszáról a középiskola porát. A tapsra, mely előadása után fölhangzott, bőven reá szolgált. A Pécsi Polgári Daloskör is kivette részét az ünnepélyből Petőfinek szintén Huber Károly által megzenésített Honti dalát énekelte, mely nehéz kompozíczió a legnagyobb igényekkel lép fel az énekesekkel szemben, mely igényeknek hivatásos énekesek sem felelhetnek meg könnyűszerrel, alapos stádium nélkül. És mikor elismerjük, hogy a pécsi polgári daloskör tisztességgel oldotta meg a nehéz feladatot, akkor oly bő elismerésben részesítettük ezen túlnyomó részben iparosokból alakult énekkart, melyre az karmesterével, Vész Alberttel egyetemben büszke lehet. Ennek megállapítása után azonban hozzá kell tennünk, hogy sok helyen ingadozott a kar, hamis accentusok zavarták meg itt ott a harmóniát, a dallam egyes kimagasló részletei elmosódtak és nem érvényesülhettek és Petőfi néhány népszerű és egyszerű népdalának eléneklésével mélyebb benyomást gyakoroltak volna. Szuly Aladár Petőfinek szenvedéllyel tett filozofáló szerelmi költeményét: „Költői ábránd volt . . .“ szavalta el mély hatással. Ez a beszédes, orgonaszerű orgánum, mely a szenvedélyek és érzelmek megmérhetetlen skáláján rezeg végig, értelmes előadása, páthosa, lehetetlen hogy meg ne rázza a szívet, lelket és Petőfinek sok szavalatra alkalmas költeményeinek sorából kevés kíván oly sokoldalúságot, mint épen ez. És ez a derék, széptehetségű fiatal ember az első szótól az utolsóig lebilincselte a hallgatóságot. A magyar színművészet végtelen kárára nem gondol Szuly Aladár arra, hogy a jogi tudományokat a színpaddal cserélje föl, ahol rövid idő alatt az elsők közé küzdhetné föl magát, mert ő egyike azon keveseknek, kiket homlokon csókolt Thália. A zugó tapsvihar természetes következménye volt gyönyörű szavalatának. Csakis Váradi Antal dr. volt még képes a hatás fokozására. Eltekintve „Petőfi visszatér” czímű hatalmas költői alkotásának belbecsétől, a költemény az ő páratlan előadásával csakis nyerhetett. Ihletett tollal irta ezen szép költeményt, melyben szerencsés eszme-coportosítással használta föl Petőfi legszebb dallamait. Mint valódi troubadour zengte a dalnok a legnagyobb költő dicsőségét és ujjainak érintésére mintha csak hárfából csalta volna elé a dicsőítő hangokat, zsongott.