Pécsi Napló, 1902. március (11. évfolyam, 50-74. szám)
1902-03-01 / 50. szám
képviselő testületet; — a főbíró — választatja meg a bírót, a nótáriust; — a főbíró — szedi be az adót; — a főbíró — felügyel a rendre és csöndre; *— a főbíró — védi a személyt és vagyont s. a. t. egy szóval a főbíró a járásra, tehát a nép vonzódása, bizalmas szeretete is csak hozzá fordul azon okból, mert folyton érintkezik, minden bajos ügyben tőle nyer közvetlen tanácsot, s tőle várja panaszának méltányos és igazságos elintézését. A közigazgatási hatóságnak ezt a személyét, t. i. a főbírót a földmivelő nép akkor is legszívesebben fogja látni, midőn az a kötelező tagosításhoz szükséges előtanulmányozások, munkálatok és készületek végett a községben megjelenni fog, mert előzőleg meggyőződve lesz arról, hogy az a járási főbíró bármily keserű vagy szigorú legyen is a törvény rendelkezése, mégis tud oly módozatot, bír oly eszközökkel, melyek segedelmével a legszigorúbb eljárást szolidabb alakba bírja oda állítani. A törvényhozó testület által megalkotandó tagosítási törvénynek oly határozottnak kell tenni, hogy abból kifolyólag a helyszínes végrehajtás alkalmával csak isfacttv kérdések lehessenek tárgyalhatók. Minden további fiskális okoskodás, és az által előidézhető pörlekedés vagy ítélethozás eltávolítva lévén, a közigazgatási hatóság I. foka t.i. a főbíró által a helyszínes eljáráskor minden kérdés könynyen és egyszerűen lesz elintézhető. Valamely formahiba, eljárási panasz, vagy anyagi kérelem a vármegye közigazgatási bizottsága mint II. fokú és a földmivelési minisztérium, mint III. fokú hatóságnál röviden orvosolható. Ha az a földmives- osztály és nép annak úján és módja szerint a tagosítás ezésszerűségérőől, anyagi hasznáról, föltétlen szükségességéről, valamint nagyhorderejű jövőjéről és a törvény kötelező erejének helyességéről kellőleg kitanítva lesz ; — ha azután a járási főbíró a gazdasági egyesületnek megye, vagy járás szerte jól ismert valamely tagjával a községben megjelenik ; — kiszállásának okát elmondja s megmagyarázza; — a néppel annak nyelvén és ízlése szerént beszél, mert hisz, mint közigazgatási tisztviselő ismeri annak minden csinyját-bingját, sőt a lakosság minden tagját, nem lehet föltételezni oly eseményt, mely a kötelező tagosításnak végrehajtását bármely oldalról akadályozhatná. Magától értetődik azonban, hogy egyrészről a törvénynek oly határozottnak, könnyen megérthetőnek és világos tartalmúnak kell lennie ,hogy annak félremagyarázása lehetetlen legyen ; — másrészről a törvény végrehajtójára nézve kiadandó miniszteri utasításokban minden egyes közreműködőnek hatáskörét oly szabatosan kell körülírni, hogy túlkapások, szabálytalanságok helyet ne foglalhassanak. Vegyük most Konczkésalá a királyi bíróságokat. Az ezeknél alkalmazott és kinevezett hivatalnokok anép előtt ismeretlenek ; ismeretlenek pedig nem csak azért, mert folyton változnak, mennek és jönnek, mig a közigazgatási tisztviselők — ha tovább nem is — legalább a hat éri választási cziklusban maradandók; —nem ismeretlenek legfőkép szért, mert a földmivelő-osztály csak azon rétegével érintkeznek, mely az igazságszolgáltatás után szomjadozik; — ismerik tehát a tirályi járásbíróságok hivatalnokait részben a pörlekedő felek, — részben az aktiv és passzív adóságokból elősdiek; de a munka, a szorgalom, a békeszerető emberek — legföljebb látásból ismerik, minthogy ezek sem a tárgyalási termeket, sem a tajokkönyvtárakat föl nem keresik ; minélfogva a kérdéses hivatalnok urakat annál kevésbé ismerik, mert azok legtöbbnyire az ország más vármegyéiből származván be, nem honfitársaknak, nem idegeneknek tekintetnek. — A fölsőbb bíróságok t. i. törvényszék , királyi tábla és kúria birái pedig a földmivelő osztály előtt oly .dii minorum gentium,“ — oly noli me tangere egyének, kikre föltekinteni is alig mer, annál kevésbbé, hogy azokkal bizalmas, őszinte érintkezbe bocsátkoznék. Hiányzik tehát azon természetes kapocs és viszony, mely a közigazgatás tisztviselői és a nép közt létezik, s hiányzik azon bizalom, melylyel a nép szó megválasztott tisztviselőjét fogadja és szavainak hitelt ia ad. A mindennapi élet tapasztalatai, az élet praktikuma és nem valamely elvi álláspont, vagy ellenszenv vezetett ennél fogva bennünket annak kijelentésére, hogy a kötelező tagosítás iránt alkotandó törvény végrehajtása egyedül a közigazgatási hatóságokra bízassák, mert ezek a jelzett eljárást minden emotió nélkül, sima lefolyás mellett lesznek képesek keresetül vinni; mig viszont a királyi bíróságok csak is karhatalom alkalmazása mellett boldogulhatnak, melynél — számtalan esetben — vér is folyna; már pedig szegény magyar vár annyi folyt — hiába, hogy kerülni kell minden alkalmat annak előidézhetésére. Mindezekkel nem öleltük föl azon anyagot, melyet a tagosításnak kötelező erővel való kimondása mellett fölhozni lehetne s kellene; azonban egy provincziális napilap keretébe az a nélkül be nem illeszthető volna, hogy röpirat jellegét föl ne vegye. Czikkünk végbefejezése előtt azonban egyet még föl kell elmlítenünk. Nagy hálával tartozunk a földmivelési miniszternek, hogy a nemes kebelben megérett és szép hazánk jólétének előmozdítását czélzó „új tagosítás” iránt való tervét a nagyközönséggel közölte az által, hogy a törvényhatóságokat és gazdasági egyesületeket véleményes nyilatkozatra fölhívta és ez által alkalmat nyújtott laikusoknak is, hogy a kérdéshez — ha nem is teljes illetékességgel, de annál nagyobb jóakarattal hozzászólhassanak. Nem akarjuk ugyan hinni, vagy állítani, hogy a törvényhozás elé terjesztendő új tagosítási törvényjavaslatnak alapját a törvényhatóságok és gazdasági egyesületek részéről beérkezett és terjesített felvilágosító nyilatkozatok, vagy jelentésük fogják képezni; mert, ha meg is vagyunk arról győződve, hogy ezen munkálatok közt lesz kiváló értékű, mégis biztosra vehetjük, lesz olyan is, mely sem a szálnak, sem az iránynak meg nem felel, ha ezért érdekes és tanulságos anyagot fognak a kérdéses nyilatkozatok nyújtani. A tagosítás problémáját esik ia titűnő gazdász, a hason ügyekben tapasztalt és jártas mérnök, és az úrbéri viszonyokat practikumból ismert ügyvéd oldhatja meg. Ily egyénekből alkotott bizottságnak szakvéleménye azután átadható egy tágabb körű, mindenféle elemekből összeállított bizottságnak, mely már a codificalionália munkálatot is teljesítheti. A földmivelési miniszter által föltámasztott eszme, — azon óriási befolyás, melyet ezen eszmének szerencsés megoldása a társadalom egy nagy osztályára t. i. a földmivalással foglalkozókra gyakorol, — az akarat, a szándék, as igyekezet, hogy ő Excaventiájának áldásdús eszméje, intentiója tényleg, még pedig könnyen és simán végrehajtható törvénynyé, egy szóval, hogy az ige testté váljék, adta kezünkbe a tollat. Dixi ergo, et salvavi animam maim. Pécsi Napló 1902. astezia 1 1. A képviselőtiáz ülése. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest, február 28. Telt Híz, telt karzat. Tárgyalják pedig a magyar udvartartást, amelyról Nessy és Rátkay azt mondták, hogy nincs, ha Száll miniszterelnök bebizonyította, hogy van és ha nem is oly mértékben, mint kívánatos volna, ha maglesz! A királynak szándékában van nálunk nagyobb udvartartást tartani. Az ellenzékiek falhozták a Gotterhiltét is, meg sok egyebet; minden kérdésre kimerítően válaszolt a miniszterelnök. Felszólalt aztán újból Nassy Pál és személyes kérdés czímén úgy belekaralt általános derültség mellett a polémiába, hogy az elnök kétszer is megintette. A szünet után folytatták a kisebb távozók költségvetését. Szólott isatát Nessy és utána Major Feranoz. Ali Major Majori áldása a hírlapíróknak, légy üdvöz. Ő a nyugvópont. Csakhogy bekerült a parlamentbe il . Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Apponyi Albert gróf. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, Széchenyi Gyula gróf, Hegedűs Sándor és Cseh Ervin. Jelentések felolvasása után következett a Költségvetés részletes tárgyalása. A királyi udvartartás. Nessy Pál: Magyar királyi udvartartás tulajdonképen nincs nálunk sehol. Az udvar Budapestre való átrándulását nem lehet udvartartásnak nevezni. Magyar udvartartást kell létesíteni, mert mostani magyar kir. udvartartás tulajdonképen osztrák s az általunk megszavazott költségek az osztrák polgárok zsebébe vándo